Nőnapi köszöntőket, nőnapi verseket gyűjtöttünk egy csokorba. Tanítsátok meg ezeket a kedves sorokat a kisebb és nagyobb fiúgyerekeknek március 8-a, nőnap alkalmából.
A 2022-es, történelmi aszály után elgondolkodtak azon, hogy a változó éghajlat mellett hogyan tudják segíti a Békés vármegyei gazdákat – fogalmazott Kozsuch Kornél. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke kiemelte, elindítottak egy előadás sorozatot, melynek első állomása Kondoros volt. Itt a közel 160 gazda a vízmegőrző gazdálkodás és a
A Red Bull új koncepciójának Achillesz-sarka lehet a hűtés Helmut Marko szerint, ám Bahreinben a riválisok szenvedtek emiatt. Szaúd-Arábia jobban tizedelheti a mezőnyt?
Farkasliget lakóinak fordulatokkal teli életét tíz héten át követhették a nézők, és nemsokára újra visszatérnek a Tv2 képernyőjére. Többek között Lékai-Kiss Ramóna karaktere, Trixi is.
A heti két liter vagy annál több mesterségesen édesített ital fogyasztása – ami napi egy közepes méretű gyorséttermi diétás üdítőnek felel meg – 20 százalékkal növelte a pitvarfibrillációnak nevezett szabálytalan szívverés kockázatát azokkal az emberekkel összehasonlítva, akik nem fogyasztottak semmit – állapította meg egy új tanulmány.
"Amennyiben belterületi a besorolás és a tulajdoni lapon hétvégi ház, üdülő vagy nyaraló megnevezés szerepel, akkor általában piaci lakáshitel felvételével működhet a finanszírozás."
Szakács Árpád, a kormánypárti Mediaworks egyik volt kulcsfigurája nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte jól megfigyelhető, hogy Rogán Antalék befolyásolják több lap, köztük az Index működését. Azóta a Media1-nek több egykori, de már a mostani, tehát az „új” Indextől távozó volt munkatárs is hasonló vádakat fogalmazott meg, és azt állít
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen igénybe vehessék a fővárosi közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Joe Biden, illetve Donald Trump sikerét hozta az amerikai előválasztás legfontosabb napja, és Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint érdekes fejlemény a magas részvétel, valamint a protest szavazatok megjelenése.
Boczán Viktor vette át a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatói posztját március 1-jétől, mivel elődje, Szirmák Botond ezentúl az európai vezérigazgatóként folytatja pályafutását a vállalatnál - közölte a Provident Pénzügyi Zrt. kedden az MTI-vel.
A volt elnök kizárását célzó törekvések Szijjártó szerint jogállamisági kérdéseket is felvetnek, és furcsa, hogy emiatt Brüsszel nem emelte fel a hangját.
Nem nagyon telik el mostanában úgy hónap, sőt, valójában hét, hogy ne ütné fel a fejét egy újabb elképesztő és olykor igen káros trend a közösségi oldalakon, amit a botrány kirobbanása után fejvesztve próbálnak a platformok üzemeltetői letiltani a felületeikről. A legújabb ilyen trendet Forgács Mariann közösségimédia-szakértő vette górcső alá.
Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés kiábrándítóan lassú – tavalyhoz képest csak 1,1%-os növekedést mutat. Vannak azonban olyan részterületek is, ahol a fejlődés nagyobb lendülettel halad: a középvállalatok 46%-ának van női HR-igazgatója, 39%-ának van női pénzü
Váratlanul nagy, 10 GW feletti, megújuló energiás beruházási terv ömlött be a második közzétételi eljárásban, ami legalább egy új preferencialista kidolgozására készteti az Energiaügyi Minisztériumot azért, hogy a zöld energia további terjedését segíteni tudja – tudta meg a Portfolio. A preferencialista élén a szélenergia kapacitások és az zöldener
Az Euro NCAP 2026-ban új tesztelési szabályokat vezet be, amelyek szerint a legmagasabb biztonsági pontszám eléréséhez a járműveknek fizikai kezelőszervekkel
A fosszilis energiahordozókhoz vagy fémekhez hasonlóan kereskedhető árupiaci nyersanyaggá válhat az erőművek és gyárak füstjéből leválasztott, illetve a légkörből kivont szén-dioxid Európában. Az Európai Bizottság uniós ipari szén-dioxid-gazdálkodási stratégiája egy sor intézkedéssel kívánja támogatni az egységes piac létrehozását, illetve a szüksé
Magyar és kínai rendőrök látnak el a jövőben közös szolgálatot hazánkban – erről állapodott Pintér Sándor belügyminiszter a kínai közbiztonsági miniszterrel.
A korábbiakhoz képest egyszerűsített formában érhetők el az MFB-nél az uniós támogatások, azonban sok szempontból jóval szigorúbbak a jelenlegi 2021-2027-es ciklus szabályai, mint az előző hétéves költségvetés programjainál voltak. Főként az RRF-források esetében igaz ez – mondta el Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérig