2024. március 5. kedd

márc. 5
13:48
Sarolta hercegnő ezzel lepte meg Katalint, hogy meggyógyuljon (in.hu)
A walesi hercegné már január óta hiányzik a nyilvánosság elől, ugyanis tervezett hasi műtéten esett át az év elején, és azóta is lábadozik. Családja pedig igyekszik aranyos kis gesztusokkal gyorsítani Katalin hercegné gyógyulásán. Most, hogy Katalin újra Windsorban van, a királyi családhoz közel álló forrás szerint szerettei még támogatóbbak, mint
márc. 5
13:48
AM: több mint 50 rovarhotel segíti a gyermekek környezeti nevelését (Öko-drive)
A szemléletformálást a legkisebb korosztály körében érdemes elkezdeni - mondta az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a tárca természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Zöld Dunakanyar Program keretében megvalósuló rovarhotel projekt átadóján Vácon.
márc. 5
13:48
Eddig tartott a kellemes idő: már fagyveszélyre is figyelmeztetnek ettől a naptól kezdve (Roadster)
Átmeneti lehűlés jön.
márc. 5
13:51
Eldőlt a magyar férfi kézilabda-válogatott spanyol mesterének jövője (Infostart)
A Magyar Kézilabda Szövetség kedden szerződést hosszabbított José María Rodríguez Vaqueróval, a férfi válogatott spanyol szövetségi kapitányával.
márc. 5
13:51
Hadházy Ákos: Az emberek szomjazzák a reményt, amit viszonylag könnyű megadni, de nagyon könnyű megölni is (SzMo)
Hadházy a "megnövekedett pártalapítási kedvről" mondta el a véleményét. A képviselő szerint egy új politikai erő akkor lehet sikeres, ha nem a zászló kitűzése után várja, hogy jönnek majd az emberek, hanem a hálózat kialakítása után tűzi ki a zászlót.
márc. 5
13:51
A ketogén étrend vagy az időszakos böjt is gátolhatja a daganatok növekedését és terjedését (SzMo)
A Semmelweis Egyetem kutatói népszerű diéták, közöttük a ketogén étrend, a csökkentett kalória bevitel, az időszakos böjt és a daganatos megbetegedések közötti kapcsolatot összegezték az egyik legnevesebb szakmai folyóiratban.
márc. 5
13:54
Kriptokereskedési platformot indított a Deutsche Börse (Portfolio)
A Deutsche Börse kedden bejelentette, hogy elindította saját kriptovaluta kereskedelmi platformját, amely kifejezetten intézményi ügyfelek számára kínál kriptoeszközökkel való kereskedést.
márc. 5
13:54
Milyen lehetőségei vannak egy agrárvállalkozásnak, ha pénzre van szüksége? (Agroinform)
Segítséget nyújtanak a gazdálkodók likviditási helyzetének javításában.
márc. 5
13:54
Megszakadtak a tűzszüneti tárgyalások a Hamásszal (Magyar Hírlap)
Már csak pár nap maradt, hogy megállapodásra jussanak és leálljanak a harcok a Gázai-övezetben a ramadán előtt.
márc. 5
13:54
Pokorni Zoltán ki akar vonulni a közéletből, visszatérne a tanári pályára a polgármestersége után (Telex)
A XII. kerületet 2006 óta vezető fideszes politikus nem indul a júniusi önkormányzati választáson.
márc. 5
13:54
Első fokon 6 év 6 hónap börtönre ítélték Fürst Györgyöt a főváros korábbi parkolási rendszerét érintő milliárdos visszaélések miatt (Telex)
A 2011 előtti ügyekben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolták a Centrum Parkoló Kft. korábbi tulajdonosát, a VI. kerület egykori szocialista alpolgármesterét.
márc. 5
13:54
Elon Musknak nagyon nem akaródzik fizetni – perre mennek az egykori alkalmazottak (naphire.hu)
A Twitter korábbi vezetői hétfőn pert indítottak Elon Musk ellen, mert azt állítják, a mai napig nem kapták meg a végkielégítésüket azután, hogy Musk kirúgta őket a cég átvételekor.
márc. 5
13:54
A tudósok végre rájöttek a hosszú covid okára - te védett lehetsz? (Sassy)
Megszámlálhatatlan ember szenved hosszú Covidban, melynek tünetei közé tartozik a fáradtság, légszomj, izomfájdalmak, memória- és koncentrációs problémák.
márc. 5
13:57
Blama: a sandorpalota.hu-n még mindig Novák Katalin az államfő, pedig már hivatalosan is Sulyok Tamás az (SzMo)
Mintha megállt volna az idő pár héttel ezelőtt. Ma már egész nap az új köztársasági elnök van hivatalban.
márc. 5
14:00
Miért döntött így? Felszolgálónak áll Balogh Levente (Blikk)
Az Álommeló győztese március 7-én, Balogh Levente kávézójának korai nőnapján szolgál majd fel.
márc. 5
14:00
Háborús készültségbe helyezi magát az EU, bemutatta a Bizottság az EDIS-t (Portfolio)
A változó biztonsági kihívásokra adott válaszként és Oroszország Ukrajna elleni folyamatos agressziója miatt az Európai Bizottság a főképviselővel közösen bemutatta az úttörő jelentőségű európai védelmi ipari stratégiát (EDIS). Az EDIS átfogó, hosszú távú jövőképet vázol fel az Európai Unió védelmi iparának felkészültségét és versenyképességét erős
márc. 5
14:00
Oda a kábelek, mert jöttek a húszik (Magyar Hírlap)
Kontinensek kommunikációját rongálták meg a felkelők.
márc. 5
14:00
Koreai beruházó érkezik Szlovákiába (Autószektor)
Az autógyártó cégek lassan, de biztosan felkészülnek az elektromos autók iránti növekvő keresletre. A koreai Mobis cég éppen ezért döntött úgy, hogy új gyártócsarnokot hoz létre Novákyn, ahol elektromos autók meghajtásához szükséges alkatrészeket gyártanak majd. "A tervezett tevékenység összhangban van az Európai Unió elektromobilitás területén érv
márc. 5
14:03
Forma–1: hatalmas botrány van kirobbanóban (Infostart)
A BBC értesülései szerint nyomozást indítottak Mohammed ben Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke ellen, mert a sportvezető állítólag befolyásolta a tavalyi Forma-1-es Szaúdi Nagydíj végeredményét.
márc. 5
14:03
Kipróbáltuk a Dyson Airstrait hajvasalót, az eredménytől pedig még az állunk is leesett (Glamour)
Egy hajvasaló, amit vizes és száraz hajon is tudsz használni, tökéletes egyenes tincseket hagy maga után és még a hajszálak szerkezetét sem roncsolja - igen, ezt tudja a Dyson Airstrait, amivel Párizsban ismerkedtünk meg és ki is próbáltuk!
márc. 5
14:06
Irány az orvos, ennek a betegségnek sokáig nincs tünete (Menedzsment Fórum)
Az idült vesebetegség sokáig rejtőzködik, ezért a diagnosztizált 1,5 millió betegnél jóval többen élhetnek ezzel a betegséggel Magyarországon. Ezért a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy váljunk sokkal tudatosabbá, mert olyan komoly szövődményeket előzhetünk meg a korai felismeréssel, mint a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a cukorbe
márc. 5
14:06
Támadnak a környezetvédők: gyújtogatás miatt állt le a Tesla berlini gyára (Blikk)
Kedden közölték a német hatóságok, tűz keletkezett az amerikai Tesla autógyár grünheidi üzemének közelében, aminek következtében a környéken megszűnt az áramszolgáltatás.
márc. 5
14:06
Új igazságügyi miniszterről szavazott a szlovén parlament (Magyar Hírlap)
A szlovén közszolgálati televízió jelentése szerint a 90 tagú törvényhozás 45 képviselője támogatta a kisebbik kormánypárt, a Szociáldemokraták (SD) jelöltjét.
márc. 5
14:06
Most van baj: Aggódik az Európa Tanács, pocsék a helyzet Magyarországon (Nyugati Fény)
Az Európa Tanács friss jelentésével nem fognak dicsekedni Orbánék.
márc. 5
14:06
Németország... (Mandiner)
Az erőszaktevő migránsokat ugyan elengedi a bíró, de a "veszedelmes" magyar "bűnöző" megnézheti magát.
márc. 5
14:08
A német hadvezetők lehallgatási botránya rámutat, veszélyes vizekre evezett a NATO (Mandiner)
Akármi is a valóságos helyzet, a Taurus-botrány sem éppen a háborús feszültség csökkentésére, azaz a deeszkalációra utal.
márc. 5
14:09
Vállalkozók parkolási kedvezménye: óriási különbségek vannak a budapesti kerületek között (Piac és Profit)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megnézte, az egyes kerületek milyen parkolási feltételeket biztosítanak a helyi vállalkozásoknak.
márc. 5
14:09
Oscar 2024: Barbie, Oppenheimer vagy egy nevető harmadik győz a csatában? (Könyves Magazin)
Az Amerikai Filmakadémia március 11-én 96. alkalommal, 23 kategóriában osztja ki az Oscar-díjat. Megnéztük, majd podcastban megvitattuk a legjobb adaptált forgatókönyv elismeréséért versengő filmeket.
márc. 5
14:12
Mire készülnek? Oroszország és Kína atomerőművet telepítene a Holdra: íme, a részletek! (Blikk)
A sci-fi filmekbe illő beruházást a terveik szerint szűk tíz éven belül valósítanák meg.
márc. 5
14:12
A gazdaság szereplőinek élni kell a kormány teremtette lehetőségekkel (ProfitLine)
A gazdaság szereplőinek élni kell a kormány teremtette lehetőségekkel - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) elnöke a kamara Gazdasági évnyitó 2024 elnevezésű rendezvényén hétfőn Budapesten.
márc. 5
14:12
Nincs szükség HR-re - állítja a korábbi Facebook-alelnök (HR Portál)
A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori alelnöke egy podcastban a napokban. Szélsőségesen negatív véleménye van a HR-ről. Nagyobb felhatalmazást ad a munkavállalóknak, az adminisztrációt szoftverekkel, a jogi és panaszügyeket pedig külsős üg
márc. 5
14:12
Ön tudja hány piramis épült az ókori Egyiptomban? (Magyar Hírlap)
A piramisok különböző típusai az ókori Egyiptomban.
márc. 5
14:12
Miért válnak meg a kereskedők a Solanától (SOL) és az Arbitrumtól (ARB), ezt a mémcoint pedig megtartják? (BitcoinBázis)
Bár a Solana és az Arbitrum az elmúlt hónapban a címlapokra került, az időszakot figyelve a hozamuk rendkívül változatos volt.
márc. 5
14:12
"Véletlenül ismerkedtem meg a bátyám egy lett származású barátjával" - Szűcs Judith gyűrűs menyasszony (Sassy)
Az ország diszkókirálynője boldog menyasszony 70 évesen, és gondoskodóbb, mint valaha.
márc. 5
14:15
Meglepő dolog derült ki György hercegről, ezt nem gondoltuk volna (Glamour)
Kiderült, mi György herceg kedvenc állata, viszont egyáltalán nem az, amire a legtöbb ember gondolna. Ha a gyerekek kedvenceiről van szó, akkor általában a kutyára vagy a macskára gondolunk, de a herceg esetében egy nem szokványos állat került a toplista élére.
márc. 5
14:18
Káosz várható a német vasúton, ez a magyar utasokat is érintheti: itt vannak a részletek (Portfolio)
A német állami vasúttársaság a Deutsche Bahn (DB) bejelentette, hogy március 7-én hajnali 2 órától 8-a délután 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ideje alatt megnövekedett eljutási időkre, jelentős fennakadásokra kell számítani.
márc. 5
14:18
Ennek nagyon sok magyar nem fog örülni: rengeteg terméket tiltanak ki az EU-ból (ATV)
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament egy ideiglenes megállapodást ért el a kényszermunkával előállított termékek uniós piacra történő behozatalának tilalmáról. A döntést azért hozták meg, hogy megtörjék a kizsákmányoló vállalatok üzleti modelljét.
márc. 5
14:18
Szexuális erőszak miatt életfogytiglanra ítéltek egy soproni férfit (Magyar Hírlap)
A férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
márc. 5
14:18
Varga Mihály: a pénzügyi tudatosság növelése jót tesz a nemzetgazdaságnak (Demokrata)
Varga Mihály a pénzügyi tudatosságról tartott órát az iskola diákjainak a Pénz7 programsorozat keretében.
márc. 5
14:18
Mi lesz ebből? Bombariadó miatt evakuálták a Tesla Berlinhez közeli gyárát (Nyugati Fény)
Berlin egyes részei pedig áram nélkül maradtak.
márc. 5
14:18
Meg vannak számlálva a Red Bull szupercsapatának napjai? Verstappen, Newey és Marko is távozhat (Racing)
Elveszítheti kulcsembereit a Red Bull utóbbi években mindent megnyerő Forma–1-es csapata, amennyiben Christian Horner nem távozik az istálló éléről.
márc. 5
14:18
Főleg férfiakat és szomorúságot lát a magyar ember a híradókban (Telex)
Az elmúlt 15 évben az összes tévés hírműsorban dominál a férfiak jelenléte, és erős túlerőben vannak a kudarccal kapcsolatos hírek. A többség a TV2 Tényekből és az RTL Híradóból tájékozódik.
márc. 5
14:18
Beton.Hofi, az érzékeny rapper (Telex)
Váratlan címlappal támad a Meglepetés Magazin.
márc. 5
14:18
Először állt bíróság elé a titkos NATO-dokumentumokat szivárogtató férfi (naphire.hu)
16 éves börtönbüntetésre ítélték a 22 éves Jack Teixeirat, aki titkos NATO-dokumentumokat szivárogtatott ki.
márc. 5
14:21
Titokban nősült meg a 85 éves Koncz Gábor, a Kossuth-díjas színész most először mesélt a feleségéről (Femcafe)
Nemrégiben a 91 éves Vitray Tamás mondta ki a boldogító igent szerelmének, Évának, most pedig Koncz Gáborról derült ki, hogy a nyolcvanadik életévéhez közeledvén újra oltár elé állt.
márc. 5
14:21
Szabotázs lassíthatja az internetet Európában – átvágtak három kulcsfontosságú adatkábelt (SzMo)
Az Európába irányuló adatforgalom negyede ment át az átvágott kábeleken. A húszi lázadók felelősek a jemeni kormány szerint.
márc. 5
14:24
Elárulta Szijjártó Péter, erről lesz szó az Orbán-Trump találkozón (ATV)
Orbán Viktor és Donald Trump találkozóján az európai béke megteremtéséről lesz szó, és arról, hogyan lehet a magyar-amerikai kapcsolatokat a Trump elnök ciklusa alatti “magasságra" visszajuttatni - mondta el Szijjártó Péter az ATV kérdésére a pénteki floridai Orbán-Trump megbeszélés előtt.
márc. 5
14:24
Mindössze tíz kilométeren múlt az autóelkobzás (Magyar Hírlap)
Kár nyomni a gázpedált.
márc. 5
14:24
Ugyanazt az óvodát jelölték ki a kisfiúnak, ahol korábban botrányosan bántak az autista gyermekkel (Mandiner)
A gyermek édeasanyja nem kapott lehetőséget arra, hogy másik intézménybe vigye a gyermeket.
márc. 5
14:24
Betelt a pohár: Traktoros tüntetést szerveznek a gazdák, gigademonstráció lesz Budapesten (Nyugati Fény)
Traktoros tüntetéssel üzennek

Keresés