Katalin hercegné állapota január óta lázban tartja a világot, mióta bejelentették, hogy műtétre szorul. A hercegnét azóta nem lehetett látni a nyilvánosság előtt, a találgatások pedig egyre vadabbak és vadabbak lettek. Most azonban úgy tűnik, Katalin hamarosan visszatér a nyilvánosság elé.
Lionel Messi az Inter Miami színeiben az Orlando City ellen vasárnap szerzett duplájával ötszázra növelte bajnoki mérkőzésein elért góljainak a számát.
Annak ellenére, hogy több mint kétszázmillió forintos vagyonnal rendelkezett a 91 éves korában elhunyt nagypapa, csupán 50 fontot, vagyis körülbelül 23 ezer forintot hagyott egyenként az unokáira, mivel megbántották őt azzal, hogy nem látogatták meg. Olyan súlyos családi viszály pattant ki a örökség kapcsán, hogy a bíróságnak kellett döntést hoznia
Bár a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét közel háromnegyed éve visszavonták, a bíróság még nem rendelte el a felszámolást. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) már évekkel ezelőtt megtiltotta az itthon határon átnyúló társaság életbiztosításainak hazai forgalmazását, de a 4700 magyar ügyfél közül sokan még mindig fizetik díjukat. A mostani bizonytalan hely
Kapaszkodjatok bele a palacsintasütőbe, mert ezen a héten a csúcsra járatjuk a palacsintabizniszt! Az egyszerű töltött pallertól a fullos palacsintatortáig lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere.
A kormány azt szeretné, hogy a világ egy békésebb hely legyen, és hogy a magyar-amerikai kapcsolatok jól alakuljanak az elkövetkező időszakban, márpedig mindkét ügy szempontjából Donald Trump győzelme lenne kedvező az amerikai elnökválasztáson – állította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
Raisz Anikót az Ensz Környezetvédelmi Közgyűlése alelnökévé választották - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t közleményben pénteken.
Letisztult, mégis színes, bohókás jövőt vetít elő az az öt koncepció, amit most leleplezett a Fiat. A Genfi Autószalont ugyan kihagyták, mégis erre az időszakra időzítették be a bejelentésüket, mi szerint a most bemutatott öt koncepció, öt valódi, jövőbeli modellt mutat meg, amik pontosan 12 hónapos eltéréssel fognak leleplezni minden évben. Az els
Dua Lipa lenyűgöző bőrszerkóban lépett a a 2024-es Brit Awards vörös szőnyegére. Korunk egyik legironikusabb popsztárjának belépője olyan forróra sikerült, hogy a hely valósággal lángra lobbant!
Hatalmas port kavart a Magyar Állami Operaház karmestere és rendezője, Bogányi Tibor Facebook-bejegyzése, amelyben azt állítja, szakmai egyeztetés nélkül kapott utasítást arra, hogy a 70 perces Carmina Burana előadásába egy félórás szünetet vezessen be a büfé forgalmának növelése érdekében. A Blikk most új információkat tudott meg az Opera büféjéve
Az indiai konyha számos ízletes fogást kínál, amelyek közül sokat a sajátos fűszerezés és a friss alapanyagok tesznek igazán különlegessé. Az egyik ilyen ínyencség a paneer sajt, amely egy friss, fehér sajtfajta, amit akár mi is könnyedén elkészíthetünk otthon. Recept.
A hírek 20 százalékos átlagos béremelésről szóltak, beszámolók szerint többen kevesebbet kaptak. A kormány szerint a munkáltatók adhatnak ennél többet, de kevesebbet is.
Első helyezést ért el a győri Széchenyi István Egyetemet és annak Szesat Interdiszciplinális Szakkollégiumát képviselő hallgatói csapat, a SZEppelin a Nagy Lajos egyetemi távközlési konstrukciós emlékversenyen. A fiatalok a mobiltávközlési cégek méréseinek modernizálását és költséghatékonyságnak növelését elősegítő karbonsemleges mérőléghajót terve
A Jobbik korábbi elnöke arról beszélt, hogy volt pártjából néhány kivétellel mindenki a hátába szúrta a kést. Az interjúban szóba került Vona Gábor szavahihetősége, a melegekhez való viszonya, és az is, hogy milyen pozíciót ajánlottak neki a DK-ban.
Magyarországon is sokan használják ezt a konyhai alapanyagot, viszont fel kell készülni, mert alaposan megdrágul. Jól tárolva azonban sokáig el tud állni, ezért be tudunk belőle spájzolni.
Sok száz évig úgy vélték, az állatokat alapvetően a lét- és fajfentartás, illetve az ösztöneik vezérlik. Az örömsportoló varjak, az igazságtalanságon felháborodó majmok és az egymást a maguk kárára is megsegítő patkányok ezt erősen cáfolják.