Ahhoz, hogy kisgyermekünk kiegyensúlyozottá váljon, és harmonikusak legyenek a mindennapok, fontos, hogy megteremtsük számára a megfelelő életkörülményeket, melyekbe a napi rutin is teljes joggal beletartozik. Ha ugyanis vannak szabályok és keretek, melyek között a kicsi is tud gondolkodni, egyszerűbben telik a hétköznapok körforgása és jóval kiszá
Túl sok az ál-lelkesedés és az ál-messiás is. S közben nem vesszük észre, hogy a megváltó itt van velünk, a lelkünkben, ami nem más, mint az emberi kultúra középpontja.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A szocialista vezetésű kerület négy év alatt 54 millió forint értékben kötött kommunikációs szerződéseket a budapesti közvélemény-kutatással, politikai elemzéssel is foglalkozó intézettel.
Kemény Zsófi író, költő, slammer ezen a héten Veiszer Alinda vendége. Szóba kerül a kilátástalanság, amit mind anyagi, mind munka terén érez. Szerinte a generációjának nem lehet Magyarországon se lakása, se nyugdíja.
A hatodik felvonáshoz érve lezárul a Telex After és a Carson Coma közös playlistsorozata. Kun Bálint, a zenekar billentyűse olyan dalokat válogatott, amiktől általában egy filmben szokta érezni magát.
A Carrie Csodanő Díjat azért alapította 2023-ban a Carrie Magazin, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül a leghangosabb mindenhol, de kétségtelenül fontos és példaértékű munkát végez. Hétköznapi nők/anyák, akik nem hétköznapi életet élnek. Lehetnek vállalkozók vagy alkalmazottak, csendes hősnők vagy egyszerűen (h)ősany
Az egész Völner-Schadl-ügy mélyén ott találjuk az eredendő bűnt, hogy a kilencvenes években, a neoliberális tombolás kellős közepén, az MSZP-Szdsz többség fogta és privatizálta a bírósági végrehajtást
A Médiaunió Alapítvány az immár második éve futó "A kulcs te vagy" országos társadalmi célú kampányával, valamint a Digitális Szimat Kihívás nevű kvízjátékkal hívja fel a figyelmet az online térben előforduló visszaélésekre - közölte a Médiaunió Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
A szerződéshosszabbításról, az Fc Köbenhavn utánpótlásképzéséről, a skandináv mentalitásról, a pluszmunka fontosságáról, valamint a panenkás tizenegyes idegnyugtató hatásairól is beszélt a Sportálnak Németh Hunor, a Köbenhavn magyar utánpótlás-válogatott középpályása.
Este fényes divatbemutatókon vesz részt, büszkén nézi, ahogy a modellek az ő ruháiban lejtenek végig a kifutón, majd másnap hajnalban felkel és indul a kórházba. Nem mindennapi foglalkozást űz Ilona, legalábbis a nők körében biztosan nem mondható általánosnak: kórboncnokként dolgozik két fővárosi kórházban is. Hogy hab is legyen a tortán, egy másik
Csak négy uniós tagállamban volt rosszabb a helyzet, mint nálunk. Sok megyében az ideális érték kétharmadát sem éri el a teljes termékenységi mutató, a legrosszabb Budapesten a helyzet.
A költségvetési beszámolók szerint az idei év első két hónapjában 126 milliárddal kevesebb ment lakástámogatásra, mint tavaly. A családpolitikai alap kiadásai szinte csak annyival nőttek, amennyi a babakötvények magasabb kamataiból fakad.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Indul a nagy magyar fizetési reform, ami a bankkártyás és készpénzes fizetésnek is alternatívája lehet. A kormány és az MNB is elkötelezett, az új rendszer leginkább elengedhetetlen szereplője viszont Shabtai Michaeli érdekeltsége, az Innopay Zrt. lesz.
Az Agymenők Leonardja a South Park Eric Cartmanje vagy A Gyűrűk ura Frodója köszönheti neki a magyar hangját. A Jászai Mari-díjas színművész az egyik legismertebb szinkronhang Magyarországon, de színházában is nagy sikerek részese, mégis merész váltásra készül: jövőre ismét szabadúszó színészként folytatja a pályafutását.
Tovább mélyíti együttműködését a Központi Statisztikai Hivatal és a Közbeszerzési Hatóság azzal a céllal, hogy közös alapokra helyezzék a törvényi felhatalmazásuk keretei között végzett adat- és információcsere szakmai és technikai hátterét – jelentették be a felek a megállapodás ünnepélyes aláírásán. Az egységes és átlátható módszertani gyakorlato
K. Varga Bence a Repedések könyve című kötetével 2023-ban a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A csont és a csönd címmel mostantól egy éven át ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez az első rész.
A húsvéti hétvégén talán egy kicsit jobban elengedjük magunkat, a barátokkal és családdal közösen több alkohol is fogy, pláne, hogy az időjárás is kedvez majd az első kerti grillezéseknek, összejöveteleknek.