A 4iG Nyrt. megduplázta árbevételét, és háromszorosára növelte Ebitda-eredményét tavaly, az infokommunikációs vállalatcsoport konszolidált árbevétele 594,4 milliárd forintra, pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti szokásos (Ebitda-) eredménye 197,4 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentés
Perjés Gábor párbeszédes politikus volt a mozgalom hivatalos képviselője, és ő mutatta be az adományládákról készült jegyzőkönyveket a számlakezelő banknak.
Ha Donald Trumpot novemberben újra elnökké választják, akkor ennek még több pozitív hozadéka lesz, mondta az Alapjogokért Központ első embere amerikai útja kapcsán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén rendeletjavaslatot fogadott el, amely szerint a tagállamoknak egyre több, 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százaléknyi leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
Az Oscar-díj átadása előtt interjút adott Billie Eilish, amiben kifejezetten érdekes és izgalmas dolgok derültek ki az énekesnőről. Például az, hogy milyen nagy szerepet tulajdonít az álmoknak, vagy hogy mennyire agresszív bizonyos játékhelyzetekben.
Amióta kiderült, hogy Kulcsár Edina és G.w.M. második közös gyermeküket várják, a rajongókat az érdekli a legjobban, milyen nevet választanak neki. Az biztos, most is egy nagyon különleges név mellett teszik le a voksukat.
Egyes becslések szerint 2027-re a teljes kapacitáson működő MI szerveregységek anni áramot fogyasztanak, mint Hollandia, és 15 átlagos méretű atomerőmű teljesítményének felel meg. Egyetlen kép generálásának áramfogyasztásából pedig fel lehetne tölteni egy mobiltelefont. A technológiai vállalatok titkolózása megnehezíti, hogy pontos képet kapjunk az
Szijjártó Péter szerint "azok a nyugati politikusok, akik arról beszélnek, hogy szárazföldi csapatokat kell küldeni, azok a közös Nato-döntést sértik meg, azzal mennek szembe".
Szűcs Szabina többpróbázó jobb eredményt szeretett volna elérni Glasgowban, de reméli, a fedett pályás atlétikai világbajnokságon szerzett tapasztalatokat hétpróbában is tudja majd kamatoztatni.
Egyik pillanatról a másikra összeomlik Elif. A fiatalasszony nemcsak a férjét veszíti el a balesetben, hanem az egész addigi élete megkérdőjeleződik, amikor fény derül Hakan sötét titkaira. A Napsugár című török sorozat a Duna Tv-n látható minden hétköznap 18.50-től, ismétlés másnap 10.05-kor, illetve az aktuális utolsó öt rész visszanézhető a medi
Egy spanyol étterem a honlapján közölte, hogy új szabályok léptek életbe náluk, ami leginkább a kisgyermekes családokat érintik. "A 12 év alatti gyerekek nem állhatnak fel az asztaltól és kizárólag folyamatos szülői felügyelet mellett tartózkodhatnak az étteremben" - írják az online foglalás menüpont alatt.
Fotók: MTI/Mihádák Zoltán Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy az Üllői út és a Lakatos út kereszteződésében történt balesetben két gépkocsi ütközött össze. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs ügyeletesének tájékoztatása szerint az útszakaszt lezárták. MTI További autós tartalm
Bács-Kiskun megyében már 1998 óta a Fidesz–KDNP dominál az országgyűlési választásokon és egy-két kivételtől eltekintve az önkormányzatokban is. Az érdekes politikai csatákat pedig pont ezek a települések szolgáltathatják.
Izrael hivatalosan még azt sem erősítette meg, hogy egyáltalán részt vesz-e a tárgyalásokon. Az amerikaiak szerint viszont már jóvá is hagyták a megállapodást.
Kiengedték a kórházból a norvég királyt vasárnap Malajziában. V. Harald repülőgéppel hazaindult azt követően, hogy fertőzés miatt kezelésben részesült, és ideiglenes pacemakert kapott.
Egyre többen döbbenek rá hazánkban, hogy a biológiai sokféleség csökkenése és az éghajlati válság nem csak a jövendő generációk életlehetőségét veszélyezteti, de a mai emberekre is kihat.
Az idén is pihentető élményekre számíthatnak a Borgáta fürdő látogatói, mert a kis barátságos termálfürdő hamarosan újra megnyitja medencéit a vendégek előtt. Borgáta termálfürdő weboldala szerint 2024-ben változatlan árakkal várják…
Biztonsági okokból elmaradt szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és olasz kollégája, Giorgia Meloni esti találkozója a kanadai Torontóban - közölte Trudeau irodája.