Növekvő forgalomban csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 66 169,03 ponton zárt pénteken, 94,15 ponttal, 0,14 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
Orbán Viktor miniszterelnök március 7-én Washingtonban Kevin Roberts-szel, a leghíresebb amerikai konzervatív kutatóintézet, a Heritage Alapítvány elnökével folytat panelbeszélgetést "az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatainak jövője" címmel, a magyar stratégiai gondolkodásról a kialakuló globális biztonsági, gazdasági és társadalmi konflik
Sulyok Tamás újdonsült államfő felesége elárulta, hogy férjével azt tervezték, hogy lassúbb élettempóra váltanak, amelyben elsődleges szerepet a gyerekek kapták volna. A terveik között szerepelt, hogy gyakran lemennek a Balatonra, és sokat túráznak majd. Most azonban másképp alakultak a dolgok.
Pogány Induló MVM Dome-os nagykoncertjén egy hegedű, egy élére vasalt zakó és egy frissen szabadult rapper is előkerült. A rengeteg vendéggel teletűzdelt koncert egyben magyar hiphoptörténeti látlelet is volt.
Orbán Viktor kormányfő az Egyesült Államokba látogat, és a szuperkedd, - az előválasztás kiemelkedő voksolása - után látogatja meg Donald Trump, volt amerikai elnököt. A találkozóra Floridában kerül sor március 8-án, három nappal a sorsdöntő előválasztások után.
Újabb információkkal állt elő a korábban becsődölt FTX kriptotőzsde a hitelezők kifizetésével kapcsolatban. Az adósok csak egy meghatalmazott eszközkezelőn keresztül
Nincs mitől tartani sem környezetvédelmi, sem fenntarthatósági szempontból, az önkormányzati monitoring rendszer pedig pluszgaranciákat jelent megnyugtatásul, ugyanakkor óriási előnyei vannak az elektromosautó-ipari fejlesztéseknek munkahelyteremtés, iparűzési adó, társadalmi felelősségvállalás szempontjából – fogalmazta meg kérdésünkre gondolatait
Sajtóhírek szerint Litvánia azzal fenyegette meg Moszkvát, hogy ha konfliktust provokál a NATO-val, kész "semlegesíteni" az oroszok balti exklávéját. Putyin kalinyingrádi látogatását a Nyugat fenyegetésnek tartotta.
Megkezdődött a beiratkozás a Militarytáborba, egy egyhetes, katonai és rendészeti pályára irányító táborba, melyet Mogyoródon rendeznek június 23-ától. A 11 év feletti jelentkezők a nyári szünetben egy hetet töltenek el katonai körülmények között egy erdő szélén kialakított táborban. A korai ébresztő és a rendszeres testmozgás mellett napközben elm
A vadvilág világnapja alkalmából megújult a debreceni állatkert egyik terráriuma, ahol a közelmúltban érkezett kockás pitont helyzeték el - közölte a kert igazgatója a helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Kiengedték a kórházból a norvég királyt vasárnap Malajziában. V. Harald repülőgéppel hazaindult azt követően, hogy fertőzés miatt kezelésben részesült, és ideiglenes pacemakert kapott.
Tréfának indult, de hatalmas lebukás lett belőle: egy lengyel fiatal lovat lopott és a nemes állatot egy lakótelepi lakásba akarta elrejteni. A szomszédok miután figyelmesek lettek a furcsa dobogásra, kihívták a rendőröket.
Mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Körönként fél másodpercnél is többe kerülhetett a Mercedesnek a bahreini hűtési probléma Toto Wolff szerint, de Max Verstappentől nem csak emiatt maradtak el fényévekkel.
Van egy szokatlan étkezési előírás a királyi családon belül, de mint kiderült, ezt a szigorú szabályt csak Károly tartja be, rajta kívül azonban mindenki más megszegi.
Múltidéző skanzenlátogatás, tevegelés a Nyíregyházi Állatparkban, hűsítő csobbanás az Aquarius Élményfürdőben, és Vr-élményekkel egybekötött belvárosi séta. Attrakciók tömkelege, na meg az évi több tucat nagyrendezvény és program teszi színesebbé a kikapcsolódást Nyíregyházán.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 52,2 pontra javult a januári 50,1 pontos értékről; februárban a válaszadók az előző hónaphoz képest mérsékelt bővülésről számoltak be - közölte pénteken a Magyar logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (Mlbkt).
A belső levegő jó minősége rendkívül fontos tényező a belső környezet minőségének megítélésében, mégis gyakori panasz a penészgomba megjelenése a lakásban. Mi kedvez a kialakulásának? Hogyan előzhetjük meg a megtelepedését? Összeállításunkból kiderül.