2024. március 28. csütörtök

márc. 28
5:51
Szaktudás és fokozott termelékenység növeli a versenyképességet a szerszámgép-kiszolgálásban (newtechnology.hu)
A hardveres megoldásaiban igazán erős Unitech ezúttal szoftveres fejlesztéseinek egész sorát vonultatta fel a TECHference közönsége előtt. A vállalat nem csak árban, hanem szakértelemmel és hatékonyabb termeléssel is szorosabb versenyt
márc. 28
5:51
Agyag, agyagásvány, kolloid – talajegyensúly-szempontú vonatkozások (Agrárágazat)
A termőtalaj ásványi egyensúlya nem tud megőrződni a többi agyagásvány és kolloidalkotó nélkül.
márc. 28
5:51
Megint az autó tankolása drágul (Mezőhír)
9 nap – 21 forint drágulás.
márc. 28
5:51
Zöldenergia: a következő években jöhet az igazi áttörés Európában (Magyar Nemzet)
Jelentősen átalakult az energiaforrások összetétele.
márc. 28
5:51
7 különös húsvéti hagyomány szerte a világból (Helló Magyar)
Kenyérkatedrális, húsvéti vacsora a temetőben? Az alábbiakban 7 különleges húsvéti szokást mutatunk be a világ különböző tájairól.
márc. 28
5:54
3 fogásos húsvéti menüsor, amit már csak elkészítenünk kell (in.hu)
Társszerzőnk, László Nicole elénk tárt egy komplett, 3 fogásos húsvéti menüsort, amit nekünk már csak elkészítenünk kell.A simogatóan napsugaras, könnyed szellővel a nyitott kabátunk alá benyargalászó, illatosan záporos tavasz fogalma egybefonódik a tulipános, nárciszos, színkavalkádos húsvéttal. Már hetekkel előtte ádáz harcot vívunk a lelkiismere
márc. 28
5:57
Az őskori falu úgy néz ki, mintha megállt volna az idő (Magyar Hírlap)
Ilyen volt az élet a múltban.
márc. 28
5:57
A Szent Korona hat év után tette igazi királlyá Mátyást (Magyar Nemzet)
A Habsburg-császár elképesztően magas, nyolcvanezer aranyforint váltságdíj fejében adta vissza a koronaékszert.
márc. 28
5:59
Demkó Attila: Mi nem külpolitikai kategória? (Magyar Nemzet)
Tele vagyunk félreértésekkel ezen a területen.
márc. 28
6:00
Ezeken a platformokon lehet elmenekülni a túl sok politika elől (Infostart)
Az Instagram és a Threads felhasználói kapják meg az új funkciót.
márc. 28
6:00
Grillreceptek húsvétra (Spa Trend Online)
A húsvéti hosszú hétvége remek alkalom arra, hogy összejöjjön a család és finom fogások mellett élvezzétek a tavaszi napsütést és a kellemes társaságot! Készítsétek együtt az ünnepi finomságokat grillen, hogy még különlegesebb legyen a közös étkezés! Íme pár húsvéti recept, aminek biztos sikere lesz!
márc. 28
6:00
Óriási változás élesedett a magyarországi ATM-eknél: így érinti a pénzfelvételt és a befizetést (Pénzcentrum)
Február végén jelent meg az a jegybanki rendelet, melynek értelmében a bankautomaták úgynevezett rendelkezésre állási idejének definíciója megváltozott már nem csak az az időszak értendő ide, amely alatt az ügyfelek pénzt vehetnek fel az ATM-eknél, hanem már az is, amikor befizetést is végezhetnek azoknál. A szabályozásban eszközölt változtatás ali
márc. 28
6:00
Bárányhimlőnek "álcázhatja magát", de nem az - mit kell tudni a gyerekek közt terjedő vírusról? (ATV)
Terjed a lepkehimlő a gyerekek között, a betegség nem okoz súlyos tüneteket, azonban nincs ellene védőoltás és gyógyszer sem. Alapvetően a felnőttek is könnyen átvészelik a lepkehimlőt, de az immunhiányos és a terhes anyákra komoly veszélyt jelenthet a Parvo vírus okozta megbetegedés.
márc. 28
6:00
Nagycsütörtök: a nap, amikor Jézus Krisztus tanítványaival megtartotta az utolsó vacsorát (hirado.hu)
A főparancs átadását és a legszentebb útravaló, valamint a végső felkészülés napját ünnepli ma a kereszténység, hiszen a Biblia lapjai szerint nagycsütörtökön tartotta Jézus tanítványai társaságában az utolsó vacsorát, ami után Júdás elindult a végzetes, áruló útjára, mestere pedig a többi tanítványnak az Eucharisztia alapjainak lerakásával kijelen
márc. 28
6:00
Két és fél év börtönt kaphat Rubiales, aki szájon csókolt egy női focistát (Telex)
A börtönbüntetés mellett Rubialest legalább 50 ezer euró kártérítés fizetésére is köteleznék.
márc. 28
6:02
75 éves Reviczky Gábor, aki elárulta, mit kívánna, ha kifogná a csodatévő aranyhalat (hirado.hu)
Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját Reviczky Gábor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész.
márc. 28
6:03
Ez lehet Brüsszel célja az uniós gazdák ellehetetlenítésével (Magyar Nemzet)
A brüsszeli intézmények egyfajta erkölcsi zsarolást alkalmaznak.
márc. 28
6:06
Ismert háziorvos Pintér Sándorék tervéről: "A politika levált a gyakorlati életről" (Menedzsment Fórum)
Július 1-jétől a háziorvosoknak kell a beutalóköteles szakrendelésekre időpontot foglalnia a betegeknek. Az új Járóbeteg Irányítási Rendszer az eddigieknél is több terhet ró a háziorvosokra. Dr. Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos szerint a látszatintézkedések nem oldják meg az ordító bajokat.
márc. 28
6:12
A német politika még nem gyógyult ki a koronavírusból, sőt most jöhet a hosszú Covidja (Infostart)
2020 és 2023 között "tarolt" a koronavírus Németországban is, az úgynevezett hosszú Covid-szindrómán és a szórványos újabb megbetegedéseken kívül a járvány – legalábbis jelenleg – immár a múlté. Ennek ellenére a járványos megbetegedésekkel foglalkozó tekintélyes Robert Koch Intézet (RKI) eddig ismeretlen jegyzőkönyvei felkavarták az indulatokat leg
márc. 28
6:12
Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca (ProfitLine)
A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
márc. 28
6:12
Szörnyű fájdalom kínozta a népszerű énekesnőt, elkerülhetetlen volt a műtét (ATV)
Az utóbbi időben Péter Szabó Szilvia komoly fájdalmakat szenvedett el a jobb lába miatt, ami végül már addig fokozódott, hogy meg is kellett műteni.
márc. 28
6:12
Megtalálták a baltimore-i hídszerencsétlenség két halálos áldozatát (hirado.hu)
Négy embert változatlanul keresnek.
márc. 28
6:12
Kellemest a hasznossal: ezek a szexpózok égetik el a legtöbb kalóriát (Femcafe)
Formába hoznád magad még a strandszezon kezdete előtt? Iktass be egy kis hálószobai kardiót. Mutatjuk melyik pózokkal égetheted el a legtöbb kalóriát.
márc. 28
6:12
Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat (vg.hu)
Panaszkodnak a munkaadók, hogy nem találnak szakembereket.
márc. 28
6:12
Elszabadult a pokol a pécsi vásárcsarnokban: rátámadt egy nyugdíjasra az egyik üzlettulajdonos (naphire.hu)
A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétségével vádolja a pécsi vásárcsarnokban pultot üzemeltető férfit, aki a trágár beszédét szóvá tevő, idős vásárlóra támadt. Az esetet a vásárcsarnok biztonsági kamerája is rögzítette.
márc. 28
6:15
Ezt nem ússzuk meg szárazon: szinte az egész országra riasztást adtak ki (BorsOnline)
Ilyen idő vár ránk a következő napokban.
márc. 28
6:15
Geréb, Hegedűs, Júdás meg a többiek (Magyar Hírlap)
A keresztény morál annyira megvetette a hitszegőket, hogy Dante képzeletbeli poklában a legnagyobb büntetést rájuk rótta ki, a pokol legalsó bugyrába vetette őket.
márc. 28
6:15
Újra beestek a kamatmilliárdok: 6 tipp a profi újrabefektetéshez (Forbes)
Megvolt a második nagy kamatfizetős hónap az inflációkövető prémiumpapíroknál. Hogyan tovább?
márc. 28
6:18
Az év, amikor összeházasodott Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea – És ön mire emlékszik még 2021-ből? Töltse ki kvízünket! (Blikk)
A Blikk 30 éve juttatja el a legfontosabb közéleti és sztárhíreket az olvasóknak. Rengeteg minden történt ennyi idő alatt, most pedig egy kvízzel tesztelheti is a tudását. Emlékszik még, mik voltak 2021 legérdekesebb történetei?
márc. 28
6:18
Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (hirado.hu)
Kijelentette: amikor Magyar Péter már nem tudott nyomást gyakorolni rá, hogy úgy viselkedjen, ahogy szeretné, akkor sakkban próbálta tartani.
márc. 28
6:18
Posta-vezér: Nekünk hatósági ár esetén is szolgáltatnunk kellene (Portfolio)
Ma járt le a webshopok felkészülési határideje, csütörtöktől minden online kereskedőnek fel kell tüntetnie a Magyar Postát, mint választható logisztikai partnert a felületén.  A jogszabály komoly vitát szült szakmai berkekben, sokan a Posta helyzetbe hozásáról beszéltek, amely enélkül nem biztos, hogy meg tudná állni a helyét az erős versenyben. Mi
márc. 28
6:18
Erős, viharos szél várható ma, és ez még nem minden (Metropol)
Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön.
márc. 28
6:18
Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten (Ripost)
A két tragédia alig pár óra különbséggel történt.
márc. 28
6:18
Vajon tényleg a Toyota mérte fel a legjobban a helyzetet? (Autónavigátor)
„Miután az elmúlt évtizedben a hibrid járművek leghangosabb támogatói voltak az autóiparban, a Toyota vezetőinek megbocsátható, hogy bizonyos fokú elégtételt
márc. 28
6:18
Valósággal ragyogtak a sztárok a Televíziós Újságírók Díja vörös szőnyegén (Femcafe)
Tegnap este újra összegyűltek Budapesten a magyar televíziózás képviselői, hogy ünnepélyes díjátadó gálaesten ünnepeljék az elmúlt év kiemelkedő tévés teljesítményeit. Az eseményen a hazai sztárvilág krémje is tiszteletét tette, akik látványos ruhakölteményekben ragyogtak a vörös szőnyegen.
márc. 28
6:18
10 vicces és egyszerű locsolóvers kicsiknek (Babanet)
Rövid, könnyen megtanulható, humoros húsvéti locsolóverseket gyűjtöttünk össze, amiket gyorsan memorizálhatnak a legkisebbek is!
márc. 28
6:21
Teljes a SopronFest Podcast programja (Márkamonitor)
A SopronFest tartalmában és hosszában is különleges fesztiválként indul el második alkalommal májusban. A pünkösdi hosszú hétvégére tízezreket várnak a Hűség Városába, de már egy héttel korábban, május 11-én elstartol a programsorozat az egész városban.   A Telekom PodcastFest hét helyszínen több, mint húsz beszélgetéssel és előadással várja a Sopr
márc. 28
6:21
Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok (KKV Magazin)
A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  s
márc. 28
6:21
Ijesztő szörnymonstrum lóg le egy templomban a magasból, a hideg kiráz ha meglátod (Promotions)
Miért tették oda? A magyarázat még a látványnál is megakasztóbb.
márc. 28
6:21
Ha Magyar Péter igazságos lenne, akkor nem csak Dezső Andrást propagandistázná le (Mandiner)
Hanem Pottyondy Edinát, de akár Eörsi Mátyást, vagy FAM-ot.
márc. 28
6:21
A hagymahéjtól a kurkumáig: növények vibráló színei a húsvéti tojásokon (egy.hu)
A festett tojások a húsvéti ünnepkör szakrális varázsszerei: a rájuk festett minták, a készítő és a megajándékozott kiléte éppúgy jelentéstartalommal bír, mint a szín, amilyenre megfestik őket. A régiség leányai, ha akartak se tudtak volna boltban vásárolt tojásfestéket használni, a különböző színekben pompázó remekműveket kivétel nélkül természete
márc. 28
6:21
Van olyan ország, ahol már a Sárga Angyal is bezöldült (Villanyautósok)
Érdekes szolgáltatást indított az ausztrál autóklub egy elektromos Peugeot e-Partner segítségével.
márc. 28
6:21
Egy furgonban találták meg a baltimore-i hídszerencsétlenség két halálos áldozatát (Telex)
A híd akkor omlott össze, amikor szünetet tartottak, és ezért a járműben tartózkodtak.
márc. 28
6:24
Tőzsdefelügyeleti eljárás indul a Coinbase ellen: sok ismert kriptovaluta és a staking is eltűnhet a centralizált kripto tőzsdékről (Kripto Akadémia)
Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) 2023 júniusában perelte be a legnagyobb amerikai kripto tőzsdének számító Coinbase-t, amiért az nem regisztrálta magát az értékpapírok kereskedését szabályozó hatóságnál. Az értékpapírok forgalmazását szigorú törvények szbaályozzák, ám a kriptovaluták kapcsán már évek óta vitatott kérdés, hogy ezekre is vonatkozha
márc. 28
6:24
A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája (hirado.hu)
A Montágh Szalon első, szerdai eseményén Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
márc. 28
6:24
Digitális Témahét 2024 (Szakmát Szerzek)
A kilencedik Digitális Témahét során a tanulók és pedagógusok egyaránt kreatív módon fedezhetik fel a digitális világ lehetőségeit.
márc. 28
6:27
Az iszlamista terrorhullám cunamiként csaphat le Európa nagyvárosaira (Magyar Hírlap)
Senki ne gondolja, hogy a moszkvai terrortámadással kifulladt az iszlamista alapú terrortámadások sora.
márc. 28
6:27
Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása (Mandiner)
Gulyás Marxi, a telexes Pumukli, a 444 meg egyebek egyáltalán felfogják, hogy kinek is nyitottak ajtót?
márc. 28
6:27
Új feldolgozás készült a magyar szupersztár legendás dalából (Magyar Nemzet)
A PG Csoport gondolta újra a Valahol Oroszországban című klasszikus számot.
márc. 28
6:27
Alapanyaga az élet, fegyvere a humor: és egyiket sem fél használni (Forbes)
Százkilencven centi, és ahogy ő írta magáról: testesebb, mint egy jó üveg vörösbor. De Ráskó Eszter nem is igazán testben vaskos, hanem személyiségben. A legsikeresebb magyar női humorista a Balázsék című rádióműsor meghódításával a magyar kulturális élet egyik legbefolyásosabb nőszereplőjévé vált. Így a Forbes 2024-es befolyásos nők listáján is d

Keresés