2024. március 28. csütörtök

márc. 28
10:21
Berki Mazsi először mutatkozott nyilvánosan új szerelmével – nem akárhol jelentek meg (SzMo)
Ugyan a Sztárboxra is elkísérte Zoltán, de most először történt meg, hogy párként együtt érkeztek meg valahova. Úgy tűnik, a celeb meglelte a boldogságot.
márc. 28
10:21
Varga Judit sírva mondta el, hogy Magyar Péter a kormány megbuktatásával zsarolta (Demokrata)
Magyar Péter azt mondta, kormányt fog buktatni a kapcsolati drámájukkal.
márc. 28
10:21
Ideje többet beszélni az emberi szerepekről az Ipar 4.0 folyamatokban! (newtechnology.hu)
Az AI forradalom hajnalán még annál is kevesebb szó esik az automatizálásban és az Ipar 4.0-ban megjelenő emberi tényezőről, mint korábban. A Com-Forth Kft. éppen ezért igyekezett bemutatni azokat a
márc. 28
10:21
Ezért nem adott autogramot Schäfer András a Puskás Arénában (Mandiner)
Nemcsak a pályán nyert a középpályás.
márc. 28
10:21
Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol (Magyar Nemzet)
Ifj. Lomnici Zoltán szerint Tényi István feljelentései Magyar Péter ellen megalapozottak.
márc. 28
10:21
Megkettyent Donald Trump? Úgy tűnik, végleg elmentek otthonról Orbán haverjánál (Nyugati Fény)
Az akciónak elméletileg nincs köze
márc. 28
10:21
Jön az egynapos autópálya-matrica – A kiszabható legmagasabb áron (Forbes)
Az egynapos autópálya-matrica ára 5150 forintba fog kerülni, ami alig kevesebb, mint a tíznapos matrica ára.
márc. 28
10:21
Halálra gázoltak egy útkarbantartót (Autószektor)
A kollégák jelzőőrös irányítás mellett padkarendezési munkákat végeztek, pont pakoltak össze, már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia. A jármű sofőrje eddig tisztázatlan okok miatt áttért a menetirány szerinti másik sávba, belehajtott a munkaterületbe, a védett sávba és a padkán tartózkodó munkatársunkat elütötte. A hatóságok jelenleg is n
márc. 28
10:21
Az 1997-ben az F1-ből kizúgó csapat és motor összeállt, hogy meghódítsák az autósportot (Racing)
Érdekes bejelentés érkezett a Formula E tokiói hétvégéjének felvezetéseként: a következő szezonban a Lola és a Yamaha együttműködésével új gyártó száll be a sorozatba, mindkét fél hosszú kihagyás után tér vissza az autósportba.
márc. 28
10:22
Felminősítették az Opus leánycégét (Portfolio)
A BÉT oldalán közölte az Opus Global, hogy a Scope Ratings javította a társaság leánycégének a kibocsátói besorolását.
márc. 28
10:23
Érkezik a kárenyhítési juttatás a károsult gazdák számára (Demokrata)
A 2023. évben a tavaszi fagykár és az aszálykár okozta a legjelentősebb károkat.
márc. 28
10:23
Ököllel ütötte az influenszer fejét a volt jobbikos önkormányzati képviselő (Mandiner)
A Magyarország-Koszovó labdarúgó-mérkőzés után történt az incidens.
márc. 28
10:23
"A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz" (Magyar Nemzet)
Sok izgalmat tartogat az idény hajrája a Premier League-ben, még három gárda is elhódíthatja a bajnoki címet.
márc. 28
10:24
Új világ köszöntött be a hazai bankautomatáknál (Infostart)
Néhány évvel ezelőtt még egészen ritkaságnak számítottak a készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-ek Magyarországon, ezzel szemben mostanra már évi több millió ilyen tranzakciót hajtanak végre a magyarok.
márc. 28
10:24
Újra lesz Fülesbagoly Tehetségkutató: közel 100 nyeremény vár gazdára az idei szezonban (Blikk)
Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén először átadja a Keszthely Zenei Díjat.
márc. 28
10:24
Nagyot alakított az MBH Bank, a vállalatok után a lakosságnál is élre törnének (Portfolio)
A bankszektor átlagánál is kiugróbb eredménnyel zárta 2023-at az MBH Bank: a tavaly május 1-jei fúzióval létrejött hitelintézet 345 milliárd forintos korrigált adózás előtti teljes átfogó eredményt könyvelt el. Az elért 33%-os tőkearányos nyereség jócskán felülmúlja a piac átlagát, pedig rendkívül konzervatívan céltartalékoltak. A bankcsoport több
márc. 28
10:24
A falnak rohanunk vagy még el tudjuk rántani a kormányt!? (ATV)
A fenti provokatív címmel, április 11-én a MOL Campusban debütál a Budapest Automotive Summit (BAS) autókereskedelmi konferencia, amely független szervezésben, Bujáki Zsolt, autóipari kommunikációs szakember ötlete alapján jön létre.
márc. 28
10:24
Brutális összeget bukhatsz, ha nem mutatod be ezt a kulcsfontosságú dokumentumot a NAV-nak (Femcafe)
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági támogatásban részesülnek.
márc. 28
10:24
Jelentős stratégiai lépést tett a Waberer’s, szerb vállalatban lett többségi tulajdonos (vg.hu)
Lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének felvásárlását a Waberer’s csoport.
márc. 28
10:27
"Miért kéne egy írónak apolitikusnak lennie?" – színészek és rendezők Csurka István drámáiról (Könyves Magazin)
90 éve született Csurka István. Ebből az alkalomból olyan színészekkel és rendezőkkel beszélgettünk, akik szerepeltek a színdarabjaiban és/vagy rendeztek tőle valamit. Andrási Attila, Koncz Gábor és Szilágyi Tibor válaszai.
márc. 28
10:27
Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával! (Agrofórum)
Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre a hagyományos növénytermesztés területén, amire az országnak sosem volt nagyobb szüksége, mint most. Munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.
márc. 28
10:27
Egyik legszebb városunkban páratlan kincset fedeztek fel egy titkos, addig nem ismert szobában (Promotions)
A felfedezés kalandregénybe illő, a kutatók euforikus állapotba kerültek.
márc. 28
10:27
Bagóért cserél gazdát egy ikonikus játékstúdió (Bitport)
A többek között a Borderlands fejlesztőjeként ismert Gearboxot 460 millió dollárért veszi át a Take-Two Interactive az Embracer Grouptól. Utóbbihoz viszont alig három éve még 1,3 milliárdért került.
márc. 28
10:27
Ezek a leggyakoribb tünetek rák esetében (Magyar Hírlap)
Az egyes típusok eltérő tüneteket produkálnak ugyan, de vannak általános árulkodó jelek is.
márc. 28
10:27
Varga Judit elárulta, volt férje folyamatosan kormánybuktatással fenyegetőzött (Mandiner)
Újabb megrázó részletekre derült fény.
márc. 28
10:27
Latvala: Kenyában fontos szerepet kap a türelmes vezetés (Racing)
A Toyota Gazoo Racing minden eddigi modern Szafari Rallyn nyerni tudott, Jari-Matti Latvala hasonló eredményben bízik idén is.
márc. 28
10:27
Erős volt a február a turisztikai szálláshelyeken (Üzletem)
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
márc. 28
10:29
Gulyás Márton nem érti, mi volt a közvonatkozása Varga Judit interjújának (Mandiner)
A volt igazságügyi miniszter megdöbbentő nyilatkozatai miatt megcsúszott esti Partizán-adásban értetlenkedett a műsorvezető.
márc. 28
10:30
Vlagyimir Putyin azt mondta, nem tervezi megtámadni a Nato-országokat... de ami ezután jött, igencsak riasztó (Blikk)
Az orosz–ukrán háború kitörése óta sok emberben ott van a kérdés, mi lesz, ha Vlagyimir Putyin a NATO-tagországokat is megtámadja. Most az orosz elnök megnyugtató választ próbált adni, de végül a fenyegetés sem maradt el.
márc. 28
10:30
Két rendeletet is módosítottak a dohánytámogatással kapcsolatban (Agroinform)
Fontos információkat osztott meg a NAK.
márc. 28
10:30
Varga Juditot tanúként hallgatták ki szerdán az ügyészségen (444.hu)
Hogy Varga mit mondott, Fürcht Pál főügyész nem árulta el a csütörtöki sajtótájékoztatón. "Terhünkre rótták, hogy nem tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám. De igen, tudjuk, hogy kik. Azok, akikről önök is tudnak" - hangzott el.
márc. 28
10:30
Megkongatták a vészharangot, szörnyű, ami a magyar határon történik (ATV)
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta naponta még mindig több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
márc. 28
10:30
"Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától (Ripost)
Két meccs, két győzelem az idei mérlege a Rossi-csapatnak.
márc. 28
10:31
Egy egészséges társadalomban az áldozat mondatait nem relativizáljuk (Mandiner)
Mi nem egy egészséges társadalomban élünk.
márc. 28
10:33
Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz (Könyves Magazin)
Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget anyaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. A negyedik rész vendége Oltai Kata.
márc. 28
10:33
Fontos bejelentést tett Nyitrai Zsolt a húsvéti segítségnyújtással kapcsolatban (BorsOnline)
Most is lehet rá számítani.
márc. 28
10:33
Budapest nem fizet adót (Magyar Hírlap)
A szolidaritási hozzájárulást a gazdagabb önkormányzatok fizetik a szegényebb települések támogatására.
márc. 28
10:33
Elképesztő (Mandiner)
A magyar társadalom nem egészséges, és különben is, a kormány!
márc. 28
10:33
Már nem csak a videókártyákat, hanem a processzorokat is viszik a kriptobányászok?! (BitcoinBázis)
Az AMD Ryzen 9 7950X CPU-ja népszerű bányászati lehetőséggé vált. Több profitot termel, mint a leggyorsabb GPU-k, ahogy a kriptománia
márc. 28
10:35
Bizottság vizsgálja, hogy a magyar balliberális képviselők milyen munkát végeznek Brüsszelben (Magyar Hírlap)
A politikus szerint felmerül, hogy Európán kívüli érdekek is megjelennek a balliberális képviselők munkálkodásában.
márc. 28
10:35
Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki (Mandiner)
Fürcht Pál csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján számolt be Magyar Péter hangfelvételével kapcsolatos részletekről.
márc. 28
10:36
Jókorát drágult a bárány (Infostart)
A sertés és a marha ára viszont csökkent.
márc. 28
10:36
Törvényjavaslat: egyes szociális ellátásokkal kapcsolatos adminisztrációs terhek csökkentésére (Adózóna)
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a jogi és gazdasági versenyképesség erősítése érdekében egyes törvények módosításáról címmel, T/7958 számon törvényjavaslatot nyújtott be, melynek célja, hogy a szociális igazgatásról szóló törvényben, illetve a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósí
márc. 28
10:36
Lázár János leállíttatta az éjjeli és húsvéti munkavégzést a gigaprojektnél (Portfolio)
Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy a Déli körvasút építésénél nem lehet lehet éjjel és húsvétkor dolgozni.
márc. 28
10:36
Lelassíthatja egy gyárépítési tervét a BYD (autopro)
A vietnámi ipari park értesülései szerint az elektromosautó-piacra reagál ezzel a cég.
márc. 28
10:36
Elárulták a boltok, mit vásárolnak a magyarok – még mindig az olcsó után nyúlnak, de valami elindult (vg.hu)
Továbbra sem szűnt meg a lefelé vásárlás Magyarországon, de volumenben már erősödés tapasztalható a boltokban.
márc. 28
10:36
Így érinti Sztarenki Dórát, hogy nem lesz folytatása a Mellékhatásnak - Interjú (Femcafe)
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a kitüntetést ugyanezért a szerepért, s mint ahogyan azt a Femcafe.hu-nak elárulta, nagyon örül a megtiszteltetésnek, és meglepetésként érte, hogy újfen
márc. 28
10:36
Durva baleset az autópályán, nyergesvontatóba rohant egy sofőr (naphire.hu)
Álló nyergesvontatóba rohant egy sofőr az autópályán.
márc. 28
10:36
Nem csak a jogosítványt, a biztosítást is bukhatják az ittas sofőrök (Digital Hungary)
Dacára a fokozott rendőri ellenőrzésnek, húsvétkor továbbra is sokan ülnek alkoholos állapotban a volán mögé: a BRFK korábbi tájékoztatása szerint tavaly húsvétkor csak a fővárosban 122 lefülelt ittas vezetővel szemben intézkedtek. Amennyiben az alkoholt fogyasztott vezető balesetet is okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a saját k
márc. 28
10:39
Katasztrófa: felborult egy FlixBus, négy halott, sok sérült (BorsOnline)
Tragédia történt.

Keresés