Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti fia, Ábel tavaly szeptember 7-én jött a világra. Az énekes azóta többször beszélt már az apaságról, annak az árnyoldalait is megemlítve.
Sávolt Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója szerint a Miamiban már negyeddöntős Marozsán Fábián akár Grand Slam-tornát is nyerhet.
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési változásokról beszámolva. Jelezték, hogy ha szükséges, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat.
Sokan nincsenek tisztában a magánkölcsönökre vonatkozó szabályokkal, például, hogy rokonoktól, ismerősöktől is lehet jogszerűen kamatot szedni derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felméréséből. A válaszadók több mint fele adott már kölcsön pénzt közeli barátainak, ismerőseinek, de csak kevesebb mint egyharmaduk kapta azt viss
Jurij Alekszejevics Gagarin elsőként jutott el az űrbe, de a halálát a mai napig rejtély öleli körül. A körülményeket később az egyik kollégája tisztázta.
Másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) Portik Tamás fiát, aki januárban inzultálta, majd kávéval öntötte le a Fővárosi Törvényszéken az apja ügyét tárgyaló bírót.
Megjelent az újabb, közel 57 milliárd forint keretösszegű vidékfejlesztési pályázati felhívás, amely a vidéki térségekben működő 105 Helyi Akciócsoport számára biztosít vissza nem térítendő támogatást.
A Toyota vajon végig helyesen hitt a hibrid autókban? – ezzel a címmel jelent meg egy érdekes írás a Financial Times holnapján amely rámutat arra, hogy a piaci fejlemények afelé mutatnak, hogy helyes lehet a Toyota multitechnológiás stratégiája, amelynek jelszava, hogy ’a széndioxid-kibocsátás az ellenség, nem egy-egy hajtáslánc’, és rövid- és közé
A címvédő Gyergyói HK a vendég Brassó ellen, míg a magyar bajnok Ferencváros Csíkszeredában győzött egyaránt 4-1-re a jégkorong Erste Liga elődöntőjének negyedik felvonásán, így mindkét párharc 2-2-re áll.
A címvédő és Bajnokok Ligája-negyeddöntős Győr 34-15-re legyőzte a Kozármislenyt, míg a Debrecen szintén sima, hétgólos győzelmet aratott a Békéscsaba ellen a női kézilabda NB I-ben.
Biztonsági szakértők úgy vélik, hogy egy oroszországi székhelyű dezinformációs csoport felerősítette és tovább fokozta a walesi hercegné egészségével kapcsolatos összeesküvések őrületét a közösségi médiában.
Résztvevők a KDNP Ültessünk, hogy élhessünk elnevezésű faültetési akciójának újabb állomásán, a Zala megyei Lentiben 2024. március 27-én, szerdán. (Fotók: MTI/Katona Tibor)
A hamarosan kezdődő sugárterápiás eszközpark fejlesztéséről, az elmúlt időszak változásairól és a jövő terveiről beszélgettünk a 3Témában Torday Lászlóval, a gyulai tagkórház onkológiai centrumvezetőjével.
Az Európa-kupa negyeddöntős Ferencváros saját közönsége előtt 30-30-as döntetlent játszott a Balatonfüreddel a férfi kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.
Éppen elég sokkoló hírt kaptunk extrém gyorshajtókról, az Árpád hídról és a Szentendrei útról. Mindkét helyen ártatlan ember vesztettre életét, egy felelőtlen járművezető miatt. Sokszorosan túllépték a sebességlimitet, hozzájuk hasonló őrültekkel versenyezve. Naná, hogy nem Suzukival, Daciával követtél el rémtettüket, hanem nagyteljesítményű, prémi
Talán meglepő, de még mindig vannak az országban olyan fürdők, ahol a teljes árú, egész napos belépő bőven 2000 Ft alatt van. Sőt, a nyugdíjasok akár 1000 Ft-ért is fürdőzhetnek. A hosszú hétvége közeledtével mutatjuk, hol a legolcsóbb a fürdőzés jelenleg az országban.
Alexandr Lukasenka belarusz elnök vezérkari főnökével a Fehéroroszország és az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi exklávé között fekvő litván és lengyel terület elleni esetleges támadásról beszélt.
A kivitelező tájékoztatása szerint holnap, azaz március 28-án 08:30 és 14:00 óra között a Szódaház utca előtt, az út alatti Opus-Titász vezeték kiváltása és lesüllyesztése történik meg.
Témák: – A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat az ország sugárterápiás ellátásának az élvonalába – jelentette be a 3Témában Torday László centrumvezető főorvos. A műsorban többek között a jelentős beruházásról, az elmúlt időszak változásairól és az onkológiában jelentkez