A barcelonai Sagrada Família bazilika befejezésével megbízott szervezet elnöke nemrég jelentette be a dátumot.Antoni Gaudí remekművének befejezési dátuma 2026, ami 144 évvel az első kőletétel után lesz. Az időpont egybeesik az épület építésze halálának századik évfordulójával. Esteve Camps elmondta, hogy megvan a pénz és az anyag az épület befejezé
A dél-alföldi régió legjobb egészségszervezőjét keresték azon a versenyen, melynek eredményhirdetését kedd délután tartották a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán. A megmérettetés legjobbjának a kondorosi, de a békéscsabai Közgében tanuló Bojtos Petra bizonyult. Az eseményen Vincze Gábor, a gyulai kar dékánja arról beszélt, hogy a felgyorsult világban
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez bejelentés érkezett egy hamis Facebook oldal kapcsán, amely a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (Budapest Airport - BUD) nevével visszaélve csaló posztokat és hirdetéseket jelenít meg.
Képviselők és a párt helyi szervezeteinek oldalai is reagáltak az egykori igazságügyi miniszter bejegyzésére. Röhögős emojiból azonban így is tízezerrel több jött össze.
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna. A cégcsopo
Tisztítószer jelenléte miatt visszahívták a forgalomból a Szentkirályi 1,5 literes kiszerelésű szénsavmentes természetes ásványvíz egy tételét – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez bejelentés érkezett egy hamis Facebook oldal kapcsán, amely a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (Budapest Airport - BUD) nevével visszaélve csaló posztokat és hirdetéseket jelenít meg.
Több sajtóban megjelent hír szerint is Tádzsikisztán felé indultak a moszkvai terrortámadás ügyében vizsgálódó nyomozók, hogy kihallgassák a gyanúsítottak családtagjait.
Szabadult a fegyházból a rendőrök megvesztegetése és költségvetési csalás miatt elítélt Vizoviczki Lászlót tudta meg a Magyar Nemzet. A Hajógyári-sziget volt urának két ítéletét összbüntetésbe foglalták, aminek köszönhetően Vizoviczki már szabad ember.
A KSH legfrissebb adatai szerint 4,7 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, ami utoljára a Covid-járvány idején volt ilyen magas. A foglalkoztatottak száma stabilizálódni látszik.
Spanyolországban az Európai Unió által harmonizált infláció 3,2%-kal emelkedett éves szinten márciusban, szemben a februárig tartó 2,9%-os növekedéssel - derült ki a Nemzeti Statisztikai Intézet (INE) szerdán közzétett előzetes adataiból.
Idén tizenkettedik alkalommal, a Föld napjára időzítve, április 22-én elindul a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára mondta el a részleteket.
Tiltott adatszerzés, hivatali visszaélés, kényszerítés és zsarolás – akár valódi a felvétel, akár nem, számos problémát felvet. Tényi István pedig igyekezett minddel foglalkozni.
Az M7-es autópályán, a Letenye felé vezető oldalon, Érd térségében, a 20-as és a 21-es km között, szalagkorlát építés miatt egy sávon halad a forgalom. a torlódás 3 km. Az 5-ös főúton, Balástya térségében, a 150-es km-nél, három személygépjármű összeütközött, a forgalmat megállították. Az M43-as autópályán, a magyar-román határ előtt, a kamionok to
A kormány új rendelettervezettel állt elő, amely az országban munkát vállaló harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó szabályokat módosítaná. Az intézkedés többek között az állami, költségvetési szerveknél megtiltaná a vendégmunkások foglalkoztatását, de nyomós ok esetén esetükben is engedélyezné ezt.
A fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyre fontosabb szerepet játszik a mindennapi életünkben. Amikor kiválasztjuk a megfelelő világítást, nemcsak az esztétikát kell szem előtt tartanunk, hanem a környezetvédelmet és a pénztárcánkat is. Az új ultrahatékony fényforrások a modern technológia és a fenntarthatóság tökéletes kombinációját kínálják
Egy japán pelenkagyártó bejelentette, hogy leállítja a csecsemőknek szánt pelenkák gyártását az országban, és helyette a felnőtteknek szánt piacra összpontosít, miután a gyerek pelenkákat alig veszik az alacsony születésszám miatt – írja a BBC.
Sikeresen túl van Sebastian Vettel az első sportautós tesztjén a Porschéval. Kedden közel két F1-es versenytávnak megfelelő kilométert teljesített Spanyolországban.
A szakemberek és az iPhone-osok attól tartanak, hogy a telefonjuk képes nyomot vagy bemélyedést hagyni a kisujjukon, ugyanis a készülék a használat során nyomja azt. Sokan ezt hívják "iPhone-ujjnak."
A 41 éves Oscar-díjas színésznő a Vanity Fair címlapján szerepelt igen merész szerelésben, és vadító sötét sminkben. Garantáltan nem az, amit tőle megszoktunk.
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna.
A Tokiói Egyetem kutatói nemrégiben felfedezték, hogy nem csak az emberszabásúak képesek különféle gesztusokra. A japán cinegék például kifejezetten udvariasak is tudnak lenni párjukkal, írja az Iflscience.
Oroszország az általa is aláírt ENSZ-szankciók ellenére közvetlenül Észak-Koreának szállít kőolajat, olyan mennyiségben, amitől odaát már-már gazdasági talpra állást vizionálnak.
A palota év elején jelentette be a megrázó hírt, miszerint Károly király rákbetegséggel küzd. A szükséges kezeléseket már elkezdték, az uralkodó pedig minden erejével a gyógyulására koncentrál. Most viszont egy nagyon kockázatos döntést hozott annak érdekében, hogy ápolja a királyi család hagyományait.
Az elmúlt időszakban felpörögtek az események a Waberer’s háza táján, több akvizíciót és beruházást is bejelentett a cég, miközben számos együttműködési megállapodással is igyekszik hatékonyságot és eredményességet növelni a vállalat. Mindeközben jelentős gyártókapacitások érkeznek Magyarországra, amelyek nagy lehetőséget jelentenek a teljes logisz
A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon.