A hétvége során a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy súlyos baleset történt az Esztergom-Nyerges Rallyn, melyben több ember meghalt, illetve megsérültek. Az eset azonban nem számít egyedinek - az elmúlt évek során többször is előfordultak halálos kimenetelű balesetek a magyar raliversenyeken. Az alábbiakban ezekből gyűjtöttünk össze néhány emlékez
Egy Marson végzett kísérlet (a MOXIE-nak köszönhetően) bebizonyította, hogy lehetséges oxigént kinyerni a vékony marsi légkörből. Amióta a Perseverance rover
Négyen meghaltak, nyolcan megsérültek az Esztergom-Nyerges Rallyn, miután Lábatlan és Bajót között egy autó a nézők közé vágódott. A szakértő szerint felelőtlenség történt. Büntetőeljárás indult.
Az elmúlt 30 napban Európában összesen 30 baromfitartó gazdaságban, 6 fogságban tartott madarakat tartó létesítményben és 82 vadmadárban mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát., olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közölt összefoglalóban.
80 éves korában meghalt Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja – írja az MTI.
Idén 2-3 százalék közötti gazdasági növekedésre számít a kormány, de 2025-ben elérhető és hosszú távon is fenntartható a 4 százalék körüli növekedés - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a kormány által elfogadott 2024-2030-as új versenyképességi stratégiát mutatta be.
Újabb 43 településen épülhet bölcsőde, ezzel további 1300 bölcsődei ellátást biztosító férőhely jöhet létre Magyarországon - közölte a családokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-vel.
Április 24-én kerül megrendezésre az iBanFirst által támogatott harmadik éves közép- és kelet-európai (KKE) regionális üzleti csúcstalálkozó Bukarestben.
Európa gyönyörű tengerpartjai nemcsak a napozás és a fürdőzés kedvelt célpontjai, hanem ideális helyszínek a kerékpározáshoz is. Az elmúlt években egyre növekvő érdeklődés tapasztalható az egészséges életmód és az aktív kikapcsolódás iránt, amiért sokan biciklire pattannak. A tengerparti kerékpárutak számos lehetőséget kínálnak azoknak, akik szeret
A paksi bővítés sikere a magyar gazdasági versenyképesség hosszú távú garanciája, ezért különösen jó hír, hogy a beruházás továbbra is jól halad, és újabb fontos mérföldköveket sikerült elérni az építkezés során – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az oroszországi Szocsiban.
A cégeket a legkevésbé az érdekli, hogy milyen a munkavállaló családi állapota és milyen oktatási intézményben tanult, de az is kiderült, hogy nagyjából 2 hónap alatt töltik be a meghirdetett állásokat.
Több szerepben tündököl, hiszen férj, édesapa és színész. Makranczi Zalánnak remek problémamegoldó képessége van, ezt pedig az élet minden területén kamatoztatja.
A CATL új, gyorsabban tölthető akkumulátorok fejlesztésén dolgozik a Teslával, miközben Elon Musk cége egy 25 ezer dolláros elektromos autó piacra dobásával erősítené piaci pozícióját az erősödő verseny közepette. A CATL további autógyártókkal is együttműködik és globális terjeszkedésre törekszik, figyelembe véve a geopolitikai kihívásokat - közölt
A 41 éves szakember szerint ha valóban "problémás" lett volna, akkor nem két nappal a tavaszi rajt előtt, hanem már decemberben menesztik a Diósgyőr éléről.
Az Európai Tanács ma hivatalosan elfogadta azt az javaslatot, amely arra ösztönzi a tagállamokat, hogy legalább 2025. március 31-ig folytassák a gázfogyasztásuk 15 százalékos visszafogását.
Dárdai Márton, aki pénteken este, a törökök ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a labdarúgó-válogatottban, azt mondta, egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni.