2024. március 24. vasárnap

márc. 24
16:39
Norris is belengette a vakbélműtétet, hogy búcsút intsen kellemetlen rekordjának (Racing)
Miután gesztust kapott csapattársától, Lando Norris a harmadik helyen zárta az Ausztrál Nagydíjat, majd viccesen azt mondta, megfogadja Carlos Sainz tanácsát a győzelem biztos receptjéről.
márc. 24
16:39
A DK-s Perlai Zoltán nyerte az előválasztást Budafok-Tétényben (Telex)
Rettentő szoros verseny lett a vége, a DK és több ellenzéki párt közös jelöltje legyőzte a Momentum által indított Havasi Gábort.
márc. 24
16:39
Veszélyes állat járja a környéket: Rendkívüli helyzetett hirdettek a szomszédban (naphire.hu)
Március 21-én éjféltől Besztercebánya 13 járásából 10-ben rendkívüli helyzetet hirdettek a medvék megjelenése miatt.
márc. 24
16:45
Tényleg megkattant a tavasz: a dunántúli jégszakadás után most havazik a Bakonyban – Videón a fehérség (Blikk)
Egyre szeszélyesebb az idei március: míg hazánk nagy részén már 10-15 fok uralkodik, sőt volt már példa 20 fok feletti hőmérsékletre is, addig vasárnap délután a Bakony téli hangulatba került.
márc. 24
16:45
Keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit (Demokrata)
A Kárpát-medencében élő nemzetek a múltban és a jelenben is egymásra utaltak, ezért is igen fontos a megbékélés köztük.
márc. 24
16:45
Energetikai létesítményekre mértek csapást az oroszok (Demokrata)
Az orosz statisztika szerint a háború kezdete óta lelőtt ukrán drónok száma megközelíti a 17 ezret.
márc. 24
16:45
A DK-s Perlai Zoltán nyerte a XXII. kerületi előválasztást (Nyugati Fény)
Szoros volt
márc. 24
16:45
Kutatás, kezelés és fejlesztés (Magyar Mezőgazdaság)
Az MKA összefogja a magyar kert­örökség kutatására, kezelésére és fejlesztésére vonatkozó kezdeményezéseket, szerepet vállal ezek megvalósításában - hangzott el többek között a zöldszakma közelmúltbeli konferenciáján.
márc. 24
16:45
500 millió eurót spórolhatnának az európai logisztikai vállalatok a vegyes elektromos flottákkal (Digital Hungary)
Az EIT InnoEnergy friss tanulmánya szerint az e-áruszállító kerékpárokból és e-autókból álló vegyes elektromos flották jelentős költségeket takaríthatnak meg a városi logisztikai szolgáltatóknak a 100%-ban e-autó flotta üzemeltetéséhez képest. Egyúttal jelentősen hozzájárulhatnak a városok életminőségének javításához.
márc. 24
16:48
Ezzel a 7 étellel visszanyerhetjük az energiánkat (Agroinform)
Energiaforrások a tavaszi fáradtság ellen.
márc. 24
16:51
Soltész Miklós: Keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel (Magyar Hírlap)
II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel.
márc. 24
16:51
Fegyveresek törtek be egy jereváni rendőrőrsre (Telex)
Az első hírek szerint sebesültjei is vannak az örmény fővárosban történt incidensnek.
márc. 24
16:51
Oda akart költözni Koós Rékához a szerelme, de az énekesnő elutazott (naphire.hu)
Először mutatta meg kamerák előtt a párját, Bálintot az énekesnő. Az ATV A nő háromszor stúdiójában nem csak különös megismerkedésükről, kapcsolatuk nehézségeiről is őszintén vallottak.
márc. 24
16:53
Folytatódik a küzdelem Szlovákiában (Magyar Hírlap)
Minden szavazat fontos.
márc. 24
16:54
Megvan a szlovák választások hivatalos eredménye: közülük kerül majd ki az új államfő (Blikk)
Érkezik a szlovák választások következő fordulója: Ivan Korcok korábbi külügyminiszter és Peter Pellegrini között fog eldőlni a szavazás.
márc. 24
16:54
Fegyveresek törtek be egy jereváni rendőrösre (Portfolio)
Jerevánban, az örmény főváros Nor-Nork kerületében fegyveresek törtek be egy rendőrkapitányságra. Az incidensről orosz hírügynökségek számoltak be vasárnap - írja a Reuters.
márc. 24
16:54
Friss hírek a halálos ralibalesetről: két gyerek is a sérültek között, egyikük életveszélyes állapotban (Pénzcentrum)
Egy gyermeket súlyos, életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert - köztük egy gyermeket - könnyebb sérülések miatt vitték helyszíni ellátás után kórházba a mentők az Esztergom-Nyerges Rallyn történt baleset után. A szervezők baleset előtt pár órával azt írták, olaj került a pályára.
márc. 24
16:57
Szijjártó Péter pozitívan értékelte a szlovákiai magyar elnökjelölt súlyos vereségét (SzMo)
A szlovák elnökválasztásokon eddig elindult magyar jelöltek közül Forró Krisztián kapta a legkevesebb szavazatot: a szombati voksoláson a szavazatok 2,91 százalékát szerezte meg.
márc. 24
16:57
Vigyázz! Egy hiba miatt ellophatják az Apple eszközödről a kriptód (BitcoinBázis)
Az Ars Technica IT média jelentése szerint kritikus hibára bukkantak az Apple M-sorozatú chipjeiben. Ez a “helyrehozhatatlannak” minősített sebezhetőség jelentős
márc. 24
17:00
Újabb terrortámadás Oroszországban? Robbantó miatt evakuáltak egy bevásárlóközpontot, mindenkinek menekülnie kellett (Blikk)
Evakuálták a szentpétervári London Mall bevásárlóközpontot, miután egy férfi azt állította, hogy robbanóanyagot helyezett el az épületben. A helyszínre a rendfenntartók mellett a mentők is kivonultak.
márc. 24
17:00
Előválasztás Budafok-Tétényben, íme az eredmény! (ATV)
Perlai Zoltán, az ötpárti színekben induló DK-s jelölt nyerte meg a vasárnap véget ért budafok-tétényi ellenzéki előválasztást.
márc. 24
17:03
Kiakadtak a rasszisták, mikor elterjedt, hogy egy zsidó származású színész lehet a következő James Bond (SzMo)
Aaron Taylor Johnson úgy nyilatkozott, hogy csodálatosnak és nagy elismerésnek veszi, hogy ő is szóba került, mint az új 007-es megformálója.
márc. 24
17:03
Torna ob: Mayer Gréta három szeren lett bajnok (Magyar Hírlap)
A vasárnapi szerenkénti döntők során még Székely Zója, az FTC versenyzője nyert aranyérmet, ő felemáskorláton – amelyen Európa-bajnoki ezüstérmes – bizonyult a legjobbnak a Központi Tornacsarnokban.
márc. 24
17:06
A DK-s Perlai Zoltán nyerte a budafoki ellenzéki előválasztást (444.hu)
A 2019-es összellenzéki polgármester-jelöltet, Havasi Gábort győzte le.
márc. 24
17:06
Minőségi csere: végleg búcsút inthet az NB I.-nek a Kisvárda és a Mezőkövesd (444.hu)
Tisztul a kép az NB I.-ben, nagy múltú csapatok térhetnek vissza a kieső kisvárosok helyére.
márc. 24
17:09
Öt vármegyére csap le, itt a figyelmeztetés az időjárásról - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ezekben a vármegyékben jöhetnek a zivatartok, itt a figyelmeztető időjárás-előrejelzés.
márc. 24
17:09
A Moszkva melletti terrorista mészárlás után most az iszlamisták tádzsikisztáni fészke került célkeresztbe (Telex)
A 137 embert halálát okozó támadás feltételezett elkövetőinél tádzsik útleveleket találtak. Oroszország és Tádzsikisztán legmagasabb szintű viszonya rendezett, de az egykori szovjet tagköztársaságban sok muszlim szélsőséges van, akik nyíltan egy közép-ázsiai iszlám állam létrehozását tűzték ki célul. A tádzsik vezetés régóta elkeseredett harcot vív
márc. 24
17:15
Nem várt helyzetek, amikor jól jön egy jó lakásbiztosítás (Piac és Profit)
Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz, megkönnyítve azok dolgát és döntését, akik szeretnének élni a lehetőséggel, hogy márciusban – a szerződési évfordulótól függetlenül –
márc. 24
17:15
Fegyveres incidens Jerevánban (Magyar Hírlap)
Egy rendőrőrs került a célkeresztbe.
márc. 24
17:15
Videón rögzítették a becsapódás pillanatát az esztergomi ralin (Nyugati Fény)
Csak felnőtteknek ajánlott tartalom!
márc. 24
17:15
Váratlanul elhunyt a Heti Napló riportalanya: utolsó interjúját már nem láthatta (naphire.hu)
Hatéves kora óta élt egy vastüdőn, utolsó tévéstábként az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsor járhatott nála. Paul Alexander vallomása most bejárja a világot.
márc. 24
17:18
Iparűzési adó 2024: mennyi az iparűzési adó 2024 évében, mi változik? (Pénzcentrum)
A hazai önkormányzatok egyik legjelentősebb bevételi forrását jelenti az iparűzési adó, melynek szabályai kisebb mértékben, de 2024-ben is változnak. Ezt az adótípust a magyar kis- és középvállalkozások, illetve a cégek fizetik telephelyük, székhelyük szerint a helyi önkormányzatoknak, éppen ezért fontos, hogy akár vállalkozóként, akár alkalmazottk
márc. 24
17:21
Örökségünk, a hajfonás mágikus ereje (WMN)
Évszázadok, évezredek óta fonjuk a magunkén túl egymás haját, ami már kész tudománnyá nőtte ki magát. Egymást érik a bonyolultabbnál bonyolultabb fonási technikákat részletező videók a közösségi oldalakon, vannak szépségszalonok, amelyek kifejezetten speciális, szépséges hajfonatokra szakosodtak. De honnan ered a hajfonás hagyománya? Milyen jelentő
márc. 24
17:21
Új információk az Esztergom-Nyerges Rallyn történt tömegbalesetről (Autószektor)
Mint arról korábban írtunk többen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága vasárnap délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy négy ember életét már nem lehetett megmenteni. A mentők közlése szerint egy gyermeket súlyos, életvesz
márc. 24
17:24
Így néz ki ma Patrizia Reggiani, a Gucci örökösének gyilkosa: a fekete özvegy 18 évet ült börtönben (Femcafe)
Patrizia Reggiani neve sokaknak ismerősen csenghet, nem véletlenül: a nagy sikerű A Gucci-ház című filmben Lady Gaga alakította a fekete özvegyet, aki bosszúból és féltékenységből megölette exférjét, az olasz divatcsászár Maurizio Guccit.
márc. 24
17:27
Magyar Pétert "felhasználva" Szabó Bálint engedély nélkül beosont az ATV-be – belső vizsgálat lett a vége (SzMo)
A botrányhős politikus trükkös akciója miatt a csatorna megszigorította a beléptetést. Azt nem tudni, mi volt Szabó célja a hívatlan látogatással, ugyanis a tévéstúdióban látszólag semmit sem csinált.
márc. 24
17:27
Videón rögzítették a becsapódás pillanatát az esztergomi ralin (Nyugati Fény)
Csak felnőtteknek ajánlott tartalom!
márc. 24
17:33
Nyártól a Real Madridot erősítheti a brazil csodagyerek (Magyar Hírlap)
Barátságtalan pofonok barátságos mérkőzéseken Londonban és Lyonban.
márc. 24
17:33
Felejtsd el a Cardano-t: Ezek az altcoinok a legjobb alternatívák 2024-ben (BitcoinBázis)
A Cardano (ADA) ökoszisztémája gyorsan fejlődik, a GitHub commitment számban megelőzte az Ethereumot (ETH). Ez komoly innovációs potenciált jelez. A
márc. 24
17:35
Energetikai létesítményekre mért csapást jelentett be az orosz védelmi minisztérium (Magyar Hírlap)
A minisztérium szerint a csapás zavart okozott a fegyvert, haditechnikai eszközöket és lőszert gyártó és javító üzemek termelésében, valamint NATO-országok által leszállított haditechnikai és csapásmérő eszközöket semmisített meg.
márc. 24
17:35
A rossz CPI-adatok ellenére helyreállt a kriptopiac – ez az 5 altcoin lehet képes meglovagolni a ralit (BitcoinBázis)
Sok altcoin nemrégiben kisebb zuhanásba kezdett, mielőtt árfolyamuk helyreállt volna az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala februári fogyasztói árindex (CPI)
márc. 24
17:36
Larson olyat művelt a Cota-n, amire még Soha nem volt példa a Nascar 76 éve íródó történetében (USAracing)
Izgalmas hajrában szerezte meg az Xfinity Series szombati, Cota-n rendezett futamán Kyle Larson a Hendrick...
márc. 24
17:39
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait: ezt most tényleg bárki megnyerhette! Önnél landoltak a milliók? (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatoslottó- számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
márc. 24
17:39
Larson olyat művelt a Cota-n, amire még Soha nem volt példa a Nascar 76 éve íródó történetében (Racing)
Izgalmas hajrában szerezte meg az Xfinity Series szombati, Cota-n rendezett futamán Kyle Larson a Hendrick...
márc. 24
17:39
Videón rögzítették a becsapódás pillanatát az esztergomi ralin (Nyugati Fény)
Megrázó tartalom.
márc. 24
17:45
Magyar Péter: Upsz, ekkora a baj a legfrissebb felmérések szerint, Miniszterelnök Úr? (SzMo)
Reagált a miniszterelnök által, a makói Hagymatikum ünnepségen elmondottakra, majd egy kérdést is feltett a kormányfőnek.
márc. 24
17:45
Cselgáncs World Tour: Vég Zsombor harmadik Tbilisziben (Magyar Hírlap)
A tbiliszi Grand Slam-viadal honlapja szerint a Ceglédi VSE dzsúdósa előbb egy menekült csapatbeli, majd egy dél-koreai riválisát győzte le, majd kikapott a végül második helyen záró kanadai Shady Elnahastől.
márc. 24
17:47
Izrael hadműveletet indított Hán-Júniszban (Magyar Hírlap)
A hadsereg és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat közös akciójában a Hán-Júnisz nyugati részén fekvő al-Amal negyedben indítottak támadást az iszlamista Hamász terrorszervezet létesítményeinek és haderejének felszámolására.
márc. 24
17:48
Lakossági áron igénybe vehető-e a gáz, víz, villany, ha a székhely lakóingatlan? (Adózóna)
Olvasónkban felmerült kérdésként, hogy ha a lakóingatlanban van a székhely, lakossági áron igénybe lehet-e venni a gázt, villanyt, vizet és a szemétszállítást. A kérdésre Hunyadné Szűcs Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
márc. 24
17:48
Gyökeres fordulat az időjárásban: kevesen készültek arra, ami húsvétig ránk vár (Pénzcentrum)
A hét elején még napos, de hideg idő várható, éjszakánként a szélcsendes helyeken fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet. A hét közepén felhősebb, csapadékosabb idő várható, de a hőmérséklet csúcsértéke emelkedni kezd, a hét végén pedig már jobbára napos, száraz időre kell számítani, Húsvétvasárnap akár 20-26 Celsius-fok is lehet - derül ki a Hun

Keresés