Október végén hekkertámadás érte a Foxpostot, a támadó felhasználói adatokhoz is hozzáfért, majd többmilliós váltságdíjat követelt, hogy ne tegye közzé vagy adja el az adatokat. A csomagautomatákat üzemeltető cég azonban nem teljesítette a követelést, hanem a rendőrséghez fordult írja a Telex a cégtől független forrásból származó értesülés alapján.
2021. november 3-án Rogán Antal minisztériumából szólhattak Völner Pálnak, hogy vigyázzon Schadllal, mert nyomoznak utána. Völner ezután meg is próbálta lerázni Schadlt, akit két nappal később már Ferihegyen kapcsoltak le a rendőrök.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, akit a józsefvárosi Korányi utcában szerdán elkövetett emberöléssel gyanúsítanak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.
A 25 éves lány családja osztotta meg az előre megírt gyászbeszédet. Az utolsó időszakban igyekezett nem azt gyászolni, amit elveszít, hanem élvezni minden pillanatot, ami még hátra van.
Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be 33 személlyel és két szervezettel szemben, mert kapcsolatba hozhatók Alekszej Navalnij február 16-án elhunyt orosz ellenzéki politikus halálával - közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető azt közölte, hogy a cég zöldmezős beruházást hajt végre két helyszínen, Debrecenben és Kecskeméten is, és az újonnan létesített egységeiben kerékösszeszerelő és -szekventáló tevékenységet fog folytatni a BMW, illetve a Mercedes-Benz Magyarországon gyártott autói számára 2025-től. Illusztráció: Schedl
Angelina Jolie ügyvédje szerint a színésznő nemrég egy sor bírósági győzelmet aratott a volt férjével, Brad Pitt-tel folytatott jogi csatája során, amelyet a Château Miraval, a 2008-ban vásárolt francia birtok és borászat miatt folytatott.A sztárok közötti pereskedés − akik 2014-ben házasodtak össze a dél-franciaországi Provence-i birtokon, majd 20
Válaszul a határmenti orosz települések elfoglalására tett kísérletekért az orosz fegyveres erők az elmúlt hét folyamán 49 megtorló csapást mértek ukrán célpontokra.
Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be 33 személlyel és két szervezettel szemben, mert kapcsolatba hozhatók Alekszej Navalnij február 16-án elhunyt orosz ellenzéki politikus halálával - közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.
Újabb sikert könyvelhet el a MÁTRIX Projekt - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálat a police.hu oldalon. 2024. március 21-ig 531 gyanúsítottat hallgattak ki, valamint több, mint 300 személyt azonosítottak be. A gyanúsítottak közül 46 személy irányító, 354 stróman, 83 pedig szervezői pozícióban áll a bűnszervezeti hierarchia különböző fokain. A ta
A húsvéti nagybevásárlások során is pénzt és időt spórolhatnak a családok az online Árfigyelő használatával – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteki közleményében.
Már több ezren válaszoltak az utazási szokásokra vonatkozó online kérdőívre, amely még 10 napig, március 31-ig érhető el - közölte a Volánbusz Zrt. pénteken az MTI-vel.
Charles Leclerc bizakodó a Ferrari Ausztrál Nagydíjon való győzelmi esélyeit illetően. A monacói pilóta szerint minden esélyük megvan az idei szezonban eddig egyeduralkodó Red Bull legyőzésére. A vörösök egy majdnem tökéletes pénteki napot zártak Melbourne-ben, miután majdnem fél másodperces előnnyel nyerte meg a második edzést az 5-szörös futamgyő
Egyre több helyen juthatunk hozzá a friss hónapos retekhez. Ennek a zöldségnek gyönyörű a levele is, de vajon el tudod fogyasztani, vagy mérgező? Erre a kérdésre adunk most választ!
Jómagam a 90-es években születtem, így az anyatejjel szívtam magamba a Delta HF Integrale hangját a rali gyorsaságikon. Ugyanakkor a HF modelljelölés története ennél sokkal korábbra, az 1960-as évekre vezethető vissza, amikor a Fulvia Coupé HF megkapta a mostanra ikonikus sárga HF betűket, rajta a szuperaranyos, ugró, piros elefánttal. Nem véletlen
A légzsáknyitást végző pirotechnikai patron gyártási hibája egy baleset során életveszélyes sérülést okozhat az autók utasainak, az Egyesült Államok piacán eladott példányokban.
Szolnokon és Budapesten állított elő magyar és ukrán telefonos csalókat és adathalászokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a helyi hatóságokkal közösen.
Dani Sordo rajthoz áll az ERC idei második, Kanári-szigeteki versenyén, ahol előfutóként egy utolsó generációs Hyundai i20 Coupe WRC-t fog vezetni a csütörtöki szuperspeciál szakaszon.
A Magyar Nemzeti Bank – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) indexének mintájára – negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzéteszi.
Idén már 24. alkalommal ismerhettük meg a médiatorta előző évi felosztását az Magyar Reklámszövetség Mini Konferencián, ami mellett külön szerepelt a kommunikációs torta is. A historikus adatok mellett az MRSZ azt is igyekezett megmutatni, hogy az egyes szektorok hány főt foglalkoztatnak, és milyen bevételi forrásai lehetnek a reklámokon kívül.
Az International Multihull Show a legnagyobb olyan hajókiállítás, amelyet kizárólag a többtestű vitorlások számára rendeznek meg. A dél-franciaországi La Grande Mottéban minden áprilisban megrendezett kiállítás 2010-es megalapítása óta évről évre folyamatosan növekszik. Ez nem véletlen, hiszen remek lehetőséget kínál a leendő vásárlóknak, hogy egy
A Napi Kocka Facebook-oldal által közzétett LEGO-szettet sem hagyta szó nélkül a névadója, a közösségi oldalán ő maga is megosztotta egy ígérettel együtt.
Lengyelország és Magyarország élenjárók a NATO-ban a védelmi kiadásokat illetően - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök pénteken a délkelet-lengyelországi Ószandecben (Stary Sacz) Sulyok Tamás magyar köztársasági elnökkel közös sajtóértekezletén.