A Samsung Electronics részvényei jelentős emelkedést mutattak, miután kiderült, hogy az Nvidia a cégtől vásárolhat nagy sávszélességű memóriachipeket - számolt be a Bloomberg.
Az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába került Magyar ma délelőtt vesz részt az ügyészség kihallgatásán. A Fideszt élesen bíráló ügyvéd üzent Polt Péternek is a Facebook-oldalán.
Betiltják Új-Zélandon az eldobható e-cigaretták (vape) használatát, és megemelik a kiskorúaknak árusítókra kiszabható pénzbüntetés összegét - jelentette be szerdán a wellingtoni kormányzat.
Az elmúlt napokban vegyes mozgások jellemezték a tőzsdéket, a befektetők inkább kivártak az amerikai jegybank ma esedékes kamatdöntő ülése előtt. Ugyan tegnap az amerikai tőzsdék felpattantak, és ezek után a vezető ázsiai indexek is feljebb kerültek, Európában már csak iránykeresés látszik, várhatóan ma is visszafogott mozgások jegyében fog teli a
"Magyar Péter egyike volt azoknak az – általam nem kedvelt – embereknek, akik a rendszertől nulla munkáért horribilis pénzeket bezsebelve nézték némán a demokrácia leépítését" – mondja. Saját gyengeségeiről is beszél és arról is, ezek után lehet, hogy nem folytatja a politizálást.
A brit infláció februárban a várakozásoknál enyhén nagyobb mértékben csökkent, amely jelzés lehet a Bank of England számára, hogy a közeljövőben lehetséges lesz a kamatlábak csökkentése. A fogyasztói árak éves összevetésben 3,4%-kal nőttek, ami 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb inflációt jelenti.
Szándékosan megtévesztette a fogyasztókat a Lottoland, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A máltai bejegyzésű – és ottani szerencsejáték felügyeleti engedéllyel rendelkező – vállalkozás a honlapján úgy reklámozta játékait,
A 30 éves Tallulah Willis egy olyan gyerekkori videót tett közzé az Instagram oldalán, amelyen az látható, ahogy megállás nélkül tapogatja édesapja fejét, és birizgálja a fülét, miközben apukája őt a karjában tartva öleli egy nyilvános rendezvényen.
A magyar válogatott februárban negyedik lett a soproni selejtezőtornán – pedig a sorsdöntő utolsó meccsen 22 ponttal is vezetett a spanyolok ellen – , ahol Japán, Kanada és Spanyolország szerzett kvótát.
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a hivatásba. Szalavics Mariann a (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettese a HR Portálnak elmondta, hogy toborzásban a fiatalok megszólítására helyezik a hangsúlyt állásbörzéken, a közösségi médiában, szeretnén
Az elektromos autókra való átállás útja igencsak göröngyös, és nem olyan sima, mint ahogy azt mondjuk a klímavédők elképzelték. A "hagyományos" autógyártóknak nem érdeke a gyors átállás (ha egyáltalán), jó pénzt keresnek a belsőégésű motoros autókkal, meg is tesznek mindent azért, hogy számukra kedvező szabályozásnak kelljen megfelelni. Most éppen
Reviczky Gábor most már sokkal jobban jól érzi magát, a forgatások után a színpadra is visszatért. Korábban több kemoterápián is átesett, az viszont egyszer sem fordult meg a fejében, hogy abbahagyja a munkát.
Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége. A kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérhet
Azon a napon, amikor Vilmos herceg átveszi a trónt, nemcsak a saját élete változik meg gyökeresen, hanem az egész brit királyi családé, beleértve három gyermekét is.
Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező párok számára, így mindenképpen érdemes élniük ezzel a konstrukcióval. Ám, mielőtt belevágnak, fontos, hogy tisztában legyenek a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell
A tökéletes nyaralás megtervezése általában hetekig tartó kutatást, előkészületeket és szervezést igényel, hogy aztán minden zökkenőmentesen menjen. Mielőtt azonban a tervezés és a foglalás fázisába kerülnél, el kell döntened, merre indulj.Látszólag végtelen számú lehetőség van, és bár semmi rossz nincs abban, ha újra és újra ugyanarra az ismerős h
Kedden először szervezte meg a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület a Dél-alföldi Ifjúsági Konferenciát. A Vígadóban tartott regionális találkozóra több mint száztíz fiatal és ifjúságsegítő szakember érkezett. Gyula mellett számos településről, többek között Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Orosházáról, Békéscsabáról és Kunágotáról is érkeztek fiatalok
Túl későn született meg a döntés a nem-harcoló személyzet afganisztáni evakuálásáról 2021. nyarán – hangoztatták az Egyesült Államok hadseregének korábbi vezetői a halálos áldozatokkal járó afganisztáni kivonulásról szóló kongresszusi meghallgatáson.
A magyar felsőoktatás ügyének rendezését sürgette az MSZP választmányának elnöke szerdán. Hiller István volt oktatási miniszter az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón javaslatait öt pontban foglalta össze. Kezdeményezte, hogy kezdődjenek azonnali tárgyalások és a kormány biztosítson méltányos béremelést a magyar felsőoktatás meghatá
Amikor az embereket megkérdezik, hogy "Mi az öregedés első jele?", az ősz haj a legnépszerűbb válasz. De vajon melyik testrész öregszik a leggyorsabban? Hol fedezed fel magadon először az idő múlását és mit tehetsz ellene, vagy legalábbis hogyan tudod lelassítani ezeket a folyamatokat? Cikkünkből megtudhatod!
Amerikában szinte mindegyik fontosabb termény, Európában pedig az összes drágult kedden. Chicagóban a búza 2,1 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal került többe, mint előző nap. A szójabab 0,2 százalékos értékcsökkenése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce
A 14-18 éves korosztály kétharmada kap, átlagosan havi 22 ezer forint zsebpénzt. Öltözködésre és ajándékra a lányok, online játékra és elektromos kütyükre a fiúk költenek többet. Megtakarítani alig tudnak.Ha volna szülő-gyerek érdekegyeztető fórum, bizonyára sürgősen napirendre vennék a zsebpénzemelés témakörét. Kérdés persze, hogy a szülők képesek
Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező párok számára, így mindenképpen érdemes élniük ezzel a konstrukcióval. Ám, mielőtt belevágnak, fontos, hogy tisztában legyenek a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell
Átírná az uniós csatlakozási folyamatot az Európai Bizottság. Bizonyos jogokat már a csatlakozás előtt megkapnának az újonnan érkező országok, az EB pedig szép lassan elengedné a vétózást is.
Nem évülhetnek el az ukrán diverzáns- és felderítőcsoportokhoz csatlakozott orosz állampolgárságú hazaárulók által elkövetett bűnök - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatótanácsának kibővített ülésén.
A Nickelodeon egykori sztárja, Drake Bell először beszél saját történetéről. Az új, sokkoló részletekkel teli dokusorozat április 7-én debütál az ID csatornán.Az Investigation Discovery (ID), a vezető true crime csatorna új részleteket mutatott be hamarosan induló műsorából, a Csend a forgatáson - A gyerektévé sötét oldala című dokusorozatból. A kö