Alaposan berúgta a szegedi ingatlanpiacot a kínai BYD autógyár építése. A várt áremelkedés miatt vannak, akik előrehozták a lakásvásárlást a gyerekeik számára. A hírverést jelzi, hogy egy új, 28 lakásos társasházat egyben, kulcsrakész állapotban is meghirdettek eladásra az Ingatlanneten 1,6 milliárd forintért.
Varga Antal tájékoztatása szerint az önkormányzat saját forrásaiból finanszírozott projektjei mellett korábban elnyert uniós forrásokból fedezhető beruházások is megvalósulnak idén.
Még nem látni pontosan, hogy a korábbinál szigorúbb feltételekkel beszerezhető energetikai tanúsítvány mekkora hatással lesz a későbbiekben az ingatlan értékekre és értékesíthetőségére, de az már most kiderült: a hőveszteségi mutató beépült az árba – jelentette ki Tóth Csaba, az Otthon Centrum Holding Investment Solutions (Ocs) üzletágigazgatója az
A melegedő klíma miatt sokasodnak a szélsőséges időjárási események, köztük a hőhullámok. Ezek főként a városok betondzsungelét sújtják. Van azonban megoldás a forróság enyhítésére - de melyik a leghatékonyabb?
Van egyedi programos, nemzetközi, nagyon zöld, zsidó, valamint művészeti fókuszú. A legtöbb nem állami fenntartású általános iskola is a nemzeti alaptanterv (NAT) szerint tanít, csak más módszerekkel. Például nem negyvenöt perces órákat tartanak, hanem blokkokban, egy-egy témakörhöz kapcsolódva érintenek több tantárgyat, vagy előbb feladják, hogy k
A korán indult tavasz hatására máris megjelentek a közutakon a mezőgazdasági gépek. Ilyenkor meg szokott növekedni a balesetek száma, de az okozó többnyire a "másik" fél.
Nincs olyan párkapcsolat, amelyben olykor ne fordulnának elő viták, nézeteltérések. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogyan is zajlanak le ezek a konfliktusok.
Március 1-el életbe lépett egy orosz döntés, miszerint többek között finomítói karbantartásokra hivatkozva a világ egyik legjelentősebb energiaellátója hat hónapra betiltja a benzinexportot. Adódik a kérdés, hogy ez a lépés mekkora kockázatot hordoz magával a globális ellátásbiztonság tekintetében, és milyen hatása lehet a benzinárakra? Milyen egyé
A nagy szakadás (Big Rip) egy olyan kataklizma, ami az ősrobbanás (Big Bang) tökéletes antitézise: az univerzumunk vége. A nagy szakadás során a mindenség menthetetlenül szétszakad, ami a téridő pusztulását eredményezi.
Kft. tulajdonosa dubaji adóilletőségű magánszemély. A cég osztalékfizetési kötelezettségét egyrészt készpénzzel pénztárból, másrészt más céggel, illetve magánszeméllyel (kapcsolt és nem kapcsolt) szemben fennálló kölcsönköveteléseinek tulajdonosra való engedményezésével rendezi. Jövedelemadót nem von le; van-e adózás és könyvelés szempontjából a ké
Egy tudóscsoport megfejtette a bálnák énekének titkát. Tanulmányukban bemutatják, hogy az óceánok legnagyobb bálnái hogyan képesek a kísértetiesnek hangzó, összetett hangok kiadására. A púpos bálnák és más sziláscetek különleges gégét fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi számukra, hogy a víz alatt énekeljenek. „A hangok létfontosságúak a túlélésü
Bizonyára mindenkiben megfogalmazódott már az az elsőre gyermetegnek tűnő gondolat, hogy "a boldogság bárcsak egy életen át tartana." De mit kell ahhoz tenni, hogy 100 évig éljünk, úgy, hogy közben jól is érezzük magunkat?
Az EU két legerősebb tagállamának vezetője egymástól homlokegyenest eltérő vezetési stílust és értékrendet képvisel. Az unió megosztottabb, mint valaha.
Nemrég a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy a Magyarországon jelenleg aktív lakásbiztosítások óriási többsége, közel 90 százaléka alulbiztosított. Az alábbiakban a legfrissebb lakáspiaci adatok segítségével bemutatjuk, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban Budapesten kívül számos vidéki nagyvárosban is rengeteg olyan ingatlan lehet, amely bár papír
A két-háromszoros különbség sem ritka a hasonló tartalmú lakásbiztosítások díjai között itthon, emiatt egy adott kategórián belül a legdrágább terméket választó ügyfelek jóval többet fizethetnek otthonuk biztosítására. Egy 120 négyzetméteres budai sorház tulajdonosa például akár évi 173 ezer forintot, azaz havonta majdnem 15 ezret is bukhat a díjon
Hét kategóriában jelölték Oscar-díjra Bradley Cooper (galériánkban) Maestro című rendezését, amelyben egyúttal a főszerepet is ő játssza. A színész azonban elmondta, hogy semmi sem fontosabb számára az életben, mint az apaság.
Az Aerovolt elektromos repüléssel foglalkozó startup hivatalosan is elindította nyilvánosan elérhető töltőhálózatát, egyelőre Nagy-Britanniában, ahol a pilóták a dél-angliai régió repülőterein férhetnek hozzá az infrastruktúrához. A devoni Dunkeswell Aerodrome légikikötőben
Spiró György saját bevallása szerint a prolilétet tudja a legjobban ábrázolni és szerinte az irodalom nem arra való, hogy a lelkünket kitárjuk a világnak. Veiszer Alinda interjúja.
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte az idénynyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a szombati futamon ő rajtolhat az élről.
Molnár Virág lett az idei Recept Rulett influencer tehetségkutató győztese. A feltörekvő gasztro tartalomgyártó a 2 millió forintos fődíj mellett, egy évre elegendő Gyermelyi termékeket, és Braun konyhai kisgépeket vihetett haza. Decemberben forgott a Gyermelyi Recept Rulett második évada, ezúttal egy kicsit másképp. Új felületen és résztvevőkkel
50 millió euróval újraindítja az Európai Unió az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségének a finanszírozását. Az EU ellenőrizni akarja a szélsőségesek kiszűrését az ügynökségnél, amelynek 12 tagja Izrael szerint részt vett a Hamász októberi pogromjában. Közben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Törökországban arról beszélt, hogy Moszkvában
Tavaszi szezonnyitó grillfesztiválra hív a Grillpláza csapata, akik több grillel, profi séfekkel, izgalmas előadásokkal és finom ételekkel várják az érdeklődőket. Ha szeretnél többet megtudni a különféle grilltípusok működtetéséről, a vendégcsalogató fogások elkészítésének trükkjeiről vagy csak kedvezményes áron szeretnéd beszerezni a legmodernebb
Megerősítette stabil kilátással az Egyesült Államok "AA plusz" szintű államadós-besorolását a Fitch Ratings. A péntek éjjel Londonban bejelentett döntés elemzésében a nemzetközi hitelminősítő kiemelte azt a véleményét, hogy jelentősen tovább romlik az amerikai államháztartás egyensúlyi helyzete és államadósság-pozíciója.