2024. március 2. szombat

márc. 2
0:24
Ismerd meg a tavasz első gyűjthető gyógyfüveit! (Metropol)
A Népi gyógyászat – gyógyító természet elnevezésű eseményen egy fitoterapautától és egy szappankészítőtől is tanulhatsz.
márc. 2
0:24
Az ENSZ-főtitkár független vizsgálatot sürget a káoszba torkolló gázai segélyosztás ügyében (Magyar Hírlap)
António Guterres arra is felhívta a figyelmet, az ENSZ több mint egy hete nem tudott segélyt eljuttatni az övezet északi részére, ahol Gázaváros is található.
márc. 2
0:24
Az ukrán média szerint orosz gabona kerül Lengyelországba (Magyar Nemzet)
A lengyelek állítólag csaknem nyolcmillió dollár értékben vásároltak repcedarát Belaruszon keresztül.
márc. 2
0:24
Itt a bejelentés: Megállapodott a DK és a Momentum az önkormányzati választásra (Nyugati Fény)
Itt vannak
márc. 2
0:24
Jó hír az egészségügyi dolgozóknak: 800 ezer forintnál is többet vihetnek haza (Mandiner)
Az egészségügyi szakdolgozók keresete így 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik.
márc. 2
0:24
Sebhelyes a halott csillag, mert bekebelezett egy egész bolygót (Helló Magyar)
A fehér törpe még halála után is képes kozmikus gyilkosságra.
márc. 2
0:24
Navalnij nyitott koporsójára virághalmokat tettek (rtl.hu)
A családtagok búcsúztatják az elhunyt ellenzéki politikust.
márc. 2
0:24
Öt kislány ellen követett el szexuális erőszakot és kényszerítést Sz. atya görögkatolikus pap, állítja az ügyészség (rtl.hu)
Sz. atya több mint tíz éven át szolgált hitoktatóként egyházi óvodákban, iskolákban, és két gyermekvédelmi központ lelki vezetője is volt.
márc. 2
0:24
Rácz Jenő és Dobos Evelin Érden boxoltak (rtl.hu)
A Sztárbox két ezüstérmese, Dobos Evelin és Rácz Jenő kesztyűztek.
márc. 2
0:24
Orbán Viktor és Novák Katalin is többet keres mától (rtl.hu)
A fizetésemelésről vitázni vagy szavazni sem kellett, a miniszterelnök fizetése az előző évi bruttó átlagkeresethez igazodik, és így azzal együtt automatikusan emelkedik. Ahogy Novák Kataliné is, akinek a leköszönése után néhány nappal máris 653 ezer forinttal nő a havi juttatása.
márc. 2
0:24
Vérlázító luxus: 24 karátos aranyból készült a szuperjacht Videó (AC News)
Van rajta jet-ski, jacuzzi, DJ-pult, minden, mi szem-száj ingere, a hajót ki is lehet bérelni, heti 45 millió forintért.
márc. 2
0:24
Krúbi: Ha a kormány most úgy döntene, kicsinál, jobb eszközei is lennének rá három Mandiner-cikknél (rtl.hu)
Krúbi, a rapper azt is elárulta: nem tudja, hogy mennyit keres.
márc. 2
0:24
Országos csúccsal döntős a magyar futó a világbajnokságon (Sportal)
Molnár Attila országos csúccsal, futamából a harmadik helyen jutott döntőbe 400 méteren a glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokság pénteki nyitó napján - számolt be róla az Mti.
márc. 2
0:24
Polgári védelem világnapja: szabolcsi polgármestereket, közterület-felügyelőt méltattak (SzabolcsiHír)
Elismeréseket vehettek át.
márc. 2
0:25
5 mondat, amit a boldog párok Soha nem mondanak egymásnak (Glamour)
Még a legjobban működő párkapcsolatokban, házasságban is előfordul, hogy egy vita hevében olyat mondunk a másiknak, amit később megbánunk - ez időnként elkerülhetetlen. Egy szeretetteljes kapcsolatban azonban soha nem a rosszindulat vezérli az embert, a cél pedig semmi esetben sem a másik fél bántása. Amennyiben mégis, az már rég nem boldog kapcsol
márc. 2
0:25
Gyerekenként 20 ezer forint felárat kért a szállásadó, vissza kellett fordulnunk mert alig maradt költőpénzünk (Promotions)
A háromgyermekes magyar család kiruccanása megalázó kálváriába torkollott, a helyszínen derült ki a turpisság.
márc. 2
0:27
Hagyd a kakaós csigát másra! Íme az illatos, kókuszos kelt csiga receptje videón (Mindmegette)
Reggelire, tízóraira vagy uzsonnára, bármikor tökéletes választás egy mennyei pékáru, főleg, ha az valamilyen csiga. Ha azonban már unod a kakaós vagy fahéjas csigát, és megkóstolnál valami illatos finomságot, akkor próbáld ki ezt a mennyei kókuszos kelt csigát. Rögtön két tepsivel kell sütni belőle!
márc. 2
0:28
Elindult az egységes balkáni munkaerőpiac (Magyar Hírlap)
Lehet pendlizni a jó állásokért a szomszédba.
márc. 2
0:28
Fényes nappal, az utcán lőtte le áldozatát egy orosz férfi (Magyar Nemzet)
Megrázó videó került ki az internetre egy érthetetlen gyilkosságról.
márc. 2
0:28
Nagyon durva plakátok jelentek meg Orbánról országszerte, a DK áll az akció mögött (Nyugati Fény)
Így mindenkihez eljut, ki
márc. 2
0:28
Dobrev Klárának nem sikerült helyesen leírnia a német kancellár nevét (Mandiner)
Csupán az a kérdés, hogy Olaf Scholz a saját Facebook-oldalára azt írja-e, nyilván németül, hogy "Este is folyik a munka. Dbrev Klára magyar árnyék-miniszterelnökkel."
márc. 2
0:28
A 80 évig ignorált smaragdzöld műtárgy igazából egy 500 éves ritkaság (Helló Magyar)
Közel 500 évvel ezelőtt a Francisco Vázquez de Coronado spanyol felfedező által vezetett expedíció az utókorra hagyott egy smaragdzöld műtárgyat.
márc. 2
0:28
Csúnya ideológiának nevezte Ferenc pápa a genderelméletet (rtl.hu)
A katolikus egyházfő figyelmeztetett arra, hogy ez az ideológia az emberiség eltörléséhez vezethet.
márc. 2
0:28
Felnyársalt egy kisteherautót egy reklámtábla vascsöve Csengelénél (rtl.hu)
A román fuvaros az árokba hajtva nekiment a hirdetőpanelnek. A kitört fémoszlop beleállt az utastérbe: az anyósülés felől, a szélvédőn lyukat ütve fúródott be a járműbe. Csak a sofőr utazott a teherautóban, centikre tőle csapódott be a vaspillér. Kisebb fejsérülése lett, de így is alig akarta elhinni, hogy ép bőrrel megúszta.
márc. 2
0:28
A színpadon élvezkedő énekesnő a saját intim tájékát tetováltatta magára, megmutatta (rtl.hu)
MC Pipokinha botrányt botrányra halmoz. Talán nem véletlen, hogy nem egy virágot vagy egy delfint tetováltatott magára.
márc. 2
0:28
Passzív eutanáziát kért Erzsébet, de ezt még jóvá kell hagynia egy bizottságnak, amit neki kell összehívnia (rtl.hu)
Közjegyzői okiratba foglalta az életmentő kezelések megtagadását a Karsai Dánielhez hasonlóan ALS-ben szenvedő Dunavölgyi Erzsébet. Az RTL Híradónak azt mondta, hogy a minisztériumtól kért állásfoglalás alapján kíván élni a passzív eutanáziával. Szerinte a jogi helyzet bonyolult és követhetetlen, mert az okiratot még jóvá kell hagynia egy háromtagú
márc. 2
0:28
Horror! Keresik a 66 éves férfi eltűnt péniszét (AC News)
Életveszélyes állapotban találtak egy 66 éves férfit. A péniszét levágták. De még nincs nyoma a testrésznek vagy a bűntett eszközének.
márc. 2
0:28
Mostantól több pénzt vihetnek haza az egészségügyi szakdolgozók (SzabolcsiHír)
Alapbérük átlagosan eléri az orvosbérek 37 százalékát.
márc. 2
0:29
Totál egyedülálló ebben Magyarország Európában, és erről érdemes tudnod (Promotions)
Nagyon érdekes térkép látott napvilágot, amolyan nagy, európai összehasonlítás, és bizony kilógunk a sorból.
márc. 2
0:31
Durva baleset egy oviban: porcukor helyett tisztítószert kaptak reggelijükre a gyerekek (Mindmegette)
Több kisgyermek lett rosszul lett egy óvodában, miután tévedésből, porcukor helyett valamiféle vegyi anyaggal hintették meg a reggelijüket. Az intézménynél mentőautót és rendőröket is láttak a szülők, úgy tudják, volt ovis, aki kórházba került.
márc. 2
0:32
Rendőröket próbált megvesztegetni egy ittas borsodi sofőr, bűnügyi felügyeletbe került (Magyar Hírlap)
A rendőrök a felajánlott pénzt visszautasították, majd a férfit megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra.
márc. 2
0:32
Négy civilt gyilkolt meg egy német katona (Magyar Nemzet)
Egy katona férfi megölte volt barátnőjét, egy gyereket és a nő új barátját, valamint az édesanyját is.
márc. 2
0:32
Jön az új kormányrendelet: 200 milliárdos üzletre tette rá a kezét Rogán Antal (Nyugati Fény)
Már erről is ő dönt.
márc. 2
0:32
Őrületes összeget költenek a lengyelek amerikai légvédelmi rendszerre (Mandiner)
Lengyelország lesz a második állam az USA után, amely használja ezt a rendszert.
márc. 2
0:32
Navalnij temetése spontán tiltakozó megmozdulássá vált (rtl.hu)
Több ezres tömeg gyűlt össze Alekszej Navalnij temetésén Moszkvában. A koholt vádak alapján bebörtönzött ellenzéki aktivista február közepén halt meg rejtélyes körülmények között egy szibériai büntetőtelepen. Hívei és a nyugati vezetők egyértelműen a putyini rendszer áldozatának tekintik. A nagy rendőri készültség ellenére a tömeg háború- és Putyin
márc. 2
0:32
Feladta magát Európa egyik legkeresettebb bűnözője, egy magyar drogkereskedő (rtl.hu)
Három év bujkálás után feladta magát a rendőrségen egy magyar drogkereskedő banda egyik tagja. Az itthoni hatóságok mellett az Europol körözte. A gyanú szerint társaival – akik közül tavaly hármat Spanyolországban fogtak el – bűnszervezetben gyártották és árulták itthon a kábítószert. A banda hetedik tagja még szökésben van.
márc. 2
0:32
Makány Márta sokat csalódott a netes randizásban, végül mégis rátalált a szerelem (rtl.hu)
Makány Márta divattervező rengeteget csalódott a társkeresős randikban, azt mondja, úgy érezte magát, mint a kiszsiráf az állatkertben, csak megnézni akarták. Végül egy olyan emberrel sodorta össze az internet, akibe szerelmes lett, és most 54 évesen boldog párkapcsolatban él.
márc. 2
0:32
A 240 ezer forintot sem éri el az oktatást segítő dolgozók fizetése, hallgat a Belügyminisztérium (rtl.hu)
Méltatlan az iskolában dolgozó könyvtárosok, titkárok, pedagógiai asszisztensek fizetése: erre hívja fel a figyelmet a pécsi Leőwey Klára Gimnázium 60 tanára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 20 százalékos emelést követel nekik. A Belügyminisztérium megkeresésünkre nem közölte, hogy a pedagógus végzettséggel nem rendelkező dolgozók számíth
márc. 2
0:32
Ilyen a nyaralás Észak-Koreában (AC News)
Észak-Korea sokáig nem volt nyitott a turisták előtt - de február óta az elszigetelt diktatúra újra beengedi a nyaralókat az országba.
márc. 2
0:32
Játszótér és fitneszpark is épülhet Újkenézen (SzabolcsiHír)
Már keresik a kivitelezőt.
márc. 2
0:33
Eurojackpot: 6600 millió forint, brutális nyereményt vihetett el valaki ezekkel a nyerőszámokkal (Promotions)
Március elsején lehet, hogy valakinek hatalmas szerencsét hoztak ezek a nyerőszámok.
márc. 2
0:35
7 kihagyhatatlan gesztenyés süti (Mindmegette)
Nem csak ősszel és karácsonykor érdemes a gesztenyére gondolni, hiszen olyan isteni sütiket készíthetünk belőle, hogy egy adag garantáltan nem lesz elég. Nincs ötleted? A következő receptekkel biztosan nem lőhetsz mellé - mutatunk 7 kihagyhatatlan gesztenyés sütit!
márc. 2
0:36
Magyarország az én hazám - A Liszt Ferenc Vegyeskar koncertje (Metropol)
Vezényel: Menyhártné Barna Zsuzsa. Közreműködik: Murányi Márta népdalénekes és Albert Ferenc.
márc. 2
0:36
Halálos rovarok lepték el az erdőket (Magyar Hírlap)
Ezek a vérszívók veszélyes betegségeket terjesztenek.
márc. 2
0:36
Szita Károly: A ma sikerei az erős jövőképre épülnek Kaposváron is (Magyar Nemzet)
Fontos a családok tisztelete, az idősek megbecsülése, a munka és a tudás értékelése és az erős lokálpatriotizmus is – mondta a város polgármestere.
márc. 2
0:36
Most érkezett: Rendkívüli bejelentéseket tehet Orbán Törökországból (Nyugati Fény)
Megérkezett
márc. 2
0:36
Olcsón megúszták Sebők Vilmosék a kupadöntős viccelődést (Mandiner)
A Ligakupa fináléját közvetítő Arena4 stábtagjaként a volt válogatott futballista a liverpooli szurkolókat a klubhimnusz éneklése közben vezényelte, ami több drukker ellenszenvét is kiváltotta.
márc. 2
0:36
"Navalnij még úgy is kényelmetlen a rezsim számára, hogy már nem él" – eltemették az orosz ellenzéki vezetőt (rtl.hu)
Gyászolók tömege, a hatalom részéről pedig extrém biztonsági intézkedések övezték Alekszej Navalnij temetését. A rendőrök és a különleges alakulatok már előző nap kivonultak a helyszínre, még a templom belsejét is bekamerázták. A hatalom láthatóan mindent elkövetett, hogy megakadályozza, hogy tömegek vegyenek részt az orosz ellenzéki politikus búcs
márc. 2
0:36
Hangrobbanások voltak Heves megyében: Még a kávé is beleremegett az asztalon (rtl.hu)
Beremegtek az ajtók és az ablakok és megmozdult a kávé a csészében – ezt mesélték az RTL Híradónak Heves megye több településén a csütörtök délutáni hangrobbanásról. Délután kettő körül egy kisebb és egy nagyobb robbanást hallottak. Sokan megijedtek, azt hitték földrengés van, vagy gázrobbanás történt, vagy valami lezuhant. A katasztrófavédelemhez
márc. 2
0:36
Mintha megállította volna az időt – Détár Enikő 60 évesen is bombaformában (rtl.hu)
60 éves lett a búgó hangú vörös díva, Détár Enikő. Persze, ezt senki nem mondaná meg róla. Mintha megállította volna az időt, igazi bombanő, de már nagyon vágyik a nagymamaszerepre. A színésznő pályafutását nemcsak szerepek egész sora szegélyezi, hanem címlapok garmadája is. A szexi vörös színésznő élete folyamatosan az érdeklődés középpontjában vo

Keresés