2024. március 18. hétfő

márc. 18
16:06
Így spórolhat az áfán céges személyautók beszerzésénél (Adózóna)
A személyautók beszerzéséhez kapcsolódó áfa visszaigénylése az általános szabályok szerint tilos, így sok vállalkozás esetében merül fel az a kérdés, hogy érdemesebb-e inkább operatív lízing vagy tartós bérlet keretében beszerezni a céges autókat. Ezzel megnyílik az áfa legalább részleges levonásának lehetősége, amely azonban értelemszerűen azzal j
márc. 18
16:06
Ukrán fegyverszállítások: majd' egy év után elengedte vétóját a magyar kormány (Portfolio)
Az Európai Békekeret ötmilliárd eurónyi bővítését konstruktív tartózkodással fogadta el a kormány, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. Ezzel közel egy év után a magyar vezetés már nem vétózza, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok árát kifizessék azoknak a tagállamoknak, amelyeket segítették Kijevet.
márc. 18
16:07
A Formula E főnök már kongatja a vészharangot, szerinte Verstappen uralma elüldözi a rajongókat (Transpack)
Jeff Dodds, a Formula E elektromos motorsport-sorozat új vezérigazgatója kritikus figyelmeztetést adott ki a Forma-1 rajongótáborának potenciális csökkenésével kapcsolatban, amit Max Verstappen folyamatos, veretlen győzelmi sorozata okozhat. Annak ellenére, hogy
márc. 18
16:07
A Formula E főnök már kongatja a vészharangot, szerinte Verstappen uralma elüldözi a rajongókat (Helló Magyar)
Jeff Dodds, a Formula E elektromos motorsport-sorozat új vezérigazgatója kritikus figyelmeztetést adott ki a Forma-1 rajongótáborának potenciális csökkenésével kapcsolatban, amit Max Verstappen folyamatos, veretlen győzelmi sorozata okozhat. Annak ellenére, hogy
márc. 18
16:09
Szlovák elnökválasztás: mégsem indul az elnöki székért Andrej Danko (vg.hu)
A szlovák államfőválasztáson ezúttal is indul magyar jelölt, Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke személyében.
márc. 18
16:09
Rétvári Bence a Böjte Csabát szidalmazó Szabó Tímeának: Nem találok szavakat! (Tiszta Jövő)
Rétvári Bence elmondta, most azt az embert támadják, aki háromezer gyermeket mentett meg a nyomorúságtól.
márc. 18
16:09
Rétvári Bence a Böjte Csabát szidalmazó Szabó Tímeának: Nem találok szavakat! (SzMo)
Rétvári Bence elmondta, most azt az embert támadják, aki háromezer gyermeket mentett meg a nyomorúságtól.
márc. 18
16:09
Az MNB 160 millió forint bírsággal sújtott egy cégpárost (Transpack)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 160 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti székhelyű Car Service Partner Kft.-re és a prágai székhelyű Car Service Partner s.r.o.-ra jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt, és végleg megtiltotta, hogy Magyarországon jogosulatlanul, üzletszerűen pénzkölcsönt nyújtsanak – közölte
márc. 18
16:09
Az MNB 160 millió forint bírsággal sújtott egy cégpárost (Helló Magyar)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 160 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti székhelyű Car Service Partner Kft.-re és a prágai székhelyű Car Service Partner s.r.o.-ra jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt, és végleg megtiltotta, hogy Magyarországon jogosulatlanul, üzletszerűen pénzkölcsönt nyújtsanak – közölte
márc. 18
16:09
Az ENSZ EJT több tagországa elmarasztalta Iránt (Magyar Hírlap)
Jelentősen nőtt tavaly a kivégzések és halálos ítéletek száma.
márc. 18
16:09
Rétvári Bence a Böjte Csabát szidalmazó Szabó Tímeának: Nem találok szavakat! (Demokrata)
Rétvári Bence elmondta, most azt az embert támadják, aki háromezer gyermeket mentett meg a nyomorúságtól.
márc. 18
16:09
Tudta-e? Volkswagen a Ii. világháború után (Autószektor)
.
márc. 18
16:09
6 jel, hogy nárcisztikus emberrel van dolgod (Sassy)
Ezeket a jeleket nem szabad figyelmen kívül hagyni.
márc. 18
16:09
Példásan szolgáló rendőröket tüntettek ki (Gyulatelevízió)
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából kiemelkedő szakmai munkát végző, hosszú ideje szolgáló Békés vármegyei rendőrök és rendőrségi dolgozók vettek át kitüntetést, kaptak dicséretet, jutalmat. Nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Békés vármegyében szolgálatot teljesítő rendőrök és ren
márc. 18
16:11
Ca' d'Oro (Casa d'Oro), Velence - Minden, amit tudni kell (Tiszta Jövő)
Velence, a vízen lebegő város a romantika és kultúra otthona, számos építészeti csodával büszkélkedik. Ezek a látnivalók a város gazdag tört
márc. 18
16:11
Ca' d'Oro (Casa d'Oro), Velence - Minden, amit tudni kell (SzMo)
Velence, a vízen lebegő város a romantika és kultúra otthona, számos építészeti csodával büszkélkedik. Ezek a látnivalók a város gazdag tört
márc. 18
16:11
Pótlóbuszok közlekednek három napig Nyíregyháza és Tokaj között (Transpack)
Pályakarbantartási munkálatok miatt keddtől csütörtökig bizonyos vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.
márc. 18
16:11
Pótlóbuszok közlekednek három napig Nyíregyháza és Tokaj között (Helló Magyar)
Pályakarbantartási munkálatok miatt keddtől csütörtökig bizonyos vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.
márc. 18
16:11
A NATO legnagyobb európai bázisa épül Romániában (Magyar Hírlap)
A bázis a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca város közelében található, mintegy 130 kilométerre az ukrán határtól.
márc. 18
16:11
A testvér is beszállt az összeesküvés-botrányba: hasonló a helyzet, mint Diana baleseténél (Sassy)
A néhai Diana walesi hercegné testvére, Charles Spencer is megszólalt a Kate Middleton körüli, összeesküvés-elméletektől hemzsegő botrányba.
márc. 18
16:12
Crush szindróma - A balesetek áldozatait fenyegető súlyos, életveszélyes állapot (WebBeteg)
A crush szindróma (más néven Bywaters-szindróma) elsősorban balesetek, katasztrófák áldozatainál alakulhat ki. Az izmok zúzódása vagy egyéb sérülése az izomszövet elhalásához, vese- vagy májelégtelenséghez vezethet. A sérült baleset helyszínén történő ellátása jelentősen befolyásolja a crush szindróma prognózisát.
márc. 18
16:13
A napi 11 órás ülőmunka jelentősen növeli a korai elhalálozás kockázatát (Tiszta Jövő)
Amerikai kutatók szerint már a felállás nélkül töltött 30 perc is kórosan emeli a vércukorszintet és a vérnyomást.
márc. 18
16:13
A napi 11 órás ülőmunka jelentősen növeli a korai elhalálozás kockázatát (SzMo)
Amerikai kutatók szerint már a felállás nélkül töltött 30 perc is kórosan emeli a vércukorszintet és a vérnyomást.
márc. 18
16:13
Drámai helyzet a XVIII. kerületben: három embert kellett kimenteni a rommá tört autóból (Transpack)
Az autóban ülő három embert ki kellett menteni.
márc. 18
16:13
Drámai helyzet a XVIII. kerületben: három embert kellett kimenteni a rommá tört autóból (Helló Magyar)
Az autóban ülő három embert ki kellett menteni.
márc. 18
16:15
Előkerült egy poros Tesco újság a múltból, ezeken az árakon alaposan tele tudnád pakolni a kosaradat (Femcafe)
Elképesztő, hogy milyen akciók voltak anno, erről egy régi Tesco akciós újság árulkodik. Őrületes ára volt a darált húsnak, és a kenyérnek is.
márc. 18
16:15
Bódi Csabi meglepő titkot árult el a megállíthatatlan kézilabda-válogatottról (BorsOnline)
Bódi Csabi hatalmas bulival lepte meg őket.
márc. 18
16:15
Közel 3 ezer egyetemi oktató követel azonnali béremelést (SzMo)
Az "egyetemi modellváltásban" részt nem vevő három intézményben úgy érzik: megalázóan kevés a pénz, amit a tanári munkáért kapnak.
márc. 18
16:15
Tudta-e? Volkswagen a Ii. világháború után (Tiszta Jövő)
.
márc. 18
16:15
Orosz elemző: ha Trump nyer, Magyarország elfoglalja a horvát tengerpartot (SzMo)
Donald Trump elnöksége elhozná az EU végét az orosz állami média elemzője szerint. Nem Horvátország felosztása az egyetlen meredek elmélet, amivel előállt az interjúban.
márc. 18
16:15
Tudta-e? Volkswagen a Ii. világháború után (SzMo)
.
márc. 18
16:15
Csodálatos a természet tavasszal (Transpack)
Egy kedves olvasónk, a hétvégén a Gyertyános-völgyben túrázott és igazán remek fotókat készített.
márc. 18
16:15
Csodálatos a természet tavasszal (Helló Magyar)
Egy kedves olvasónk, a hétvégén a Gyertyános-völgyben túrázott és igazán remek fotókat készített.
márc. 18
16:15
Visszalépett Andrej Danko szlovák elnökjelölt (Magyar Hírlap)
A szlovák államfőválasztáson ezúttal is indul magyar jelölt, Forró Krisztián.
márc. 18
16:15
Kunhalmi: Nem szabad a Fideszre szavazni! (Demokrata)
Kunhalmi Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt háborgott.
márc. 18
16:17
Így menthető meg a túllocsolt szobanövény (Tiszta Jövő)
A szobanövényeket nem nehéz túllocsolni, amit általában jelez is a szerencsétlen, utána már csak rajtunk múlik, hogy cselekszünk-e.
márc. 18
16:17
Így menthető meg a túllocsolt szobanövény (SzMo)
A szobanövényeket nem nehéz túllocsolni, amit általában jelez is a szerencsétlen, utána már csak rajtunk múlik, hogy cselekszünk-e.
márc. 18
16:18
Jobb , ha készíti az energiaszámláját - mindenkihez becsöngetnek (Menedzsment Fórum)
Adategyeztetési céllal keresi meg ügyfeleit az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
márc. 18
16:18
Újabb medvetámadások Szlovákiában: már a városlakók sincsenek biztonságban (Infostart)
A múlt pénteki halálos medvetámadás után ismét medve támadt emberekre Szlovákiában, ám ezúttal nem az erdőszélen vagy a turistaösvények valamelyikén, hanem a 30 ezer lakosú Liptószentmiklós belvárosában. Vasárnap rendkívüli helyzetet hirdettek a felvidéki városban.
márc. 18
16:18
Fülöp Attila: A teremtett világ védelme és fenntarthatósága közösségi ügy (hirado.hu)
A faültetési akció első állomásán tizenkét gyümölcsfát ültettek el Szeged Kiskundorozsma városrészén található Hősök ligetében.
márc. 18
16:18
Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
márc. 18
16:18
Mobilra költözik az állam: két fontos változás jön a digitális állampolgárság programban (Portfolio)
Két fontos változásról kezdeményezett társadalmi egyeztetést a kormány a Digitális Állampolgárság Program kapcsán: július elsejétől kezdve megnyitnák az előregisztráció lehetőségét a kormányablakokban, és a telekommunikációs cégeknek is kötelező lesz 2025 június 1-jétől biztosítani az állami eAzonosítás és az eAláírás használatát a saját szolgáltat
márc. 18
16:18
Rogán titkosszolgálati államtitkára beült a Fidesz-frakcióba (444.hu)
Farkas Örs Varga Judit megüresedett helyét foglalta el.
márc. 18
16:18
II. Abdalláh: Az egész régióban katasztrofális következményekkel járhat a konfliktus (hirado.hu)
A jordániai király méltatta továbbá, hogy a dél-amerikai ország kiáll a palesztin-izraeli konfliktus két állami megoldáson alapuló rendezése mellett.
márc. 18
16:18
Kitüntették a kecskeméti hokiedzőt, aki ellen bántalmazás miatt zajlik vizsgálat (444.hu)
A KESI edzője szerint egyes szülők lejárató kampányt indítottak ellene.
márc. 18
16:18
A Next Top Model Hungary nagy esélyese a nagy szerelemről: Rómeó és Júlia története a miénk (Ripost)
Rómeó és Júlia történetébe csöppent a modell-lány
márc. 18
16:19
A NATO legnagyobb európai bázisa épül Romániában (Tiszta Jövő)
A bázis a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca város közelében található, mintegy 130 kilométerre az ukrán határtól.
márc. 18
16:19
A NATO legnagyobb európai bázisa épül Romániában (SzMo)
A bázis a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca város közelében található, mintegy 130 kilométerre az ukrán határtól.
márc. 18
16:20
Zöldkötvényt bocsátott ki az MFB (Portfolio)
Élénk érdeklődés kísérte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) első zöldkötvény kibocsátását: a Budapesti Értéktőzsdén lebonyolított aukció eredményeképpen csaknem 11 milliárd forint összegű forrást gyűjtött az MFB, amely segítséget nyújt a zöld beruházásokat megvalósító vállalkozások finanszírozásában - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
márc. 18
16:20
Ismét tömeges emberrablás történt Nigériában (hirado.hu)
Az embereket vasárnap este vitték el erőszakkal egy helyi faluból.

Keresés