Sapnyolországban 88 ezer euró, azaz átszámítva nagyjából 35 millió forint megfizetésére kötelezett egy férfit a bíróság, ami szerintük a feleségnek jár az évek alatt végzett háztartási munkáért cserébe.
Széchenyi-díjat kapott dr. Bihari Mihály jogász, a politikatudomány doktora, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, az Alkotmánybíróság volt elnöke a magyar politológiaoktatás megalapozásában vállalt kiemelkedő szerepe, jelentős tudományos, oktatói és oktatásszervezői, a győri egyetemi szintű jogászképzés megszervezésében alapító atyaként
A történelem során számos kivételes személyiség emelkedett ki, akiknek nevei a tudomány, művészet és kultúra terén maradandó örökséget hagytak maguk után. De gondolkodtál már valaha azon, hogy vajon a körülöttük élő, hasonlóan tehetséges emberek megkapták-e a nekik járó elismerést?
Vajon mi a helyes? Aprólékosan utánajárni minden fontos kérdésnek, hiszen mégiscsak a szemed fényéről van szó, vagy elhinni, hogy nélküled is minden rendben lesz az oviban a gyerekkel?
A hasnyálmirigy-gyulladás (pancreatitis) a szerv leggyakrabban előforduló betegsége. Szerencsés esetben a heveny gyulladás teljesen meggyógyulhat, máskor viszont maradványtünetekkel gyógyul vagy fennmaradhat krónikus (idült) formában.
A hazai lakosság döntő része (77%) saját tulajdonú otthonban él, nagyjából egyenlő arányban lakásban (37%) és magánházban (40%), többgenerációs modellben csak a magyarok 3%-a tölti a mindennapokat – derül ki a Generali friss otthonkutatásából. · Ingatlant főként a 40 év alatti fővárosiak bérelnek, és minél kisebb településen lakót kérdezünk, annál
Az ETO közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy belső vizsgálatot indítottak, mindkét fél felelősségét vizsgálják, elítélik az erőszakot, és mindent megtesznek, hogy a szurkolók biztonságban legyenek a mérkőzéseiken.
Egy másfél kilométeres fonyódi partszakasz lezárása ellen tiltakoznak civilek a Balatonnál. Helyi népszavazást kezdeményeznek annak érdekében, hogy csak az ott élők hozzájárulásával lehessen értékesíteni a területet. A part mellett húzódó Erzsébet tárbort működtető alapítvány két hete azt közölte: idén már csak ők használhatják a strandot.
Szinte nincs olyan ember a földön, aki ne találkozott volna még az arca egyes területein a kis, fekete pöttyökkel, a mitesszerekkel. Van, akinél csak időszakos probléma a jelenség – kamaszként vagy egy-egy életszakaszban –, de van, akinek minden tükörbe nézésnél szembesülnie kell ezzel a bőrtökéletlenséggel.
Kihúzták az Ötöslottó 11. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 450 milliós főnyereményt?
Nem is volt még olyan régen, hogy a sorozatokról elsőre nem a Netflix vagy a többi streaming platform jutott eszünkbe, hanem bizony a TV. Rengeteg mára klasszikussá vált sorozat futott és fut még sokadik ismétlésként ma is a kereskedelmi csatornákon. Ezek egyike a Monk - Flúgos nyomozó, amely 2002 és 2009 között összesen nyolc évadot ért meg. És am
Ha a Turul-nemzetségről esik szó, akkor szinte mindenki Álmos és Árpád leszármazottaira gondol. Kevesen tudják azonban, hogy a középkori Magyarországon létezett egy másik Turul-nemzetség is.
A UPS bejelentette, hogy Marcin Gołębiewskit nevezték ki a cég Közép-Európai országklasztere vezetőjévé, ahol a kiscsomag szállítási műveletek felügyeletéért, az üzletfejlesztésért, valamint a stratégiai irányításért lesz felelős ebben a vállalat számára fontos, növekvő régióban. A működési területe Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Románi
Idén is átadták a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) egyik legrangosabb díját, a Jedlik Ányos-díjat, amely a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja. A Magyar Nemzeti Múzeumban kiosztott díjat ezúttal két vegyészmérnök, egy építőmérnök, egy v
Egy teljesen légből kapott kamutörténettel keresték meg Carlson stábját, hogy teszteljék, mennyire rigorózus az ellenőrzési-szerkesztési folyamat a Fox Newstól tavaly elbocsátott riporter műsorában.
Amióta Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, sok nyugati befektető vonult ki Oroszországból, eladott vállalataik jelentős része felett orosz üzletemberek szerezték meg az ellenőrzést.
Egy katonai tender mindig megmozgatja az autógyártók fantáziáját. Nem véletlenül, hiszen nagy összegű és hosszú távú megrendelést jelent. Vagy inkább jelenthet a nyerőnek. A Hummer sztori egyik fejezetét olaszok írták. A klasszikus Willys Jeep és a Dodge Weapon leváltására írt ki pályázatot a Pentagon, ennek eredménye ma már történelem: öt cég is v
Bár a magyar milliárdos nem őt választotta A Nagy Ő-ben, a fitneszmodell kicsit sem haragszik emiatt. Sőt, mint kiderült, Jákob Zoli máig tartja a kapcsolatot vele. Hogy ez mit is jelent pontosan, azt Nagy Ő Virág elárulja a cikkünkben.
Az ideális szobahőmérséklet a munkához melegebb, mint gondolnánk.Ha úgy gondoljuk, hogy az irodában a 20 fok az optimális szobahőmérséklet, és izzadni kezdünk, ha a hőmérséklet eléri a 22 fokot, nem vagyunk egyedül. De azt is megérteni, akinek pedig túl hideg a 20 fok és 24-25 C°-ban érzi jól magát. A preferenciáink elég széles skálán mozognak, ért
A 53 éves szupermodell egy nem mindennapi kiállítással ünnepli 40 éves karrierjét a divatiparban, ahol bemutatják legikonikusabb megjelenéseit - ideértve azokat a kék Vivienne Westwood platformos cipőket is, amelyekben még 1993-ban elesett a kifutón.
Az Eu Tanácsa és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott egy új jogszabályról, amely megkönnyíti az egészségügyi adatok uniós szintű cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros bejutott a jégkorong Erste Liga elődöntőjébe, miután a negyeddöntőben negyedszer is legyőzte a DEAC-ot, míg a Corona Brassó 3-2-re vezet a DVTK Jegesmedvékkel szemben, azaz egyetlen siker választja el a négy közé jutástól.