"Feri nem itt fog beszélni, rossz helyen vagytok" – A kormányfőnek akartak tükröt tartani a Tanítanék és a Szikra Mozgalom aktivistái, voltak, akik zászlókkal akarták eltakarni őket.
Két év alatt közel 50 százalékkal kerülnek többe a szemüveglencsék és 25 százalékkal a keretek, de a kontaktlencsék is 15 százalékot drágultak, és sajnos az áremelkedés 2024-ben sem áll le.
Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU Solar Nyrt.-től, a napelemes cég együttműködött a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) - tájékoztatta a versenyhatóság csütörtökön az MTI-t.
A brazil focilegenda, Ronaldo dedikált, hitelesített cipőjét jótékonysági árverésre bocsátották, a befolyt összegből a négyéves, Duchenne-féle izomdisztrófiával küzdő Micskó Benjámin (Beni) családját támogatják.
Oliver Bearman kiváló antréja kapcsán megvizsgáltuk, mely versenyzők számíthatnak beugró lehetőségekre, ha a mezőny húsz pilótája közül valaki nem tud autóba ülni.
Rákóczi túrós, Gundel-palacsinta és Újházi-tyúkhúsleves. Nem is hinnéd, milyen sok olyan magyar étel létezik, amely egy valaha élt ember vagy épp helység nevét viseli.
Az energia-, nyersanyag- és bérköltségek emelkedése és a globális ellátási láncok problémái miatt visszaesett az orvostechnológiai iparág jövedelmezősége 2022-ben és 2023-ban – derül ki a Roland Berger Global MedTech 2023 című tanulmányából, amely az iparág több mint 100 vezető, tőzsdén jegyzett vállalatát elemezte. Bár leginkább a német cégeket sú
A túlságosan szigorú nevelés hatással lehet arra, hogy a tinédzserek mennyire őszinték a szüleikkel. A szabályok természetesen fontosak, de érdemes azokat a gyerekkel is megvitatni és figyelembe kell venni az ő meglátásait is ahhoz, hogy mentálisan egészséges felnőttet neveljünk.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is meg
A piros, fehér, zöld színű animált zászlóra kattintva a felhasználókat a március 15-i ünnephez kapcsolódó hírekhez, aktualitásokhoz, történelmi cikkekhez kalauzolja a kereső.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc női szereplőire gondolva elsősorban Szendrey Júlia, Laborfalvy Róza, Leőwey Klára és Teleki Blanka jut eszünkbe, azonban jóval több hölgy vett részt a magyar történelem egyik legfontosabb eseménysorozatában. Az ő életüket, tevékenységüket kutatja Gulyás Adrienn történész, a Károli Gáspár Református Egyetem
Nemzeti színbe borult a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium épülete. Az ünnepi kezdeményezésről Molnár Péter, Miskolc
Összekerült a Real Madrid és a Manchester City a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az is eldőlt, hogy nem lesz két angol a fináléban. A legjobb nyolc között a további három pár: Arsenal–Bayern, Atlético Madrid–Dortmund, PSG–Barcelona.
A Jupiter sok száz éves hatalmas anticiklonja és annak apróbb utódja, ami a csillagászok szeme láttára alakult ki két évtizeddel ezelőtt, jól látható a Hubble legutóbbi felvételein.
Pajzsmirigyünk számos anyagcsere és hormonális folyamat szabályozásában részt vesz, de még a szív működésére is hat. Ha a pajzsmirigy nem termel elegendő hormont, vagy túl sokat termel, esetleg göb, gyulladás vagy daganat alakul ki benne, szerteágazó tüneteket okozhat. Terhességnél vagy éppen meddőségnél érdemes gondolni a pajzsmirigy vizsgálatára
Újoncok csak szerencsével tudnak bekerülni a Forma-1-be, miközben Fernando Alonso még 42 évesen is kirobbanthatatlan. Ralf Schumacher szerint ha a sport ennyire keresztülnéz a fiatalokon, akkor előbb-utóbb teljesen elapadhat az utánpótlás áramlása.
A kutatók által kifejlesztett szekvenálási protokoll lehetővé teszi a betegség jobb megértését, ezáltal hatékonyabbá válhat az ellenőrzése, illetve megelőzése.
Erős Antónia sosem arról volt híres, hogy kiteregetné a magánéletét, és úgy tűnik, hogy ez a módszer az ő házasságában nagyon is bevált. Most az RTL híradósa elárulta, miért óvja a magánéletét a nyilvánosság elől.
Nehéz átjutni a határon Fotó: Autószektor "Torlódás, lassú forgalom" – ezt jelzi az Útinform oldalának térképe a hegyeshalmi határátkelőnél. A térségben valóban feltorlódtak az Ausztriába tartók. Sokan a kishatár felé vették az irányt, ám már arrafelé sem könnyű átjutni, hosszan kell araszolniuk a kifelé utazóknak. További autós tartalmakért köv
Ez olyan egyszerű, mint az egyszeregy, és olyan világos, mint a Nap, mert Magyarország szabad és szuverén ország, és az is marad – mondta Orbán Viktor.
Több mint tíz százalék mínuszban is állt a bitcoin jegyzése a péntek délelőtti kereskedésben a befektetők nyereségrealizálására azután, hogy a kriptovaluta szerdán rekordszintre, 73 ezer dollárra erősödött.