A NATO-tagországok semmiképpen sem harcoló alakulatokat küldenének Ukrajnába, csupán olyanokat, amelyek nem kerülnek szembe közvetlenül az orosz haderővel – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének egyetemi docense.
2023-ban a magyar Generali Csoport, külső környezetünk hatásai – extra infláció, a szomszédunkban dúló háború, a stagnáló gazdaság és a szabályozói kihívások – ellenére is újabb sikeres évet zárt. A Mabisz adati szerint cégcsoport szinten megerősítette piaci második pozícióját, míg a Generali Biztosító teljesítményét önállóan tekintve piacvezető le
Március 18-áig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását azok az adózók, akik nem szeretnének az online ügyintézés lehetőségével élni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint. A felmérés 30 országban, több mint ezer vezető megkérdezésével készült.
Kahn létráját nagyjából hét viszonylag jól elhatárolható szakaszra lehet bontani. Az első három létrafokon még csak a nyilatkozatok szintjén történik a vetélkedés.
A Solana 2021-es bikapiac egyik legígéretesebb projektje volt, gyakorlatilag nem egészen 1 dolláros árfolyamról tört fel 250 dollárig. A medvepiac azonban drasztikusan megbüntette a projektet a botrányos körülmények között csődbe ment FTX-el való szoros összefonódása miatt. Néhány hónap alatt egészen 8 dolláros árfolyamra süllyedt a SOL token, és t
Új környezetvédelmi előírásokat vezetnek be az ipari termelőkre vonatkozóan, a gyártók számos kritériumnak kell megfeleljenek a jövőben. Az akkumulátorgyártásra vonatkozó szigorú célértékeket már elkezdték megfogalmazni, de még hosszú év lehet a végleges szabályok kidolgozása. Eközben a mezőgazdaság esetében bizonyos engedményekkel jön az új rendsz
"Március 15. A Pilvax, amelynél, mint szívből a vérkeringés, kiindult a hazafias mozgalom. Mint akkor, most is csak annyit kíván a magyar nemzet, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés. Soha nem akartunk többet, ugyanakkor kevesebbet sem."
Olykor életmentő lehet a kamrából előkerülő babkonzerv! Lehet belőle leves, főzelék, készíthetünk chilis babot, babpörköltet. A levét leszűrve, habbá verve a tojásfehérje helyettesítésére használhatjuk fel. Néhány kedvenc vendégváró receptet ajánlok ezúttal, amiket a babkonzerv ihletett, aztán felkerültek a népszerű és sokszor kért családi ételek p
A 464 szavazattal, 92 ellenszavazattal és 65 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály a média függetlenségének védelmére kötelezi a tagállamokat, és tiltja a szerkesztői döntések befolyásolásának minden formáját. A hatóságok nem gyakorolhatnak nyomást az újságírókra és a szerkesztőkre: nem kényszeríthetik őket forrásaik felfedésére őrizetbe véte
Már 10 éve részese a magyar vállalkozások életének a Billingo online számlázó, ami most ünnepli megalapításának 10. évfordulóját. A cég elsősorban a mikro-, kis-, és középvállalkozásokat támogatja online számlázás és adminisztrációs megoldásokkal. Az számlázó program ötlete egy baráti beszélgetés közben merült fel még 2013-ban. A cél már az indulás
2025-től a Rally1-es autók teljesítménye csökken, a Rally2+ autók pedig erősebbek lesznek a normál Rally2-es autóknál, ezáltal Jari-Matti Latvala szerint akár az is előfordulhat, hogy Rally2+ autóval nyer valaki WRC-futamot.
A pi-világnapja alkalmából megosztunk pár érdekességet erről a különleges számról, amely fel-felbukkan az emberi történelemben, kultúrákat és civilizációkat köt össze, és még az univerzummal kapcsolatos egyik legfontosabb egyenletben is megjelenik.
Sok lakástulajdonos nem tud róla, de bérbeadáskor és tulajdonosváltáskor már kötelező a lakóingatlanok villamos hálózatának ellenőrzése, a villamos biztonsági felülvizsgálat. Mutatjuk a tudnivalókat és az árakat.
A YouTube videomegosztó platformnak készül konkurenciát támasztani a Spotify internetes zenestreaming vállalat. A cég szerdai bejelentése szerint egyelőre tesztjelleggel teljes hosszúságú zenei videoklip-szolgálatást indít prémium előfizetői számára.
Kétrészes cikkünkben azt vizsgáljuk, hogy az egyéni vállalkozók milyen törvényi feltételek mellett használhatják a személygépkocsijukat, milyen szabályok vonatkoznak a személygépkocsival kapcsolatos költségelszámolásokra.
Ha éjszaka teszi fel a töltőre a telefonját, ügyeljen arra, hogy az soha ne legyen az ágyban - hívta fel a figyelmet az Apple hivatalos tanácsaira a TikTok techguruja, Scott Polderman.
Az X-en lévő hamisított fiókok adathalász oldalakra csábítják a felhasználókat. A csalásoknak köszönhetően, már közel 47 millió dollár értékű kriptolopással
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új kezdeményezésének célja a digitális tudatosság növelése a fiatalabb generációk körében. Az edukációs program iránt jelentős az érdeklődés, már több mint 60 iskola jelezte részvételi szándékát. Fontos felhívni a figyelmet az online tér veszélyeire A Digitális Tudatosság Program, amelyet a GVH kezdeményezett, az o
Iparági előrejelzések szerint a globális e-kereskedelem előfizetéses modellje évente 50 százalék felett bővül, míg Magyarországon az alacsony penetráció miatt akár ennél is nagyobb növekedés lehetséges. A trend kiaknázása kritikus fontosságú a hazai e-kereskedelmi szektor versenyképességének növelése szempontjából.
Az ukrán katonai hírszerzés drónjai csapást mértek szerdán az Oroszország rosztovi régiójában található Novosahtyinszk olajfinomítójára, a gyár működését leállították - közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége.
Hetvenhét éves korában meghalt Gát György rendező, producer; a halálhírt lánya, Gát Anna tette közzé bejegyzésében az X-en (korábbi nevén Twitter) szerdán.
2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi környezetét. Szigorodtak a minősített munkaerő-kölcsönző és -közvetítő státusz elnyerésének feltételeit, ezzel párhuzamosan pedig
Láttál már különböző jóga pózokban a plafonról lecsüngő embereket? Nos, ők az aerial jóga nevű sportot űzik, és nem biztos, hogy cirkuszi mutatványosok. Persze onnan indult ez a sport, de azóta bekerült a köztudatba, és már bárki számára elérhető itthon is. Elsőre talán ijesztőnek és veszélyesnek tűnhet, de valójában rengeteg pozitív előnnyel jár.
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága hétfőn este zárt ajtók mögött úgy határozott, hogy beperli az Európai Bizottságot, amiért a testület tavaly karácsony előtt megalapozatlanul szabadított fel 10,2 milliárd eurót a Magyarországnak járó 21,7 milliárd eurós kohéziós keretből.
Profitnövekedésre számít idén a vezérigazgatók többsége a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére – mutat rá az Ey legfrissebb, 21 országban, köztük Franciaországban, Németországban, Olaszországban 1200 Ceo részvételével készült nemzetközi felmérése. A döntéshozók a hatékonyságnövelésre fókuszálnak, felgyorsítanák a szervezeti átalakításokat.