2024. március 14. csütörtök

márc. 14
18:06
A GVH vizsgálata után kártérítést fizet a fogyasztóknak egy nagy napelemes cég (Infostart)
Több mint 72 millió forintos közvetlen kompenzációt kapnak az érintettek úgy, hogy nem kell fizetniük három éven át a vállalat által felajánlott szolgáltatásért. A gyanú szerint az EU-Solar megtévesztő módon kommunikálta a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését.
márc. 14
18:06
Rétvári Bence: A nemzet gyarapítása konfliktusokat szül a birodalmakkal (hirado.hu)
Rétvári Bence elmondta: március 15-e alkalmából azok munkáját ismerik el, akik nemcsak a saját gyarapításukért, hanem a közösségért is tettek, s ezzel mutattak példát.
márc. 14
18:06
Ők kapták a Széchenyi-díjat (hirado.hu)
A kitüntetettek 2000 óta az okirat, a jutalom és a jelvény mellett egy Széchenyi István alakját formázó kisplasztikai alkotást vehetnek át.
márc. 14
18:06
A mélybe zuhan a patinás magyar klub focicsapata? (Mandiner)
Újra az anyagi gondokról szól az NB II-es Szombathelyi Haladás labdarúgó-együttesének élete, az egyesület közleményt adott ki.
márc. 14
18:09
Európai kupasorsolások pénteken élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
A Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencia-liga negyed- és elődöntőjének sorsolását közvetíti pénteken élőben az M4 Sport és az m4sport.hu.
márc. 14
18:09
Csak a Mol tartotta magát, a forint is visszagyengült (vg.hu)
Indexkövető intézményi befektetők átsúlyozása hozott extraforgalmat az utolsó percekben.
márc. 14
18:09
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, mutatjuk a neveket! (BorsOnline)
Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.
márc. 14
18:12
Napelemesek kapnak kompenzációt (Adózóna)
Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU SOLAR Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – olvasható a hivatal honlapján. A napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azon ügyfeleinek, akik a 2022 nyarán indult versenyfelügyeleti eljá
márc. 14
18:12
Ünnepre készül a miniszterelnök is (Magyar Hírlap)
Irány a Nemzeti Múzeum - posztolta közösségi oldalán Orbán Viktor.
márc. 14
18:15
Saját örökségére vadászik Gundel Takács Gábor (Mindmegette)
A népszerű és ismert műsorvezető, Gundel Takács Gábor nemcsak névrokona, hanem valódi leszármazottja a magyar gasztronómia kiemelkedő alakjának, Gundel Károlynak. Gundi számára fontos a család, ezért gyűjti is a relikviákat.
márc. 14
18:15
RB: Az autónk még csak nem is hasonlít a tavalyi Red Bullhoz (m4sport.hu)
"Ha valakinek van kedve technikai elemzéseket folytatni, maga is látni fogja ezt."
márc. 14
18:15
Vacsorát főzött a családjának, majd hirtelen holtan esett össze a 33 éves édesanya (Ripost)
Félrenyelte az ételt, miközben vacsorát főzött a családnak.
márc. 14
18:15
Egyre többen tartják a vécépapírt a hűtőjükben, de van rá ésszerű magyarázat (Femcafe)
A vécépapír egy olyan háztartási kellék, amit nem igazán szeretnék jéghidegen használni. Az emberek mégis valamiért a hűtőjükben tárolják.
márc. 14
18:15
A történelem megismétli önmagát? Hátborzongató a hasonlóság Katalin hercegné és Diana hercegné között (Glamour)
Katalin hercegné a januári hasi műtéte óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Azóta nem sok életjelet adott magáról, de néhány napja sikerült elcsípniük a lesifotósoknak, ahogy Vilmos herceggel együtt elhagyják a windsori birtokukat. A képen pedig sokak szerint Katalin kísértetiesen hasonlít Diana hercegnére.
márc. 14
18:18
Így alakultak a mai napon a számok: a forint gyengült az euróval szemben (Pénzcentrum)
Vegyesen zártak a távol-keleti tőzsdék ma reggel, a japán Nikkei 0,29%-kal emelkedett, míg a kínai CSI300 index 0,28%- ot esett, a hongkongi Hang Seng pedig 0,90%-os mínusznál jár. Emelkedéssel indulhat a reggel az európai piacokon a határidős árfolyamok alapján, ma a délutáni amerikai adatok hozhatnak mozgásokat a devizapiacon- írja az MBH Bank el
márc. 14
18:18
Gondolja meg jól, hogy mit ken az arcára - megkongatta a vészharangot az EU (ATV)
A nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó uniós gyorsriasztási rendszer 2023-as jelentése szerint a kozmetikumok voltak a leggyakoribb egészségügyi kockázatot jelentő terméktípusok - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
márc. 14
18:18
Zsigmond Barna Pál: Bármilyen vitánk is van az EU-val, európai alternatívában gondolkodunk (hirado.hu)
Az államtitkár a júniusi EP-választásokon bízik a jobboldal megerősödésében.
márc. 14
18:18
Ellustultál az ülőmunka miatt? A tudósok szerint ennyi sétával tudod ellensúlyozni (Hamu és Gyémánt)
Egészen eddig nem volt teljesen egyértelmű, hogy az ülőmunkát végző emberek képesek-e ellensúlyozni a mozgásszegény életmód kockázatait a mindennapi sétálással. Egy nemzetközi kutatócsoport most viszont megállapította, mennyi lépést érdemes beiktatnunk az egészségünk érdekében akkor, ha amúgy egész nap az íróasztalunknál görnyedünk.
márc. 14
18:18
Vitályos Eszter: Hálánkat, tiszteletünket fejezzük ki az elismerésekkel (Magyar Hírlap)
Vitályos Eszter megköszönte a kitüntetetteknek, hogy mára valamennyien a magyar művészet és tudomány kiemelkedő mesterei lettek.
márc. 14
18:18
A búza hőstressz-érzékenységének háttere (Magyar Mezőgazdaság)
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézete (HUN-REN ATK MGI) Genetikai Variabilitás Kutatócsoportjának munkatársai a búza meiózis során fellépő hőstressz­érzékenységének okát vizsgálták, ami hozzájárul a terméskieséshez.
márc. 14
18:18
Főtt kolbász (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 14
18:18
"Egy jobb Oroszországot akart, értünk vállalta a börtönt, és végül a halált is" (Telex)
Navalnij temetése után több mint egy héttel is naponta legalább nyolcszázan jöttek az ellenzéki vezető sírjához, akit az események putyinista olvasata szerint vagy a nyugatiak öltek meg, vagy trombózist kapott, amiért Pfizerrel oltották be. Helyszíni riport Moszkvából.
márc. 14
18:18
Brutális támadás Baranyában: konyhakést szúrt a lakótársa mellkasába egy férfi (naphire.hu)
A támadót letartóztatták a rendőrök.
márc. 14
18:18
Zayn Malik visszatért az önkéntes száműzetésből - új dallal jelentkezett be! (Sassy)
Az énekes Jimmy Fallon esti beszélgetős műsorát szakította meg a bejelentéssel.
márc. 14
18:21
Ők kaptak idén Kossuth-, illetve Széchenyi-díjat, Magyar Érdemrendet (Infostart)
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
márc. 14
18:21
Jelentkezési rekord a MATE gödöllői képzéseire (vg.hu)
Nőtt a műszaki és pedagógiai képzések népszerűsége is.
márc. 14
18:21
Elég sok iskola úgy gondolta, hogy mégis kötelező megnézni a diákoknak a Petőfi-filmet (SzMo)
Több budapesti és vidéki iskola is kötelezővé tette a film megnézését a diákoknak. Az egyik iskolában igazolatlan hiányzás járt volna a tanulóknak, ha nem jönnek el a moziba.
márc. 14
18:21
Albert Einstein utolsó szerelme: Johanna Fantova (WMN)
A 145 éve született Einstein és a nála 22 évvel fiatalabb könyvtáros, Johanna Fantova kapcsolatának utolsó másfél évét örökíti meg az a kézirat, amelyet a véletlennek köszönhetően ismerhetett meg az utókor. Fantova naplójában ugyan alig akad utalás kettejük viszonyára, viszont sok minden kiderül a popkulturális ikonná vált tudósról.
márc. 14
18:24
Simicskó István: Március 15-e a hazaszeretet napja (hirado.hu)
Március 15-e a hazaszeretet napja – hangsúlyozta a KDNP parlamenti frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke csütörtökön Baján.
márc. 14
18:24
A lengyel elnök szerint Ukrajna támogatása megállítja az oroszokat (Magyar Hírlap)
Úgy véli, a lőszerszállítmányok elrettentik Oroszországot.
márc. 14
18:24
Pernilla Solberg: Örülök, hogy a WRC Bizottság elnökeként a rallysportért dolgozhatok (Racing)
Pernilla Solberget, Petter Solberg feleségét és Oliver Solberg édesanyját választották február végén a WRC Bizottság elnökének, aki meglepődött, hogy rá esett a választás, de örömmel fog dolgozni a rallysportért.
márc. 14
18:24
Békefi Gábor augusztusban visszavonul a Dreher Sörgyárak éléről (Digital Hungary)
Közel 7 év után visszavonul a Dreher Sörgyárak Zrt vezérigazgatója, Békefi Gábor. Irányítása alatt gyökeresen megváltozott a vállalat termékportfóliója, jelentősen növekedett a hatékonyság és a kulcsfontosságú prémium szegmensben elért piaci részesedés, illetve a munkáltatói elkötelezettség. Ezeknek a kiemelkedő eredményeknek köszönhetően a magyar
márc. 14
18:27
Rejtélyes ok miatt zuhant a Richter (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 612,3 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 64 988,33 ponton zárt csütörtökön.
márc. 14
18:27
Hat újonc és nagy visszatérők a német válogatott márciusi keretében (m4sport.hu)
Az Eb-házigazda a franciák és a hollandok ellen lép pályára.
márc. 14
18:27
Újabb európai ország tiltja be a rövid távú repülőjáratokat (Femcafe)
Amikor fenntarthatóbb turisták próbálunk lenni, az egyik leghatékonyabb változtatás, amit a eszközölhetünk, az a repülés csökkentése. Bár a rövid távú repülőjáratok kényelme és megfizethetősége csábítóan hangzik, valójában bele sem gondolunk, hogy ezzel milyen komoly környezeti károkat okozunk.
márc. 14
18:27
Idén is repülőrajtot vett a motorpiac (vg.hu)
Több mint 800 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba az év első két hónapjában, közel 19 százalékkal többet, mint egy éve.
márc. 14
18:30
Szerkesztőségek kiállása a megtámadott Átlátszó mellett (444.hu)
A hatalom újabb lejárató kampányt indított az Átlátszó oknyomozó műhely ellen, épp a szabad sajtó ünnepén. A nemrég létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalt használják erre a célra. A maradék független sajtó kiáll a megtámadott szerkesztőség mellett.
márc. 14
18:30
Melyik a kedvenc autóreklámod? Mutatjuk a mi válogatásunkat! (Autónavigátor)
Az autóipar mindig újabb és újabb trükkökkel próbált négykerekűeket és autós szolgáltatásokat eladni nekünk, ezek közül a legtöbbeknek a TV-reklámok
márc. 14
18:30
Golyóálló mellények árával sikkaszthattak (Magyar Hírlap)
Az egyik gyanúsított egy magáncég képviselője, akinek a vállalata nem szállította le az 5,7 millió euró értékben megvásárolt és teljes mértékben kifizetett golyóálló mellények felét a védelmi minisztériumnak.
márc. 14
18:30
Vitályos Eszter: Hálánkat, tiszteletünket fejezzük ki az elismerésekkel (Demokrata)
Aművészet az emberben és a természetben megnyilvánuló rejtelmesnek, isteninek érzéki visszaadása.
márc. 14
18:30
Nem szurkolhatnak saját válogatottjuknak a német rendőrök az Európa-bajnokságon (Mandiner)
Szigorú pártatlanságot várnak el a rend őreitől.
márc. 14
18:30
Feljutott az űrbe a SpaceX óriásrakétája, végül az Indiai-óceán felett semmisült meg (Telex)
A mérföldkőnek szánt Starshippel akkor veszítették el a kapcsolatot közel egy órával az indítás után, amikor visszatért a légkörbe.
márc. 14
18:30
Harry hercegék szeretnének kimaradni Katalin fotódrámájából (in.hu)
Nagyon próbálják őket is belekeverni a walesi hercegné körül a napokban kialakult kisebb botrányba.Katalin walesi hercegnét a napokban azért érték kritikák, mert a vasárnap este az X-re feltöltött fotója némileg megszerkesztett volt.A fotó a Katalin holléte miatti növekvő aggodalmak közepette érkezett, mivel nem látták nyilvánosan, mióta a Buckingh
márc. 14
18:30
Több nyíregyházi is állami elismerést kapott a nemzeti ünnep alkalmából! (Nyíregyháza)
Halkóné Dr. Rudolf Éva, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt és Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését, Petneházyné Bugán Magdolna a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, míg Szeiler Jánosné a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át.
márc. 14
18:32
Zsigmond Barna Pál: Magyarország Európához tartozik (Demokrata)
"Bármilyen vitánk is van az EU-val, európai alternatívában gondolkodunk."
márc. 14
18:33
Sulyok Tamás: mi, magyarok éppen harcaink közben alkottunk világraszólót (Infostart)
A köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadási ünnepségén mondott beszédet.
márc. 14
18:33
Kegyetlenül megalázta a Forma 1-es csapatfőnök a feleségét: hiába a botrány, a nő csaholó kiskutyaként követi hűtlen férjét (Promotions)
A Red-Bull szárnyal Christian Horner irányítása alatt, közben a világ a feleségén szörnyülködik.
márc. 14
18:36
Friss hitelminősítés érkezett a Molra (Portfolio)
A Scope megerősítette a Mol eddig előfizetők részére elérhető hitelminősítését és első alkalommal közzétette azt, befektetésre ajánlott ’BBB-’ értékeléssel. Egyúttal stabilról pozitívra javította a Mol hosszú lejáratú adósságbesorolásához kapcsolódó kilátást – áll a Mol közleményében.
márc. 14
18:36
Gazdák figyelem! Vissza nem térítendő támogatást lehet most igényelni (ATV)
A megfizetett éves nettó biztosítási díj 70 százaléka lehet a támogatás.
márc. 14
18:36
Lengyel elnök: A szövetségesek támogatásával Ukrajna meg tudja állítani az agresszort (hirado.hu)
Ukrajna jelentős ellenállást fog tudni tanúsítani az orosz támadásokkal szemben, és meg tudja állítani az agresszort a lengyel elnök szerint.

Keresés