A hazai felsővezetők társadalmi és szakmai elismertségének, hírnevének és megbecsülésének erősítését zászlajára tűző és ezáltal a modern és sikeres társadalom építéséhez hozzájáruló Menedzserszövetség március 8-án, nőnapon indította útjára a "Női Vezetők a Társadalomért! Együtt. Működünk!" című kampányát. A kezdeményezés célja, hogy a Menedzserszöv
23 évesen fővárosi képviselő, 27 évesen már főpolgármester-helyettes volt. Az utóbbi években kormányszóvivőként és fekete öves tiktokkerként szerepelt, most pedig őt javasolják a Fidesz jelöltjének.
Életének 65. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Szalay Péter, aki 2011-től 2023-ig volt az Alkotmánybíróság tagja - tudatta az Alkotmánybíróság csütörtökön a honlapján.
Kiemelten fontos a váratlan egészségügyi kiadásokra történő takarékoskodás a hazai munkavállalók körében, ám a valóságban – főként anyagi nehézségek miatt – csupán mintegy felük tesz félre erre a célra. Az öngondoskodók a magánellátás előnyét főként a gyorsaságban és a minőségben látják, viszont érdekes módon a túlnyomó többség sem magasabb szakért
A TCFD (Task Force on Climate-related Financial Disclosures) ajánlásaihoz teljes mértékben igazodó CDP a világ legnagyobb környezetvédelmi adatbázisával rendelkezik, a CDP-minősítéseket széles körben használják, hogy alkalmazásukkal ösztönözzék a nulla szén-dioxid-kibocsátású, fenntartható és reziliens gazdaságba történő befektetési- és beszerzési
Jákob Zoltán belekezdett abba, hogy még tovább építse a birodalmát, és tudja, hogy követőkre is szükség van. Nem semmi, hogy mit hozott össze az Andrássy úton.
Egy kis változásra vágysz magad körül? Rendezd át otthonodat a legújabb tavaszi trendek szerint. Városi dzsungel és naplemente - csak a képzeleted szabhat határokat!
A csapatból mindenki száz százalékon teljesített az ökölvívók magyar szempontból hétfőn kvótaszerzéssel zárult olaszországi olimpiai kvalifikációs tornáján Hamid Tangribergenov szövetségi kapitány szerint, aki ugyanakkor úgy fogalmazott, nagyon sok munkát kell még elvégezni a következő, egyben utolsó kvalifikációs viadalig.
Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz–KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel – közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán.
A kétszintes intézmény megközelítőleg egyharmada dőlt össze december 18-án, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott.
Folyamatosan érkeznek a Nav-tól a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok. Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, üzembentartói, ugyanis a több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót.
Gát György halálhíre alapjaiban rázta meg a honi média világát, hiszen a producer tette le a modern televíziózás alapjait idehaza. Történetek garmadája kering a legendás tévésről, így a Bors ezekből szemezgetett Dömsödi Gábor szemüvegén keresztül.
Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán.
Eljött az éves "újraindítás" ideje, a böjtben lehetőséget kapunk, hogy elengedjük, ami már nem használ nekünk – testben, lélekben egyaránt. Ebben pedig a gyógynövények segítségünkre lehetnek.
Egy pszichopata férfi megpróbálta megölni volt mennyasszonyát a moszkvai metróban. Vojkovszkaja állomáson a peronon lerántotta a nőt, majd megkísérelte a vonat elé lökni. Szerencsére az áldozat úgy esett, hogy a metrókocsik közé került, és a vonatvezető időben észlelte az eseményeket, így végül nem történt végzetes tragédia.