2024. március 14. csütörtök

márc. 14
0:48
A nyugati elektromos autók épphogy gurulnak, a kínaiban meg már főzni is lehet (Mandiner)
Lassul a kereslet az elektromos autók piacán, azonban a távol-keleti ország ezt nem nézi tétlenül: ágyakkal, főzőlapokkal és egyéb eszközökkel szerelik fel a járműveiket annak érdekében, hogy különböző célcsoportokra lőjenek és népszerűsítsék a technológiát.
márc. 14
1:06
Meghosszabbítja a kormány a háborús veszélyhelyzetet (Blikk)
További 180 nappal hosszabbítja meg a háborús veszélyhelyzetet a kormány.
márc. 14
1:18
Ralliznak a mém érmék, érdemes melléjük csapódni (ProfitLine)
A kriptopiac az elmúlt napokban fantasztikus érmemozgásokat mutat be.
márc. 14
2:12
Tulajdonságok, amit a lányok biztosan örökölnek az anyjuktól (ProfitLine)
Az emberi genetika és öröklődés hosszú ideje izgalmas kutatási téma a tudományban. A genetikai információk átadása az egyik generációról a másikra számos tulajdonság fejlődéséért felelős. Az öröklődés mechanizmusainak megértése nemcsak az evolúció biológiai folyamatainak megfejtésében fontos, hanem az egyének viselkedésének és tulajdonságainak magy
márc. 14
2:42
Elfogadták Szekszárd idei költségvetését (ProfitLine)
Elfogadta Szekszárd idei költségvetését a tolnai vármegyeszékhely közgyűlése szerdán, rendkívüli ülésen, egyhangú szavazással.
márc. 14
3:12
Használt autót vennél? A BMW-vel nagyon vigyázz! (ProfitLine)
Bár a használt autók piaca az utóbbi években egyre átláthatóbbá vált, van még hova fejlődnie. A gépjárműadatok gyűjtésével foglalkozó carVertical kutatása szerint a platformon megtalálható BMW-k fele sérült. 17,7%-os arányával a tolvajok körében is népszerű célpontnak számít. 2023-ban a platformon ellenőrzött járművek 7,5%-ának módosították a futás
márc. 14
3:24
Eva Mendes ezért nem mutatkozik a vörös szőnyegen Ryan Goslinggal (Igényesnő.hu)
Eva Mendes és Ryan Gosling régóta kerülik a nyilvánosságot, ha magánéletükről van szó, különösen a vörös szőnyegen való közös megjelenést.
márc. 14
3:42
Ilyen nincs: sztárfocistákat fosztogató bűnbandára csaptak le a rendőrök Madridban (naphire.hu)
Futballisták kifosztására szakosodott bandát fülelt le a spanyol rendőrség Madridban.
márc. 14
3:45
A rejtélyes, több mint kétezer éves pártus akkumulátor még ma is fejtörést okoz: könnyen lehet, hogy az elektromosság ismerete jóval korábbi, mint hittük (Promotions)
A feljegyzések megsemmisültek, a tárgy azonban képest elektromosságot termelni.
márc. 14
3:48
Napvilágra került a világ legrégebbi kenyere (Magyar Mezőgazdaság)
Egy törökországi történelmi helyszínen a régészek egy szivacsos szerkezetű kis tárgyat tártak fel. A kutatók szerint a 8600 éves lelet a világ legrégebbi kenyere.
márc. 14
3:51
Csúfosan leszerepelt a Tesla vezetéstámogató rendszere (Igényesférfi.hu)
Elon Musk, a Tesla feje korábban azt nyilatkozta, hogy az autógyártó azon termékei, melyek Autopilottal is rendelkeznek, 10 százalékkal biztonságosabbak, mint egy átlagos amerikai autó.
márc. 14
3:54
Miért nő púp a fejünkre, ha beverjük? (Telex)
Miközben a kezünkön, lábunkon púp helyett nagy lila folt jelentkezik hasonló esetben.
márc. 14
4:12
Mennyit lehetett nyerni a Tippmix-en az Oscar-díjra való fogadással? (ProfitLine)
A megújult Tippmixprón 2024-ben első ízben lehetett fogadni az Oscar-díj várományosaira. A játékosok több mint 20 jelölési kategória közül válogathattak, a legnagyobb érdeklődés természetesen a Legjobb film kategóriát övezte, amelynek nyertese az Oppenheimer volt.
márc. 14
4:12
Most kaptuk a szomorú hírt: elhunyt Dobor Dezső (naphire.hu)
Hetvenéves korában elhunyt Dobor Dezső sportújságíró, sporttörténész.
márc. 14
4:18
Az Európai Parlament elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet (KKV Magazin)
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a mesterséges intelligencia (Mi) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek.
márc. 14
4:18
Tavaszias stílustippek az átmeneti időszakra (Magyar Hírlap)
Az idő nem tud dönteni a hideg és meleg között.
márc. 14
4:18
Az elnökök vintage & modern ébresztős órája – Vulcain Cricket I Őszintén: Órákról (Kronometer)
Sokak számára a Rolex Day-Date az elnökök órája. Valóban sok amerikai elnök viselt Rolexet, de nem mehetünk el szó nélkül az elnökök másik órája mellett, ami egy ébresztős csoda. Csodálatos…
márc. 14
4:18
Egyre fiatalabb korosztálynál diagnosztizálnak végbéldaganatot (Igényesnő.hu)
Egyre fiatalabb korosztálynál diagnosztizálnak végbéldaganatot, a tendenciák szerint öt éven belül minden negyedik-ötödik beteg az 50 éven aluli korosztályból kerül majd ki, ezért is fontos az egészséges étrend, a rendszeres mozgás és az elegendő alvás.
márc. 14
4:21
Európai egészségügyi startupok (Vital)
Európai egészségügyi startupok innovatív megoldásaikat tesztelhetik valós körülmények között egy februárban indult pályázati program keretében.
márc. 14
4:21
Napi horoszkóp - március 14: Az egyik csillagjegy örömteli perceket tölt végre a szerelmével, a Vízöntő pénze veszélybe kerül (Promotions)
Bonyodalmas nap elébe nézünk. Íme a csütörtöki horoszkóp.
márc. 14
4:24
Gondolta volna, hogy drasztikusan hathat már havi egy energiaital elfogyasztása is? (Magyar Mezőgazdaság)
Bár az energiaital rendkívül addiktív tud lenni, vannak, akik csak olykor-olykor fogyasztják, ha éppen nagy szükségük van plusz energiára. Ám egy új kutatás szerint alkalmankénti bevetésének is ára van.
márc. 14
4:27
Napi egy kanál ebből a "csodaszerből", és nincs több emésztési probléma (Femcafe)
Kevés olyan bosszantó – és sok esetben fájdalmas – dolog van, mint mikor bélrendszeri panaszokkal küzdünk, szerencsére azonban egy természetes módszernek hála gyerekjáték kezelni a problémát.
márc. 14
4:30
Mennyei hír a PlayStation rajongóinak (Infostart)
Egy hónapos tesztelés után megkezdte a PlayStation 5 legújabb frissítésének általános terjesztését a Sony.
márc. 14
4:33
Bővíti kínálatát Magyarországon a Revolut (FinTechRadar)
A Revolut termékpalettája Magyarországon újabb kiegészítést kapott.
márc. 14
4:36
Az ország legpechesebb nyugdíjasa: 30 milliót fizetett, mégis utcára kerülhet Magdika (Blikk)
Ugyanabba a fába nem vág kétszer a villám – tartja az ezeréves mondás. A 82 éves özvegyasszony, Tar Lajos Jánosné a kevés kivételhez tartozik. Miután a férje elhunytával Magdika eladta a ráckevei házukat, kétszer is átverték csaló ingatlanbefektetők. Csak kára van, meg papíron két lakása, ám egyikbe sem tud beköltözni, így nem kizárt, hogy az ápril
márc. 14
4:36
Idegenek rejtőznek a Jupiter holdján? Sürgős üzenetet küld a NASA (ATV)
Fél év múlva "palackba zárt üzenetet" küld a NASA a Jupiter Europa holdján feltételezett "idegen életformáknak" – jelentették a űrhajózási hivatal washingtoni központjában.
márc. 14
4:36
Az elektromos átállás miatt haldoklik az európai buszgyártó (autopro)
A nagy hagyományokkal rendelkező belga buszgyártó meglehetősen nehéz napokat él.
márc. 14
4:42
Tavalyhoz képest harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás (ProfitLine)
Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnepkörhöz tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből. A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 hét
márc. 14
4:42
Korrupciós vád és idősektől elvett virágcsokrok – több fronton támad a Fidesz az I. kerület visszaszerzéséért (Telex)
Vesztegetési vád, a polgármester megkerülésével meghozott döntések és vizsgálóbizottságok – az I. kerületi képviselő-testületben többségbe került Fidesz minden fronton támadja a kerület ellenzéki polgármesterét. V. Naszályi Márta szerint a Fidesz a kerületnek üzent hadat, ellene pedig "koncepciós eljárás" zajlik.
márc. 14
4:42
Veszélybe került a YouTube népszerűsége? Brutális lépésre készül a Spotify (naphire.hu)
A YouTube videomegosztó platformnak készül konkurenciát támasztani a Spotify internetes zenestreaming vállalat. A cég szerdai bejelentése szerint egyelőre tesztjelleggel teljes hosszúságú zenei videoklip-szolgálatást indít prémium előfizetői számára.
márc. 14
4:48
Forradalmi módszer a szifilisz ellen (Magyar Hírlap)
Az egereken és patkányokon folytatott kísérletek után a szert embereken is sikerrel próbálták ki.
márc. 14
4:48
Új lendületet ad a „zöld” IT törekvéseknek a Schneider Electric innovációja (newtechnology.hu)
Modell-alapú, automatizált fenntarthatósági jelentéstételi funkcióval bővül a Schneider Electric EcoStruxure IT adatközponti infrastruktúra menedzsment szoftvere. A fejlesztés lehetővé teszi az adatközpontok energiaigényének pontosabb felmérését, ennek alapján cselekvési tervek összeállítását, illetve
márc. 14
4:48
10 perc alatt megszüntethető a villanyszámla? (Öko-drive)
10 perces telepítési időt ígér az olasz napelemgyártó.
márc. 14
4:51
Ha dohányzol ezeket fontos tudni (Vital)
Az új év sokak szemében bír szimbolikus jelentőséggel: ilyenkor végre magunk mögött hagyhatjuk káros szokásainkat, és tehetünk valamit a kiegyensúlyozottabb életvitelért. Sokan azonban már január végén elbuknak a fogadalmaik megtartásával, többek között az akaraterő csökkenése és a fókuszvesztés miatt.
márc. 14
4:51
A világ legnagyobb tetőre szerelt naperőműve épül Dániában: a szolárprojekt, ami forradalmasíthatja a napelem piacot (NRGreport)
Amióta elindult a naperőművek gyártása, számos megoldást láttunk már, és a fejlesztők folyamatosan keresik a jobb, formabontóbb megoldásokat. Hamarosan új mérföldkőhöz érkezhetünk köszönhetően a SolarFuture nevű dán vállalatnak, amely 2014-ben alakult, és fő profilja az ipar és a mezőgazdaság számára készült nyereséges napelemes megoldások.
márc. 14
4:51
Pengeélen táncol a kínai gazdaság (Igényesférfi.hu)
Kína gazdaságáról az elmúlt időben rengeteg nyugtalanító hírt lehet hallani, és az elmúlt hetek eseményei is ezt tűnnek alátámasztani.
márc. 14
4:51
Milyen talajfertőtlenítő szereket használhatunk a házikertben? (Agrofórum)
Milyen talajfertőtlenítő szerek kaphatók, amit a kertemben fel tudok használni a talajban károsító bogarak és más rovarok ellen?
márc. 14
4:51
Michael Jackson csak ennyit mondott magyarul azon a napon, de most is beleborzong minden rajongó (Promotions)
Hihetetlen, de Michael Jackson is megszólalt egyszer magyarul.
márc. 14
4:54
Összefogott a Mastercard és a Nexi (MMonline)
A Nexi, Európa vezető PayTech vállalata a Mastercardot választotta stratégiai partneréül európai nyílt bankolási programjához. Az együttműködés célja, hogy hatékonyabbá tegyék az e-kereskedelmi tranzakciókat a Nexi és a Mastercard közös európai megoldását alkalmazva. Ezáltal olyan integrált digitális ökoszisztéma jön létre a Mastercard nyílt bankol
márc. 14
4:54
Kétösszetevős házi Nutella: finomabb, mint az eredeti, és te is könnyen elkészítheted (Hamu és Gyémánt)
Mindannyiunk kedvence, az édes, kakaós-mogyorós Nutella egy egyszerűbb, frissebb és finomabb változata könnyedén elkészíthető otthon is. A néhány percig tartó összeállításához ráadásul mindössze két olyan hozzávalóra lesz szükségünk, ami már szinte biztosan ott lapul a konyhánkban. A hagyományos Nutella három összetevőből született meg Ola
márc. 14
4:54
Piacra dobták a GMO "szuper" paradicsomot az USA-ban (Magyar Mezőgazdaság)
A Norfolk Plant Sciences (NPS) sikeresen lezárta az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósággal (FDA) folytatott konzultációt a magas antioxidáns tartalmú lila paradicsommal kapcsolatosan, így az forgalomba került az Egyesült Államokban.
márc. 14
4:54
Összefüggést találtak az e-cigi és a mentális problémák között (in.hu)
A elektromos cigaretta talán nem olyan egészségtelen, mint hagyományos társa, de így is számos fizikai kockázata van és egy új kutatás szerint a mentális egészségre és az alvási szokásokra is káros lehet.Az angliai Surrey University kutatói megállapították, hogy a nikotinos e-cigiket használó 18-25 év közötti fiatal felnőttek körében sokkal nagyobb
márc. 14
5:00
Kiderült, melyik nyugdíjasok járnak a legjobban (Infostart)
Egy nemzetközi vagyonkezelő elkészítette az országok nyugdíjasrangsorát.
márc. 14
5:03
Együtt egymásért – társadalmi ügyekhez is aktívan kapcsolódik a dm (Márkamonitor)
Több ezer flakon naptej, 6500 csomag pelenka, egy felújított játszótér, egészséges életmódot támogató edukáció, női közösségeket erősítő projektek, tisztálkodási termékek – a felelősségvállalás nagyon sokféle formában ölthet testet. A dm a társadalmi kihívások egymásra ható hálójában igyekszik megtalálni azokat az ügyeket, amelyek saját, hosszú táv
márc. 14
5:06
A testünk így üzen: a dehidtratáltság jelei (Magyar Hírlap)
Számtalan negatív következménye van annak, ha nem iszunk eleget.
márc. 14
5:12
Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói (ProfitLine)
Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszü
márc. 14
5:12
Eső, ború és napsütés jön, különböző eloszlásban - időjárás-előrejelzés (Infostart)
Csak néhol fordulhat elő egy-egy zápor, de a folytatásban nyugodt marad az idő. A hétvégén egyedül szombaton várható több csapadék.
márc. 14
5:12
Reggeleink fontos része, a fáradt napok megmentője - de akár meg is ölhet a fekete csodaszer (naphire.hu)
Ön is egy csésze kávéval indítja a napot? Nincs vele egyedül, és amíg nem viszi túlzásba a koffeinfogyasztást, ezzel nincs is semmi baj. A probléma ott kezdődik, ha nagy mennyiségű koffein jut a szervezetbe, a túladagolás ugyanis szélsőséges esetben akár halált is okozhat.
márc. 14
5:18
Megnézheti, hol hízott leginkább és a legkevésbé a nyugdíjpénz! (Azenpenzem)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak több mint 25 éve nem látott csúcson, 21,2 százalékos (záró vagyonnal súlyozott) nettó hozammal zárták a 2023-as évet. Az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, melyik önkéntes nyugdíjpénztárban gyarapodott a leginkább a pénz, és hol a legkevésbé. Jókorák a különbségek.
márc. 14
5:18
Többen remélnek fizetésemelést, mint amennyien kapni fognak (KKV Magazin)
Tavaly a munkavállalók csupán fele számított bérrendezésre, míg végül a munkáltatók közel háromnegyede döntött emellett – mostanra változott ez az arány: többen remélnek emelést, mint ahányan várhatóan kapni fognak. 2024-ben a leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak béremelésre – derül ki a Profession.hu leg

Keresés