Dev Patel színészként korábban olyan filmekkel bizonyított, mint A zöld lovag, Oroszlán vagy épp a Gettómilliomos, most azonban rendezőként is kipróbálta magát, hamarosan a hazai mozikba is megérkezik A Majomember.
Wilders nem számít arra, hogy a választási győzelme ellenére ő lesz Hollandia következő miniszterelnöke, azonban nem véglegesen mond le kormányfői terveiről.
A lakásbiztosítás a legnépszerűbb biztosítási forma Magyarországon, ennek ellenére a lakásbiztosítással rendelkezők 45 százaléka nem aktualizálja évente a biztosítását – többek között ez derült ki az MBH Bank által készített reprezentatív felmérésből. Noha a piaci adatok alapján a hazai ingatlantulajdonosok 72-74 százaléka rendelkezik lakásbiztosít
Átalakításra szorul a GDP-számítás, a 21. században fenntarthatósági szempontokra is kiterjedő gazdasági mutatókat kell kidolgozni. Mondta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) idei első ülésén szerdán a Parlamentben a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági és költségvetési elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója. Baksay Gergely szerint a fenn
Diego Simeone, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a szurkolók jelentették a különbséget az Internazionale elleni madridi visszavágón, melyen az Atlético 11-es párbaj végén jutott tovább a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.
Az igazságügyi miniszter azt írta a Facebookon, hogy a vizsgák és az órák díját is állja majd az állam. Ezzel akár félmilliót is spórolhatnak a diákoknak.
Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU-Solar Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárását követően, miután a napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azon ügyfeleinek, akik a 2022 nyarán indult versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat kereté
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Hornung Ágnes kiemelte, szerették volna a piaci viszonyokhoz igazítani az új konstrukciót és segíteni a családokat "álmaik otthonának" megteremtésében.
A Rolex Watchmaking Training Center, amely 2023-ban nyílt meg a texasi Dallasban, most jelentette be első tanfolyamát. Az intenzív kurzus az óraipar fellendítésére tesz kísérletet, ezért teljesen ingyenes lesz, írja a Robb Report.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bizalmi vagyonkezelő ügyfelek banki átvilágítását és az ehhez kötődő monitoringtevékenységet áttekintő témavizsgálata nyomán 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, míg az Erste Bankot figyelmeztetésben részesítette. Az intézkedések nem befolyásolják a hitelintézetek megbízható működését, de kijavításukra s
Peter Ambrose, az Újpest labdarúgócsapatának támadója a lila-fehérek hivatalos honlapjának elmondta, mi változott meg az öltözőben a Nebojsa Vignjevicset váltó Mészöly Géza érkezésével.
Ukrajna közelmúltbeli dróncsapásai olyan létesítményeket sújtottak, amelyek Oroszország olajfeldolgozó kapacitásának 12 százalékát teszik ki. Friss hírek az orosz-ukrán háborúról.
Az ország legrégebb óta megrendezett seregszemléjén, a szombat este véget ért 44. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon Madarász IstiÁtjáróház című fantasy-romkomja elnyerte a fesztivál közönségdíját, a Nemzeti Filmintézet filmpromóciós tevékenységét pedig különdíjjal méltatták a szombat esti zárógálán – írja az MTI.
A napokban bombaként robbant a hír, hogy hamarosan újra láthatjuk Katalin hercegnét. Bár a kitűzött időpont eleve messzebb lett volna, mint amire a royal-fanok számítottak, természetesen nagyon örültek a fejleményeknek. Most azonban kiderült, hogy csak egy véletlen folytán kerülhetett fel Katalin neve az esemény vendégeinek listájára.
Már elérhető az Rtl+ előfizetői számára A Kardashian klán című dokumentumfilm-sorozat első epizódja, amely korunk talán legismertebb és legbotrányosabb családjának történetét mutatja be három részben. Rajongóik szerint a dinasztia inspirációt jelent a nőknek világszerte. Kritikusaik szerint tehetségtelen és züllött valóságshow-sztárok, akik kárt
A gyógyszeripari termékek 80 százaléka ma már hőmérséklet-szabályozott szállítást igényel, amihez speciális hőmérséklet-szabályozott flottát kell kiépíteni.
Csak részben sikerült célt érnie a jogalkotónak a befektetési alapok szabályozásáról szóló új rendelettel, és bár a szakma többször is jelezte az illetékes minisztériumnak a szakmai kifogásokat, lényeges elemek maradtak ki a friss szabályozásból. A legaggasztóbbnak a részvény- és tőkevédett alapokra vonatkozó korlátozások tűnnek: egyik esetben ott
A Magyar Nemzeti Bank "Kincsem" elnevezéssel emlékérméket bocsátott ki az örökös futamgyőztes magyar versenyló születésének 150. évfordulója alkalmából. Az érme bemutatóünnepsége a Kincsem Parkban zajlott.
Clive Palmers milliárdos bejelentette, hogy ismét nekilát a Titanic II. építésének. A projekt folytatásának oka egyszerű: unatkozik és ki tudja fizetni.
"LabelFrancÉducation" kitüntető címet adományozott a Francia Külügyminisztérium a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeit Iskolának. A címmel járó emléktábla is hirdeti a jövőben, hogy Magyarországon elsíiként az Erdői sori iskolában vette kezdetét és zajlik sikeresen a francia kéttannyelvű, általános iskolai oktatás.
Folyamatosan érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok. Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, üzembentartói, ugyanis a több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót.
A nemzeti ünnepen és a hétvégén a szokásos munkarend szerint szállítja el a szemetet az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió - közölte a Budapesti Közművek.
Tegnap az Európai Parlament nagy többséggel jóváhagyta a mesterséges intelligencia fejlesztését és használatát szabályozó tervezetet. Az immár szinte biztosan élesedő csomag az első átfogó MI-szabályozás lesz a világon.