A volt elnök és mostanra egyedül versenyben maradt republikánus elnökjelölt egyöntetűen kapta meg a támogatást, és nyerte el a kilenc delegálti voksot.
Januárban hasi műtéten esett át, azóta nem igazán mutatkozott a nyilvánosság előtt. Rengeteg konteó kering a neten azzal kapcsolatban, hogy miért tűnt el ennyire, ilyen sok időre.
Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta Joe Biden amerikai elnök szombaton az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában, ugyanakkor bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Vasárnap 13.30-kor kemény meccs vár a Bundesliga 2-ben Dárdai Pál Herthájára, Hamburgban a tabella élén álló St. Pauli otthonában kell helytállnia. A magyar edző szokatlan módszerrel készítette fel a csapatát erre a kulcsfontosságú meccsre.
Ironikus módon annak köszönheti idei első pontját a Haas csapata, hogy egyik versenyzőjével dupla büntetéssel esélye sem volt a pontszerzésre. Nico Hülkenberg ígéri, még meghálálja Kevin Magnussennek, hogy ilyen hősiesen küzdött érte és a csapatért.
A ragyogóan kék szemű Anastasiya Knyazeva kétéves kora óta modellkedik, és egyre nagyobb sikereket ér el a divatszakmában, továbbá a televíziózásban is.
„Olyan forradalom ez, mint az elektromosság megjelenése, csak még annál is mélyrehatóbb” – hangzott el a Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának évadnyitó pódiumbeszélgetésén, ahol a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználási lehetőségeit vitatták meg a technológiával foglalkozó szakemberek.
Uniós módon hozott is meg nem is az Európai Tanács március 4-ei, a gázfogyasztás csökkentésével is foglalkozó ülése: az energiáért felelős miniszterek olyan politikai kompromisszumra jutottak, ami bátorítja a tagállamokat arra, hogy 2025. március végéig átlagosan legalább 15%-kal csökkentsék gázfogyasztásukat a 2017. április 1 – 2022. március 31. k
A 2023/2024-es tél volt a legenyhébb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 3,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.
Várhatóan már az év első félévében megszületik az új, államilag támogatott Otthon Felújítási Programról szóló szabályozás, ami a nyár elején el is indulhat - vette észre a money.hu a Kormány első féléves jogalkotási tervezetében. A tervek szerint lakossági energiakorszerűsítésre lehet majd igényelni a támogatást.
Témák: – Március elejétől új járóbeteg irányítási rendszert vezettek be a gyulai tagkórház szakrendeléseire érkező betegek tervezhetőbb és gyorsabb ellátása érdekében. A rendszer még új, a megismeréséhez idő kell, ugyanakkor hosszú távon javuló eredményeket hozhat a betegellátásában. – Munkahelyi elfoglaltságai miatt visszavonul helyi közéleti tevé
Nagy lehetőségeket és komoly veszélyeket hordoz magában a mesterséges intelligencia. Napjaink egyik slágertémájával foglalkoztak február 1-jén, a Gyulai Felsőoktatás Napján. 2017. január 31-én vette át a gyulai felsőoktatást a Gál Ferenc Egyetem elődje, azóta minden évben tudományos konferenciával ünneplik a nagy jelentőségű eseményt. Az egyetem
Az amerikai hatóságok 2022-ben elkobozták az "Amadeát", mert az orosz tulajdonos szankciós listán van. De a szuperjacht tárolása rendkívül drága. Most vevőt keresnek. A luxusjachtok az elképesztő gazdagság szimbólumai – és mint ilyenek – alkalmasak a mostanában ismeretes szankciók végrehajtására. Ez történt a Fidzsi-szigeteken 2022-ben az FBI segít
Lezajlott a Miss World idei döntője Mumbaiban, melyen összesen 117 ország indulója közül választották meg a világ legszebb nőjét. A verseny után Instagram oldalán üzent a magyar induló, Hacsi Boglárka.
Navracsics Tibor szerint meg kell vitatni hogy, megtartható-e a Balaton lakóhelyként, vagy arra kell berendezkedni, hogy egyfajta magyar Floridaként létezzen tovább.
Nem áll mögöttük sem párt, sem más szervezet, a vasárnapi tüntetés költségeit is maguk a gazdák adták össze. Kernbaum Anita szerint azért kapott csak tavaly 35 kormányhivatali ellenörzést, mert ki merte nyitni a száját.
Az Auchan visszahívta és a forgalomból is kivonta a sajátmárkás Petits Beurre elnevezésű gluténmentes vajas kekszet, mert határérték feletti a gluténtartalma - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.