Tomán Szabina Instagram-oldalán elgondolkodtató posztban hívta fel a figyelmet arra, hogy az öregedés a világ legtermészetesebb folyamata. Fontos üzenetét szerintünk minden nőnek hallania kéne!
Azt már mindenki tudja, hogy a C- és D-vitamin bevitelére nagy hangsúlyt kell fektetni, és talán a magnéziumról és kalciumról is ismert, hogy mennyire fontos ásványi anyagok. De azt tudod-e, hogy mennyire sok és fontos folyamatban játszik szerepet a cink, és mit okozhat a hiánya?
Magyarország további EU-források lehívására vált jogosulttá. Az Európai Bizottság ugyanis háromhónapos értékelése után arra jutott, hogy az oktatási és képzési rendszer, illetve a nemek közötti egyenlőség területén végrehajtott reformok több milliárd eurónyi kohéziós forrás lehívását teszik lehetővé – ismerte el az Európai Bizottság a Portfolio-nak
Március elsejétől az adóhivatal általános tájékoztatási tevékenységét az országos illetékességgel működő tájékoztatási igazgatósága látja el, az ügyfelek továbbra is a megszokott csatornákon kérhetnek segítséget adózási kérdésekben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Minden a fantasztikus hetesnek nevezett részvényekről (Apple, Microsoft, Alphabet, Amazon, Nvidia, Meta Platforms, Tesla) szólt az elmúlt hónapokban, pedig van élet az amerikai részvénypiacon túl is. A Citi Európában nézett körül, és mutatott hét európai részvényt, amely sok szempontból nagyon hasonlít az amerikai behemótokra.
Az idén 50 éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megalakulása óta aktívan részt vesz a fehér gólyák védelmében és a faj időszakos felméréseiben. 2023-ban is az ország jelentős részén zajlott adatgyűjtés a fészkekről, a mindenki számára nyitott TermészetLesen program részeként.
3 százalékos növekedéssel zárta a februári hónapot a BUX index. A legnépszerűbb részvények között ezúttal is az OTP Bank - Richter Gedeon - MOL hármas zárt az élen, míg a brókercégek mezőnyében az Erste, a Concorde és a Wood jeleskedett leginkább. A hónap emellett Február emellett a rendezvények szempontjából is kiemeltnek bizonyult: a Tőzsde átadt
Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfelek befektetési alapokban lévő vagyona 2023 és 2024 januárja között - közölte a pénzintézet pénteken.
Interjú Borhi Andrással, a PREGA konferencia "Drónok a mezőgazdaságban: felmérés és légi kijuttatás" szekciójának vezetőjével és Gyovai Szabolccsal a Planta Drone Kft. tulajdonosával.
Teljes mértékben mentesíti a kormány a gazdálkodókat az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól az idei esztendőben is – jelentette be Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
Nem lazsálnak a Real Madridnál - míg a Santiago Bernabéu stadion felújítása a finisben jár, megérkeztek az első képek a Dubajban épülő szórakoztató parkról, a Real Madrid Worldről.
Elfogyott az összes jegy a Forma–1-es Magyar Nagydíj július 21-ei futamára, már csak a hétvége többi napjának bizonyos eseményeire, programjaira lehet belépőket venni – mondta az InfoRádióban a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Gyulay Zsolt szerint még az autósport elitsorozatában sem szabad drasztikusan megemelni a jegyárakat. Arról is
Rendkívüli hónapnak lehettek tanúi a kereskedők, akik 2024 februárjában a Bitcoin alakulását követték. A legnagyobb kriptovaluta szinte rekordmagasságba emelkedett, ekkora
A Nyíregyházi Települési Értéktár Értékes Esték bemutató programsorozatában a szabolcsi dohányt, mint megélhetést, mint agronómiai értéket, mint világpiaci terméket mutatta be a nyíregyházi gyár mai ügyvezetője. Arról a mezőgazdasági terményről van szó, mely ma is a hazai termelés 80%-át adja.
Bár a hírekben mostanában az Integritás Hatóság azzal szerepel, hogy együttműködik velük Magyar Péter, Varga Judit exminiszter exférje, az is érdekes lehet, hogy mit tartalmaznak a vadonatúj intézmény vezetőinek vagyonnyilatkozatai.
Friss elemzést készített az AutoWallisról a Concorde, egyrészt a friss negyedik negyedéves számok fényében, másrészt mert új elemzőhöz került át a cég. A Concorde vételre ajánlja az AutoWallis részvényét, célára pedig közel 70 százalékos felértékelődési potenciált feltételez.
Lengyelország március 2-től leállítja az ellenőrzést a lengyel-szlovák határon a migrációs helyzet stabilizálódása miatt - jelentette be pénteken a varsói belügyminisztérium.
A vörös-tengeri támadások miatti kerülő út megnégyszerezheti a teherhajók károsanyag-kibocsátását, a fegyverek pedig mindössze két hónap alatt több százezer tonna szén-dioxidot löktek pluszban a légkörbe.