Megérkezett a Scandinavian Airlines orvosi mentőrepülőgépe pénteken a malajziai Langkawi szigetcsoportra, ahol Európa legidősebb uralkodója, V. Harald norvég király fertőzés miatt került kórházba.
A tájékoztatás szerint a legújabb tanösvény az aktív Magyarországért felelős államtitkárság támogatásával, az Aktív Magyarország Program részeként valósult meg.
Fejes Tamás azért vette meg Noémi porcelánfiguráját, hogy támogassa a családot. Tragikusnak tartja, hogy ilyen lépésekre van szükségük a magyar családoknak.
A Jcb és Kuhn márkák után újabb „nagy hal” akadt a Chemical-Seed Kft. horgára. A cég és a belga Joskin mezőgazdasági gépgyártó egyezségének értelmében 2024. március 1-től elkezdik a Joskin gépeinek értékesítését Magyarországon.
Már többször írtunk róla, hogy az 1993 és 2002 között gyártott, negyedik generációs (A80-as) Toyota Suprák manapság hihetetlen összegekért cserélnek gazdát, részben az örökzöld formaterv, a remek vezethetőség és megbízhatóság, részben pedig a Halálos iramban (Fast & Furious) c. mozifilm-franchise-ban játszott szerep miatt. Az első részben ugyanis a
A minap újabb fordulatot vett Christian Horner véget érni látszó zaklatási botránya, amikor feltételezett bizonyítékokat küldtek szét a Red Bull csapatfőnökéről. Az újabb lépés az FIA közbeavatkozása lehet.
A kormány további célzott intézkedésekkel segíti az álláskeresők számának csökkentését, ezzel párhuzamosan pedig az aktivitás és a foglalkoztatottság emelkedését.
Évezredek óta tölti el örömmel az embert az évszakok váltakozása. Kit ne lelkesítenének a fagyos napok után kipattanó rügyek, hogy lehetne közömbösen fogadni a strandidő megérkezését vagy az ezer színben pompázó őszt? És lehet-e elfogultság nélkül nézni egy decemberi estén, amikor lámpafényben táncolni kezdenek az első hópelyhek?
A tüntetés célja annak a műveletnek az ellenőrzése és korlátozása, hogy Ukrajnából esetleg Lengyelországon keresztül először Litvániába, majd onnan Lengyelországba visszaszállítsák a gabonát.
Ezüstérmet nyert a Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter összetételű magyar trió a női puskások hagyományos csapatversenyében a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokság pénteki versenynapján - írja az Mti.
Anne Hathaway mindig egy lépéssel a legmenőbb hajtrendek előtt jár, és ez a múlt hétvégén sem volt másképp.A február 24-én megrendezett 30. éves SAG-díjátadón Anne Hathaway újra összeállt Az ördög Pradát visel című filmből ismert színésztársaival, Meryl Streep-pel és Emily Blunt-tal, hogy átadják a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a vígjátéks
Januárban az elemzői várakozásokkal összhangban csökkent a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban a decemberivel megegyező rátát regisztráltak az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése szerint.
A nagyvállalat negyedéves jelentése csalódást keltő forgalmat mutatott ki. A vezetőség szerint ennek egyik legfőbb oka, hogy sokat kell várni a kritikus alkatrészekre.
Március 1-jén éjszakától március 11-én hajnalig korlátozásokra kell számítani egyes, a déli összekötő vasúti hídon közlekedő vonatok forgalmában, így a győri és a pécsi vasúti fővonalon is, mert munkálatokat végeznek Ferencváros és Kelenföld állomás között - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.
Elon Musk beperelte a ChatGPT-gyártó OpenAI-t és annak vezérigazgatóját, Sam Altmant, hogy feladták a vállalat eredeti küldetését, hogy non-profit módon mesterséges intelligenciát fejlesszenek az emberiség javára, írja a Reuters.
A mianmari hadsereg, amely 2021-ben katonai puccsal ragadta magához a hatalmat, tavaly óta küzd a lázadó csoportokkal az ország északi területének ellenőrzéséért.
Dmitrij Peszkov arról beszélt, hogy minden engedély nélküli gyülekezés törvénysértő és "ennek megfelelően azok, akik részt vesznek benne, felelősségre lesznek vonva."
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a háttérrendszerének karbantartása miatt a NAV webes felületei és a NAV-Mobil applikáció egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők 2024. március 3-án, vasárnap 9 órától 21 óráig - hívta fel a figyelmet a hivatal pénteki közleményben.
Az Európai Bizottság azt ajánlja, hogy az uniós tagállamok az ellátás biztosítása és a piacok stabilizálása érdekében továbbra is takarékoskodjanak a gázzal - olvasható a brüsszeli testület keddi sajtóközleményében.
A pedagógusokkal folytatott konzultáció alapján a pedagógusok 52%-a és az igazgatók 59%-a szerint az iskolai telefonhasználatot egyáltalán nem kellene engedélyezni,
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytatott Rumen Radev bolgár köztársasági elnökkel a törökországi Antalyában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint, amelynek összefoglalóját kedden juttatták el az MTI-nek.
A téli hónapok végéhez érve sokan már a meleg nyári éjszakákra és a hosszabb nappalokra gondolnak. A kertészeket azonban egy kérdés foglalkoztat: mikor érkezik el a tél utáni első fűnyírás ideje?