Jelentősen lassult az amerikai feldolgozóipari szektor teljesítménycsökkenése januárban az Ellátásilánc-menedzsment Intézet (Institute for Supply Management - ISM) csütörtökön közzétett adatai alapján.
Első fokon hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a sofőrt, aki a tilos jelzésen áthajtva, a megengedettnél lényegesen gyorsabban haladva okozott halálos balesetet 2019 tavaszán a városban.
Egy új tanulmány megállapította, hogy a megújuló energia, és az újrahasznosítás részarányát, valamint a szén-dioxid-kibocsátást is figyelembe véve melyek Európa legfenntarthatóbb úti céljai.
Picit sem túlzás állítani, hogy Demi Moore pucérruhéja a legszebb és a legokosabb darab, amit valaha láttunk. Tarts velünk, megmutatjuk, valamint azt is kifejtjük, hogy miért.
Magyarország legnagyobb kreatív-, média-, és digitális ügynöksége idén tovább erősíti produkciós ágazatát is. A folyamatosan bővülő csapat új vezetője a Dél-afrikai Köztársaságból származó Erich Muller, aki a johannesburgi Publicis Groupe irodából költözött Budapestre.
Divat lett a vagyonkezelő alapítvány a leggazdagabb magyarok körében, amelynek adózási előnyei vannak. A kormány szerint legalább itthon maradnak a vagyonok.
Az áram-, és a földgázárak ingadozása miatt Magyarország a megújuló energiákra és a nukleáris energiára alapozza a jövőjét - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Kiskunhalason.
2023. február 1-jén meghozta döntését a Választási Bizottság: nem lesz népszavazás arról, hogy módosítsa-e az Országgyűlés az öngyilkosságban való közreműködés szabályozását.
A hiány oka hétköznapi: a togliatti székhelyű, gazdag múltra visszatekintő vállalat képtelen hozzájutni a légzsákok gyártásához szükséges alkatrészekhez, importálni pedig a nyugati szankciók miatt nem tud. A patthelyzetre az AvtoVAZ – hosszas keresgélés után - úgy talált kiutat, hogy egyszerűen kihagyja az autókból a légzsákot, amely ma már minden
Tizenegy év és 200 ezer tengeri mérföld után véget ért Giovanni Soldini és a Maserati kapcsolata. Az olasz óceáni vitorlázó viszont nem marad szponzor nélkül. Az együttműködés ideje alatt Giovanni Soldini és csapata kilenc új rekordot állított fel és huszonhét regattán vett részt szerte a világon. Utóbbiak közül kiemelkedik a Golden Route (New York
Kétnapos célzott ellenőrzésen 62 járművezetőre szabtak ki helyszíni bírságot a fővárosi buszsávok jogosulatlan használata miatt a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön.
A februárt még ki kell húzzuk valahogy, de legalább a Netflix és a kanapé nem fognak cserbenhagyni minket. Szerencsére a streamingszolgáltató már most betekintést engedett a 2024. februári menetrendjébe, és annyit elárulunk, hogy biztos, hogy nem fogunk unatkozni!Jönnek majd olyan ismert címek is, mint az Anakonda, a Pénzcsináló, a Minden végzet ne
77 százalékkal emelkedhet az évszázad közepén az egy év alatt azonosított daganatos betegek száma 2022-höz képest. A tüdőrák és a mellrák vezeti a szomorú statisztikákat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A bíróság csütörtökön elrendelte, hogy tartóztassák le a Fenyő-gyilkosság másodrendű vádlottjának fiát, aki kávét öntött a bíró arcába - tudatta a Fővárosi Törvényszék sajtótitkársága közleményben.
Nem megfelelő korhatári kategóriába soroltan és nem megfelelő időpontban sugározta a „Sztárbox″ november 5-i epizódját az RT – állapította meg a Médiatanács a január 30-i ülésén. A műsorszámot ugyanis az erőszakos jelenetek miatt 16 éven aluliaknak nem ajánlott jelöléssel kellett volna ellátni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lett volna közzé
Nagy lehetőségeket, de komoly veszélyeket is rejt a mesterséges intelligencia – hangzott el a csütörtöki, gyulai konferencián. A Gyulai Felsőoktatás Napján „A jövő megkezdődött” címmel rendeztek tanácskozást. A videóban a köszöntő beszédek láthatók.
A hazai vállalatok több mint fele nem számít árbevételének növekedésére, de a tavalyinál még így is valamivel optimistábbak az idei üzleti teljesítményükkel kapcsolatban - derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő vállalat magyarországi HR-döntéshozók és felsővezetők körében végzett kutatásából.