A Meteorológiai Világszervezet (WMO) összefoglaló jelentése aláhúzza, hogy a klímaváltozás egy szinte már mindannyiunkat veszélyeztető és növekvő egészségügyi kockázat. Továbbra is a hőhullámok jelentik a legnagyobb veszélyt: 2000 és 2019 között évente közel 500 ezren haltak meg többen az extrém meleg miatt (különösen a 65 év felettiek esetében drá
Még idén népszavazást tartanak Szlovéniában arról, hogy épüljön-e új atomreaktor a krskói atomerőmű jelenlegi, működését várhatóan 2043-ban befejező blokkjának pótlására - közölte kedden Robert Golob szlovén kormányfő, az általa szervezett nemzeti energiaügyi csúcstalálkozót követően.
Ez az első alkalom a történelemben, hogy a hágai székhelyű bíróság végleges döntést hozott a nemzetközi jog Oroszország általi megsértésével kapcsolatban.
A rendőrség szerint az 53 éves magyarországi nő járműve az időjárási körülmények miatt csúszott meg egy jobbos kanyarban. A lefagyott útburkolaton a sofőr már nem tudta az úton tartani az autót, és áthajtott egy útkorláton. Az 53 éves nő járműve ezt követően felborult, és végül a jobb oldalán, egy mezőn állt meg. Az L332-es utat rövid időre teljese
A Nyugati Fény egy évvel ezelőtt kinevezett főszerkesztője, Kenyeres Bence neve váratlanul eltűnt a lap impresszumából. A Media1 Mandula Viktort, a portál tulajdonosát kérdezte a változásról és az új, a tisztséget átmeneti időre elvállaló főszerkesztőről, Balogh Győzőről, akinek furcsa mód sem a fotóját, sem a karrierútját nem lehetett fellelni az
A Magosz és a NAK határozottan elutasítja az Európai Bizottság minap előterjesztett intézkedését, amellyel újabb egy évvel meghosszabbítanák az ukrán élelmiszerek korlátozás nélküli teljesen szabad behozatalát.
Robbanás történt egy hajó közelében a jemeni Hodeida városától nyugatra - közölte az Egyesült Királyság tengeri kereskedelmi műveleteket végző szervezete (UKMTO) csütörtökön.
Egy Visa által végzett kutatás szerint az Egyesült Királyságban az engedélyezett push fizetésekkel (APP) kapcsolatos csalások ugrásszerű növekedése elriasztja a fogyasztókat a digitális banki szolgáltatásoktól. Az APP csalás – amikor a csalók hiteles kedvezményezettként csábítják átutalásra a fogyasztókat – egyre növekvő problémát jelent. A UK Fina
Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetének képviselői aláírták Párizsban a 3 Tenger Hidrogén Tanács (3S) hivatalos együttműködését, amelynek célja a régió hidrogénágazatának fejlesztése - tájékoztatta a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség az MTI-t csütörtökön.
Február 5-re összehívta Kövér László házelnök a T. Ház rendkívüli ülését, de valószínűleg nem lesz döntés a svéd NATO-csatlakozásról, a kormány Ulf Kristersson várja Budapestre.
Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetének képviselői aláírták Párizsban a 3 Tenger Hidrogén Tanács (3S) hivatalos együttműködését, amelynek célja a régió hidrogénágazatának fejlesztése - tájékoztatta a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség az MTI-t csütörtökön.
Az áremelkedések miatt tavaly a magyarok 63 százaléka költött kevesebbet ruhákra, cipőkre és egyéb kiegészítőkre – derül ki a GLAMI kutatásából. A legtöbben azzal próbálták csökkenteni a költségeiket, hogy vagy kevesebb terméket vettek meg, vagy kizárólag leárazásokon vásároltak.A GLAMI divatkereső legfrissebb felmérése szerint 2023-ban a magyar fo
Az ALS-ben szenvedő Karsai Dániel öccse, Karsai Péter még december közepén nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazási kezdeményezést.
A Coinbase újabb politikai nagyágyúval bővítette Globális Tanácsadó Testületét. Most George Osborne, az Egyesült Királyság volt pénzügyminisztere csatlakozott a kriptovaluta
Nem kell kártérítést fizetnie annak az osztrák gazdának, akinek a tehene 2017-ben megölt egy nőt - döntött csütörtökön az innsbrucki tartományi felsőbíróság (OLG).
A szakértő szerint a mostani csúcs eredménye, hogy a támogatás módja – még ha továbbra sem tökéletes, de – már jóval kevésbé hátrányos az unió és benne hazánk számára.
A Városliget mellett, Klösz György egykori villájában kap végleges otthont a magyar fotóművészet legjelentősebb műtárgyegyüttese: a Nemzeti Fotóművészeti Múzeum a tervek szerint 2025-ben nyitja meg a kapuit.
A Médiatanács 10 millió forintos bírságról határozott a Sztárbox című bokszműsor egyes, durvának minősített jelenetei miatt, és 3 millió forintos büntetést szabott ki, amiért Fekete Pákó tudatlanságán nevettek a Reggeli című műsorban. A Médiatanács e heti ülését követően bepanaszolta Romániában a TV2 Csoport Moziverzum nevű csatornáját, a testület
Majdnem minden harmadik eladásra szánt ingatlannak (29,2 százalék) csökkentették az árát Magyarországon az otpotthon.hu adatai alapján. Az árcsökkentés átlagosan 10,5 százalékos volt. 2024 januárja mérséklődést mutat az ingatlanárakban.
Bár minden jogszabálynak megfelelnek a szélső-baloldali Ilaria Salis fogva tartási körülményei Budapesten, egyes olasz médiumok ennek ellenkezőjét állítják.
Ha korosodni kezd a gyümölcsfánk, mindenképpen szükség van a ritkító metszésre. Gyakori eset, hogy ilyenkor olyan idősebb fákkal van dolgunk, amelyeknek fiatal korukban helyesen kialakították ugyan a koronáját, de az utóbbi években elmaradtak a kiigazító metszések.