Csütörtökön az új csapatnévre és imázsra váltó Visa Cash App RB-istálló folytatja az F1-es bemutatók sorát. A Red Bull B-csapata már ízelítőt is adott arról, mi vár ránk.
Cionista magatartással – vagyis a zsidó érdekek védelmével – vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke. A négy évvel ezelőtt született, jobbikos vezetők közti, nem nyilvános levelezés tartalmát egy kormányközeli lap fedte fel. A pártok – ha bebizonyosodik, hogy valódi a hír – elfogadhatatlannak tartják a
A 40 év alatti amerikaiak vagyona 2019 óta 80%-kal növekedett, és ez egyértelműen az idősektől eltérő befektetési stratégiájuknak köszönhető - jelentette a Fortune.
Véget ért a vizsgálat Joe Biden amerikai elnök titkos dokumentumainak helytelen kezelésével kapcsolatban, az üggyel megbízott különleges ügyész befejezte munkáját - közölte az amerikai főügyész szerdán a kongresszussal, anélkül, hogy következtetést közölt volna.
K. Endre és felesége két nappal ezelőtt még az otthonában tartózkodott, azonban szerda délelőtt óta nincs mozgás a házuknál. A szomszédok szerint a bicskei gyermekotthon korábbi igazgató-helyettese elutazott a feleségével az őt ért zaklatások elől.
Az év egyik legjobban várt drámája a Jenna Ortega és Martin Freeman főszereplésével készült Csábító leckék című alkotás, amelynek bizonyos jelenetei már most kiverték a biztosítékot.
Taylor Swift történelmet írt. Már megint. Úgy tűnik, bármihez is nyúl, bármit csinál, minden arannyá válik. Azt, hogy Taylor Swift történelmet írt, már eddig is annyiszor leírhattuk volna, hogy egy külön rovatot szentelhetnénk neki. Ő korunk legnagyobb és legtehetségesebb előadója, esetleg valami olyat tud, amit más nem? Vagy mindkettő egyszerre? S
Zanócz Noelnek Olaszországban kezdődött a szezon, Riola Sardóban az Internazionali d’Italia versenysorozaton vett részt. A 125 cm3-esek mezőnyében gyári motorral induló motokrosszversenyző az időmérőn a 2. helyet szerezte meg. Az első futamban végül a dobogó legalsó fokára állhatott, a másodikban pedig elsőként végzett, így a két verseny összesítés
A 40 év alatti amerikaiak vagyona 2019 óta 80%-kal növekedett, és ez egyértelműen az idősektől eltérő befektetési stratégiájuknak köszönhető - jelentette a Fortune.
Az izlandi hatóságok novemberben gátépítésbe kezdtek annak érdekében, hogy a levonuló lávafolyam elkerülje a házakat és ne okozzon kárt a kritikus infrastruktúrában.
Ez történik, ha Oroszországban két lány csókolózik, majd mindezt meg is osztják az interneten: a rendőrség csapott le a fiatal lányokra, akiknek most komoly pénzbírságot kell fizetniük a tettükért.
Ismét elkészítette toplistáját a Budapest Business Journal (BBJ), a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégekről. A rangsor tavaly év végén jelent meg a Book of Lists című kiadványban, 2022-es adatok alapján. A dobogón történt némi változás, de a listát továbbra is a Prohumán és a WHC vezeti, utóbbi egyre inkább jön fel az első helyezetthez. Komoly árbev
Tayyip Erdogan török elnök az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli exportját lehetővé tevő új mechanizmusról tárgyal orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal közelgő törökországi látogatása során - közölte Hakan Fidan külügyminiszter.