Az Európai Unió kudarcot vallott az elmúlt időszak három fő kihívásának kezelésében, amelyért egyértelműen a liberális mainstream minden területet leuraló jelenléte okolható – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjában.
Zsófi iszonyodik az érintéstől: nem bírja elviselni, ha hozzáérnek, és ő sem tud megérinteni senkit. De konokul és elszántan küzd azért, hogy ezt az irtózatot megértse. Vajon gyerekkori hátborzongató pillanatának hatása, amelyre sokáig visszaemlékezni se mert, elér-e a jelenig? Olvass bele Kovács Bálint Vágták volna le című regényébe!
A hírek szerint Fehéroroszország meg a nemzetközi szankciókat a fehérorosz digitális rubel megteremtésével szeretné megkerülni. 2022 februárja óta a fehérorosz
Már csak néhány hete maradt Bock Attilának – ismertebb nevén: Máriónak – és kedvesének, hogy megszervezzék a nagy napot, ugyanis tavasszal a zenész elveszi a párját, Izabellát.
Észak-Korea parlamentje, a Legfelsőbb Népi Gyűlés szerdán megszavazta a Dél-Koreával kötött gazdasági együttműködési megállapodások felmondását – közölte csütörtökön a kommunista állam hírügynöksége.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a korábbi évekhez hasonlóan – együttműködésben az Agrárminisztériummal és az Országos Magyar Vadászkamarával – vadgazdálkodási konferenciát rendez a FeHoVa kiállítás nyitónapján, február 8-án. „A vadgazdálkodás aktuális kérdései” című rendezvényen a nagyvadállomány alakulásával kapcsolatos tények és tévhitek lesznek
Baráth Emőke nemzetközi hírű operaénekesnőt, szopránt látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában. A beszélgetésben szó esett a magyarok és a franciák közötti különbségekről, arról, vajon hozott-e változást a rendezők és a karmesterek modorában, hozzáállásában az elmúlt évek történései és a metoo, valamint arról is, hog
Idén eddig kétszer annyi baleset történt a vasúti átjárókban, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A MÁV ezért most elrettentő oktatófilmet tett közzé, amly egy konkért keddi nemeskeresztúri vasúti átjáróban történt eseményt rögzít..
Hat év után született meg az első döntés abban a perben, amelyben azt akarták tisztázni, ki adhatott megbízást Fenyő János meggyilkolására. Gyárfást bűnsegédként, Portikot felbujtóként találták bűnösnek.
A civil szervezetekhez köthető aktualitásokról tartott sajtótájékoztatót szerdán Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára. A február fontos hónap ebben a szektorban, 10-én átadják a vármegyei civil díjakat, majd 3 helyszínen 3 időpontban szervezik meg a civil véradást, és közeledik a Nemzeti Együttműködési Alap elektori választása is.
A részben állami tulajdonú olasz Monte dei Paschi di Siena közölte, hogy 13 év után először fizet osztalékot, miután 2023 végén három hónap leforgása alatt elérte az elemzők által az egész évre várt nyereséget.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország jövőképe, hogy ne legyen háború, ne legyen migráció, ne legyen gender, a javuló amerikai kapcsolatokhoz pedig a megoldás Donald Trump.
Újra rivaldafényben lehetnek a romantikus csalások, azaz amikor valaki párkeresési szándékával visszaélve, csalás áldozatává válik. A Valentin-nap egy kiemelt időszak lehet a csalók számára, hiszen ilyenkor még inkább társaságra és párkapcsolatra vágyhatnak az egyedülállók – figyelmeztet az X-Rock Magánnyomozó Iroda.A Valentin-nap, azaz a Bálint-na
Megint kitört egy vulkán Izlandon, ez 2021 óta már a hatodik alkalom. Legutóbb év elején történt hasonló, akkor egy közeli település külterületére is betört a láva. A tűzhányóból feltört láva mindent pusztított, ami útjába került. Az Izland délnyugati részén fekvő Grindavík közelében két új hasadék nyílt, alig néhány héttel azután, hogy korábban de
A Nap TV egykori producerét, Gyárfás Tamást azzal vádolták meg, hogy előbb Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megölésével, majd mivel ő ezt nem hajtotta végre, Portik Tamáshoz fordult, aki a szlovák bérgyilkosnak, Jozef Roháčnak adta ki a feladatot. Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán az egy héttel ezelőtti tárgyalási napon azt áll