Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.
Átadták a hazai turizmus fellendítését célzó innovációs ötletekért járó díjat az országos CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyen. Ebben az évben az ország egész területéről, 18 egyetemről több, mint 100 hallgató jelentkezett.…
Vitalij Klicsko kijevi polgármester az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij menesztéséről felröppent hírek kapcsán fejtette ki véleményét, és figyelmeztetett, hogy a társadalom nem bízik a katonai vezetésben bekövetkezett változás pozitív következményeiben.
A magyarok alig több mint fele elégedett egészségi állapotával, mégis mindössze ötödük mondta, hogy életmódot váltott az egészsége érdekében – derült ki az NN Biztosító egészségtudatosságot vizsgáló kutatásából. A felmérés kimutatta, hogy az egészségpénztári tagsággal vagy egészségbiztosítással rendelkezők jóval egészségtudatosabbak, mint azok, aki
Nagy átlagban közel 20%-kal alacsonyabb törlesztőrészlettel érhetők most el a 20 éves lakáshitelek, mint az egy évvel ezelőtti csúcson. Nemcsak az új lakáshitelfelvevők járhatnak jól ezzel a tavalyiakhoz képest, hanem a korábban felvett drága hitelüket kiváltók is. A referenciakamatok alakulása egyelőre nem indokolja, hogy elhalasszuk a hiteldöntés
Julius Meyer nemcsak tolmácsolt a sziúk és a fehér emberek között, de megpróbált segíteni is az őslakosoknak, hogy megtarthassák földjeiket. Egy izgalmas, elfeledett történet a vadnyugatról:
A közlemény szerint az együttműködés személyautókra, könnyű haszonjárművekre és az akkumulátoros elektromos járműveket, energiatároló akkumulátorokat és napenergia-rendszereket összefogó teljes energetikai rendszerekre is kiterjed. Az Európa 29 piacán tevékenykedő Arval a megállapodás értelmében felveszi lízing- és bérleti kínálatába a BYD modellje
A szokatlanul meleg időszak után az Egyesült Királyságban hideg idő, eső, havazás és jég is várható: Skóciában, Angliában és Walesben is sárga figyelmeztetés lesz érvényben, az utazók fennakadásokkal számolhatnak - írta meg a BBC.
Az Európai Bizottság és a Világbank-csoporthoz tartozó International Finance Corporation (IFC) garanciamegállapodást írt alá 90 millió euró értékben olyan beruházások támogatására, amelyek a magánszektor bevonásával segítik elő Ukrajna újjáépítését – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
Egyelőre nem sikerült az argentinhoz hasonló állapotú török gazdaság helyzetén javítani, a folyamatot a minimálbér duplájára emelése is akadályozza. Az alapos kamatemelési ciklust végrehajtó jegybankelnöknő távozott, helyettese vette át a kormányzást.
Az ukrán elnök az olasz Rai Newsnak beszélt arról, hogy leváltaná Valerij Zaluzsnijt. Az elnök és a főparancsnok közötti feszültségekről már hetek óta hallani. Összefoglalónk az ukrán-orosz háború híreiről.
Joe Biden szerint minden idők "legfurcsább kampánya" zajlik, amelyben valószínű ellenfele, Donald Trump már Elvis Presley-hez és Mona Lisához is hasonlította magát.
Az al-Omar az Egyesült Államok vezette koalíció legnagyobb bázisa Szíriában. A támadást ugyanaz az Iszlám Ellenállás vállalta magára, aki három amerikai katonát ölt meg Jordániában egy múlt heti merényletben.
"Mi a kampány elején azt kértük a Juhitól, hogy ha MKKP-s jelölt, akkor ne nagyon kampányoljon együtt ellenzéki politikusokkal" – indokolta a párt döntését Kovács Gergely.
A kereskedési nap végére markánsan elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, ez alól nem képzett kivételt a magyar tőzsde sem, a BUX ugyanis 0,7 százalékos mínuszban zárta a napot. Az olajár-esésre reagálva a legnagyobb esést a Molnál láthattuk ma a hazai blue chipek piacán.
A hidegben senki sem hagyja el szívesen a kellemesen fűtött helyiségeket, legyen szó munkahelyi irodáról vagy otthoni szobáról. A termelési, teljesítési folyamatok azonban egy pillanatra sem állhatnak meg. De mit tegyünk abban az esetben, ha az év eleje új szerződések megkötését, papíralapú másolatok elkészítését vagy számlák kiállítását teszi szük
A 19. századból származó falképekre, az idősebb és az ifjabb Franz Xaver Bucher munkáira bukkantak a veszprémi várnegyed épületeinek felújításakor. Az egyik kép Lukács evangelistát ábrázolja, a másik egy osztrák katonát - áll a beruházást végző cég által kiadott hétfői közleményben.
Ukrajna már a külföldön élő állampolgárait is arra kényszerítené, hogy hazatérjenek és harcoljanak a hazáért. Volodimir Zelenszkij elnök eközben arról beszélt, hogy több magas rangú tisztviselőt is elbocsátani készül az ukrán haderők éléről.
Az európai gazdák a Green Dealt, a zöld-megállapodást tartják viszontagságaik egyik fő okozójának, ezért dühük nagy része az intézkedések ellen irányul. A zöld paktumra viszont Ursula von der Leyen bizottsági elnök úgy tekint, mint élete fő művére, amelyet aligha fog feladni, de a ránehezedő nyomás hatására változtathat rajta, különösen a megvalósí
Ludwig von Mises, történelemfilozófus, szakíró, közgazdász, a klasszikus liberális irányzat meghatározó alakja 142 éve született az Osztrák-Magyar Monarchiában, a mai ukrajnai
Egyedülálló kiállításon elevenednek meg a XX. század jelentős női művészei. A Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák a Hagyományok Házában látható.
Szombaton ismét muzsikaszótól volt hangos a Máriás-ház, a gyulai német közösség egyik központi épülete. Több éves, kényszerű szünet után újra megtartották a hagyományos sváb disznótort, melyen a munkálatokat a régi szokások megtartásával, vagyis azok életben tartásával igyekeztek végezni. Mindez igaz volt a disznóvágás mellett az ételkészítésre i