Az északi és déli fény szépsége tagadhatatlan, és mindig csodálatos, amikor valami ritka és szokatlan dolgot kapnak lencsevégre a szakértők. Ezen a új felvételen pedig úgy láthatjuk a sarki fényt, ahogy eddig még soha.
A vállalkozások számára kiírt állami pályázaton összesen 30 milliárd forintot osztanak szét, egy cég akár több elektromos hajtású autót vagy haszonjárművet is vásárolhat a vissza nem térítendő támogatással.
2021-ben valósággal berobbant a mozikba Frank Herbert legendás sci-fi regényének új filmadaptációja, a Dűne. A regényről már a megjelenése után azt beszélték, hogy az annyira összetett és egyedi, hogy rendes filmet nem is lehet forgatni belőle. Ehhez képest természetesen voltak próbálkozások már a ’80-as években is, de azok nincsenek pariban azzal,
Balatoni Katalin szerint a kormány kiemelten kezeli és támogatja a testmozgást és a testnevelést, véleménye szerint a sport azért különösen fontos a XXI. században, mert célt ad az embereknek, hiszen aki sportol, annak van egy olyan irány, amely mentén tud előrehaladni.
A Waberer's International lezárta a Petrolsped csoport többségi, 51 százalékos részesedésének felvásárlását, így Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társaságának akvizíciójával belépett a döntően vasúti szolgáltatásokat igénybe vevő speciális szállítmányozási szegmensbe - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Ha valaki reál érdeklődésű, akkor technikumba menjen, ha inkább humán beállítottságú, akkor a gimnáziumot válassza – tanácsolja Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár.
A SzeretünkUtazni.hu Top 20-as listáján vannak évről évre visszatérő fesztiválok és akadnak idei újdonságok is. Érdekesség, hogy egyes fesztiválok a több éves – járvány okozta – kimaradás után tavaly látogatói rekordot döntöttek.
A médiában gyakorlatilag csak a két véglettel találkozunk a szüléssel kapcsolatban: vagy rózsaszín, unikornispuki-illatú, csillámfelhőben úszó, "kilélegeztem a gyereket" típusú szülésekről hallunk, vagy borzasztó, bántottak/megerőszakoltak szüléstörténetekről.
A Tuskegee-kísérletbe négyszáz beteg afroamerikait vontak be, és a közegészségügyi szolgálat mindent megtett, hogy ne tudják kezeltetni a szifiliszüket. 1932 és 1972 között több mint százan haltak meg, de máig tartó hatása is van az esetnek.
Az európai normáknak megfelelő zöldségvetőmag-nemesítéssel foglalkozó cég 15 éve végez kutatómunkát, termékeiket több kontinensen forgalmazzák, így az unión belül is üzleti teret nyertek.
Kemény Lajos bőrgyógyász-immunológus professzort bízták meg az International Journal of Dermatology folyóirat főszerkesztői feladataival, így a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) készül a rangos folyóirat - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
Még mindig keresed az Igazit? Nos, idén jó eséllyel megtalálhatod őt, mert az égiek romantikus évet ígérnek nekünk, hála két bolygó ritka együttállásának.
"Minden eddiginél nehezebbé válik megkülönböztetni a valóságot a hamisítványoktól" - ezt mondta a Heti Világhíradónak Nemes Dániel informatikai szakértő, miután az X-et Taylor Swiftről készült hamis meztelen képek árasztottak el, amelyeket mesterséges intelligencia generált. De hogy jutottunk idáig?
Egyes fürdők egész jelentős kedvezményt biztosítanak a nyugdíjasok számára, még az amúgy is olcsóbb nyugdíjas belépők árából is. Egy szaklap összegyűjtötte a februári lehetőségeket.
Nem állítjuk, hogy a szabadulóművész városvezető akár egyetlen törvénytelenül megszerzett forintot is eltett volna. De a politikai felelősség mégiscsak az övé ezért a zűrzavarért. Kacsoh Dániel írása.
A járműipari karbantartó technikus felel a gyártóüzemek berendezéseinek megfelelő működéséért. A szakmát 6 éves technikumi képzés során sajátíthatják el a műszaki érdeklődésű tanulók. Mivel foglalkozik a járműipari karbantartó technikus? A járműipari karbantartó technikus az a szakember, aki a berendezések karbantartásáért, javításáért, ellenőrzésé
A fővárosi átlagkeresettel akár 4 millió forinttal nagyobb és kedvezőbb kamatozású személyi kölcsön igényelhető, mint a csaknem kétszázezerrel alacsonyabb szabolcsi átlagbérrel. Lakáshitelnél 12 millióval nagyobbat lehet felvenni, de a ugyanakkor összegnél a törlesztőrészletekben nincs különbség, most 7 százalék körüli THM-mel igényelhet lakáshitel
A Boxy Logisztikai Zrt. fulfillment partnerállománya hatszorosára bővült egy év alatt, ezzel a rendelésteljesítési piac szereplői között a legnagyobb növekedést érte el az elmúlt időszakban — áll a társaság közleményében. Az ugrásszerű bővülés egyik fontos mozgatórugója, hogy a piaci feltételek átrendeződése miatt egyre nagyobb az igény a költségha
Csák János kulturális és innovációs miniszter a közelmúltban hirdette ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) 2024. évi Programstratégiáját: idén 147 milliárd forintból indulnak új pályázatok a magyar kutatás és innováció ösztönzésére. Kiss Ádámot, az NKFI Alapot kezelő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal e
Két évig tagadták, hogy Soros Györgynek köze lehet azokhoz a milliárdokhoz, amelyeket az Orbán-kormány megbuktatására adtak Amerikából a magyar baloldalnak.
Általánossá tenné a svédasztalos iskolai étkeztetést a HunGast. A szabadszedéses projekt 2023 tavaszán kezdődött 24 iskolában, miután a HunGast Svédországban járva tapasztalatokat gyűjtött az ottani szolgáltatóktól.
A vállalkozások széles palettája képviseltette magát az RT üzleti showműsorának legújabb epizódjában. Vízkőtelenítő, tanulást segítő program, innovatív étrendkiegészítő és egy villanypásztor vállalkozás és bemutatkozott a Cápák közöttben.
– Szerinted… Tudnál engem szeretni? – kérdezte, és úgy nézett rám, mint egy kismacska. De csak egy pillanatig. Utána kihúzta magát, és inkább gyáva oroszlánra hasonlított. Mert oroszlán volt. Hatalmas, jól megtermett férfi, kívül-belül erős. Egy igazi sikerember, akit még soha, senki nem söpört le az asztalról, aki mindig győzött, mindig előre tört