III. Károly király a minap először állt munkába azóta, hogy kiderült, rákbetegségben szenved. Az uralkodó egy megható üzenetet is küldött azoknak, akik aggódnak érte.
Exkluzív interjút adott Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje, Magyar Péter a Magyar Hang című hetilapnak, amelynek pénteken megjelenő lapszámából rendkívüli mennyiséget nyomtatnak.
Jócskán megszigorította a vendégmunkások toborzását az a januárban életbe lépő új idegenrendészeti törvény, amely a végrehajtási rendeletek megjelenéséig egy két hónapos átmeneti időszakot határozott meg, így február végéig nem adható ki vendégmunkásoknak sem munkavállalási, sem tartózkodási engedély.
Forradalmi újdonság a termesztők között: a Fersol villámgyors vetésforgót tesz lehetővé, miközben szakértők és gazdálkodók lenyűgöző eredményekről számolnak be.
Ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: Sulyok Tamást jelölik államfőnek Novák Katalin helyére. De kicsoda pontosan ez a jogtudós, aki Kocsis szerint a "legmegfelelőbb jelölt"?
A spot Bitcoin ETF-ek iránti növekvő érdeklődés és az Ethereum 3000 dolláros kulcsfontosságú ellenállásának megtörése közepette egy másik kriptovaluta készen
A Magyar Telekom igazgatósága a 2024. február 22-i ülésén döntött Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról. Rékasi Tibort 2018. júliusában nevezték ki a Magyar Telekom vezérigazgatójának, mely megbízatást 2020. év végén további 3 évre meghosszabbították. Az igazgatóság mostani döntése értelmében Rékasi Tibor szerződése újabb 3
A világ egyik legnagyobb fejlesztő cége azt állítja róla, hogy a világ legjobb játéka, de valóságban egy iparági kórkép a Skull and Bones. Mint ahogy filmes világban, úgy a videójátékos szektorban is vannak elátkozott alkotások, amelyek valahogy sosem akarnak megszületni, és amelyek készítése során egymást érik a bajok. Ebbe még olyan hatalmas, és
A tárcavezető az iráni kollégájával közös sajtótájékoztatóján rámutatott, nem túl gyakori, hogy valamely európai uniós képviselője a perzsa államban jár.
13 napirendi pontot tárgyalt szerdai ülésén Békés Vármegye Önkormányzatának testülete. Többek között Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft ügyvezetője tartott tájékoztatót a vármegyeszékhely és a térség Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájáról és a TOP Plusz Városfejlesztési Progr
2024. január 1-jétől új jogintézménnyel, a leválással bővül a Polgári Törvénykönyvnek a jogi személyek szétválására vonatkozó szabályrendszere. Mint minden egyéb átalakulás, egyesülés és szétválás, a leválás is adókövetkezményekkel járhat.
Charles Puza bőrgyógyász elárulta, hogyan lehetnek teltebbek az ajkaink kozmetikai beavatkozás nélkül. Ehhez nincs másra szükségünk, csak egy ajakbalzsamra.
Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a fedélzetén tett meg egy negyvenperces utat csütörtökön Oroszországban egy modern fejlesztésű Tu-160M orosz szuperszonikus hadászati nehézbombázó.
Tavaly megtört a földpiac több mint egy évtizede tartó, évi 10 százalék körüli emelkedő trendje. A termőföld hektáronkénti átlagára 2023-ban 2,172 millió forintra csökkent az előző évi 2,186 millió forintról – összegezte éves földpiaci elemzésének következtetéseit az MTI-nek csütörtökön az Agrotax Kft.
Az ESG az Európai Uniós szabályozásoknak köszönhetően egyre nagyobb teret nyer – ez egy olyan rendszer, amely vállalatok környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási gyakorlatait veszi górcső alá. A képzést az egyetem stratégiai partnereként az Audi Hungaria szakemberei, további nemzetközi és magyar szakmai szervezetek, valamint a négy legnag
A szegedi gazdák kikérték a szerződést, amiből kiderül, hogy az önkormányzat jóval több pénzért értékesíti a kínai BYD-nak a tőlük vásárolt földeket, mint amennyit nekik fizettek értük. Többen közülük perre készülnek.
A Magyar Divat & Design Ügynökség a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásába kerül, amelynek koordinációjáért az új miniszteri biztos felel.
A szegedi gazdák kikérték a szerződést, amiből kiderül, hogy az önkormányzat jóval több pénzért értékesíti a kínai BYD-nak a tőlük vásárolt földeket, mint amennyit nekik fizettek értük. Többen közülük perre készülnek.
A megugró állampapírhozamok alaposan átalakították a hazai megtakarítási piacot, rövid időn belül több ezermilliárd forint áramlott lakossági állampapírokba. A jó időknek azonban lassan vége, idén pedig nagyobb lejáratok és kamatfizetések lesznek, több százmilliárd forintnyi pénz keresi a helyét. Részvénybe, kötvénybe, ingatlanokba, kriptoeszközökb