2024. február 22. csütörtök

febr. 22
12:30
Ennyi közútkezelő halt meg munka közben az elmúlt években (HR Portál)
2000 óta huszonegy közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire az autósok miatt. A Magyar Közút Zrt. fokozott figyelmet kér a közlekedőktől.
febr. 22
12:30
Rohamosan terjed a rettegett ágyipoloska-fertőzés: legendás szállodaláncok is érintettek (Pénzcentrum)
Las Vegas négy kiemelkedő szállodáját is érinti az ágyi poloska invázió. A Dél-Nevadai Egészségügyi Körzet azután kezdett vizsgálódni az ügyben, hogy a vendégek csípésekről számoltak be; a probléma egyébként globális jelenség, és szakértők szerint egyre gyakoribbak lesznek a rovartámadások - közölte a Daily Mail.
febr. 22
12:30
Már Németországban sem a Passat „a” cégautó (autopro)
A német cégautó-piacon is feljött a Škoda, az ázsiai gyártók azonban ott nem rúgnak labdába.
febr. 22
12:30
A Red Bull félreállítja Verstappent, hogy segítsen Péreznek (Racing)
Pórul járt volna Pérez a csütörtöki tesztnapon, ha a Red Bull tartja magát az eredeti tervhez, de a csapat változtatott az ütemterven.
febr. 22
12:30
Ez Földünk legritkább ásványa, melyből csupán egyetlen darab létezik (in.hu)
Összesen 6000, a Nemzetközi Ásványtani Társaság által elismert ásvány van, melyek közt van egy, amely kilóg a sorból. Ez pedig azért van, mert a hihetetlenül ritka képződményből eddig a csodával határos módon mindössze csak egyetlen egyet találtak az egész bolygón.Szinte elképzelhetetlen, hogy egy adott ásványi kőzetből csupán egyetlen ismert minta
febr. 22
12:30
Természetes bőrápolás: 4 egyszerű, de hatékony DiY pakolás a ragyogó bőrért (Sassy)
Könnyen követhető receptek és hasznos tippek házi arcápoláshoz, amelyekkel kiemelheted természetes szépségedet.
febr. 22
12:33
Végre normális szinten a gázár, brutális vagy eszméletlen az Nvidia? (Privátbankár)
Remek napjuk jöhet a tőzsdéknek az Nvidia pazar gyorsjelentése után, a BUX index és londoni társa azonban a negatív tartományban vannak. A forint eléggé stabil a napokban, egy MNB-nyilatkozat is ezt erősítette. Évtizedes mélypontok, békebeli mélységek körül áll az európai földgáz ára.
febr. 22
12:33
Gyászol a sportvilág: mindössze 27 évesen életét vesztette a motorsport reménysége (BorsOnline)
A fiatal sportoló egy rosszul elvégzett gyakorlat miatt hunyt el.
febr. 22
12:36
"Európa ébredj fel!" - tiltakoztak közép- és kelet-európai gazdaszervezetek (HR Portál)
Az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen tiltakoztak csütörtökön forgalomakadályozó demonstrációkkal négy visegrádi ország, valamint Lettország és Litvánia gazdaszervezetei. A tiltakozásokat a bolgár, a horvát, a román és a szlovén gazdák képviselői is támogatták.
febr. 22
12:36
Angyali mosoly: Mikes Anna falatnyi ruhában (Ripost)
Rejtélyes üzenetet fogalmazott meg a táncosnő.
febr. 22
12:36
Medvegyev nem zárja ki, hogy Oroszország elérheti Kijevet (Magyar Hírlap)
A biztonsági tanács elnökhelyettese 2024-től a "különleges katonai művelet" győzelmét várja.
febr. 22
12:36
Gyászol a magyar úszósport: 54 évesen meghalt a többszörös bajnok versenyző, a Verrasztó testvérek édesanyja (Nyugati Fény)
Gyúró Mónika hosszú, súlyos betegségben szenvedett.
febr. 22
12:36
Jól járt, aki az AutoWallisba nyomta az év végi bónuszt (Forbes)
A cég papírjai az elmúlt két hónapban 16%-ot drágultak a Budapesti Értéktőzsdén, most újabb jó híreik vannak. Mi történt? Újabb öt évre meghosszabbította a meghatározó német autógyár az AutoWallis Csoport Opel nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában – írta meg a tőzsdei cég a Forbes.hu-nak február 22-én reggel. Mié
febr. 22
12:36
Mindent letartol az influenzajárvány: brutálisan sok a beteg az országban (naphire.hu)
Az év hetedik hetében - február 12. és február 18. között - 60 100-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentésében.
febr. 22
12:36
Másodfokon is bűnösnek találta a bíróság Varju Lászlót az MTVA székházban történt dulakodás miatt (Media1)
Garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt másodfokon, jogerősen bűnösnek mondta ki Varju Lászlót, a DK országgyűlési képviselőjét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. A politikus szerint a Fidesznek nem tetsző véleménye miatt állították bíróság elé. Varju László a Kúriához fordul a szerinte törvénysértő ítélet ellen.
febr. 22
12:36
Harmadával kevesebbet költenek hirdetésekre az árbevételük arányában a legnagyobb hazai cégek 2006 óta (Digital Hungary)
A vállalati és a reklámpiaci adatok elemzése bizonyítja: elértéktelenedett a hazai média árazása. A nagyvállalatok forgalmuk alig 0,4 százalékát költik médiavásárlásra.
febr. 22
12:36
Hagymás-szalonnás-gombás röszti (Street Kitchen)
A röszti önmagában is zseniális étel, de ha felturbózzátok egy kis gombával és szalonnával, még szuperebb lesz a végeredmény!
febr. 22
12:38
Népszerű az elektromosjármű-beszerzési program (Magyar Hírlap)
A 30 milliárd forintos keretösszegű program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti.
febr. 22
12:39
Bringásfelvonulást jelentettek be, időben szólnak (Infostart)
A szokásos tavaszi időpont körül, új találkozóhellyel lesz idén az I bik Budapest felvonulás.
febr. 22
12:39
Közel tízezer liter sörrel készül az Indoor Sörfesztivál (Igényesférfi.hu)
Százféle különböző sörrel, majd tízezer liter habos nedűvel várja vendégeit február 23-24-én a legnagyobb hazai téli sörfieszta.
febr. 22
12:42
Uniós forrásból bővül Szentlőrinc (ProfitLine)
Tizennégy férőhelyes új bölcsőde épül a baranyai Szentlőrincen a magyar kormány és az Európai Unió támogatásával, egy több mint 225 millió forintos fejlesztés eredményeként - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
febr. 22
12:42
Lakástámogatásokra negyedannyit költött az állam, mint tavaly, saját maga működésére negyedével többet (444.hu)
Családügyi és normatív támogatásokra is kevesebb pénz ment el, mint tavaly. Az adósság egyetlen hónap alatt több mint 2000 milliárddal nőtt, csak a kamatkiadásokra 100 milliárddal többet költöttek, mint tavaly januárban. Sok bevétel elmaradt a tavalyitól, de volt egy, ami hat és félszeresére nőtt, derül ki a részletes januári költségvetési adatokbó
febr. 22
12:42
Tényleg ilyen sokba kerül Budapesten élni? (Mandiner)
Az úgynevezett Carrie Bradshaw-index szerint Budapest az egyik legkevésbé albérlőbarát város Európában.
febr. 22
12:42
Jól járt, aki az AutoWallisba nyomta az év végi bónuszt (Forbes)
A cég papírjai az elmúlt két hónapban 16%-ot drágultak a Budapesti Értéktőzsdén, most újabb jó híreik vannak. Mi történt? Újabb öt évre meghosszabbította a meghatározó német autógyár az AutoWallis Csoport Opel nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában – írta meg a tőzsdei cég a Forbes.hu-nak február 22-én reggel. Mié
febr. 22
12:42
Cuki képek: Pintér Ada Kelet-Afrikába vitte nyaralni kétéves kislányát (rtl.hu)
Mauritiusra ment nyaralni családjával az ismert műsorvezető, Pintér Adrienn. Bár ikrei otthon maradtak, kislánya, Freya velük tartott. Egyeseket meglephet, hogy ekkora útra visznek egy kétéves csöppséget, de Ada szerint ennél mi sem természetesebb, csak tudatosan kell hozzáállni. Másoknak is azt üzeni, nyugodtan vállaljanak be egy ilyen utat kisbab
febr. 22
12:42
Több mint 219 millió forintot gyűjtöttek a gyermekvédelmi tüntetés szervezői (rtl.hu)
"Influencerekből lettünk Influemberek" – írta Osváth Zsolt.
febr. 22
12:42
Videó: így fotózkodik rajongóival Russell Crowe és Rami Malek Budapesten (rtl.hu)
Szabó Renáta különleges képessége, hogy bármelyik világsztárt képes megtalálni. A nemrég Budapestre érkezett Russel Crowe-val és Rami Malekkel is sikerült közös képet készítenie.
febr. 22
12:42
Harminc A listás hollywoodi filmrendező összefogott, és megvásárolták Los Angeles ikonikus moziját (Telex)
A Village Theater 1931 óta működik, azóta is rendszeresen tartanak itt premiereket. Mostantól többek között Steven Spielberg, Bradley Cooper, Dennis Villeneuve és Christopher Nolan is a tulajdonosa.
febr. 22
12:45
Tragikus hirtelenséggel meghalt a gólerős 34 éves focista (Metropol)
Az elhunyt csatár 125 meccsen 81 gólt szerzett.
febr. 22
12:45
Egy volt a millióból: agyvérzés miatt hunyt el egy háromgyermekes édesanya (Ripost)
Szerettei elmondása alapján egy volt a millióból.
febr. 22
12:45
Elindultak a Salgótarján környéki erdők erdőtervezési munkái (Alternatív Energia)
Hamarosan megkezdődik a Salgótarján környéki erdők 10 éves erdőgazdálkodási terveinek (erdőterveinek) megújítása. 2024. január 31-én megjelent a tervezési folyamat megindításáról szóló hivatalos tájékoztató, mely részletesen a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) weboldalán olvasható.
febr. 22
12:45
Diákok sebesültek meg egy német iskolai támadásban (vg.hu)
A rendőrség különleges bevetési egysége több mint száz emberével érkezett ki a helyszínre, a diákoknak délelőtt sikerült elhagyniuk az épületet.
febr. 22
12:45
Borsodnak már saját Kengyelfutó Gyalogkakukkja is van – Le is fényképezték az autóúton rohangáló madarat (BorsOnline)
A feltűnő és fürge állatot sikerült egy autósnak lefotóznia.
febr. 22
12:48
Bevallották a franciák: Ukrajnában tesztelik a legújabb öngyilkos drónjaikat (Infostart)
A francia védelmi miniszter bejelentette, hogy hamarosan a legkorszerűbb kamikaze drónokból küldenek Ukrajnának.
febr. 22
12:48
Egyszerűsített foglalkoztatás: ezeket a fontos kritériumokat tartsa szem előtt! (Adózóna)
Az egyszerűsített foglalkoztatás egy rendkívül jól használható és rugalmas foglalkoztatási forma, melynek a szabályait érdemes jól megérteni. Ennek segítésére négy fontos szempontot emeltünk ki, melyeket magyarázni is fogunk az alábbiakban.
febr. 22
12:48
Újabb települést foglaltak el az orosz katonák (Magyar Hírlap)
Avgyijivka bevétele után Moszkva nyugati irányban folytatja offenzíváját.
febr. 22
12:48
Stoltenberg: Az ukránok újra és újra felülmúlják az elvárásokat (Mandiner)
A NATO-főtitkár szerint "továbbra is Ukrajna mellett kell állni".
febr. 22
12:48
Tüntetők sora jelent meg a bíróság előtt – rengetegen állnak ki a meghurcolt Varju László mellett (Nyugati Fény)
Rengeteg ember gyűjt össze
febr. 22
12:48
Fokozódik az izgalom, ahogy egyre több Solana és BCH befektető vásárolja a Kelexo előértékesítést (BitcoinBázis)
A piac fejlődésével a befektetők, különösen a Solana (SOL) és a Bitcoin Cash (BCH) befektetői között egyre fokozódik az izgalom.
febr. 22
12:48
Így lehetne csökkenteni a kórházi fertőzések számát (rtl.hu)
Ahol beteg emberek vannak, ott mindig lesznek kórházi fertőzések – mondta Csilek András infektológus a Reggeliben. A probléma nem új, már évtizedekkel korábban is létezett. Szerinte nem arról van szó, hogy a kórházak szándékosan el akarnák titkolni az adatokat, inkább arról, hogy néha sokkal kényelmesebb nem adatot szolgáltatni, esetleg nincs ember
febr. 22
12:48
Testi sértés miatt is bűnösnek mondták ki Varju Lászlót az MTVA-székházban történt dulakodás miatt (Telex)
A választási csalás és a garázdaság mellett testi sértés miatt is elítélték másodfokon a DK képviselőjét, 900 ezer forintos büntetést kapott. A tárgyalás előtt nagyjából húsz-harminc DK-s aktivista és párttag tüntetett a Fővárosi Ítélőtábla épülete előtt. Gyurcsány Ferenc is elkísérte Varjut, aki szerint az ügyészség politikai akciót hajtott végre.
febr. 22
12:48
Barátkozás gyerekkorban: mit csinálj anyaként? (Igényesnő.hu)
Leszel a barátom? Ezt a kérdést a gyerekek sokszor három perc játék után felteszik a játszótéren, vadidegen gyerekeknek, de akár felnőtteknek is. Vajon hogyan is taníthatjuk meg igazán jól a barátság fogalmát a gyerekeknek? Van-e egyáltalán teendője a szülőnek ezzel kapcsolatban?
febr. 22
12:50
Peszkov gyalázatosnak nevezte Biden Putyinra vonatkozó megjegyzéseit (Magyar Hírlap)
Az orosz elnöki szóvivő szerint az Egyesült Államok elnöke úgy viselkedik, mint egy "hollywoodi cowboy".
febr. 22
12:51
Sokkoló kijelentést tett Dmitrij Medvegyev – Kijevet és Odesszát orosz városoknak tartja (vg.hu)
A jelenlegi ukrán állam magukra az ukránokra nézve veszélyes – mondja az orosz biztonsági tanács alelnöke.
febr. 22
12:51
Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket? (Rakéta)
Disztópia, újfajta szórakozás, a technológia térnyerése vagy egy eszköz, ami sok problémát meg tud oldani - a szexuális célokra szánt emberszerű gépeket nagyon eltérő szemszögekből lehet nézni, de egy biztos: a robotok készülnek és egyre emberibbé válnak. Legújabb sorozatunkban partnerünkkel, Magyarország legnagyobb felnőtt áruházával, a Vágyaim.hu
febr. 22
12:54
Árvízvédelmi készültség van a Tisza-tó mentén is +Videó (Agroinform)
Olyan történt, amire ötven éve nem volt példa.
febr. 22
12:54
Felbukkant egy ügyvéd, aki azt állítja, ő robbantotta ki a kegyelmi botrányt: "Többször is átolvastam a szöveget, mert nem hittem a szememnek" (ATV)
Megjelent egy ügyvéd, aki azt állítja, ő robbantotta ki a kegyelmi botrányt azzal, hogy több független portálnak is elküldte  kúria döntését.
febr. 22
12:54
Egy év után derült ki az igazság Kárászy Szilvia halála kapcsán (Ripost)
Kárászy Szilvia öt évvel férje elvesztése után hunyt el.
febr. 22
12:54
Lassan itt a medvehagymaszezon: ezekre a szabályokra érdemes figyelni (Hamu és Gyémánt)
Mennyit szabad belőle hazavinni az erdőből? Mire kell figyelnünk, hogy elkerüljük a büntetést? A vér- és vesetisztítóként is hatékony gyógynövények megjelentek az ország délnyugati részén, ahol a legismertebb lelőhelye található.
febr. 22
12:54
Alapjogokért Központ: ismét kettős mércét alkalmaz a brüsszeli bürokrácia (Demokrata)
A brüsszeli bürokrácia visszaél a hatalmával – közölte Törcsi Péter.

Keresés