2024. február 22. csütörtök

febr. 22
9:48
Ez már túl megy minden határon, visszaéltek Tatár Csilla nevével (Ripost)
Tatár Csillát bajba sodorhatja a nevével fémjelzett álhír.
febr. 22
9:48
Elgurult a gyógyszer a Disneynél? A "szexista rajongókat" hibáztatják az utóbbi filmjeik bukásaiért (Mandiner)
Kvázi kimondták, hogy nem a filmkínálatukkal van a gond, hanem a maradi rajongókkal.
febr. 22
9:48
Megválasztották Debrecen város 2024-es borait (Magyar Nemzet)
A verseny győztesei egy évig viselhetik a kitüntető címet a hajdúsági város hivatalos eseményein.
febr. 22
9:48
A Naprendszer legtávolabbi jégbolygóin vízóceánok lehetnek tele élettel (Helló Magyar)
Persze ez nem az az élet, amit mi elképzelnénk egy idegen bolygón, de változatos és számunkra is ismerős lehet.
febr. 22
9:48
Egy éve mutattuk be a csontsoványra fogyott Kelemen Annát, nézze meg, mi lett vele (rtl.hu)
Egy évvel ezelőtt ezen a napon mutatta be a Fókusz, hogy Kelemen Annáért aggódnak rajongói, amiért nagyon lefogyott. A pontos testsúlyát nem árulta el a Fókusz riporterének, de annyit elmondott, hogy 50 kiló alatt van, és inkább a negyvenhez közelít. Ideálisnak pedig a 43 kilót tartja. Annát elkísérte a stáb Dr. Tóth Tamás obezitológushoz, aki megv
febr. 22
9:50
Magyarország felkerült az ellenséges államok listájára Ukrajnában (Mandiner)
A legfrissebb kutatások alapján az ukrán lakosság az amerikaiakra és a britekre tekint nagy barátként, míg az ellenségek közé sorolja Kínát és Magyarországot is.
febr. 22
9:51
"Nagy marhaság ez a Yolo" - Balogh Petyát kérdeztük legújabb videónkban: hogyan legyen elég pénzünk nyugdíjasként? (SzMo)
Balogh Petya angyalbefektetővel beszélgettünk arról, hogy miért gondolja, hogy az első befektetésünk önmagunk vagyunk, és hogyan legyen idős korunkra stabil anyagi hátterünk.
febr. 22
9:51
Jövő héten dönthetnek a pedofília miatt elítélt bicskei igazgató feltételes szabadlábra helyezéséről (SzMo)
A 64 éves férfi már több mint hét éve van rács mögött. Ha ki is engedik, soha többet nem dolgozhat gyerekek között.
febr. 22
9:51
Netflix előfizetésed van? Erről mindenképp tudnod kell, ha nem akarod hogy lecsapolják a bankszámládat (Promotions)
Nagyon résen kell lennünk ha ilyen emailt kapunk a streamingóriás nevében.
febr. 22
9:54
Nngyk: A múlt héten több mint 60 ezren fordultak orvoshoz (hirado.hu)
Akut légúti fertőzés tüneteivel 289 100 ember fordult orvoshoz.
febr. 22
9:54
Dőlnek a történelmi csúcsok a tőzsdéken, tépik a DAX indexet (Portfolio)
Jó hangulatban indul a kereskedés az európai tőzsdéken, a DAX újra csúcsra ment, miután a vártnál szebb számokat jelentett zárás után az Nvidia, ami lendületet adott a chipgyártók részvényeinek, és az autógyártók is szárnyalnak ma reggel. A japán piac új történelmi csúcsra emelkedett, a Nikkei 1989-es rekordja dőlt meg. Makroadatokból sem lesz ma h
febr. 22
9:54
Megszólalt a rendőrség a gyanús zákányi autóról: körözik a sofőrt, nincs mitől tartani (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, egy sötét színű, horvát rendszámos személyautótól félnek sokan a Somogy és Zala határán fekvő Zákányban. Az autó két-három hete tűnt fel először a faluban és akkor egy tizenkét éves kislányt akart a sofőr kocsiba csalni. A kislány megijedt, elmenekült. Akkor egy ház kamerájának felvételeit tették közzé a helyiek, de a
febr. 22
9:54
Amerikai újságíró: Ukrán katonák civileket támadtak meg amerikai fegyverekkel (Magyar Hírlap)
Patrick Lancaster szerint a civileket ért ukrán katonai csapások tényei kétségtelenek.
febr. 22
9:54
Oroszországban havi szinten lassult a termelői árcsökkenés januárban (Magyar Nemzet)
Az éves összevetésben a növekedés gyorsult december után.
febr. 22
9:54
Brutális videó terjed az interneten: Így reagáltak a fideszes magyarok Novák Katalin lemondására (Nyugati Fény)
Nem mindegy, ki honnan tájékozódik.
febr. 22
9:54
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása? (Digital Hungary)
A brain drain, magyarul az „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy szerényebb megélhetést adó, alacsonyabb fejlettségű országból egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító országba. Így humán tőkéjüket (tudásukat, képességeiket, kreativitásukat) immáron egy másik gazdaságban kamatoztatják, serkentve ezzel a f
febr. 22
9:56
Magyar Közút: 2000 óta 21 közútkezelő halt meg munkavégzés közben (hirado.hu)
A Magyar Közút Zrt. fokozott figyelmet kér a közlekedőktől.
febr. 22
9:56
A francia gazdaság kezd magára találni, Németország tovább szenved (Portfolio)
A legfrissebb beszerzésimenedzser-indexek (BMI) szerint a német gazdaság továbbra is nehéz helyzetben van, miközben Franciaország már kezd magára találni.
febr. 22
9:57
Tombol és nem gyengül az influenzajárvány (Infostart)
Február 12. és február 18. között 60 100-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján.
febr. 22
9:57
Arteta szerint csapata tanul a Porto elleni vereségből, amelyen az Arsenal nem találta el ellenfele kapuját (m4sport.hu)
Mikel Arteta vezetőedző szerint tanulni fognak a vereségből, miután csapata, az Arsenal egy késői góllal maradt alul a Portóval szemben szerdán este, a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
febr. 22
9:57
Az isteneknek szánt fohászt őriz a legrégibb vaszkón nyelvű felirat (Könyves Magazin)
A 2021-ben, Pamplona közelében feltárt bronz lemezen olvasható szövegtöredék a baszk és a vaszkón nyelv közös gyökereit bizonyítja az Antiquity folyóiratban publikált tanulmány szerint.Nyitókép: Wikipedia
febr. 22
9:57
Négy új Beatles-film jön, minden tag szemszögéből feldolgozzák az együttes történetét (Life)
Az Oscar-díjas Sam Mendes négy új filmet rendez a Beatles együttesről: egyet-egyet minden Beatles-tag szemszögéből.
febr. 22
9:58
Tovább csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja Magyarországon (hirado.hu)
A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja Győrben az alacsony, máshol a mérsékelt tartományba esik.
febr. 22
10:00
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat (HR Portál)
2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,2 százalékkal volt magasabb mint 2022-ben, miközben a reálkereset 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
febr. 22
10:00
Az RTL újabb 10 milliós büntetést kapott a Sztárbox miatt a médiatanácstól (hirado.hu)
Újabb Sztárbox-epizódról határozott a médiatanács a helytelen korhatár-besorolás miatt: a rosszul megválasztott korhatári kategória miatt 10 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
febr. 22
10:00
Szakad a Rába a gyorsjelentés után (Portfolio)
Több mint 6 százalékot esett ma délelőtt a Rába árfolyama, amivel a nap vesztese a magyar tőzsdén eddig, bár a forgalom az átlagosnál jóval alacsonyabb.
febr. 22
10:00
Nem véletlenül teszi ki a Magyar Közút a sebességkorlátozásokat (Autónavigátor)
Ismét fontos kéréssel fordult a Magyar Közút a közlekedők felé, ugyanis három hét alatt három baleset is történt a munkaterületein,
febr. 22
10:00
Elhunyt Gyúró Mónika (Magyar Hírlap)
Verrasztó Dávid és Evelyn többszörös magyar bajnok, egykori válogatott édesanyja hosszan tartó betegeskedés után hunyt el 54 éves korában.
febr. 22
10:00
Hamarosan a Mokkában debütál Szabó Zsófi (MMonline)
Ahogy azt a TV2 sajtóeseményén hétfőn bejelentették, Szabó Zsófi 10 év után visszatért anyacsatornájához. Erről és a rá váró feladatokról ma reggel a Mokkában beszélt. Az infotainment műsor stúdiójában ezúttal vendégként foglalt helyet, ám hamarosan átül a műsorvezetői székbe.„Üdvözöljük Szabó Zsófit a Mokka csapatában. Mindig törekszünk arra, hogy
febr. 22
10:00
Dűne 2: Ezért lettek rosszul és ájultak el többen is a forgatáson, Austin Butler a kihívást jelentő körülményekről beszélt (Mafab)
Austin Butlernek meg kellett birkóznia az extrém hőséggel a Dűne: Második rész forgatása során.
febr. 22
10:00
Ilyen, amikor egy légitársaság "zöldít" (Forbes)
A légitársaságok a világ egyik legnagyobb CO2 kibocsátói így mindig furcsa, amikor zöldeket beszélnek. A dubaji székhelyű Emirates-től pedig már egyenesen vicces. Mi történt? Nagyívű felvásárlásról juttatott el közleményt az Emirates a Forbes.hu-nak. Az arab légitársaság vendéglátásra szakosodott leányvállalata felvásárolta a korábban a légitársasá
febr. 22
10:00
Ismét nitrogéngázzal végeznének ki egy halálraítéltet Alabamában (rtl.hu)
Alabama szerint emberséges, mások szerint kegyetlen a módszer.
febr. 22
10:00
Decemberben is nőtt az átlagkereset, a keresők fele így is kevesebbet visz haza havi bruttó félmilliónál (Telex)
Tavaly 14,2 százalékkal nőtt a bruttó és a nettó átlagkereset is, a reálkereset viszont 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
febr. 22
10:00
Kormányweboldalakat, aktivistákat hekkelt meg egy kínai biztonsági cég (Telex)
A vállalat szolgáltatásai között szerepel közösségimédia-fiókok és telefonos operációs rendszerek feltörése, de meg tudnak hekkelni például powerbankokat is.
febr. 22
10:00
Sötét titkok: ezek az emberek tudhattak a bicskei pedofil erőszakról (naphire.hu)
Interjút adott az a Csókay László, akinek a bicskei nevelőotthon két alkalmazottja is jelezte már 2011-ben, hogy szexuális erőszak zajlik az épületben. Az interjú újabb neveket fedett fel, akik már jóval a botrány kirobbanása előtt tudtak a pedofil ügyekről.
febr. 22
10:03
Ezzel az egyszerű módszerrel pillanatok alatt eltávolíthatod a kávéfoltot a ruhákból (Mindmegette)
Sokan nem tudják elképzelni a reggelt kávé nélkül. Az egyetlen hátránya a félálomban vagy éppen rohanva elfogyasztott feketének, hogy látványos foltokat hagyhat a ruhán, amit nehéz eltávolítani. Ha azonban egy másik kedvelt reggeli ételt hívsz segítségül, a siker garantált!
febr. 22
10:03
Ne tévesszen meg a látszat! Sürgős teendőd van, ha te is ilyen e-mailt kaptál (Femcafe)
Az utóbbi időben számosan kaptak e-mailt az OTP-től arról, hogy frissíteniük kell a Simple alkalmazást, ám az üzenet felvetette a spam, illetve az adathalász levél gyanúját. Mi az igazság?
febr. 22
10:03
Hétköznapi csodák, valós látomások, határátlépések (Könyves Magazin)
Aktuális heti válogatásunkban többek közt Wim Wenders új filmjét, Beckett-monodrámát, női szerzők irodalmi estjét és "a roma Cseh Tamás" koncertjét is figyelmetekbe ajánljuk.
febr. 22
10:06
Fáklyás békemenetet tart Bicskén a fideszes polgármester (444.hu)
Nem a jobb gyermekvédelmi rendszerért menetelnek.
febr. 22
10:06
5 trükk, ami egyszer még biztosan jól jön majd a hotelszobánkban (Hamu és Gyémánt)
Figyelembe véve a szokatlan körülményeket, a lehetséges baktériumokat, a szűkös tereket és a betörések lehetőségét, a hotelszobák számos olyan kockázatot hordoznak magukban, amelyekre nem árt felkészülni – hiszen mind tudjuk, hogy jobb félni, mint megijedni.
febr. 22
10:06
Czomba Sándor: Óriási mértékben nőtt a reálbér decemberben (Magyar Hírlap)
A bruttó átlagkereset 655 600 forintra nőtt.
febr. 22
10:06
Svédország útja a NATO-ba – ezek voltak a legfőbb állomások (Mandiner)
Két év diplomáciai csatározás után a magyar parlament hétfőn megszavazhatja Svédország csatlakozását a NATO-hoz. Hosszú út vezetett ide.
febr. 22
10:06
Eljött az idő, hogy a szennyezők fizessenek a műanyagszemét miatt (Telex)
A Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének friss elemzése szerint komoly hulladékproblémával nézünk szembe a közeljövőben, ha nem teszünk valamit.
febr. 22
10:06
"Könnyekre fakadtam" - Károly király ezt mondta egy gyenge pillanatáról a rákdiagnózisa után (Sassy)
Nagyon kedves párbeszéd zajlott le a király és miniszterelnöke között. Még jó, hogy forogtak a kamerák.
febr. 22
10:08
Döntött az alabamai Legfelsőbb Bíróság: a lefagyasztott embriók is gyermeknek minősülnek (Mandiner)
A döntés értelmében bárki felelősségre vonható a lefagyasztott embriók véletlen megöléséért.
febr. 22
10:09
40 százalékkal olcsóbb élelmiszereket ígér a PENNY (Piac és Profit)
A PENNY Magyarország kiemelt célja, hogy mindig pénztárcabarát és kiváló minőségű termékek kerüljenek a vásárlók kosarába. Éppen ezért az áruházlánc február 22-től induló heti akcióiban számos termék árát akár 40 százalékkal csökkenti.
febr. 22
10:09
Csath Magdolna: mástól is elfogadtam volna a "jelölésre való jelölést" (Infostart)
A Mi Hazánk államfőjelöltje, Csath Magdolna közgazdász lenne. Szerinte a köztársasági elnöknek pártfüggetlen embernek kell lennie, akinek nemzeti értékrendje van. Az egyetemi tanár támogatja a közvetlen elnökválasztást.
febr. 22
10:09
A versenyzők szerint egyértelmű: előrelépett a Sauber (m4sport.hu)
Jósolgatni nem akarnak, de a látottakkal elégedettek.
febr. 22
10:09
Orbán Viktor Novák Katalinról és Varga Juditról: "lemondásuk helyes volt, és megerősít bennünket" (SzMo)
A miniszterelnök a Balatonalmádiban tartott kihelyezett frakcióülésen idén szót ejtett a kegyelmi ügyről is. Szerinte a legmagasabb poszton is igaz, hogy senki nem lehet elég okos egyedül.
febr. 22
10:09
A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (Life)
Ha túl nehéz balanszíroznunk az életünk különböző területei között, könnyen lehet, hogy a menstruációs ciklusunk is felborul, és a havivérzésünk a szokásosnál jobban megvisel bennünket.

Keresés