Az egyik legtöbbet feltett kérdés manapság az, hogyan lehet üzleti áttörést elérni generatív mesterséges intelligenciával anélkül, hogy a technológia előnyeit háttérbe szorítanák a vele járó kockázatok? A Deloitte Tech Trends 2024-es tanulmánya erre keresi a választ és megállapítja: helyesen alkalmazva a generatív mesterséges intelligencia nem vált
A tavaly októberi szándéknyilatkozatot követően a 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt képviselői előzetes megállapodást írtak alá az Egyiptom és Albánia között tervezett nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról. A szerződés a befektetés üzleti feltételeit, illetve gyakorlati lépéseit is rögzíti. A felek közös projekttársaságot ala
A legtöbb konyhában alapfelszerelés egy tekercs alufólia. Igen széleskörűen bevethető, de vigyázz, mert van, amire kifejezetten nem ajánlott használni!
Másfél hónapja részben elvesztette a hallását Bodnár Attila. A népszerű, többszörös arany- és platinalemezes énekes, a Modern Hungária alapítója karácsony óta szenved és harcol a Covid-fertőzés szövődményeivel, amelyre egyelőre nincs megoldás. Bodnár Attila retteg attól, hogy emiatt fel kell adnia azt, amelyet a családja mellett a legjobban szeret
Muskátlival kapcsoltban szeretnék kérdezni. Van-e teendőnk az életerős növényekkel a tél folyamán? Meg lehet metszeni, fiatalítani a muskátlit ebben az időszakban?
A hírhedt angol újságíró, Martin Bashir a szakmai féltékenységet és etnikai hovatartozását hozta fel védekezésnek, miután megvádolták azzal, hogy csalással vette rá Diána walesi hercegnét a Panoráma-interjúra.
Amíg a hidegvérű állatok a napon sütkéreznek testük felmelegedéséért, addig a melegvérűeknek folyamatosan enniük kell, hogy az állandó belső hőmérséklet fenntartásához szükséges energiához jussanak. Van azonban egy kivétel!
Dúró Dóra egy súlyosan hiányos cikkre hivatkozva jelentette be, hogy a németek végre beismerték az oltások veszélyeit, de a helyzet, mint mindig, úgy most is jóval összetettebb ennél.
A gyereksztároknak később is könnyebb bennemaradni a filmes világban, gondolhatnánk, hiszen jó hamar jelentős hírnévre tettek szert. Ám egyáltalán nem evidens, hogy a gyereksztárok folytatják a színészkedést.Gyerekszínésznek lenni kemény élet. Bár néhány gyereksztár felnőttként hatalmas hollywoodi karriert fut be, nem könnyű a sikeres átalakulás gy
Jó ideje már annak, hogy kimondottan olyan filmmel szórakoztassam magamat, amely tökéletesen beleillene a filmek a videótékák alsó polcairól kategóriába nálam. Eme filmekben leginkább az a közös, hogy egytől egyig olyan produkciók voltak, amelyekre talán leginkább akkor tudtunk szórakoztatóan visszagondolni, amikor még tombolt kis hazánkban a VHS-ő
Mint azt korábban a naphire.hu is megírta, furcsa, vörös foltok jelentek meg a volt amerikai elnök kezén, ami miatt az emberek találgatásokba kezdtek. Sokan úgy vélik, hogy Donald Trumpnak súlyos nemi betegsége lehet.
Leletező monitorral és mammográfiai munkaállomással bővült a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája; a Mészáros Csoport Pro Filii Alapítványának adományát csütörtökön adták át.
Tavaszias, kissé szeles lesz február első hétvégéjének időjárása. Vasárnapra megszűnnek az éjszaka fagyok és a legmelegebb órákban akár 15 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A grandiózus ötlet már többször is napirendre került Olaszországban, a kivitelezés azonban máig várat magára. A kormány most mégis zöld utat adott a hányatott sorsú projektnek, mely a következő évtized egyik legnagyobb itáliai beruházása lehet.
Azahriah a legfiatalabb magyar zenész, aki teltházas koncertet adott a Papp László Sportarénában, és az első, aki három teltházas eseményt is összehoz a Puskás Arénában. 22 évesen a legtöbbet hallgatott előadónak számít a magyar fiatalok körében, és Európa több országában is rendkívül sikeres. "Idén csak limitált számú koncertet ad a fiatalok egyik
Aki olyan céget tud építeni, ami összhangban van személyes céljaival, több időt ad neki, hogy arra koncentrálhasson, ami igazán fontos számára, akkor az életminősége is javul – vallja Krausz Zoltán. A Vállalatépítés.hu alapítója és Tulajdonosi Jövőkép konferencia főszervezője a K&K Magazinnak adott interjúban beszélt arról is, hogy melyek azok a fő
Február első két hetében több bolygó is randevúzik a mindent felforgató Plútóval. Február 5-én világról alkotott elképzelésünket teszteli a Merkúr, veszélyes közlekedési helyzetekre, megnövekedett stresszszintre számíthatunk. Az idei Valentin–nap izgalmas új találkozásokkal kecsegtet, a párkapcsolatainkban azonban előtérbe kerülnek a kontrollal és
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
A Szuverén Máltai Lovagrend, avagy más néven a Máltai Lovagrend nem csak egy közel 1000 éves múltra visszatekintő katolikus rend: ez egy több millió dollárt mozgató humanitárius segélyszervezet, amely menekülttáborokat üzemeltet a világ 120 országában - ezen kívül egy szuverén nemzet.
700 főre emelik a falugazdászok számát. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a magyar EU-elnökség idejére európai mezőgazdasági érdekvédelmi tanácskozást szervez, és egy vadkárt szenvedő gazdákat segítő cég is alakulóban van.
Egy férfi támadt rá csütörtök este egy anyára és két gyermekére az angliai Claphamben. A családra erősen maró vegyianyagot öntött, majd elmenekült a helyszínről.
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával hét tanulót szállítottak kórházba a mentők szerdán egy budaörsi általános iskolából - közölte az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán. Az intézményt kiürítették.
Ha mindaz, ami jelenleg az AfD körül zajlik, az EU szerint rendben van, akkor nyilván a címbéli ötlet megvalósításának sem lehet semmiféle demokratikus akadálya. Ugye? Ungváry Zsolt írása.
Amikor egy évvel ezelőtt főszerkesztőként a Digital Hungary élére kerültem, az egyik legfontosabb célként tűztem ki, hogy gyakornoki programot indítsak. Nem is vártunk ezzel sokáig, a Budapesti Metropolitan Egyetemen működő Média Műhellyel együttműködve elkezdtük a közös munkát több kiváló fiatallal. Csermely Ákos támogatásával az újságírói feladat