2024. február 2. péntek

febr. 2
12:24
Belegondoltál már, hogy néznének ki a magyar településnevek, ha szó szerint vennénk őket? Az AI szerint így (SzMo)
Az egyik Reddit-oldal eljátszott a gondolattal, hogy mégis hogy néznének ki a magyar településnevek, ha szó szerint vennénk őket. Nyírbátor, Hódmezővásárhely, Szekszárd, rulez!
febr. 2
12:24
Meghalt Vitézy László (SzMo)
Péntek hajnalban, 83 éves korában elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró és producer. A halálhírt Vitézy Dávid, a rendező fia osztotta meg a Facebook-oldalán.
febr. 2
12:24
Csalódást keltettek az amerikai exportadatok (Agrofórum)
A búza drágult Amerikában és Európában is, ám a többi fő árucikk vesztett értékéből a csütörtöki kereskedés során a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,9 százalékkal került többe, mint szerdán, a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab 1,6 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal került kevesebbe. Európában a malmi búza drágult, ám a kukorica, a r
febr. 2
12:24
Kína hackerek amerikai célpontok elleni támadásra készülnek (Mínuszos)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója azzal gyanúsított meg a kínai kormánnyal kapcsolatban álló internetes bűnözőket, hogy káoszt akarnak kiváltani az Egyesült Államok területén. Christopher Wray az amerikai Kongresszus alsóházának meghallgatásán úgy fogalmazott, hogy „Kína hackerei előkészületeket tesznek, és az amerikai infrastru
febr. 2
12:24
NMHH: Kihívások előtt a mozi- és filmpiac (Magyar Hírlap)
A médiafogyasztók figyelméért folytatott versenyben jelenleg az online platformok állnak nyerésre.
febr. 2
12:24
Netflix: Már tudjuk, mikor jön a Beverly Hills-i zsaru 4 és a platform legjobban várt 2024-es filmjei (Mafab)
Befutott a Netflix 2024-es megjelenési listája. A platform ebben az évben is számos nagy durranással készül, ráadásul végre az is kiderült, mikor debütál végre a Beverly Hills-i zsaru 4.
febr. 2
12:24
Hiába a fenyegetőzés, tárgyalásos megállapodással zárult az EU-csúcs (Demokrata)
A tagállamokat nem belezsarolni kell a kívánt álláspontba, hanem meg kell érteni a kételyeiket.
febr. 2
12:24
Amerikai nagykövetség: az ukránok a demokráciáért, az Európai Unióért, az ENSZ alapokmányáért harcolnak (Mandiner)
Szerintük az ukránok az orosz hadsereg több mint felét már megsemmisítették, és várják még a legfejlettebb fegyvereket is.
febr. 2
12:24
Csaknem 150 millió forintért árulják a magyar színészlegenda egykori otthonát (Magyar Nemzet)
Nagyon szerette ezt a lakást.
febr. 2
12:24
Szívszorító sorokkal búcsúzik a népszerű orvos az Orbánék által kicsinált ügyeleti rendszertől (Nyugati Fény)
Élt 40 évet.
febr. 2
12:24
Bankkártyás csalások: ismert szolgáltatók partnereinél is óvatosnak kell lenni (Üzletem)
A kibertámadások ellen célszerű korlátozni (főképp egy külföldi útról való visszatérésünk után) bankkártyánk vásárlási, készpénzfelvételi limitjeit.
febr. 2
12:24
Saját csappatársa hátráltatja Szoboszlai Dominikot? Felháborodtak a szurkolók (naphire.hu)
Szalah sérülése miatt nem játszik, sokak szerint így a magyar sztárfocista több lehetőséget kap.
febr. 2
12:24
Rájár a rúd a járművezetéstől eltiltás alatt vezetőkre (Nyíregyháza)
A Nyíregyházi Járási Ügyészség január utolsó napjaiban hat férfivel szemben emelt vádat eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt.
febr. 2
12:24
Bécsben tavaly már több elektromos meghajtású autót helyeztek forgalomba, mint dízelt (Öko-drive)
Az Osztrák Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly Bécsben az újonnan forgalomba helyezett autók több mint 20 százaléka már tisztán elektromos meghajtású volt. Így több e-autót helyeztek forgalomba, mint dízelt. A trendhez csatlakozik a bécsi önkormányzat is: az elkövetkező nyolc évben 56 millió eurót fordít járműflottája kizöldítésére. Jönnek a
febr. 2
12:24
Ilyen még nem volt! Indul Magyarország első női reggeli rádióműsora (Digital Hungary)
Igazi női konkurenciát kap a reggeli rádiózás három karakán, vicces és saját jogán sikeres nő személyében. Pálfi Éva, Balázs Andrea és Argyelán Kriszta tabudöntögető, extrém, izgalmas de olykor igazán mélyre menő témákkal várja a hallgatókat február 5-től minden hétköznap reggel 7 és 10 között a Manna FM-en.
febr. 2
12:24
Felújítják, átépítik a nyírbátori szociális szolgálat épületeit (SzabolcsiHír)
Az udvar is megújul.
febr. 2
12:26
Nagy Márton: 40 százalékkal nőtt az MFB és az EXIM Bank együttes mérlegfőösszege 2023-ban (Magyar Hírlap)
A hitelprogram nélkül a vállalati hitelezés több mint 40 százalékkal esett volna vissza – mondta.
febr. 2
12:26
Megint megbénult Németország, újabb tüntetés vette kezdetét (Mandiner)
A több mint 200 ezer utazót érintő sztrájk miatt több száz járatot törölni kellett.
febr. 2
12:26
Reagált a nagykövetség: Oroszország megbízható földgázszállító (Magyar Nemzet)
"Oroszország hosszú évtizedek óta megbízható földgázszállító volt és maradt is globális szinten."
febr. 2
12:27
Három meglepetés rángatta a forintot, pénzeső hullt a kriptódollár-kibocsátóra (Privátbankár)
Európában is kiderült az ég és emelkedésre váltottak a tőzsdeindexek, a BUX azonban eléggé visszafogott. Az OTP Bank célárát emelték, mégis csökkentenék a súlyát, mivel már nagyon felment. Három kockázat is volt a forint árfolyamában, mindegyik rendeződni látszik. A Tether több pénzt keresett, mint a Goldman Sachs.
febr. 2
12:30
A pilisvörösvári zsaruk bejelentést kaptak egy árokban ülő nőről: addig senki nem vette észre, hogy már második napja kucorgott a hidegben (hirado.hu)
Megrendítő képek érkeztek a helyszínről.
febr. 2
12:30
Megkongatták a vészharangot a NASA tudósai, zsugorodni kezdett a Hold (ATV)
Egy új kutatás szerint a Hold azon régiója, amely jelenleg egy új nemzetközi űrverseny középpontjában áll, miután elképzelhető, hogy jéggé fagyott vizet tartalmazhat, kevésbé lehet alkalmas a felfedezésre, mint ahogy azt korábban gondolták a tudósok.
febr. 2
12:30
Ez lesz belőle, ha átviszik a távhőt a hídon (vg.hu)
További irodaházak és lakóparkok érezték meg a távfűtés ízét, még a Főpolgármesteri Hivatal is váltott a környezetkímélő fűtésre.
febr. 2
12:30
Idén is hazai akciókra készül a nemzetközi szélsőbal, de a rendőrség is készül (Mandiner)
A tavalyi támadások egyik elkövetőjét hétfőn ítélte három év fegyházra a bíróság.
febr. 2
12:30
Simán százzal száguldoztak a Bécsi úton, súlyos büntetésre számíthatnak (Magyar Nemzet)
Hét és fél órán keresztül mérték a közlekedő autók sebességét a rendőrök Óbudán.
febr. 2
12:30
Kiderült, emiatt a 3 ok miatt csalják meg a nők a partnerüket (Sassy)
Hogy a férfiak miért, arról már elég sokat írtak. Most kiderült, mi mozgatja ki a kapcsolatból a nőket.
febr. 2
12:30
Mi legyen az ebéd a hétvégén? – Air fryeres kaják (Street Kitchen)
Az air fryer egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami nem csoda, hiszen okos kis eszköz, ami megkönnyíti a sütést.
febr. 2
12:32
Kémnek gondolták a galambot, le is csukták vagy nyolc hónapra (Magyar Nemzet)
A gyűrűkön kínai írásjelek voltak, ez nagyon gyanús lett.
febr. 2
12:33
Elindult a lejtőn a forint (Portfolio)
Az utóbbi napokban izgalmas időszakot élt meg a forint, hiszen a hét elején még 390 körül járt az euróval szemben többhavi mélyponton, majd az MNB kamatdöntése és a tegnapi uniós csúcs után már lassan a 380-as árfolyamot tesztelheti. Kérdés persze, van-e még benne erő hozzá, hogy újabb lendületet vegyen, ehhez már valószínűleg egy kedvező nemzetköz
febr. 2
12:36
Szakíró: akárhogy is fájhat egyes rajongóknak, Lewis Hamilton egy brand (Infostart)
Csütörtökön robbant a hír, hogy a Forma-1 hétszeres világbajnoka Lewis Hamilton jövőre a Mercedestől a Ferrarihoz igazol. Vámosi Péter, a Motorsportonline.hu főszerkesztője az InfoRádióban elmondta, kapkodós döntés születhetett a háttérben, Charles Leclerc akár átverve is érezheti magát a maranellóiaknál, míg a szintén ferraris Carlos Sainz hiába v
febr. 2
12:36
10%-os béremelést és dolgozói kedvezményt kapnak a Penny dolgozói (HR Portál)
A kiskereskedelmi lánc idén közel 4 milliárd forintot fordít a dolgozói fizetések korrekciójára.
febr. 2
12:36
Élelmiszertrendek idén: fenntarthatóság a középpontban (Life)
Az idei élelmiszertrend ismét a fenntarthatóság és a növényi alapú élelmiszerek körül forog.
febr. 2
12:36
Hatalmas csiszolatlan gyémántra lelt egy francia turista túrázás közben (Hamu és Gyémánt)
Január elején a párizsban élő Julien Navas egy 7,5 karátos, csokoládé színű gyémántot fedezett fel az Arkansas állambeli Crater of Diamonds State Parkban – számolt be az esetről a The Washington Post. Mint kiderült, ez az egyik legnagyobb gyémántdarab, amelyet valaha feltártak az Egyesült Államokban.
febr. 2
12:36
Könnyű pénznek tűnt (Magyar Hírlap)
Újabb online csaló bukott le, ezúttal egy 22 éves tiszaeszlári férfit gyanúsítanak.
febr. 2
12:36
Havonta 60 ezer a nyugdíja Zalatnay Saroltának, ha nincs havi négy fellépése, nem tud megélni (Telex)
Nem fér bele, hogy fáradtságra, vagy egyéb elfoglaltságra hivatkozva lemondja a fellépéseit.
febr. 2
12:36
Online lakossági fórumra invitálják a városlakókat! (Nyíregyháza)
Online lakossági fórumot tartanak a belterületi utak fejlesztése Nyíregyháza területén I. ütem című pályázat megvalósításáról.
febr. 2
12:38
Forma–1 – A Japán Nagydíj 2029-ig Szuzukában marad (Magyar Hírlap)
Az F1-es sorozat szervezői pénteken jelentették be, hogy öt évvel meghosszabbították szerződésüket a pályatulajdonosokkal.
febr. 2
12:39
A videókazetták megjelenésekor már megjósolták egyszer a mozik végét, most újabb veszély fenyeget (Piac és Profit)
A zsebünkben lapuló multimédiás eszköz, az okostelefon a filmnézési szokásainkat is jelentősen megváltoztatta, de a mozit azért még nem kell teljesen leírnunk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint az európai lakosok 2022-ben legalább egyszer voltak moziban, és ez az állítás igaz a magyarokra is.
febr. 2
12:39
Lázár János: fontos, hogy az Rmdsz jól szerepeljen a választásokon (hirado.hu)
Nagyon fontos, hogy az RMDSZ jól szerepeljen az idei európai parlamenti, önkormányzati és parlamenti választásokon – mondta Lázár János.
febr. 2
12:41
Örmény kormányfő: Jereván nem hagyatkozhat tovább Oroszországra (hirado.hu)
Pasinján kitért arra is, hogy Örményországnak érdemes átgondolnia, milyen biztonsági kapcsolatokat lehetne kialakítani az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Indiával és Georgiával.
febr. 2
12:42
Minden autós jobban járna, ha a DK lenne kormányon? (Menedzsment Fórum)
Itt a február, itt az idei hatodik benzináremelés – megszorítások helyett az Árnyékkormány literenként 500 forint alá csökkentené az üzemanyagok árát - ígéri a DK.
febr. 2
12:42
"Nagy lehetőség előtt állunk" – Óriási meccs vár a magyar teniszezőkre (Metropol)
A világdöntő a tét a Davis-kupában.
febr. 2
12:42
Megszületett a döntés, de határozott feltételrendszer mellett (HírTV)
A Híradóban élőben jelentkezett a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója, Boros Bánk Levente.
febr. 2
12:42
A fiatalok zöme arra számít, hogy egy éven belül megemelkedik a bérük (ProfitLine)
A fiatal munkavállalók többsége, 69 százaléka számított arra, hogy 12 hónapon belül emelkedik a fizetése a K&H ifjúsági index legfrissebb, tavaly novemberben készült mérése szerint - közölte a K&H az MTI-vel csütörtökön.
febr. 2
12:42
Több körben, Meloni és Macron vezetésével győzték meg az uniós politikusok Orbánt, hogy álljon el a vétójától (444.hu)
Már szerda este elkezdték győzködni a magyar miniszterelnököt, csütörtök reggelre pedig elérték, hogy Orbán is belássa, elfogytak az opciói.
febr. 2
12:42
Mutatjuk, hogy itthon melyik autó volt a legkelendőbb januárban! (Autónavigátor)
Megérkeztek az év első újautó-piaci eredményei, amelyek alapján 8039 személyautót adtak el Magyarországon 2024 januárjában. Mindez 274 autóval kevesebb az
febr. 2
12:42
Az emberek 80%-a elvérzik ezen a roppant egyszerű KRESZ-teszten - te megoldod? (Femcafe)
Egy gyalogos, egy biciklis és egy autós: mi az áthaladás pontos sorrendje?
febr. 2
12:42
Titokzatos repülőroncsra bukkantak az óceán mélyén (BorsOnline)
Hihetetlen, hogy kié lehetett!
febr. 2
12:42
Most akkor erős a NATO vagy gyenge? (Mandiner)
Miközben Európa lecsavarja a védelmi kiadásait, Oroszország 2001 után drasztikusan növelte azokat.
febr. 2
12:42
Aláírták a BYD gyár szegedi telekvásárlásának szerződését (Villanyautósok)
Ezzel megkezdődött a BYD magyarországi gyárépítési beruházásának első szakasza.

Keresés