Továbbfejlesztette Generon típusú napelemes tetőcserepét a Terrán Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve egy 828 millió forintos projekt keretében - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Vasárnap véget ért a Megasztár hetedik évada, aminek fináléjában Balogh Rebeka Valéria, Gudics Máté, Orbán Rudolf és Tóth Abigél versenyeztek a fődíjért, amit végül a bicskei édesapa, Gudics Máté vihetett haza.
Csökkent idén a járókelőket érintő halálos közlekedési balesetek száma – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata hétfőn a honlapján.
Hányszor hallottuk nagyszüleinktől, hogy bezzeg az ő idejükben nem voltak ilyen enyhék a telek! Ha visszagondolunk az utóbbi évekre, szinte alig esett hó. Így már az sem meglepő, hogy a mi gyermekeink talán nem is éltek át igazi nagy havazást és hideget, amikor szinte megfagy a lélegzetünk. Hallottál már a híres ’87-es télről? Utánajártunk, hogyan
Az öregedés az élet természetes része, de a modern tudomány és technológia egyre több lehetőséget kínál arra, hogy lassítsuk ezt a folyamatot, és hosszabb, egészségesebb életet éljünk. A biohacking – a testünk és elménk tudatos optimalizálása – az egyik legizgalmasabb irányzat, amely nemcsak a mindennapi életminőségünket javíthatja, hanem az öreged
Tigris tépett szét egy gondozót hétfőn a romániai Pitesti állatkertjében, miután a férfi a munkavédelmi szabályok mellőzésével lépett be a vadállat ketrecébe.
A Népszava még november végén közadatigénylésben kérdezte a különböző szaktárcákat arról, hogy idén a minisztériumok dolgozói, vezetői részesülnek-e jutalom jellegű juttatásban, tehát motivációs elismerésben, év végi jutalomban, esetleg szabadságmegváltás okán kifizetett pénzben, vagy bármilyen hasonló jellegű kifizetésben. A megkérdezett 11 minisz
A sportvezető emlékeztetett, hogy 2025-től a Nevelő Edző Programban részt vevő nagyjából 460 szakember támogatását csaknem duplájára növeli az államtitkárság.
Marton Zsolt váci püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk) Családügyi Bizottságának elnöke idei körlevelét a magyar családokhoz írta, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk. Kedves Magyar Családok! A 2025. év rendkívüli esztendőnek ígérkezik az életünkben, mert jubileumi szentév lesz. Ferenc pápa a szentévi előkészületekre ír
Már minden magyar vb-induló átesett a "tűzkeresztségen", és a december 10-15. közötti budapesti rövid pályás úszó-világbajnokság kiváló alkalom lesz arra, hogy bizonyítsanak – mondta az InfoRádióban Sós Csaba szövetségi kapitány.
A magyar kormányban meg volt a hajlandóság, hogy 2025-től bevezesse itthon is a tisztán növényi alapú biodízelt, és az ehhez szükséges jogi módosítások a Magyar Ásványolaj Szövetség munkacsoportjának köszönhetően be is kerültek a 2025-ös adócsomagba, ahonnan azonban meglepetésre közvetlenül azelőtt ki is kerültek, hogy az adócsomag a parlament előt
Videó! A program nyertesei közt civil szervezetek, tehetséggondozó intézmények, iskolák, felsőfokú tanulmányi intézmények, szakkollégiumok és múzeumok is vannak.
Minden eddiginél mobilisabb a világ, és benne az is, ahogy dolgozunk vagy éljük a mindennapjainkat. Ez többek között annak is köszönhető, hogy az internet és az online szolgáltatások mindenhol elérhetőek – de nem mindegy, hogyan. Manapság már sokaknak, sokféle helyzetben érdemes elgondolkodnia azon, hogyan vihetik magukkal otthoni hálózatukat bárho
A reálbérek újbóli emelkedése jó eséllyel már megmutatkozik az idei karácsonyi költésekben is. Az ilyenkor fókuszba kerülő termékeket forgalmazó webáruházaknak 50 százaléka a tavalyi szezonhoz képest magasabb forgalmat vár, miközben a tavalyihoz hasonló szint ismétlődésére számít további 28 százalékuk. Mindez jelentős elmozdulás a 2023-as adatokhoz
Bashar Barhoum egy 63 éves író, akit az utolsó pillanatban szabadítottak ki a felkelők. A Fehér Sisakosok úgy kutatnak a titkos földalatti cellák után, mintha romok alól kellene kimenteni a túlélőket.
Mennyire emlékszel a középiskolában tanult fogalmakra? Össze tudnád párosítani azzal a tantárggyal, amelyikhez tartoznak? Tedd próbára magad ezzel a kvízzel!
Az AirHelp, amely az utasok kártalanításával és ügyfélszolgálati ügyek feldolgozásával foglalkozik, idén is összeállította éves rangsorát, amely a világ legjobb és legrosszabb légitársaságait listázza – tudta meg a Spabook.net a…
A novemberi hiány 233,8 milliárd forint, a Pénzügyminisztérium szerint ez a költségvetési stabilitás útja. Nagy kérdés, jön-e a szokásos év végi költekezés.
Véget ért az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelynek keretében november során a jellemzően 2010 előtt megvásárolt autókra lehetett megkötni a 2025-re szóló biztosításokat. A Netrisknél közel 29 ezer tulajdonos vagy üzembentartó kötött új kötelezőt, ami bő 6 százalékos növekedést jelent a tavalyi kampányhoz képest. T
A koszorú egy kedves módja az otthonodba érkező vendégek üdvözlésének, és nem csak a nagyobb ünnepek alatt. Szezonhoz illő koszorú egész évben lóghat az ajtódon, és ehhez még szöget sem kell ütnöd a drága nyílászáróba. Számos különböző módon akaszthatod fel a koszorút anélkül, hogy kárt okoznál az ajtóban. A technika kiválasztása előtt először meg
A több mint nyolcvan kiállítónak idén már közel kétharmada kínált vegán portékákat a Csak a Mentes Karácsonyi Fesztiválon. A különböző ételallergiával, illetve ételintoleranciával élők számára kihagyhatatlan esemény alapító tulajdonosa, Herczeg Andrea szerint a vásárlók egyre inkább a mindenmentes termékeket keresik, amelyeket vegánok, glutén- és t