2024. december 6. péntek

dec. 6
6:54
Aleppó elfoglalása az első földrengés volt, de az igazi véres harcok csak most kezdődnek (Telex)
Váratlanul mozgásba lendült a Közel-Kelet fél évtizede elfeledett konfliktusa, a szíriai polgárháború. Az ellenzéki milíciák már az ország szívében járnak, Irak felől Irán által támogatott harcosok érkeztek az Aszad-rezsim megsegítésére. Rövid harcok után a milliós Hamá is a felkelők kezére került. Hamarosan kiderülhet, mennyire roskadt össze a ren
dec. 6
6:54
A traumatizált emberek gyakran küzdenek súlyfelesleggel – Íme az oka! (Bien)
Sokan küzdünk súlyfelesleggel, és míg egyesek csak néhány felszaladt kilót szeretnének leadni, addig mások komoly küzdelmet vívnak az elemekkel annak érdekében, hogy elérjék a hőn áhított testsúlyt és alakot.
dec. 6
6:56
Amíg nem dörögnek az ágyúk, tegyünk fel egy lemezt! (Telex)
Az első világháborúban számos találmány debütált, emiatt szokás az első modern háborúnak is nevezni. A rengeteg gyilkos eszköz mellé azonban megérkezett a lövészárkokba a gramofon is.
dec. 6
6:57
Szenzáció a Balatonnál, Tihany már nem az egyetlen (Infostart)
Kolodko Mihály eddig egy miniszobrot helyezett el a Balatonnál: sokak kedvence, Gombóc Artúr Tihany ikonikus pontján várja a látogatókat. Mostantól a magyar tenger egy nem kevésbé különleges helyszíne csatlakozott a híres félszigethez.
dec. 6
6:57
Tudd meg, miért hoz virgácsot a Mikulás! (Agroinform)
Vajon miért kapnak ma ajándékot, vagy éppen virgácsot a gyerekek? Tudd meg, és még sok mindent a Mikulással kapcsolatos hagyományokról!
dec. 6
6:57
Brit lap: Aszad után Putyin és az iráni rezsim is bukhat (ATV)
Drámai fordulatot hozhat az egész térségben a dzsihadista lázadók sikere.
dec. 6
6:57
A Samsung bejelentette a One UI 7 bétaverziójának hivatalos bevezetését (Márkamonitor)
A One Ui 7 jelentős előrelépést hoz azzal, hogy az élvonalbeli mesterséges intelligencia-algoritmusokat és a multimodális képességeket a felhasználói felület minden egyes kapcsolódási pontjába beépíti, egy olyan Ai-platformot létrehozva így, amelyen minden interakció természetesnek és intuitívnak hat.   A One Ui 7 erőteljes frissítést hoz a Galaxy
dec. 6
6:57
Kvíz: határos-e egymással Szlovákia és Ukrajna? Nagyon sokan hibáznak azonnal (Promotions)
Sok kérdés következik ebben a kvízben az európai határokat illetően.
dec. 6
6:57
A régi autómotor átalakítható zöld üzemanyag előállítására – metánból (newtechnology.hu)
Egy MIT spin-off cég, az amerikai Emvolon forradalmi megoldást kínál a metán hasznosítására: régi autómotorokat alakítanak át, hogy alkalmassá tegyék őket helyszíni metanol- és ammóniagyártásra. A technológia lehetővé teszi, hogy
dec. 6
7:00
Orbán Viktor lebuktatta a Mikulást (naphire.hu)
A miniszterelnök unokáinál járt.
dec. 6
7:00
Az idilli magánfalu, amit csak belépőjeggyel lehet megnézni (Roadster)
Nincsenek autók, üzletláncok, közlekedési zajok, és fényszennyezés sem.
dec. 6
7:00
Érdemben erősíti az együttműködését a Nak és a Magyar Jogász Egylet (Magro)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) elnöke, Papp Zsolt György bemutatkozó látogatást tett a Magyar Jogász Egylet (Mje) elnökénél, Trócsányi Lászlónál.
dec. 6
7:02
Ezért érdemes elutazni a világ végére (Roadster)
Napközben pingvinek, este borok.
dec. 6
7:03
A koffeinpor nagyon veszélyes lehet (Magyar Hírlap)
Megkongatták a vészharangokat az étrend-kiegészítő miatt.
dec. 6
7:03
Egyre több kölcsönt vesz fel a lakosság, a személyihiteleknél dőlnek a rekordok (KKV Magazin)
Egyre kapósabbak a személyi kölcsönök, az idei év mindenképpen rekordot hoz, de a lakáshiteleknél is nagy esély van erre. A babaváró támogatás iránti kereslet is megugrott hirtelen, hajrázhatnak azok, akiknek jövőre már nem jár ebből a nulla százalékos hitelből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
dec. 6
7:04
Ezt a mindennapos használati tárgyat semmiképp sem szabad a bőröndbe csomagolni (Roadster)
A légnyomás furcsa dolgokat művelhet.
dec. 6
7:12
Hadházy Ákos kitálalt: Két éve kereste meg az érseket Pajor "atya" miatt (Nyugati Fény)
Erdő Péternél viszont süket fülekre talált.
dec. 6
7:12
Sos vendégváró? 30 perc alatt elkészül ez az isteni ropogós (Hóvége)
Ebben segítünk most isteni ropogós receptünkkel!
dec. 6
7:15
Indul a Mikulás busza, mutatjuk, merre jár (Infostart)
Pénteken indul a BKV Mikulásbusza, a feldíszített jármű december 23-ig közlekedik a 105-ös, a 210-es, a 130-as, a 11-es, a 99-es és a 198-as autóbusz vonalán - közölte a társaság csütörtökön.
dec. 6
7:15
Piaci szereplők óva intik a kormányt: könnyen elillanhat a támogatás haszna (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 6
7:15
A túlpörgetett világ (Magyar Hírlap)
Dél-Korea utcáin az imént katonák meneteltek, Georgiában bemutatták a Majdan Visszatér 2. című filmet, Szíriában új fegyvereket használnak olyanok, akiknek az "valahonnan" csak úgy lett.
dec. 6
7:18
Meloni ugyanúgy oldaná meg Orbán Viktorral az illegális migrációt (AC News)
Olaszország kormányfője ugyanúgy látja az illegális migráció elleni fellépés módszerét, mint a magyar miniszterelnök.
dec. 6
7:21
Napi horoszkóp: A Rák új munkára tehet szert, a Nyilas ma ne veszítse el a fejét - december 6. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
dec. 6
7:21
A Nyugat már elkezdte felosztani egymás között Ukrajnát (Magyar Hírlap)
Jöhetnek a zónák?.
dec. 6
7:24
Magyar atombunkerek – mennyien férnénk el bennük? (Helló Magyar)
Milyen túlélési esélyeket kínálnak hazánk hidegháborús bunkerei? Egyáltalán, milyen állapotban vannak ezek a létesítmények?
dec. 6
7:24
Az Mt. Gox 2,43 milliárd dollárnyi BTC-t mozgatott át, már a kifizetésekre készülnek? (BitcoinBázis)
Az Mt. Gox, a megszűnt kriptotőzsde mintegy 2,43 milliárd dollár értékű BTC-t mozgatott át egy új tárcába. Történt ez azután, hogy a Bitcoin árfolyama áttörte a lélektani 100 000 dolláros szintet. Konkrétan ez a tranzakció 24 052 BTC-t tartalmaz, amelyet egy új tárcába helyeztek át, és 3819 BTC-t egy belső hideg pénztárcába raktak át. Az
dec. 6
7:24
Átvette első villanyautóját Ferenc pápa (Villanyautósok)
Épp ideje volt, hogy Őszentsége károsanyag-kibocsátás nékül autózzon el a hívek előtt.
dec. 6
7:24
"Szakmailag hibás" – Nagy Márton alaposan kioktatta a KSH-t, és bemutatta az alternatív számítással kapott pompás gazdasági eredményeit (Telex)
Hiába beszél Nagy Márton hónapok óta a kiskereskedelmi forgalom bővüléséről, szeptember után októberben is kiábrándító adatok jöttek a KSH-tól. Nagy Márton közleményben tett javaslatot arra, hogy hagyjuk el az európai statisztikai sztenderdeket, és keressünk olyan módszert, amivel javulás mutatható ki.
dec. 6
7:24
Mitől fáj a lábfej? Ilyen, ha a gerince az oka (EgészségKalauz)
Lábfejfájdalmat az esetek többségében a nem megfelelő cipő viselése okoz, de előfordulhat, hogy teljesen máshol keresendő a baj gyökere.
dec. 6
7:24
Így töltheted meg élettel a széles ablakpárkányokat karácsonykor (Bien)
Az ablakpárkányok lehetőséget teremtenek arra, hogy élettel és karácsonyi varázslattal töltsd meg ezt a sokszor indokolatlanul kihasználatlan területet.
dec. 6
7:27
A használtautó-piac átláthatósága régóta okoz fejtörést a politikusoknak és a döntéshozóknak (Márkamonitor)
Az áruk szabad mozgása az Európai Unió egyik alappillére, amely számos előnnyel jár, ugyanakkor a tisztességtelen versenynek és inkorrekt tevékenységeknek is teret enged. A carVertical szerint a kilométeróra-csalás önmagában is több milliárd eurós veszteséget okoz az autóvásárlóknak a kontinensen. A használtautó-vásárlók és a tisztességes kereskedő
dec. 6
7:27
Itt a Goodreads éves toplistája a közönségkedvenc könyvekről (Könyves Magazin)
Szépirodalom, thriller, memoár – mutatjuk, melyek voltak idén az olvasók kedvenc könyvei a Goodreadsen.
dec. 6
7:27
"Napokon belül érkeznek a bútorok" - Sulyok Tamás beköltözött a Karády-villába (SzMo)
A villát nagyjából két éven át újították fel, mostanra lett kész. Üveggel fedett terasz is van, amely télikertként funkcionál majd.
dec. 6
7:27
Megaláztak egy anyukát és gyerekeit a munkahelyi Mikulás ünnepségen, sajnálták a csomagot egyikőjüktől (Promotions)
Máshol kiszámlázták a Mikulás csomagot, volt ahol furcsa rendelkezéseket hoztak.
dec. 6
7:27
Egy orvos rámutatott a legveszélyesebb alkoholra (Magyar Hírlap)
Különösen káros a szívre.
dec. 6
7:30
Reformálja utastereit a Renault (Autószektor)
"Átütő új megoldásokat hozunk majd minden szinten, legyen szó a kabinról vagy a felhasználói interakciókról." – nyilatkozta Gilles Vidal, a Renault jelenlegi fődizájnere, amikor az Embléme koncepció utasteréről beszélt. Ez a tanulmányautó vetíti elő a francia márka új formavilágát, és azt a futurisztikus utastér kialakítást, ami elsősorban a digita
dec. 6
7:30
Megnevezte csapatfőnökét az új F1-es csapat (Racing)
Az F1 új istállója, a Cadillac bejelentette, hogy a csapatfőnök Graeme Lowdon lesz. Ha a név ismerősen cseng, az nem a véletlen műve: a most 59 éves Lowdon vezette 2010 és 2015 között a Virgin/Marussia néven futó sereghajtó csapatot, a világbajnokság közege tehát nem lesz ismeretlen a számára. Lowdon megköszönte a belé helyezett bizalmat, de
dec. 6
7:30
Pórul járhat, aki az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást: ezek a boltok biztosan zárva lesznek december 24-én (naphire.hu)
Sokan hagyják az utolsó pillanatra az ajándékbeszerzést, azonban idén érdemes tájékozódni, mielőtt vásárolni indulunk, ugyanis több nagy üzletlánc is úgy döntött, hogy december 24-én nem nyit ki.
dec. 6
7:30
A Mastercard 200 millió fontos megegyezése (Fintech)
Mastercard közel egy évtizedes pereskedés után 200 millió fontban állapodott meg a brit fogyasztók képviseletében indított kollektív perben. Az ügy, amely 46 millió ember túlzott kártyadíjait érintette, mérföldkőnek számít a brit jogi történelemben. A per háttere A keresetet Walter Merricks, a fogyasztók érdekeit képviselő jogvédő indította. Walter
dec. 6
7:33
Végre beköltözhetett az államfői rezidenciába Sulyok Tamás (444.hu)
Nem oda költözött, ahol Novák Katalin is lakott.
dec. 6
7:33
Kiderült, hogy Trump abortuszellenes kampányát is Musk fizette (444.hu)
A világ leggazdagabb embere volt Trump legfőbb támogatója, már több mint negyedmillárd dolláros kampányfinanszírozásáról tudni.
dec. 6
7:33
Előkerült Franz Kafka 14 éves kori jegyzete – kamaszos életérzés vagy baljós intelem? (Könyves Magazin)
Franz Kafka legkorábbi írását egyesek figyelmeztetésként, mások a kamaszos letargia mintapéldájaként olvassák. Mutatjuk!
dec. 6
7:33
Drágult a búza a rossz kanadai adat hírére (Agrofórum)
Amerikában a repce kivitelével emelkedtek az árak, Európában viszont egyértelmű volt a váráslói fölény a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon.
dec. 6
7:33
Betelt a pohár Oroszországban (Magyar Hírlap)
Az orosz külügyminisztérium szerint a lengyel főkonzulátus bezáratása válasz a poznani orosz főkonzulátus október 22-i bezáratására.
dec. 6
7:33
Macron egy merész húzással még mindent menthet: mi zajlik most Franciaországban? (Növekedés)
Emmanuel Macron francia elnöknek kevés ideje maradt megnevezni új kormányfő jelöltjét, annál is nehezebb lesz politikai támogatást szerezni hozzá a törvényhozásban. Egy kompromisszumos jelölttel mentheti a helyzetet. A francia válság mögött súlyos gazdasági és pénzügyi problémák húzódnak, a sürgető költségvetési gondok megoldása pedig csak tovább h
dec. 6
7:35
Han Kang és az irodalmi Nobel-díj: történelem, trauma és költői próza találkozása (Könyves Magazin)
A friss Nobel-díjas Han Kang a kortárs irodalom egyik legjelentősebb alakja, regényei, köztük a magyarul is megjelent Növényevő és a Nemes teremtmények, az emberi létezés alapvető kérdéseit feszegetik, miközben a dél-koreai történelem és társadalom mélyen gyökerező traumáit dolgozzák fel.
dec. 6
7:36
Megérkezett a figyelmeztető előrejelzés: Váratlan fronttal köszönt be a pénteki időjárás (Nyugati Fény)
Mutatjuk a részleteket!
dec. 6
7:39
Égő háza ráomlott, meghalt (Infostart)
A hétvégi ház kigyulladásának körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében tárják fel.
dec. 6
7:39
Pokoli függőségek és világsiker: sorozat készül Liza Minnelli életéről (Blikk)
Liza Minnelli szerint senki sem írhatja meg jobban az életét, mint ő maga, ezért 78 évesen memoárt készít, amelyből – mint most kiderült – tévésorozat is születik. A legendás előadó nemcsak a káprázatos karrierjéről, de a függőségről is őszintén mesél majd. A projektben pedig a régi barátja és egykori ügynöke, Sam Haskell is közreműködik, akinek Mi
dec. 6
7:39
Egyre nagyobb szerepet kap az AI a hazai ingatlanszakmában (HR Portál)
A magyar ingatlanipari munkavállalók majdnem fele többnyire heti rendszerességgel használja az AI-t a munkájához.

Keresés