2024. december 6. péntek

dec. 6
5:00
Elindult a Covid–19-fertőzések számának emelkedése, de jön az új oltás (Telex)
A mostani variáns már nem okoz olyan súlyos megbetegedéseket, mint a korábbi változatok.
dec. 6
5:00
Ez a váratlan utazási trend 2025-ben nagyon népszerű lesz (in.hu)
A világ legnépszerűbb úti céljait elárasztó túlturizmus divatszóból a változásra való felhívássá vált, hogy változtassunk azon, hogyan és hol választjuk a felfedezést.Ez a váltás adta meg a 2024-es "destination dupe" trendjét – amikor az emberek más, kevésbé zsúfolt városokba utaznak, amelyek ugyanolyan vonzerővel és látnivalókkal rendelkeznek, mi
dec. 6
5:03
Több, mint tizenötezer diák vesz részt honvédelmi oktatásban (Vital)
Nagyon nyitottak a középiskolások a honvédelem tantárgyra, több mint tizenötezer diák vesz részt a honvédelmi oktatásban
dec. 6
5:03
A Debrecen gólzáporos meccsen verte a Fradit (Márkamonitor)
A Debrecen gólgazdag mérkőzésen 5-4-re nyert otthon a több mint egy félidőn át emberhátrányban futballozó, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Otp Bank Liga első fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen.   A Debrecennek ez volt az első győzelme Nestor El Maestro irányításával, az Ftc pontvesztése pedig azt jelenti, hogy az éllov
dec. 6
5:03
Fenntarthatóság nélkül nincs jövő az építőiparban (KKV Magazin)
Csaknem egy évszázaddal ezelőtt egy kis békési faluban, az iskola építéséről tárgyaló képviselők egy fasor ültetéséről döntöttek az iskola ablakai elé, hogy árnyékot és hűvöset adjon a diákoknak a nyári melegben. Ez az aprónak tűnő, mégis előrelátó döntés ma is példamutató.
dec. 6
5:06
Brüsszelben döntöttek: napelemet kell telepíteni az összes háztetőre (Öko-drive)
Az EU új irányelvei 2027-től kötelezővé teszik a tetőre szerelt napelemeket, ami 150-200 GW új kapacitást hozhat, kihasználva a háztetők hatalmas napenergia-potenciálját.
dec. 6
5:09
Figyelem! Mutatjuk karácsonykor melyik bolt lesz zárva és melyik nyitva (Infostart)
Nem minden üzlet tart nyitva december 24-én, ezért érdemes tájékozódni, mielőtt vásárolni indulunk.
dec. 6
5:15
A NAV fokozottan ellenőrzi a játékokat (Vital)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ünnepek előtt kiemelten ellenőrzi, hogy biztonságos játékok kerülnek-e az üzletek polcaira.
dec. 6
5:18
Önök elhiszik, hogy ez megtörtént egy magyar focipályán? (naphire.hu)
A Debrecen gólgazdag mérkőzésen 5-4-re nyert otthon a több mint egy félidőn át emberhátrányban futballozó, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen.
dec. 6
5:21
Pénzt bukhatnak a nyugdíjasok, ha nem lépnek időben (Infostart)
Januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, az infláció mértékéhez igazodva. Fontos a kérelmezési határidők betartása és a változások követése. Az érintettek számára kulcsfontosságú, hogy időben lépjenek, különösen a méltányossági nyugdíjemeléssel kapcsolatban.
dec. 6
5:21
Nyugaton elmondták, mit terveznek Kijevben (Magyar Hírlap)
Segítség kell.
dec. 6
5:24
Történelmi áttörés: Két új gyógymód elérhető a tüdőrák gyógyítására (Nyugati Fény)
A legnehezebben kezelhető rákok ellen is egyre jobb terápiák vannak.
dec. 6
5:24
A disznóvágás: ünnep – egy erdélyi gyermekkor emlékképei (egy.hu)
Gyermekkori emlékeim között jócskán akadnak téli zsánerképek hajdanvolt disznóvágások ködös hajnalairól, hangos disznótorairól és a füstön lógó kolbászfüzérek csalogató, minden padlásjárással egyre fogyatkozó rendjéről. Semmi sem veheti el tőlem az ízek és illatok kavalkádjának és nagyanyám gömbölyű mozdulatainak emlékét. Ilyenkor, mikor télbe ford
dec. 6
5:24
Szerénke is újra szabad: újabb vadmacska térhetett vissza élőhelyére (Magyar Mezőgazdaság)
November végén, "durva elengedési módszerrel" térhetett vissza természetes élőhelyére egy újabb vadmacska.
dec. 6
5:24
Fogdosott egy diákot, korábbi iskolájából elbocsátották, néhány hónap múlva már az Óbudai Gimnáziumban tanított (Telex)
A tanár ott is elkezdett zaklatni egy lányt. Az iskolában belső vizsgálat volt, ami után innen is kirúgták. Közben a rendőrség a korábbi esetben kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt javasolt vádemelést.
dec. 6
5:24
Amíg nem dörögnek az ágyúk, tegyünk fel egy lemezt! (Telex)
Az első világháborúban számos találmány debütált, emiatt szokás az első modern háborúnak is nevezni. A rengeteg gyilkos eszköz mellé azonban megérkezett a lövészárkokba a gramofon is.
dec. 6
5:24
Tényleg érdemes füllenteni a gyereknek a Mikulásról? Szakértőnk válaszol (Bien)
Az ünnepek közeledtével sok szülőben felmerül a kérdés, hogy mit és hogyan érdemes mondani a gyerekeknek a Mikulással, Jézuskával vagy az angyalokkal kapcsolatban. A témát Gyarmati Franciska life coach, életvezetési tanácsadóval jártuk körbe.
dec. 6
5:24
Nyugdíjasok, figyelem! Így a legegyszerűbb a megszűnő Ügyfélkaput átregisztrálni (Hóvége)
Mutatjuk a folyamatot lépésről lépésre.
dec. 6
5:24
Hamis Google hirdetések terjednek: nyomtatóproblémákra kínálnak “megoldást” (ICT Global)
A Malwarebytes kiberbiztonsági vállalat kutatói arra fegyelmeztetnek, hogy csalók nyomtatókkal kapcsolatos problémákra kínálnak megoldást Google hirdetésekben.
dec. 6
5:27
Negyedével esett a napelemes rendszerek ára (Alternatív Energia)
A lakossági napelemes rendszerek ára 25%-kal csökkent, ami a vásárlóknak kedvez, miközben az árnyomás és a politikai bizonytalanság nehézségeket okoz a piacon.
dec. 6
5:27
Időjárás: Mutatjuk, mikor érkezik a havazás! (Agroinform)
Több hullámban érkeznek az esőfelhők, némelyik havazást okoz.
dec. 6
5:27
Embertelen körülmények várnak sok nyugdíjasra, sokan zálogházakhoz, uzsorásokhoz fordulnak (ATV)
A 13. havi nyugdíj fenntartása gazdasági szempontból helytelen lépés Brüsszel szerint, de a magyar kormány kitart a juttatás mellett, és kiáll a nyugdíjasokért, mert tiszteli és megbecsüli őket – többek között erről beszélt Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter az Idősek Tanácsának ülésén. A miniszter hangsúlyozta, hogy 10 év a
dec. 6
5:27
Itt van Európa legdrágább ingatlanpiaca (Igényesférfi.hu)
2024 harmadik negyedévében az átlagos négyzetméterárak 5666 euróra (2 millió 333 ezer forintra) emelkedtek az európai lakáspiacon, ami 2,1 százalékos növekedést jelent az év első három hónapjához képest - állapítja meg a Catella új jelentése.
dec. 6
5:27
A Konyhafőnök eddigi legdurvább vitája alakult ki (Márkamonitor)
Dave majdnem rosszul is lett. Óriási a tét, emellett pedig óriási a feszültség is a konyhában.   G.w.M anyukája és Dave nem a legjobb összeállítás, ezt ezúttal is bemutatták a pirosak, most mág Flóra is "beszállt a buliba". Ha az 5-5 fős csapatoknak az első feladatban sikerült a legjobbnak bizonyulniuk, nem kellett a második feladatban
dec. 6
5:27
Párezer forintért vehetünk csodaszép karácsonyfát Budapesten is, mutatjuk hol árulnak pénztárcabarát fagyönyörűségeket (Promotions)
Horroráron adják sok helyen a karácsonyfákat, de mutatunk egy helyet, ahol olcsóbban vehetünk gyönyörű fenyőket.
dec. 6
5:36
Májbetegség, vesebetegség, vérszegénység: a szívbetegséghez hasonló tünetekkel jelentkeznek (EgészségKalauz)
Mielőtt bárki azt feltételezné, hogy az olyan tüneteit, mint a légszomj, a kimerültség, az ödémás láb vagy a terhelhetőség csökkenése kizárólag csak szívelégtelenség okozhatja, mindenképpen vegyen részt egy kivizsgáláson, hiszen számos más betegség, állapot is járhat ilyen panaszokkal.
dec. 6
5:39
Reszkethetnek az autósok, érkezik az okklúziós front - cudar idő lesz a hétvégére (Infostart)
Változékonnyá válik az időjárás a hétvégére: pénteken és vasárnap eső, havas eső, a hegyekben havazás is várható, de szombaton átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. A szél sokfelé élénk, olykor erős, viharos lehet, a levegő csúcshőmérséklete pedig többnyire 2-7 Celsius-fok között alakul - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
dec. 6
5:45
Leáldozott ennek a három ruhatrendnek: Ezt fogjuk viselni helyettük 2024 telén (Femcafe)
Íme három új divattrend, ami nemcsak sikkes, de tökéletes alternatíva arra az esetre, ha hidegebbre fordul az időjárás.
dec. 6
5:47
Ettől a 4 ételtől nagyon finom aromája lesz a bőrödnek: úgy illatozol majd, mint egy virágoskert (Femcafe)
Mindannyiunknak megvan a jellemző testszaga, ami egyes emberek esetében jobb, míg másoknál erőteljesebb, ez pedig elsősorban a genetikától, az életmódtól, a feromonoktól, illetve az étkezési szokásoktól függ.
dec. 6
5:51
Ki a hibás a forintárfolyam zuhanása miatt a magyarok szerint? (Piac és Profit)
A 16 év feletti lakosság negyede (25 százalék) nyilatkozott úgy, hogy a korábbiaknál jobban odafigyelt a forintárfolyamra az elmúlt hetek forintgyengülése miatt. Ez az arány a társadalom magasabb státuszú szegmenseiben nagyobb az országos átlagnál (diplomások körében 38 százalék, magas jövedelmű háztartásban élők körében 31 százalék).
dec. 6
5:51
Szigorít a Max, jön az első figyelmeztetés (Infostart)
Újabb streamingszolgáltató tiltja le a jelszómegosztást.
dec. 6
5:51
Reggelente ezért lehet magas a vércukorszint (Magyar Hírlap)
A Somogyi-effektus a nap bármely szakaszában kialakulhat, jellemzően azonban éjszaka figyelhető meg.
dec. 6
5:51
Erre hajtott a NAV 2024-ben (MMonline)
A transzferárazás szabályozási és gyakorlati kihívásai kerültek elemzésre a Deloitte legutóbbi webináriumán, ahol az adótanácsadó szakértői és a NAV képviselője osztották meg tapasztalataikat a témában. Az online esemény vendége volt, Maqsoudi Ali, a NAV Ellenőrzési Kapcsolattartó és Információhasznosítási Főosztály Transzferár Osztályának vezetője
dec. 6
5:51
Kinek, mit és mikor hoz a Mikulás? (Növekedés)
Kultúrkörönként változó időben és módon érkezik a Mikulás.
dec. 6
5:54
Eddig rossz helyen kereshették a csillagászok a legősibb fekete lyukakat (Helló Magyar)
A primordiális fekete lyukak létezése az 1960-as évek óta foglalkoztatja a tudósokat, de eddig nem volt bizonyíték a létezésükre. Egy új tanulmány szerint azonban csak azért, mert rossz helyen keresték őket.
dec. 6
5:54
Órákon belül leszakad az ég: eső, havas eső, havazás jön (naphire.hu)
Kiadták a friss előrejelzés a meteorológusok: délelőttől egyre többfelé várható eső, északon havas eső, és van, ahol akár havazhat is.
dec. 6
5:54
Világbajnok csokikrém recept: ünnepi tortákba, süteményekbe isteni! (Kölöknet)
Ha ünnepi torta, akkor csakis csokoládétorta! Isteni főzött csokikrém receptet hoztunk. Ennek a csokikrémnek az előnye, hogy nem émelyítően édes és könnyen elkészíthető. Mutatjuk a trükköket.
dec. 6
5:54
Kávézás a grófnővel, a kastély szalonjában: interjú Angelica Károlyival (Igényesnő.hu)
Jónéhány sajtótájékoztató, konferencia, virágkiállítás, borkóstoló alkalmával jártam már a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban, és találkoztam a mindig oly elegáns Angelica Károlyival, aki kiválóan beszéli a nyelvünket.
dec. 6
5:54
"Mikulás ha volnék,szívem arany lenne: Aranydiót, aranyalmát raknék tenyeredbe!" (Life&Body)
Ma minden gyermek a Mikulást várja. És nem csak a gyerekek, a gyermeklelkű felnőttek számára is szép ez a nap, akár kerül ajándék az ablakba (csizmába) a felnőtteknek, akár nem. Meg szép ez a nap azoknak is, akik már kinőttek ugyan a gyermekkorból, de most gyermekeik öröméért dolgoznak és osztoznak is velük az örömben. Mert
dec. 6
5:54
Kiderült: A hajszárító mégis csak jobb a hajnak, mint a sima levegő! (Bien)
Hajszárító használata vagy levegőn szárítás – ez itt a kérdés, melyet minden nő élete során legalább egyszer feltesz magának.
dec. 6
5:57
A földgáz a háború vesztese (NRGreport)
Előbb az ukrajnai, majd az izraeli háborúk okozta zavarok felborították az olajellátás és az árképzés hagyományos mintáit, mély szakadékot hagyva az olajpiacok között Szueztől keletre és nyugatra.
dec. 6
5:57
Állami pénzből lehet napelemes rendszert telepíteni januártól (Tiszta Jövő)
Az új Vidéki Otthonfelújítási Program lehetőséget nyújt a vidéki háztartásoknak, hogy állami támogatással és kedvezményes hitellel telepítsenek napelemes rendszereket.
dec. 6
5:57
Így utaznak a magyarok idén karácsonykor (Márkamonitor)
A Kiwi.com megnézte, hogy a 2024. november 28-ig leadott foglalások alapján a legtöbb magyar hová utazik repülővel a karácsonyi időszakban, azaz december 20. és 31. között és hogy a külföldről hazalátogató magyarok mikor és honnan utaznak Magyarországra leginkább az ünnepekre.   Az adatok alapján a téli szünetben utazó magyarok leginkább a karácson
dec. 6
5:57
Ha azt hiszed, a fogamzásgátlás és az abortusz nem a természet rendje, van egy rossz hírünk (WMN)
Míg egyes emberszabásúak különböző leveleket esznek a vemhességük megszakítása érdekében, más emlősök biológiailag is képesek erre, ha megérzik egy új hím szagát.
dec. 6
5:57
Terjed a papírmentes e-naplós tűzvédelem (KKV Magazin)
Idén első ízben rendezte meg tűzvédelmi konferenciáját a papírmentes tűzvédelmi e-napló-rendszert megalkotó magyar vállalkozás, a fiReg.hu Kft. Az eseményen először adtak át díjakat az innovatív tűzvédelem mellett elkötelezett vállalkozásoknak és egyetemistáknak.
dec. 6
5:57
Meghalt egy nő férje, a végrendelet elolvasása után az özvegy hihetetlen módon bánt férj másik nőtől származó lányával (Promotions)
Nem csoda, hogy megy a vita, nem kicsi az örökség.
dec. 6
5:57
Hogyan egyszerűsíti az autonóm járműtechnológia az építőipart (newtechnology.hu)
A létesítménygazdálkodásban, ingatlanprojektekben, valamint az építőiparban is használatos digitális dokumentáció, kommunikáció és jelentéskészítő vezető platformját Magyarországon is forgalmazó PlanRadar márciusban bemutatta, mostanra pedig elérhetővé vált új SiteView funkciója, amely egy
dec. 6
5:57
Szemenkénti vetés Horsch-sal – érdemes átgondolni az Akg-t! (Mezőhír)
Maestro vetőgépek a no-till, min-till, mulcs- vagy intenzív forgatásos technológiákba – mindenki megtalálja a megfelelőt!
dec. 6
5:57
Javaslatok egy európai talajegészség-értékelési rendszerre (Agrárágazat)
A közvélemény talajok iránti érdeklődésének felkeltésére irányult a 2015-ös „Talajok Nemzetközi Éve” rendezvénysorozat.
dec. 6
6:00
Vigyázz karácsonykor a gyertyákkal, megbetegíthetnek! (in.hu)
A karácsonyi időszakban sokan szeretnek gyertyákat égetni otthon, azonban azt csak kevesen tudják, hogy milyen egészségügyi kockázatai lehetnek.Lehet, hogy már hallottál róla, hogy a szeretett gyertyáid közül nem mindegyik ártalmatlan az egészségedre. Ez a viasz alapjától és a hozzáadott összetevőktől függ. Csak kevesen tudják például, hogy a paraf

Keresés