2024. december 4. szerda

dec. 4
4:51
Katalin hercegné karácsonyi levele a szeretet fontosságát hirdeti (Hamu és Gyémánt)
Kemoterápiás kezelését követően Katalin úgy nyilatkozott, hogy a jövőben több nyilvános eseményen szeretne majd részt venni. Nem képeznek kivételt ez alól azok az rendezvények sem, amelyeknek korábban is fontos szereplője volt a walesi hercegné – mint például az egyik legfontosabb karácsonyi koncert, amelynek már negyedik éve ő a házigazdája.
dec. 4
4:51
Kiderült, mitől lesznek boldogok a munkavállalók (MMonline)
Változnak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és karrierszempontok alapján dől el, azaz nem azon múlik, hogy mit csinálunk a megélhetésünkért, hanem azon, hogy a munkahelyi körülményeink egyeznek-e azzal, hogyan akarunk élni. A TOPdesk Magyarország szakértője
dec. 4
4:51
Itt a vége: Perezt kirúgta a Red Bull (AC News)
Eldőlt, vasárnap ül utoljára az RB versenyautójába a mexikói pilóta, aki miatt a csapat elvesztette a 2024-es világbajnokságot.
dec. 4
4:51
Elszabadult a pokol: késsel támadt a rendőrökre egy fiatal férfi (naphire.hu)
A férfi először a feleségére támadt rá, majd pedig a kiérkező rendőröket fenyegette meg halálosan.
dec. 4
4:57
Eperrel az Alzheimer-kór ellen? (Agroinform)
Miben rejlik az eper szuperereje?
dec. 4
4:57
Mérges kígyó mászott fel egy autós lábára az autópályán (hirado.hu)
Egy ausztrál sofőr élete egyik legijesztőbb élményét élte át Melbourne közelében, amikor egy mérges kígyó jelent meg az autójában, és elkezdett felmászni a lábára.
dec. 4
4:57
Bernie Ecclestone eladja 300 millió fontot érő Forma-1-es gyűjteményét (Igényesférfi.hu)
A Forma-1 korábbi főnökének garázsában az elmúlt évtizedek során kuriózumnak számító autók gyűltek össze. Bernie Eccleston most - a lelkes gyűjtők legnagyobb örömére - megválik járműparkja néhány gyöngyszemétől.
dec. 4
4:57
Magyar ételt gyaláztak meg Amerikában, ehetetlen undormányt csináltak a hungarikumból (Promotions)
Átalakították az egyik leghíresebb magyar étel receptjét Amerikában, undorító végeredmény született.
dec. 4
4:57
Húsz tehetséges nő kapott lehetőséget (Mínuszos)
A Nők Akadémiája a Vidéki Innovációért (Women’s Academy for Rural Innovation) idei programja Horvátországban fogadott húsz tehetséges résztvevőt Európa különböző vidéki régióiból, köztük az EU tagállamaiból, Ukrajnából, a Nyugat-Balkánról, valamint idén először Izlandról, Svájcból és Törökországból. A Huawei által támogatott kezdeményezés célja, ho
dec. 4
4:57
Katasztrofális számok: stratégia nélkül égetik a pénzt a magyar webshopok (KKV Magazin)
Egy friss kutatás szerint a hazai webshopok jelentős része olyan alapvető online marketing hiányosságokkal küzd, hogy esélyük sincs felvenni a versenyt a nemzetközi piacokon. A webshopoknak több, mint fele nem méri eredményeit, nem gondolkodik stratégiában és mondvacsinált megoldásokkal égeti a pénzét.
dec. 4
4:57
5 indok a kutyaruhák mellett (Magyar Mezőgazdaság)
Sokan gondolják úgy, hogy a szőrös kutyáknak igenis bírniuk kell a hideget. A kutyaruhák pedig mindössze divathóbortok, amit az unatkozó tervezők találtak ki. De valóban így lenne?
dec. 4
4:57
Jó okkal van a bőrápolási termékekben ez az élelmiszer (in.hu)
Egy természetes kivonat egyre több termékben bukkan fel, és a szakértők szerint bizonyíték van rá, hogy valóban sokat számíthat az arcbőrünk állapotának javításában.A hagyományos kínai orvoslásban évszázadok óta használt népszerű gomba a legmenőbb márkák szérumaiban és krémjeiben is felbukkan, és képes ragyogást, feszességet és védelmet nyújtani a
dec. 4
4:57
3 millió támogatás és 3 milliós hitel indul napelem telepítésre (Öko-drive)
Januártól induló Vidéki Otthonfelújítási Programban jelentős támogatás jár napelemekre, kedvező hitelkonstrukcióval kiegészítve.
dec. 4
4:57
A legnagyobb fűtési hibák, amiket szinte mindenki elkövet (Bien)
Kevés kellemesebb érzés van, mint a kinti hidegből beérni a kellemes, meleg lakásba. Érthető azonban, ha az egyre jobban elszabaduló energiaárak mellett otthonod felfűtése egyre nagyobb megterhelést jelent. Ha az alábbi hibákat nem követed el, azzal máris sokat teszel azért, hogy ne dobj ki pénzt az ablakon. 1. Túl nagy kazánt választasz A megfelel
dec. 4
5:03
Drágul az autózás az autópályán a szomszédunkban (Infostart)
A nyugati szomszédunk felé közlekedők nem árt, ha felkészülnek, mert jövő évtől nem csak hazánkban lesz drágább az autópálya-használat.
dec. 4
5:03
Mi lesz télen a kártevő rovarokkal? (Agrofórum)
Szeretném megtudni, hogy mi lesz télen a kártevőkkel a kertben? Hogyan telelnek át a károsító rovarok?
dec. 4
5:03
Kell mindennap takarítani? (Magyar Hírlap)
A lakástakarítás sokak számára nem a legkellemesebb feladat.
dec. 4
5:03
Csurka és Szájer (Magyar Nemzet)
Ha a mércéink rendben vannak, a "globalista metszet" sosem gyűrhet le bennünket!
dec. 4
5:09
Állandó tanfolyamot akart Budapesten – Törölték Andrei Mangra tervezett táncóráit (Blikk)
Andrei Mangra egy olyan tánctermet keresett, ahol állandó órákat adhat, a megvalósítás a célegyenesben volt. Januárban indult volna a Lady Latin nevű foglalkozás, de a botrány után megszakadtak a tárgyalások. Részben azért, mert nem bíztak a közös munka sikerében, részben azért, mert Mangra is eltűnt.
dec. 4
5:09
A Manchester City még mindig a legjobb lehetne Guardiola legrosszabb szezonjában (Magyar Nemzet)
Fontos statisztikai mutatókban jobb a címvédő a Premier League-ben, mint a Liverpool, de hiába.
dec. 4
5:15
Joe Biden bevallotta, hogy hazudott (Magyar Nemzet)
Az amerikai közvélemény átlát a szitán.
dec. 4
5:15
Mesterséges intelligencia + lakosság: térképre került, hol találkozhatunk itthon inváziós szúnyogokkal (Telex)
Az Ökológiai Kutatóközpont úttörő módon használta fel a közösségi tudományt a veszélyes kórokozókat is terjeszteni képes szúnyogfajok előrejelzési modelljében, ami járványkezelésben is jól jöhet.
dec. 4
5:17
A genderideológiából csak a zűrzavar fakad (Magyar Nemzet)
Nicholas Tate szerin a konzervatív iskola a valódi tudományokról szól.
dec. 4
5:21
Jövőre az ideinél is alacsonyabb béremelkedés várható, ami miatt sokan új állás után nézhetnek (ProfitLine)
Idén a leginkább jellemző béremelés 6-10% között volt a fehérgalléros specialisták körében, jövőre viszont 5-8%-os sáv várható a Grafton Recruitment toborzócég szerint. A cég Salary Guide kiadványai alapján a dolgozók kifejezetten nyitottak a váltásra, így jövőre sokan kereshetnek maguknak új munkahelyet. A felmérésből kiderült az is, hogy a munkaa
dec. 4
5:21
Ilyen nincs: évi több mint 1 milliárdot kaszál az All I Want For Christmas még 20 év után is (Ripost)
Mariah Carey gigaslágerének legyártása minden forintot megért.
dec. 4
5:21
Még mindig marad a szürke - időjárás (Infostart)
2-7 foknál ne várjunk többet!
dec. 4
5:21
Brutális látvány: így ringanak a bombázó hatalmas mellei (BorsOnline)
Igencsak forró felvételt osztott meg magáról a szépség.
dec. 4
5:21
Pali bácsi szimata (Magyar Nemzet)
A Bécsben élő Paul Lendvai megszállottan hisz a magyar baloldalon fel-felbukkanó ügyeletes messiásoknak. Most éppen Magyar Péterben látja a jövőt.
dec. 4
5:21
Elérkezett a pillanat, amikor a lakhatás ügyében is meg kell állapodnunk, mi az állam feladata (Telex)
A lakhatási probléma térképének elemeit már mindenki látja. Annak, hogy lesz-e megoldás, hamarosan szintén ki kell derülnie, de a 2025-ös költségvetés nem sok jót ígér.
dec. 4
5:21
Egy döbbenetes hiba miatt rengeteg gyorshajtó úszta meg a bírságot (naphire.hu)
Tízezer feletti gyorshajtónak engedték el a bírságát Németországban, mivel nem sikerült időben kiszabni a büntetést. Az érintett 10 242 autós Szászország területén, Chemnitz, Drezda és Lipcse környékén közlekedett, amikor a sebességhatár túllépését rögzítették, azonban a szabálysértéseket nem tudták időben feldolgozni.
dec. 4
5:21
Amekkora siker volt, hogy Albert Flórián kapta az Aranylabdát, annyira szörnyen kezelték itthon (Telex)
Még a győzelme dátumát is rosszul jegyzi saját egykori klubja is: elterjedőben van, hogy december 4-én nyerte meg az Európa legjobbjának járó címet, de ez nem igaz.
dec. 4
5:21
Százezreket spórolhatsz, ha így használod az éjszakai áramot – mutatjuk, mit tegyél (Hóvége)
Vannak olyan kedvezményes tarifák, amelyekkel csökkenthetjük a költségeinket.
dec. 4
5:23
Verőlegénytempó – újra szintet lépett Magyar Péter (Magyar Nemzet)
Valóban olyan rettenthetetlen macsó ez az arrogáns miniführer, aki mint egy emberi jogi keresztapa, bosszúszomjasan végigtrappol az országon?
dec. 4
5:27
Ki számára és mikor igényelhető a vidéki otthonfelújítási támogatás? (Alternatív Energia)
A vidéki otthonfelújítási támogatás 2025. január 1. és 2026. június 30. között, 5000 főnél kisebb településeken érhető el, maximum 3 millió forintos vissza nem térítendő összeggel, gyermeket nevelőknek, korszerűsítési munkákra.
dec. 4
5:27
Időjárás: Mutatjuk, mikor jön a változás! Havazás is lehet (Agroinform)
Egyre keményebbek az éjszakai fagyok.
dec. 4
5:27
Égetik a pénzt a magyar webshopok? (Márkamonitor)
Dinamikus remarketing-és mesterséges intelligencia kampányok, Google- és social media hirdetések, havi riportok és állandó Analytics elemzések. Mindössze néhány alapvető fogalom és eszköz a 21. századi online marketing szakterületéről, amelyekkel a legtöbb e-kereskedő előbb-utóbb kénytelen szembenézni.   Bár a piac tele van mindenféle látványos sta
dec. 4
5:27
Hidegrázós élmény: kikerült a Kraven, a vadász első 8 perce (Igényesférfi.hu)
Nem kell tovább várnunk rá, hogy szemtől szemben találkozzunk Kravennel, a rettegett vadásszal, a Sony Pictures ugyanis nemrég maratoni hosszúságú ízelítőt adott az ünnepi szezon borongós hangulatú szuperhősfilmjéből.
dec. 4
5:27
Nagy bajban Terence Hill, panaszkodnak a rajongók a könyve miatt (Promotions)
Terence Hill-nek közleményt kellett kiadnia a panaszkodó rajongók miatt.
dec. 4
5:27
Látszatintézkedés Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Átnevezték.
dec. 4
5:27
Javulhat a kistelepülések ingatlanállománya (Magyar Nemzet)
Most átfogó rekonstrució lehetséges, ami nagyban javítja a lakhatási körülményeket.
dec. 4
5:27
5 + 1 vesetisztító ital, ami segíthet megőrizni a egészséges működést (egy.hu)
Létfontosságú szervünk a vesénk. Többek között segít a szervezet só- és vízháztartásának szabályozásában és a fölösleges, káros méreganyagok eltávolításában a szervezetünkből. Nem megfelelő működés esetén ezek a méreganyagok felhalmozódhatnak a szervezetünkben, komoly egészségügyi problémákat okozva. Megelőzésképpen érdemes lehet olykor megtisztíta
dec. 4
5:27
Felkészülés a télre lovasként (Magyar Mezőgazdaság)
Nyakunkon a tél, igaz, még nem mutatta meg igazán zord arcát, nem árt felkészülni rá. Az alábbiakban néhány jótanácsot olvashatnak, ami lovainknak és magunknak is segít átvészelni a sötét, hideg téli hónapokat a lovardában.
dec. 4
5:27
9 nap múlva lezárul a történelem legnagyobb memecoin előértékesítése (Fintech)
Hivatalosan csupán kilenc nap választ el minket a Pepe Unchained megjelenésétől, a befektetők pedig sorban állnak, hogy csatlakozzanak. Az előértékesítés óriási sikert aratott, ami talán még a fejlesztőket is meglepte. Már közel 65 millió dollárt gyűjtött össze, ezzel a történelem egyik legsikeresebb memecoin előértékesítésévé vált. Az első Layer 2
dec. 4
5:27
Az empaták 7 jellemző tulajdonsága. Vajon te is közéjük tartozol? (Bien)
Talán nem is tudod, de lehet, hogy te is empata vagy. Ez annyit jelent, hogy nagy hatással van rád mások érzelmi állapota, és annyira törődsz a többi ember lelkével, hogy gyakran a saját életedet háttérbe szorítva próbálsz rajtuk segíteni. Te magadra ismersz az alábbi tulajdonságokból?
dec. 4
5:27
A Waze legjobb funkciója végre megérkezik a Google Térképbe (ICT Global)
Még 2013-ban a Google felvásárolta a Waze-et. Alig 11 évet kellett csak várni ahhoz, hogy az utóbbi egyik kiemelkedő funkciója végre megjelenjen a Térképben is.
dec. 4
5:33
Másfél millió éves emberi lábnyomra bukkantak, átírhatja az emberi fejlődésről szóló tudásunkat (hirado.hu)
A kutatás során szerzett adatok új megvilágításba helyezi az első emberek fejlődését és viselkedését.
dec. 4
5:33
Lékai és társai eljátszottak a Fradi elleni meccs gondolatával (Magyar Nemzet)
Az idény előtt a bennmaradás volt a cél, a Kozármisleny mégis az NB II élén telel.
dec. 4
5:33
Nem Oké – Jótékonysági est az iskolai zaklatás ellen (Nőiváltó)
Darázs című színházi és szakmai beszélgetéssel összekötött jótékonysági estet tartanak az Átriumban. A bevétellel diákok és pedagógusok ingyenes részvételét biztosítják az UNICEF Magyarországgal közös, iskolai zaklatás elleni edukációs programban.
dec. 4
5:35
"A feministák belátták, hogy a férfiaknak mindvégig igazuk volt“ (Magyar Nemzet)
G. K. Chesterton konzervatív gondolkodó több, mint egy évszázaddal ezelőtti megállapításai ma még nagyobb súllyal nehezednek a vállunkra, mint a maga idejében.
dec. 4
5:39
Döntöttek Andrea sorsáról, aki transzneműként harcol a bíróságon a korkedvezményes nyugdíjáért (Blikk)
Fordulópontjához érkezett egy transznemű nő példátlan ügye, aki azért fordult a bírósághoz, hogy végre kimondják: jár neki a 40 év szolgálati munkaviszony után járó kedvezményes nyugdíjjogosultság.

Keresés