2024. december 4. szerda

dec. 4
14:57
Súlyos veszteségeket szenvednek az ukránok Kurszknál (Magyar Hírlap)
A fele is szörnyű – lenne.
dec. 4
14:57
Súlyos büntetést kapott a Hydra darknet platform alapítója (BitcoinBázis)
Az orosz bíróság súlyos ítéletet hozott Stanislav Moiseev, a Hydra nevű illegális online platform alapítója és 15 társa ügyében. A vádlottakat bűnszervezet létrehozásáért és kábítószer-kereskedelemért ítélték el. A Hydra, amely működése során több mint 5 milliárd dollár értékű kriptovalutát kezelt, 2022-ben zárta be kapuit. Életfogytiglan Moiseevne
dec. 4
14:57
Skorpióméregből gyógyszer: jelentős áttörés az Alzheimer-kór gyógyításában (EgészségKalauz)
A Debreceni Egyetem szakemberei által végzett, nemzetközi együttműködésben megvalósult kutatás jelentős áttörést hozhat a daganatos betegségek, valamint a Parkinson- és Alzheimer-kór kezelésében.
dec. 4
14:57
10 fun fact december szülötteiről, a Nyilas jegyűekről (Bien)
Az év utolsó hónapjában különösen inspiráló időszakra készülhetünk, hiszen a kalandvágyó és szabadságszerető Nyilasok energiája mindannyiunkat átjár majd. Kíváncsi vagy, hogy mi teszi a jegy szülötteit annyira különlegessé? Összegyűjtöttünk 10 izgalmas tényt a jegy szülötteiről!
dec. 4
15:03
Lendületben itthon az újautó-piac, most lehet jó üzletet kötni (Infostart)
A növekedésben nagy szerepet játszott az autóipar stabilizálódása, a bővülő modellkínálat és a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek – mondta Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brandmenedzsere.
dec. 4
15:03
MKPK: A katolikus egyház határozottan lép fel a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel szemben (hirado.hu)
A katolikus egyház együttérzéssel gondol azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást
dec. 4
15:03
Ringbe küldték az elhízás elleni csodaszereket, elképesztő eredmény született (Portfolio)
Az Eli Lilly szerdán közölte, hogy a Zepbound nevű elhízás elleni gyógyszerét szedő betegek 47 százalékkal többet fogytak, mint azok, akik a Novo Nordisk által forgalmazott Wegovy-t kapták. Ez volt az első nagy kutatás, amelyben a rendkívül keresett rivális gyógyszereket fej-fej mellett vizsgálták.
dec. 4
15:03
Víznyelő nyelhette el a nagymamát (hirado.hu)
Egy 64 éves pennsylvaniai nagymama nyomtalanul eltűnt, miközben macskáját kereste.
dec. 4
15:03
Golovin Vlagyimir: Úgy készülünk, hogy a saját játékunkat próbáljunk játszani (m4sport.hu)
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak a saját játékát kell játszania Montenegró ellen a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság debreceni középdöntő-csoportjának első fordulójában.
dec. 4
15:03
Mi legyen a köztes növényekkel? (Agrofórum)
A köztes növények terminálása ugyan mostanában feladat, de nem mindenáron. Van, amikor érdemesebb megvárni, míg az időjárás téliesre fordul.
dec. 4
15:03
Magyarország mentességet kért az amerikai szankciók alól (Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter szerint nem lenne példátlan, ha a Gazprom kivételt kapna a földgázszállítások kifizetése esetében.
dec. 4
15:03
Gulyás Gergely: Mintegy 1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése (Demokrata)
Folytatódik a hiánypótló és rendkívül sikeres Magyar Falu program.
dec. 4
15:03
Így fogadta Ferenc pápa Orbán Viktort (Magyar Nemzet)
Deák Dániel osztotta meg a közösségi médiában a felvételt.
dec. 4
15:09
Új regionális marketing vezetője van az IKEA-nak (Kreatív Online)
2024. december 1-jétől Rostislav Čítek veszi át a marketing vezetői pozíciót Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában, hogy tovább erősítse a márka jelenlétét és irányvonalát.
dec. 4
15:09
Marad az alapkamat (hirado.hu)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának nyolc tagja az alapkamat szinten tartására, egy döntéshozó pedig 25 bázispontos csökkentésre szavazott a testület novemberi ülésén a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
dec. 4
15:09
Desmond Child: A Megasztár versenyzőinek nincs szüksége a segítségemre (Ripost)
Desmond Child szerint jó énekesek vannak a Megasztárban.
dec. 4
15:09
Golovin Vlagyimir: Úgy készülünk, hogy a saját játékunkat próbáljuk játszani (m4sport.hu)
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak a saját játékát kell játszania Montenegró ellen a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság debreceni középdöntő-csoportjának első fordulójában.
dec. 4
15:09
Vajna Tímea még mindig Andy Vajna sírjánál vigasztalódik (BorsOnline)
Vajna Tímea megint kilátogatott néhai férje sírjához.
dec. 4
15:09
Sarah Ferguson óriáskakason lovagol: a yorki hercegné élvezi a nagymamaságot (Life)
A yorki hercegné rengeteg szerepben kipróbálta már magát az életben — volt író, producer és műsorvezető —, ám van egy, ami mindent visz nála. Sarah Ferguson akkor a legboldogabb, amikor a nagymama szerepét öltheti magára.
dec. 4
15:09
Élesítette Kína a kritikusásvány-fegyvert (Bitport)
Peking ezzel vágott vissza a félvezetőiparát sújtó újabb amerikai exportkorlátozásokért.
dec. 4
15:09
Ennyibe fáj az elektromos autó, ami még a Tesla Model 3-at is legyorsulja (Hamu és Gyémánt)
Debütált a hazai elektromosautó-kínálat élvonalában a Volkswagen ID.3 GTX sportos spanyol testvérmodelljének tekintett Cupra Born VZ, írja a Haszon. A hátsókerék-hajtású modell az egyik legfelkapottabb Teslánál is gyorsabban éri el a 100 km/órát.
dec. 4
15:09
A jó csokoládé titkai (Magyar Hírlap)
A jobb minőségű csokoládék általában nádcukrot tartalmaznak, amelynek sokkal lágyabb az íze, mint a kristálycukornak.
dec. 4
15:09
Bayer Zsolt: Fát is lopott? (Magyar Nemzet)
"Felfüggesztett szabadságvesztést kapott a férfi, aki önkielégítést végzett a Máv vonatán"
dec. 4
15:11
A METU MNB Intézet hallgatói a világ élvonalában (Magyar Hírlap)
Nemzetkö siker az ETF Global Portfolio Challenge tízhetes globális befektetési versenyén.
dec. 4
15:15
Miért érdemes elektromos grillt választani? (Mindmegette)
A grillezés az egyik legkedveltebb főzési módszer, amely összehozza az embereket, és különleges ízeket varázsol az asztalra. Az elektromos grillek egyre népszerűbbek a grillezés szerelmesei körében, hiszen számos előnyt kínálnak a hagyományos faszenes vagy gázos grillekkel szemben. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, miért lehet érdemes ezt a modern esz
dec. 4
15:15
Jude Law-val erősít az új Star Wars-sorozat – ezt kell tudni a Kóbor alakulatról (Blikk)
Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars-univerzum. A "Star Wars: Kóbor alakulat" egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek egy különös és veszélyes galaxisban. Bár gyerekek a cselekmény főszereplői, ne szám
dec. 4
15:15
Iváncsik Gergőt az európai kézilabda "halhatatlanává" avatják (Infostart)
Máig nem szakadt el a sportágtól a veszprémi legenda. Az EHF Hírességek Csarnokában jövő szombaton lesz a ceremónia.
dec. 4
15:15
Gulyás Gergely: 1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése (hirado.hu)
Mintegy 1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése a Magyar falu programnak is köszönhetően – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter éves meghallgatásán a parlament igazságügyi bizottságának szerdai budapesti ülésén.
dec. 4
15:15
Új magyar légitársaságot alapítanának (Portfolio)
Az üzbég My Freighter két újabb légi üzemeltetői engedély megszerzését tervezi terjeszkedési stratégiájának részeként, az egyiket Magyarországon, a másikat Szaúd-Arábiában, írja az AIRportal.
dec. 4
15:15
"Számtalan alkalommal beszéltek telefonon" - Gulyást egy Orbán-Trump találkozóról kérdeztük (ATV)
Lesz-e Orbán-Trump találkozó, miután szombaton Donald Trump Párizsban lesz? - kérdeztük Gulyás Gergelyt, aki erre azt mondta: "nincs erről tudomásom". De szerinte lesz hivatalos amerikai elnöki látogatás Budapesten az elkövetkező négy évben, és az atv.hunak a miniszter azt is valószínűnek nevezte, hogy Orbán Viktor kap majd meghívást a Fehér Házba.
dec. 4
15:15
Sainz: Hat hónapig elérhető voltam a Red Bull számára, nem engem választottak (m4sport.hu)
Nem érzi elszalasztott lehetőségnek Carlos Sainz, hogy nem várta meg, lesz-e szabad hely a Red Bullnál év végén. Számára világos volt, hogy a csapatot nem érdekli versenyzőként.
dec. 4
15:15
Globális fellendülés: a vártnál nagyobb gazdasági növekedésre számít az OECD (vg.hu)
A szervezet szerint a nemzetközi gazdaság még a jelenős kihívások ellenére is ellenálló marad.
dec. 4
15:15
Nem fér meg egy csárdában Rutte és Trump (Magyar Hírlap)
Már most dúl a harc.
dec. 4
15:15
Az Európai Beruházási Bank elnökével egyeztetett Varga Mihály (Demokrata)
Magyarország támogatja az Európai Beruházási Bank forráskihelyezésének gyorsítását.
dec. 4
15:15
Kriptószenzációk: Dogen 2,5 milliós előértékesítéssel hódít, XRP tartja magát 2 dollár felett, Cardano átlépi az 1 dolláros határt! (BitcoinBázis)
Nagy mozgások zajlanak a kriptovaluták piacán. Az új Dogen érme 2,5 millió dolláros előértékesítést produkált. Az XRP továbbra is erősen tartja magát 2 dollár fölött, míg a Cardano (ADA) végre átlépte az 1 dolláros határt. Ezek a változások jelentős hullámokat keltenek a befektetők körében. Mi hajtja ezeket a változásokat? Az alábbiakban részletese
dec. 4
15:15
Magyar-Menczer balhé: eddig nem látott felvételt publikáltak (naphire.hu)
Az ATV közzétett egy több mint félórás felvételt a Magyar Péter és Menczer Tamás közötti balhéról.
dec. 4
15:15
Önvallomás a színházról - Kern András főszereplésével mutatják be Az imposztort a Pesti Színházban (Digital Hungary)
Komédia a színház varázsáról és kiszolgáltatottságáról, középpontban egy színészóriással. Az Orosz Birodalom által megszállt Vilna városának kis lengyel színháza, hogy megmeneküljön a csődtől, a varsói színészfejedelmet, Bogusławskit hívja meg vendégjátékra. A legendás művész jelenléte alaposan felkavarja a társulat életét, és rádöbbenti őket művés
dec. 4
15:21
7 finom süti, amivel megkínálhatod a Mikulást (Mindmegette)
A Mikulást illik megkínálni egy falat süteménnyel és pár korty tejjel, hiszen hosszú utat tesz meg, míg minden gyerekhez eljuttatja az ajándékokat. Hogy mivel vendégeld meg? Máris mutatjuk a legfinomabb recepteket, amiket biztosan imádni fog az ősz szakállú öregúr!
dec. 4
15:21
Meddig drágulhatnak az európai gázárak? (ProfitLine)
Az európai földgázárak az elmúlt napokban is folytatták a február óta tartó nagy emelkedésüket. A TTF másnapi ár már az 50 euró/MWh-os szintet érinti, miközben a holland gáz ára idén februárban még 25 euró/MWh alatt volt.
dec. 4
15:21
Kínos videó terjed Victoria Beckhamről: a Buckingham-palotában került kényelmetlen helyzetbe David Beckham felesége (Glamour)
Meglehetősen furcsa videó látott napvilágot a tegnapi csúcstalálkozóról a Buckingham-palotából. A felvételen az látszik, amint az egyik díszvendég, Victoria Beckham meglehetősen feszülten, idegesen mosolyogva sétál férje, David Beckham mellett.
dec. 4
15:21
Kerüld ezt az öt ételt, csak fáradtabb leszel ezektől (BorsOnline)
Vannak olyan ételek, amik elnyomják az embert.
dec. 4
15:21
Működik Zelenszkij híres átka (AC News)
"Lesznek még áldozatai": egy orosz médium felfedte Zelenszkij átkának titkát. Akivel kezet fog, arra szörnyű sors vár.
dec. 4
15:21
Bűnösnek vallotta magát a Celsius Network alapítója (KriptoMagazin)
A Celsius Network alapítója és korábbi vezérigazgatója, Alex Mashinsky két bűncselekményben vallotta magát bűnösnek egy kriptocsalási ügyben. 2023-ban Mashinsky letartóztatásra került azzal a váddal, hogy ügyfeleket csapott be és félrevezette őket a Celsius Network jövedelmezőségét és pénzügyi helyzetét illetően. Az ügyészek értékelése szerint rend
dec. 4
15:27
Marad az alapkamat, még ha nem is volt egyhangú a döntés (Infostart)
Egy ellenszavazattal döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról novemberben.
dec. 4
15:27
Komoly mérföldkövet értek el Brüsszelben, egyre közelebb az 1200 milliárd eurós paktum (Portfolio)
Az Európai Unió Tanácsa megállapodásra jutott a pénzügyi adatok hozzáférését és megosztását szabályozó FiDA-keretről, amely komoly előrelépés a tőkepiaci unió létrehozásában, és a magyar EU-elnökség egyik első látható sikere. A szabályozás célja az egységes adatmegosztás megteremtése, amely növeli a pénzügyi szektor hatékonyságát, és javítja a fogy
dec. 4
15:27
Biometrikus ellenőrzés várja a külföldieket Moszkva repülőterein (Spabook)
biometrikus ellenőrzés Moszkva repülőterein
dec. 4
15:27
Óriási meglepetést tartogatott a Föld ideiglenes mini-holdja (Rakéta)
Idén megduplázott a bolygónk körüli holdak száma, de az új mini-hold őrzött egy titkot, amire most derült fény.
dec. 4
15:27
Ukrajna meghívná Oroszországot egy béketárgyalásra (Magyar Hírlap)
Volodimir Zelenszkij azonban kijelentette, Putyint nem érdekli a béke.
dec. 4
15:27
Audiencián fogadta Orbán Viktort Ferenc pápa a Vatikánban (Demokrata)
A tanácskozás során kiemelt figyelmet fordítottak az ukrajnai háború kérdésére.
dec. 4
15:27
A baloldalnak most az a baja, hogy valaki visszaütött (Magyar Nemzet)
Magyar Péter hiába tud híveinek hangzatos beszédeket tartani, éles vitahelyzetben már nagyon gyengén teljesít.

Keresés