Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO külügyminiszteri tanácsülését követően Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a NATO kollektív védelmi rendszerét nem szabad feláldozni vagy kockáztatni semmilyen harmadik ország miatt.
A dm idén is átszínezte a Black Friday napot, és akciók helyett a teljes aznapi forgalma 5 százalékát, több mint 37 millió forintot adományként ajánl fel a Wwf Magyarország élőhely-rehabilitációs projektjére, amelyet a Pélyi Madárrezervátumban valósítanak meg. A Black Friday hatalmas akciói nem illenek a dm-hez, hiszen az üzletekben az év többi n
Az alábbi példa a ChatGPT segítségével született. A mesterséges intelligencia tudja, hogy a munkaalkoholizmus veszélyes az egyénre és a közvetlen környezetre is, és a megoldást is ki tudja választani a kínálkozó lehetőségek közül. Mindig a legjobb, a legészszerűbb és a legegészségesebb mellett dönt, de mi, emberek nem így működünk.
Beköszöntött a tél, és ahogy közeledünk a karácsonyhoz, úgy lesznek egyre rövidebbek a nappalaink. A legtöbben tudják, hogy a téli napforduló az év legrövidebb napja, ami december 21-én van, de hogy miért pont akkor van, milyen hosszú és miért ünneplik, azzal már kevesebben vannak tisztában.
A kritikus gyógyszerek törvény kidolgoztatása, amely az egészségügyi ellátás fenntarthatóságát célozza meg, Várhelyi Olivér magyar biztos feladatkörében lesz.
A dél-koreai törvényhozók szerdán törvényjavaslatot nyújtottak be Jun Szogjol elnök felelősségre vonásáról, miután kihirdette a hadiállapotot, majd órákkal később visszavonta, súlyos politikai válságba sodorva Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságát.
Megerősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank befektetési ajánlású besorolásait szerdán a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg módosította az egyes osztályzatok kilátásait.
Megmosolyogtató, de egyben elgondolkodtató jelenetet láthattunk a Red Bull-táborban a katari verseny után, ami reményt adhat Max Verstappennek, hogy 2025 mégsem a zuhanás éve lesz.
Több mint 80 éve készült a híres fotó, ami a korai feminista mozgalom jelképévé vált We Can Do It plakátot ihlette. Az elmúlt évtizedekben nagy volt a zűrzavar azzal kapcsolatban, ki valójában a plakáton szereplő nő, a sok találgatás után végre kiderült az igazság és az biztos, hogy még csak nem is Rosie annak a neve, aki modellt állt a képhez.
Közösen kutatja tovább a Semmelweis Egyetem (SE) és Krausz Ferenc által vezetett Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) infravörös molekuláris ujjlenyomat eljárásának orvosi, diagnosztikai alkalmazását. Egyebek mellett ehhez hozta létre a két intézmény közösen a Neumann János Adattudományi Intézetet a SE-n belül. A kutatások végső célja, hog
Jeremy Siegel, a Wharton professzora ironikusnak nevezte Trump BRICS-vámjait, megjegyezve, hogy a bitcoin – amelyet Trump támogat – jóval nagyobb veszélyt jelent a dollárra, mint globális tartalékra. Jeremy Siegel, a Wharton School professzora hétfőn kommentálta Donald Trump tervét, miszerint az új elnök 100%-os vámokat vetne ki a BRICS-országokra
A Vatikán közleménye szerint a reggeli pápai audienciát követően a magyar kormányfőt fogadta Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Miroslaw Wachowski külügyi államtitkár. Az államtitkárságon folytatott szívélyes megbeszélésen a felek méltatták a szilárd és gyümölcsöző kétoldalú kapcsolatokat, és elismerésüket fejezték ki amiatt, hogy Ma
A zöld szem a legtitokzatosabb és talán a leglebilincselőbb szemszín, gondoljunk csak a híres Afgán Lány fotóra, ahol a 12 éves Sharbat Gula nézett vissza ránk igéző smaragd tekintetével. A Föld lakosságának mindössze 2 százaléka rendelkezik ezzel a szemszínnel és ha köztük vagy, az alábbi hat szemhéjfestéssel tudod még szebben kihangsúlyozni.
A tavasz óta futó vállalati elektromos autó támogatási pályázaton eddig a BYD dominált az igényelt elektromos járművek típusainak listáján, azonban egy amerikai gyártó most szorosan felzárkózott mögé. Márkaszinten a kínai gyártó továbbra is őrzi vezető pozícióját a népszerűségi rangsorban, de több gyártó is képviselteti magát a versenyben - tájékoz
A szőlészek az olcsó külföldi borok nagyarányú behozatala ellen tiltakoztak, kormányzati beavatkozást sürgetve Franciaország déli részén, Béziers városában.
Ennek a 4 csillagjegynek valóra válnak az álmai december közepén A december erős energiákkal veszi kezdetét, és a bolygóállások változást jeleznek, amelyek mindannyiunkra nagy hatással lesznek és sok jót ígérnek. De kiváltképp 4 csillagjegy lesz olyan szerencsés, hogy valóra válthatja az álmait decemberben. Ikrek Az égi folyamatok nagyon szerencsés
Lekváros és diós kifli, nem kell keleszteni sem! Karácsonyra tökéletes! Szeretjük, mert gyorsan elkészül és bármivel meg lehet tölteni! Tökéletes választás ünnepekre is, hiszen nagyon jól mutat az ünnepi asztalon is. Ez is érdekelhet: Így készül a legjobb mézeskalács Karácsonyra: mindig puha és omlós marad Hozzávalók A recept folytatódik, nyomj a t
Idén is érkezik a Csak a Mentes Karácsonyi Fesztivál, ahol látványkonyhával, könyvbemutatókkal, gyerekprogramokkal, workshopokkal, kóstolókkal is készülhetnek az ünnepekre a látogatók.