Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában eséssel indult a nap. Ma már a magyar tőzsdén is van kereskedés. A nyitást követően megütötték az OTP-t, már több mint 2 százalékos mínuszban is volt a bankpapír, jelenleg azonban már felpattanással próbálkozik az árfolyam. Ami a gazdasági eseményeket illet
Mostanában a Ford mintha sportot űzne abból, hogyan tudja megtáncoltatni a legvérmesebb, leghűségesebb rajongóinak idegrendszerét – legalábbis ami az új
Az indoklás szerint a trolibusz-közlekedé súlyos problémákkal küzd: a járművek és a berendezések elavultak, a rendszer pedig nem elég hatékony. - Jelen állás szerint a trolibuszok helyét akkumulátoros villanybuszok veszik át a kiszervezett járatokon, amelyeket egy magánvállalkozó fog üzemeltetni a következő húsz évben - írja a Magyarbusz Info. 1947
A Kádár-rendszer első éveiben folyamatosan csökkent a születések száma, miközben az abortuszok száma kilőtt. A rendszer azzal válaszolt a problémára, hogy megpróbálta rávenni a magyar férfiakat: elégítsék ki szexuálisan a nőket.
Újév éjjelén még azok is kicsit babonásabbak lesznek, akik egyébként nem hisznek Fortuna kegyeiben. Ilyenkor mindenki a következő évet tervezgeti, nem is csoda hát, ha szívesen megtudnád, mi válik valóra az elképzeléseidből. Így voltak ezzel a régiek is, akik számos babonát hagytak ránk, amivel, a hiedelem szerint, kifürkészhetjük a jövőt. Nagyváro
Valószínűleg újabb rettenetes átkozódás közeleg Bayer Zsolttól, miután a Fidesz főpropagandistájának feleségét vádolta meg a független országgyűlési képviselő.
Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnöke életének 101. évében hunyt el vasárnap. A volt elnök tiszteletére Joe Biden jelenlegi amerikai elnök hivatalos állami temetést rendelt el, megemlékezve Carter életének jelentőségéről és örökségéről.
2024. december 31-től Izrael hat Bitcoinhoz kapcsolódó befektetési alapot (mutual funds) indít, amely mérföldkőnek számít az ország kriptovaluta-befektetési piacán. A hírt a helyi médiák, a Calcalist és a Globes jelentették. Az alapokat hat neves pénzügyi társaság – Migdal Capital Markets, More, Ayalon, Phoenix Investment, Meitav és IBI – indítja.
Megjelent a Budapesti gasztrokalauz, amely 150 különböző helyet ajánl Budapesten, a csúcséttermektől a piaci büfékig. Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője beszélt a gasztrokalauz különlegességeiről, a Michelin és a Gault Millau kalauzok történetéről, valamint a legmagyarabb ételekről és az ízek forradalmáról.
Tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 87 millió forint bírságot szabott ki az MBH bankcsoportra. Az utóellenőrzés során kiderült, nem tettek maradéktalanul eleget a felügyelet által előírtaknak. Ezért újabb 27,5 millió forintra büntették a NER-nek kedves formációt.
Megszólalt Azerbajdzsán államfője a lelőtt utasszállító kapcsán vasárnap. A Kreml kommunikációját meghökkentőnek tartja az elnök. Oroszország cenzúrával vádolja az EU-t, míg több észak-európai ország hatóságai egy orosz szabotázsakció kapcsán vizsgálódnak. Grúziában választások zajlottak, az eredménynek azonban nem örülhetnek Brüsszelben. Ez történ
2024 harmadik negyedévében a projektfinanszírozási hitelek teljes állománya az előző negyedévhez viszonyítva 1,6 százalékkal mérséklődött. A csökkenés a devizában nyújtott projektfinanszírozási hitelek állománycsökkenésének tudható be, míg a forintban fennálló projektfinanszírozási hitelek állománya lényegében nem változott – tájékoztatott az Mnb.
Egyre többen követik szélsőségesen az ún. tiszta étkezés (clean eating) diétát, amelynek során csak organikus, bio vagy éppen kizárólag általuk egészségesnek hitt ételeket esznek. A Semmelweis Egyetem kutatása szerint például a divatmodellek több mint harmada hajlamos lehet az egészséges ételfüggőségre.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,21 pontos csökkenéssel, 79 490,64 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, múlt hétfői záróértékéhez képest minimálisan gyengült. A BÉT részvényindexe, a BUX 751,01 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 79 492,85 ponton zárt a legutóbbi kereskedési napon, december 23-án. Iránykereséssel indulhat a keresked
A most zárult, hét éves uniós pénzügyi időszak operatív programjainak köszönhetően 109 természetvédelmi beruházást valósítottak meg országszerte, és csaknem 42 milliárd forint összértékben, mintegy 180 ezer hektáron javították természeti környezetünk állapotát – számolt be az Agrárminisztérium.
2025 a múlt lezárásának éve lesz 3 csillagjegy számára. Horoszkóp. A múlt sötéten beárnyékolja és befolyásolja a jelenedet. Rengeteg fájdalom, csalódás, szomorúság ért régen és bármennyire is ezt hiszed, nem sikerült ezeket feldolgoznod. Ezzel csak becsapod magad, hogy bebeszéled, jól vagy, nem érdekel a múlt, hogy túl vagy rajta, sikerült tovább l
Cara Delevingne a divatvilág legismertebb arcaként vált híressé, de kevesen tudják, hogy testvérei is figyelemre méltó karriert építettek maguknak, miközben az egymás közötti kapcsolatukat is ápolták.
A hackerek több különböző gyártó Chrome böngészőbővítményeit kompromittálták egy december közepére visszanyúló behatolássorozat során – állítja az egyik áldozat és a kampányt vizsgáló szakértők egybehangzóan. Az áldozatok között volt a kaliforniai székhelyű Cyberhaven adatvédelmi cég is, amely a Reutersnek megerősítette a betörést. „A Cyberhaven me
Jelentős fordulóponthoz közeledünk a magyar lakosság és a vállalkozások részére nyújtott digitális szolgáltatások evolúciójában, ugyanis 2025. január 16. napjától megszűnik az Ügyfélkapu és mellette egy sor bejelentkezési mód a közigazgatási, önkormányzati, bírósági és egyéb ügyintézési portálokra, helyettük csupán két opció marad: a közelmúltban b