Azok, akik még soha nem voltak igazán jó szilveszteri partin, "kötelező bulizásnak" tartják az év utolsó napját, és fennen hirdetik, hogy szerintük márpedig ez épp olyan nap, mint az év többi napja. Pedig a szilveszter egyáltalán nem ugyanolyan, mint bármely más nap az évben, de egyáltalán nem kellene tartanunk tőle. Persze én megértem, hogy vanna
2025. január 31-gyel távozik posztjáról Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter javaslatára 2022 novembere óta töltötte be a tisztséget - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az ukrán erők elfogtak egy megsérült észak-koreai katonát, akit az orosz háború támogatására küldtek – erősítette meg pénteken a dél-koreai kémügynökség.
Azt hihetnénk, hogy az időnként szállingózó hó, és a reggelente csontokba maró hideg, no meg az éjszakai fagy megkeseríti a vakondok életét. Aztán meglátjuk a kertünkben vagy egy közeli tó partján a több tucatnyi vakondtúrást és elgondolkozunk: a vakond nem alszik téli álmot?
Történelmi magasságokban jár a világ első kriptovalutája, a bitcoin. A digitális fizetőeszköz december 5-én átlépte a 100 000 dolláros, vagyis közel 40 millió forintos álomhatárt. A kriptovaluták népszerűsége pedig várhatóan a közeljövőben sem fog csökkeni, így nem csoda, hogy immár a legnagyobb luxusmárkák is elfogadják ezeket a digitális valutáka
A közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítások durva, sértő vagy sokkoló jellege a bírói gyakorlatban önmagában még nem indokolja azok korlátozását, hiszen nem mindenki képes szofisztikáltan kifejteni a véleményét – egyebek mellett erről olvashatunk az ORAC Kiadó és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében megjelent új szaki
2025. január 31-gyel távozik posztjáról Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter javaslatára 2022 novembere óta töltötte be a tisztséget. Az elmúlt két évben a Posta, mint az ország legnagyobb postai szolgáltatási és csomaglogisztikai vállalata, jelentős fejlődésen és fejlesztésen ment ke
Várható olvasási idő: 2 percSzombattól már legálisan vásárolhatunk a legkomolyabb pirotechnikai eszközökből is, a Lidl idén is nagy választékkal készül.
2025. január 31-gyel távozik posztjáról Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter javaslatára 2022 novembere óta töltötte be a tisztséget.
Egy, a növényvédő gépek felülvizsgálatával foglalkozó franchise rendszert vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és megállapította, hogy a rendszert működtető MANOK-Növényorvos Kft. bizonyos kikötések révén a piac felosztására és az árak rögzítésére irányuló versenykorlátozó célú jogsértést követett el. A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét,
Londoni pénzügyi elemzők szerint a belátható előrejelzési távlatban az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága. Magyarország várhatóan megőrzi helyét a lista felső harmadában. A CEBR számításai szerint a folyó áron számolt nominális magyar GDP a 2024-re várható 220 milliárd dollárról 2039-ig 462 milliárd dollárra emelkedik.
A január általában az új kezdetek és a tervezés időszaka, de ha egy kis kikapcsolódásra vágysz, a Netflix gondoskodik róla, hogy ne maradj szórakozás nélkül. Az év első hónapjában számos régóta várt folytatás és vadonatúj történet érkezik a képernyőkre, amelyek garantáltan felpörgetik a hosszú téli estéket.
Legyen szó munkáról, technológiáról, divatról vagy szokásokról, a Z-generáció tagjai bátran szakítanak azzal, ami számukra elavultnak tűnik. Bármennyire is hihetetlen ezt X- vagy éppen Y-generációsként olvasni, de a Z-generáció tagjai már csaknem mind felnőttek: 1995-2009 között születtek, azaz aktuálisan 15-29 évesek. De vajon mik azok a hétköznap
A leggazdagabb magyarok listáját ismét Mészáros Lőrinc vezeti. A felcsúti milliárdos az elmúlt évben megduplázta vagyonát. A növekedés hátterében a lista készítői szerint nem gazdasági csoda, hanem főleg állami beruházások, kölcsönök és rafinált tulajdonrész-cserék állnak.
Azt már régóta tudjuk, hogy zöldségeket kell ennünk, és ideális esetben a szivárvány minden színében. Az amerikai étrendi irányelvek napi 2,5 csésze zöldséget és 1,5 csésze gyümölcsöt javasolnak, ám sokan nem fogyasztanak eleget belőlük. A zöldségek tele vannak jótékony tápanyagokkal, amelyek segíthetnek elkerülni a krónikus egészségügyi problémáka
Hány tonna virslit vesznek a hazai vásárlók szilveszterre? Hogyan lesz a legnépszerűbb pezsgő a gyerekeknek szánt változat? Ketchup, majonéz vagy mustár a nyerő? Milyen rágcsálnivalókat választanak a magyarok az év utolsó napjához közeledve? A válaszokat a Kifli.hu szakértői az online szupermarket 2023-as adatai alapján adják meg.
Valami fundamentális baj van azzal a társadalommal, ahol egy nő több pénzt tud keresni a teste kiárusításával, mint az eszével, a személyiségével vagy a kreativitásával. Ki ezért a felelős? – teszi fel a kérdést véleménycikkében a nőjogi aktivista.
A Revolut 2025-ben tervezi bevezetni új biztonsági megoldását, a Revolut Pay-t, amely kifejezetten a kriptovaluta csalásoktól védi ügyfeleit. Az egy éves tesztidőszak alatt a résztvevő felhasználóknál a csalási kísérletek száma felére csökkent. A több mint ötven millió felhasználóval rendelkező globális neobank, a Revolut, 2025-től minden kriptoval
Nincs könnyű helyzetben a magyar borágazat, a csökkenő borfogyasztás és az újvilági borok térnyerése egyre nagyobb versenyre készteti a termelőket, akik a klímaváltozás hatásait is egyre inkább a bőrükön érzik, miközben a fiatalok szinte teljesen elfordultak a borivástól. Ugyanakkor az idei szüret az átlagosnál jobbnak bizonyult, a reprezentációs a
Mozgalmas volt a karácsony, hiszen a három nap alatt, december 24 és 26-a között 632 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 489 esetben műszaki mentést végeztek a tűzoltók, 143 esetben tűznél avatkoztak be. Összesen 84 lakóépületben keletkezett tűz. A három karácsonyi nap alatt 12 lakóépület vált tűz miatt lakhatatlanná, 33 embernek kellett elhagynia