A kommunizmus bukása után a nyugati világban újfajta politikai küzdelem zajlik, a liberálisok nemzetközi világkormányzást és progresszív világrendet építenek, a velük szemben fellépő patrióták pedig ragaszkodnak a nemzetek alapján szervezett világrendhez - mondta Orbán Viktor a Magyar Nemztenk adott interjújában.
Hisszük, hogy imáinkban személyesen tudunk kommunikálni Istennel, és neki hatása van az emberiség sorsára - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából , hangsúlyozva, hogy ezért nem lehet abbahagyni a békéért való imát.
Kényszerleszállást hajtott végre a SWISS légitársaság Bukarestből Zürichbe tartó gépe hétfő este Ausztriában, mert meghibásodtak a hajtóművek. Füst keletkezett az utastérben és a pilótafülkében, ami miatt a fedélzeten tartózkodó 17 ember orvosi ellátásra szorult – közölte a légitársaság.
2024-ben sem hagyott fel a kormány azzal a régóta bevett gyakorlatával, hogy a hosszú ünnepi szünetek előtti utolsó pillanatban hirdet ki számtalan fontos döntést. Így történt ez a karácsonyi ünnepek előtti utolsó munkanapon is. December 23-án ugyanis több közlönyt is "betett a karácsonyfa alá". Ezek egyikéből kiderül, hogy milyen gyakorlati követk
Piroska október elején lett rosszul, kórházba szállították, de elkapott egy fertőzést, ami végzetesnek bizonyult. József egyedül maradt három gyermekükkel, ez lesz az első karácsonyuk az édesanyjuk nélkül.
Múlt héten a hétfőtől péntekig terjedő időszakot a TV2, a hétvégét az RTL nyerte. Összességében viszont megint a TV2 ért el jobb heti átlagot, amiben nagy szerepe volt a Házasság első látásra című műsornak. A korábbi hetinél kisebb előnnyel, de az 51. hetet, azaz a december 16. és 22. közötti időszakot is megnyerte a TV2.
A miniszterelnök interjúban beszélt arról, hogy szerinte a 2020-as amerikai választást elcsalták, és arról is, hogy Putyin pedig "korrekt partnere" a magyar kormánynak.
A főváros egyik kerületében hatezer kisgyerek, negyvenezer kutya, megannyi macska és a tűzijáték hatásaira különösen érzékeny vadmadár állomány lehet biztonságban az ünnepi időszakban. Elvész vajon az ünnep durrogtatás nélkül?
Még 2020-ban röppentek fel az első hírek arról, hogy a magyar állam visszavásárolná a budapesti repteret, végül többéves egyezkedés, üzengetés és tárgyalássorozat után idén nyáron megszületett a megállapodás: a francia repülőtér-üzemeltetővel, a Vinci-vel közösen megveszi az állam a Budapest Airportot. Ambiciózus tervek vannak, az új tulajdonosok j
Rekordgyorsan, kevesebb mint 4 perc alatt kiszállított étel, egy millió forintos bevásárlás és közel ezer leadott rendelés egy felhasználótól: több rendhagyó eredmény is született 2024-ben a foodoránál. Az ételkiszállítási szolgáltató összeállításából az is kiderül, hogy milyen ételek a legnépszerűbbek a magyar, osztrák, cseh, norvég, svéd és
Vannak dalok, amik nélkül nem ünnep az ünnep, és hogy a család egyetlen tagja se unja meg a lejátszási listát, évek tapasztalatából egy igazi (karácsonyi) zenerajongó teszi közkinccsé az évek kemény munkájával összeválogatott daltermést.
A karácsonyi ebédek vagy vacsorák úgy kezdődnek, hogy mindenki a konyhában sürgölődik, s végül csak épp a háziasszony nem fér ott el, aki tudná, hogy mit, mikor és hogyan szeretne feltálalni. Íme néhány nagyszerű előétel, amellyel garantáltan lefoglalhatjuk a segítőkész kezeket, és így marad helyünk a konyhában a főételek tálalására. Noha ezek a ka
2024 a magyar filmek éve volt. Megható történetek, harsány nevetések és elgondolkodtató pillanatok sora töltötte meg a mozikat. A Blikk Filmklikk Movie Awards keretében idén először választottuk meg a legkiemelkedőbb hazai alkotásokat, amelyek között megindító drámák, szívhez szóló zenés alkotások és már-már könnyfakasztó vígjátékok is szerepelnek.
Gulyás Gergely szerint az a stílus, ami Magyar Péterrel és a Tisza Párttal az idén megjelent a közéletben, minden eddig ellenzéki megnyilvánulást és próbálkozást alul tud múlni.
Csokoládék, pralinék, csokis sütik, kekszek, szaloncukrok… Karácsonykor megtelik illatozó finomságokkal a lakás, és az ember óhatatlanul elöl hagy valamennyit, kiszolgáltatva a beles ebnek (büdös dögnek), amely csak erre a pillanatra vár. Milyen következményekre kell számítani, szaladjunk-e a legközelebbi (méregdrága) ügyeletre?
Az univerzum idén is számtalan izgalmas eseményt és felfedezést tartogatott számunkra – a távoli galaxisok titkaitól az új bolygók felfedezéséig. Ennek apropóján összegyűjtöttük a 2024-es év hat emlékezetes űrbéli eseményét.
Richomme 43 nap, 11 óra, 25 perc alatt jutott el a Horn-fokig, és kezdhette meg a záró Atlanti-óceáni szakaszt. Ez 3 nap, 13 óra, 9 perccel jobb, mint a 2016/17-es Vendée Globe-on elért, Armel Le Cléac'h által tartott rekordidő. A képre kattintva megnézhet egy videót Dalin hátránya minimális, csupán 8,9 tengeri mérföld (16,5 kilométer) az első hely
Matt Gaetz hiába mondott le a képviselőségről és a miniszteri jelölésről, az etikai bizottságban a republikánusok is a jelentés ismertetése mellett döntöttek.
Sokfelé erős, a Dunántúlon és az északi országrészben viharos lesz az északias szél kedden; elsősorban azokban a térségekben veszélyben lehetnek a szabadtéren elhelyezett karácsonyfák és díszítőelemek - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
A közelmúltban ért véget a TV2-n a Megasztár című nagymúltú tehetségkutató hetedik szériája, melynek fináléjában végül Gudics Máté emelkedhetett a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.
December 24-én, magyar idő szerint 12:53-kor a Parker napszonda (angolul Parker Solar Probe, PSP) történelmet fog írni azzal, hogy minden eddiginél közelebb fog elhaladni a Nap mellett. 2018. augusztus 12-én a NASA elindította a Parker napszondát a csillagunk felé, abban a reményben, hogy rengeteg, a Nap tevékenységével kapcsolatos rejtélyt oldhat
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) japán elnökjelöltje, Vatanabe Morinari szerint az öt földrészen, öt városban egyszerre lehetne rendezni nyári olimpiát.
Idén először ünnepli a születésnapját és a karácsonyt is négygyermekes édesanyaként Kulcsár Edina, hiszen idén született meg a legkisebb fia, Dion. A barna szépség 34 éves lett december 23-án, melynek alkalmából egy különleges fotósorozaton mutatta meg a két lányát és két fiát egyszerre. Nem kérdés, hogy egyszerűen sugárzik a boldogságtól.
A magdeburgi támadó autójában hétfő este egy végrendeletet találtak. A dokumentum szerint a teljes vagyonát a Német Vöröskeresztnek szánta. A dokumentumban nem volt politikai üzenet.
A gyomorhangok, a fájdalmas gázok és a kellemetlen bélmozgások csak néhány a problémák közül, amelyekkel akkor szembesülünk, amikor emésztőrendszerünk nem működik jól. De talán kevesen tudják, hogy bizonyos italok fogyasztása megnyugtatja az emésztőrendszert, javítja a bélrendszer egészségét, és elősegíti a tápanyagok felszívódását.A meleg víz és a
A korábbi bejelentéseknek megfelelően a kormány módosítja a Babaváró hitelnél az életkori elvárást 2025. január elsejétől. Gyakorlatilag a feleségre vonatkozó életkori feltételen könnyít a jogalkotó.
Az NGM közleménye szerint azért, mert "a magyar munkaerő az első". Megjelent egy másik, vendégmunkásokról szóló rendelet is, amely csak Grúziát és Örményországot sorolja fel szóba jöhető harmadik országként.
Ugye veled is előfordult már, hogy túl sokat vagy túl gyorsan ettél, utána pedig felpuffadtál, túlságosan eltelítódtél vagy egyszerűen csak elálmosodtál? Ez az év végi ünnepi időszakban különösen könnyen megeshet bármelyikünkkel, és bizony jó néhány kellemetlen pillanatot is okozhat. Hogy ne így legyen, mutatunk néhány italt étkezés utánra Amanda S
Szüksége lenne még egy "elfelejtett" ajándékra? Jó lenne még egy nyitvatartó élelmiszerboltot találni? Tippek a karácsonyi ünnepek előtti pillanatokra és a következő napokra.
A TV2 december 23-án dupla adással jelentkezett volna a Házasság első látásra című párkereső reality-ből, a műsor nézői azonban végül csalódottan állhattak fel a foteljükből.
Az elmúlt két hónap adatai a pályázói kedv egyértelmű megélénkülését mutatják a vállalati e-autó programban. A 30 milliárd forint keretösszegű kiírásban október végén léptek életbe a lehetséges résztvevők körét bővítő módosítások, azóta 2022-ben alapított gazdasági társaságok is indulhatnak, bármiféle bevételi elvárás nélkül, és akkor is, ha korább