2024. december 24. kedd

dec. 24
12:06
Szenteste megnyitja a Szent Péter-bazilika szent kapuját (Magyar Hírlap)
Ferenc pápa ünnepi misét vezet.
dec. 24
12:12
Horogra akadt Ráckevén az év legnagyobb csukája (Infostart)
A különleges hal több mint 10 kilogrammot nyomott.
dec. 24
12:12
Visszafogottan ünneplik Betlehemben a karácsonyt (Infostart)
Már második éve csendben, visszafogottan ünneplik Betlehemben, Jézus szülőhelyén a karácsonyt a közel tizenöt hónapja tartó gázai háború árnyékában
dec. 24
12:12
Karácsonyi tanmese a rendőrségtől! (Autónavigátor)
Fontos figyelmeztetés érkezett az ORFK-OBB részéről, de karácsonyi csomagolásban. A lényeg, hogy a karácsonyi napokon se üljön senki ittasan a
dec. 24
12:12
Megtalálták a másik magyar túrázót is a szlovén Kamniki-Alpokban (Demokrata)
Egyelőre azonban nem tudják megközelíteni.
dec. 24
12:12
Újabb harckocsik és helikopterek érkeztek Magyar Honvédséghez (Autószektor)
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: "ezek a korszerű harcjárművek és eszközök tovább erősítik katonáink felkészültségét és képességeit a haza szolgálatában." A modern harci eszközök a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként a Magyar Honvédség képességeinek korszerűsítését, olyan jelentős elrettentő erejű haderő építését szolgálják, amely
dec. 24
12:12
Dolgok, amikkel Orbán Viktor nem foglalkozik (Telex)
Már-már szállóigévé vált, hogy Orbán nem foglalkozik üzleti ügyekkel, de az év végi sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az ellenzék, a közvélemény-kutatások és sajtóértesülések sem foglalkoztatják. Általában akkor mondja valamire Orbán, hogy nem foglalkozik vele, ha az neki vagy a kormánynak kellemetlen lehet.
dec. 24
12:12
Leszakadt egy híd Brazíliában, ketten meghaltak (Telex)
A baleset után többeket eltűntként tartanak számon.
dec. 24
12:18
Boldog ünnepeket! (Agrofórum)
Kedves Olvasóink!
dec. 24
12:18
Visszafogottan ünneplik Betlehemben a karácsonyt (Demokrata)
Közel tizenöt hónapja élnek gázai háború árnyékában.
dec. 24
12:18
Aszad felesége válik, menekülne az oroszoktól (AC News)
Aszma Aszad, Bassár Aszad volt szíriai elnök felesége 24 év házasság után beadta a válókeresetet.
dec. 24
12:18
Szigorította a kormány a vendégmunkás-törvényt, csak örmények és grúzok jöhetnek jövőre (Telex)
Maximum 35 ezer vendégmunkás-engedélyt lehet majd kiadni az eddiginél jóval szigorúbb rendelet alapján.
dec. 24
12:18
Az IRS szerint a staking jutalmak adókötelesek (KriptoMagazin)
Az Egyesült Államok Belső Bevételügyi Szolgálata (IRS) újra megerősítette álláspontját, miszerint a staking tevékenységek után járó jutalmak nem minősülnek új tulajdonnak. Ez az álláspont egy olyan jogi kihívást hivatott elutasítani, amely azt kérte, hogy az adózást csak akkor alkalmazzák, amikor a jutalmakat eladják vagy átváltják. A Bloomberg dec
dec. 24
12:24
Karácsonyi örömhírt kapott Tordai Bence: a házáról van szó (Blikk)
Azonnali jogvédelmet ítélt a bíróság Tordai Bencéék számára, így a perek lezárultáig még biztosan nem bontják le a II. kerületi, 150 milliós luxusvilláját. 2022 nyarán röppent fel a hír, hogy jogtalanul építették fel otthonukat. A politikus ezt tagadja, állítása szerint minden papírjuk rendben van, a független igazságügyi szakértő és a bíróság is m
dec. 24
12:24
Már algoritmusok is irányítják a médiaköltések többségét (Piac és Profit)
A globális reklámköltések összértéke jövőre várhatóan eléri a 817,7 milliárd dollárt, ami 5,9 százalékos bővülést jelent a 2024-re várható 772,4 milliárd dollárhoz képest – áll a dentsu globális kreatív, marketing- és médiaügynökségi hálózat által közzétett, a világ 56 országára kiterjedő előrejelzésében. A hazai reklámpiac várható növekedési üteme
dec. 24
12:24
Veszélyes vírus terjed a Facebookon: rá ne kattints, ha ilyen linket kapsz, nagyon megjárod (Pénzcentrum)
A teljes profilunk egy perc alatt eltűnhet, ha rákattintunk a gyanús linkre. Persze több módja is van a megelőzésnek.
dec. 24
12:24
Álom és valóság: ma nem túl jól jövedelmez az illatos, aranyló gyümölcs (Agroinform)
Gyermekkori álmát váltotta valóra a bükkábrányi Jakab János, aki családi vállalkozásában több mint 10 ezer birsfát gondoz.
dec. 24
12:24
44 éves lett Macaulay Culkin: A Reszkessetek, betörők! főszereplőjének szép családja van (Joy)
Macaulay Culkin nagy sztár volt gyerekként, ám éppen emiatt korábban rengeteget szenvedett. Ma már boldog családapa!
dec. 24
12:24
Minden apró részlet kiderült Katalin hercegné és Vilmos herceg karácsonyi szokásairól (Glamour)
A királyi család karácsonyáról hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy sokkal másképpen ünneplik, mint mi. Mindenki arra gondol, hogy a rengeteg ember, az ínycsiklandó fogások, a személyzet, aki minden kérésüket lesi még karácsonykor is, teljesen más szokásokhoz vezet, mint ami egy átlagos ember nappalijában történik az ünnepek során.
dec. 24
12:24
Szemerei János: Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat (Demokrata)
Nem fegyverekkel szerzik és tartják meg, de a végső győzelem mégis az övé – mondta.
dec. 24
12:24
Ferenc pápa szenteste megnyitja a Szent Péter-bazilika szent kapuját (Demokrata)
Ünnepi misét is vezet majd.
dec. 24
12:24
Kínos dolog történt: Száz BMW-t küldtek a németek Putyinékhoz, kirúgás lett a vége (Nyugati Fény)
A BMW reagált az ügyben.
dec. 24
12:24
Mágikus erejű étkek a karácsonyi asztalon: hagyj helyet nekik! (egy.hu)
Az adventi böjt szimbolikus feloldása a karácsonyi asztal megterítése különböző "kötelező" és mágikus erejű ételekkel. Népi kultúránk archaikus hagyományrétegeiben a szentesti vacsora elfogyasztása a családok egyik legfontosabb közösségi alkalma volt, amelyre "hivatalosak voltak" a már nem élő családtagok is. Mindennek, ami helyet kapott a karácson
dec. 24
12:24
15 mantra, melyek segítségével elkerülheted az ünnepi túlevést (Bien)
Az ősi indiai bölcsek által hosszú évtizedeken át tökéletesre csiszolt mantrák ereje olyan koncentrált, hogy akár a fizikai szintet is képesek befolyásolni. Leginkább olyanok, mint az ajtók, amelyek elvezetnek minket egy célhoz vagy a vágyott helyre. A mantra nem más, mint a gondolataink mederbe terelésének és a személyiségünk fejlesztésének egyik
dec. 24
12:30
Kémkedés miatt 15 évre ítéltek egy orosz származású amerikai állampolgárt Moszkvában (444.hu)
Gene Spectort 2022-ben egy másik, vesztegetéses ügyben is elítélték 3,5 évre.
dec. 24
12:30
Bonato szeretne 2025-ben is indulni néhány ERC-futamon (Racing)
Yoann Bonato szezonja egy súlyos sérülés miatt nem alakult túl jól, de sikerült előbb visszatérnie a pályára, mint amire számítani lehetett. A francia versenyző jövőre is szeretne ERC-futamokon indulni.
dec. 24
12:30
Már megjelent a Magyar Közlönyben is: kinevezték Varga Mihályt (naphire.hu)
A köztársasági elnök kinevezte Varga Mihályt jegybankelnöknek.
dec. 24
12:36
Már nem a rántott hús a favorit, ezek a magyarok kedvenc karácsonyi ételei (Promotions)
A karácsonyi ételek legjellemzőbb fogásai idén is azt asztalra kerülnek, habár csak minden ötödik magyar tartja a főzést kikapcsolódásnak.
dec. 24
12:36
Megtalálták Jézus testvérének csontjait? (BitcoinBázis)
1976-ban Oded Golan régiséggyűjtő birtokába került egy mészkőből készült osszárium, melyről egyesek azt állítják, hogy Jézus testvérének, Jakabnak a csontjait tartalmazhatta, és amelyet történelmi szempontból az egyik legjelentősebb felfedezésnek tartanak a Krisztus korából. Azonban a tárgy hitelessége körül heves viták folynak a történészek és rég
dec. 24
12:36
Keresztény tiltakozási hullámot indított el Szíriában egy karácsonyfa felgyújtása (Telex)
A keresztény többségű városban dzsihádisták gyújtogathattak, de az ország Aszad utáni vezetése a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását ígéri.
dec. 24
12:36
Megtalálták a szlovén Alpokban eltűnt másik magyar túrázót is (Telex)
Az eltévedt túrázók közül a nőt már hétfőn kimentették, a férfiról már tudják, hol van, de még nem érték el.
dec. 24
12:42
Most kaptuk a hírt: rejtélyes robbanás után elsüllyedt egy orosz hajó a Földközi-tengeren (Blikk)
Moszkvai tisztviselők jelentése szerint elsüllyedt a Földközi-tengeren egy orosz teherhajó, amelyet Ukrajna állítása szerint fegyverekért küldtek Szíriába.
dec. 24
12:42
Elhunyt Szombathy Bálint (Infostart)
Elhunyt Szombathy Bálint vajdasági magyar költő, író, képzőművész, az Új Symposion című folyóirat egykori szerkesztője - közölte vajdasági publikálója, a Forum Könyvkiadó kedden.
dec. 24
12:42
Boldog ünnepeket! (Márkamonitor)
Boldog karácsonyt!     Photo by Rodion Kutsaiev on Unsplash
dec. 24
12:42
Édes trendek az ünnepi időszakban – ezt veszik a magyarok (Digital Hungary)
Év végén nemcsak a rendelések száma, de az átlagos kosárérték is jelentősen emelkedik a Kifli.hu online szupermarket adatai szerint. Ilyenkor előtérbe kerülnek a minőségi ételek és alapanyagok, de az édességek és karácsonyi különlegességek iránti kereslet is az egekbe szökik.
dec. 24
12:48
Anikó, az egek ura – Apróra szedi a helikoptereket, hogy minden rendben legyen velük (Blikk)
Nem csodálkozunk már azon, ha azt látjuk, hogy nő vezeti a kamiont, vagy éppen női oktató tanítja vezetni a tanulókat. Anikóhoz hasonló azonban valószínűleg alig akad néhány az országban: helikoptermérnökként azért felel, hogy a rotoros gépekkel ne történjen baj a levegőben.
dec. 24
12:48
Az orosz úszók megkapják a budapesti vb-n nyert pénzdíjaikat (Infostart)
A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (World Aquatics) megerősítette, hogy a december 15-én zárult budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságon érmet szerző orosz sportolók megkapják pénzdíjukat.
dec. 24
12:48
Alicantéban állították fel a legnagyobb betlehemet (HírTV)
A Hír TV-t Tóth Brigitta tudósította, Alicantéból.
dec. 24
12:48
Boldog ÚJ Évet! (Márkamonitor)
Boldog Új Évet!     Photo by BoliviaInteligente on Unsplash
dec. 24
12:48
Veszélyes vírus terjed Messengeren, bele ne kattintson (Demokrata)
A Facebook-fiók 24 órán belüli letiltásával fenyeget, valójában ellopja a bejelentkezési adatokat.
dec. 24
12:48
Vérbeli neres stílusú karácsonyi fotót posztolt Orbán Ráhel és Tiborcz István (Nyugati Fény)
A királyi pár így kíván boldog ünnepeket az országnak.
dec. 24
12:48
Postásból multimilliomos lett az újpesti fociultra (AC News)
Bokros Gábor levélkihordóból lett dúsgazdag ember, karrierje a rettegett Hős utcából indult, ma több száz milliót érő cége van.
dec. 24
12:48
"Itt vannak az oroszok, már el is vették az órámat" – háborús karácsony 80 évvel ezelőtt (Telex)
1944. december 24-én a budai oldalt már a kora délutáni órákra elérték a szovjet csapatok. Erőteljesen lőttek, a karácsonyi vacsora néhol az asztalon maradt, az emberek a pincébe húzódtak, Galpern elvtárs pedig harckocsijával előretört a Budagyöngye felé. Ungváry Krisztián írása személyes visszaemlékezésekkel a háborús karácsonyról.
dec. 24
12:48
Bill Clinton kórházban tölti az ünnepeket - ezért szállították az intézménybe (Sassy)
A volt amerikai elnököt lázasan vitték kórházba, állítólag éber a tudata.
dec. 24
12:48
Drágulni fognak a belsőégésű autók (Zöldjárműipar)
Az európai autógyártók emelni készülnek a belsőégésű motoros autók árát, hogy az elektromos autókkal szembeni árelőny felszámolásával a januárban életbe lépő új emissziós előírásoknak megfelelően [...]
dec. 24
12:48
Töltött káposzta, sajt, kovászos kenyér - gyomorprobléma és magas vérnyomás esetén erre figyeljen! (EgészségKalauz)
Az ünnepi ételek komoly problémát is okozhatnak, ha nem tart be néhány fontos szabályt.
dec. 24
12:54
Mennyit keresnek a sztárok a karácsonyi dalokkal? – mutatjuk a listákat és a pénzeket (Infostart)
Karácsonykor a legszebb dolog adni, amit a világ lakossága tudtán kívül meg is tesz, amikor a különböző sztárok karácsonyi dalait hallgatva növeli a jogdíjakból befolyó bevételeiket. De mennyit is termelnek az ismert karácsonyi dalok? Mariah Carey, aki a 90-es években még csak szerény sikert ért el az All I Want for Christmas is You című slágerével
dec. 24
12:54
Meghalt Szombathy Bálint (Blikk)
Hétfő este elhunyt Szombathy Bálint költő, autodidakta képzőművész, művészeti író. Haláláról L. Simon László számolt be közösségi oldalán. Szombathy a magyar művészeti élet meghatározó alakja volt, folyóiratokat is szerkesztett, műveit Európa-szerte kiállították.
dec. 24
12:54
Mire figyeljen az egyéni vállalkozó és az őstermelő év végén? (Adózóna)
Cikkünkben összefoglaltuk, mire érdemes év végén figyelnie az egyéni vállalkozónak és az őstermelőnek az éves jövedelem számítása szempontjából. Nézzük, melyek ezek!
dec. 24
12:54
Ezt csak kevesen tudják a ma estéről! Pedig érdemes lenne! (Agroinform)
A szenteste mindig is fontos ünnep volt, de vannak olyan titkai, amit valószínűleg sokan nem ismernek.

Keresés