Ezzel nem szürkülsz bele az egyre uniformizáltabb autók tengerébe. Dögös, kényelmes, dinamikus és takarékos, mi kell még? Pedig nem így indítottak ősei, első nemzedékét nem is fogadta ujjongás, mert öreguras és felejthető fazon volt. A legújabb viszont nem csak hogy szerethető, de igazi bálvány a márka történetében, olyan, amit imádni lehet. Ezzel
Már az is különleges, ha egy família hét generáción át folytatja ugyanazt a mesterséget. Kivált, ha e mesterség maga is kuriózum. Írásos feljegyzések tanúsága szerint a Kovács családban 1878 óta apáról fiúra, lányra száll a kékfestő tudomány.
A gesztenye igazi finomság, önmagában és például süteményben is gasztronómiai élményt nyújt és télen egyfajta varázsa is van. Mondják, reneszánszát éli, de mégsem fogyasztják olyan mértékben, mint régebben.
Egy csütörtök este publikált helyreigazításra figyelt fel portálunk a Dunaújvárosi Hírportál (rövid nevén: Duol) felületén a Tisza Párt elnökének, Magyar Péternek az Ötkertben történt incidense ügyében.
A legidősebb modell egy csodálatos állapotban megőrzött, 1912-es évjáratú Ford T modell, a legdrágább pedig egy 890 millió forintos Bugatti Chiron volt a legnagyobb online használtautó piactéren. A Használtautó.hu év végi összesítéséből kiderült, hogy az oldalon fellelhető járművek átlagéletkora 12,7 év, ami több mint három évvel alacsonyab
2024-ben a decentralizált tőzsdék jelentős előretörést értek el a kriptokereskedelem területén, egyértelműen jelezve, hogy a pénzügyi világ jövője a decentralizáció irányába mutat. De vajon mit tartogat számunkra a 2025-ös év? Idén márciusban és jóniusban a havi DEX kereskedési volumen 2021 óta először haladta meg a 250 milliárd dollárt, ami jól mu
Évértékelő interjút adott vasárnap este Magyarország miniszterelnöke az M1-nek. Orbán Viktor az ország jelenlegi helyzetéről és kilátásairól, valamint a magyar uniós elnökség eredményeiről beszélt.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) fogja vezetni a pénzügyminisztériumot és a fejlesztési minisztériumot az új román kormányban – közölte vasárnap a szövetség. Az Rmdsz szerint sikerült megegyezniük a koalíciós partnerekkel arról, hogy a kormányt a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az Rmdsz alkotja, a (nem ma
Közel 15 éven át senyvedett a halálsoron egy indonéz börtönben a 39 éves Mary Jane Veloso, akiért a Fülöp-szigetek több egymást követő elnöke is küzdött. Mindezt egy bőrönd miatt, amit kezébe nyomtak, és fogalma sem volt arról, hogy több kiló heroint rejt. A diplomáciai erőfeszítések sikerrel jártak, a héten érkezett haza – de egyelőre ott is börtö
Eddig mintegy 345 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági kampányában – mondta el Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója.
Az, hogy ennek most vége lehet, az olyan, mint amikor a víz alól fel tudsz jönni, és hosszú idő után levegőhöz jutsz. Ez egy nagyszerű érzés szerintem, és ettől valóban csak karnyújtásnyira vagyunk – mondta Orbán Viktor.
A magyar gazdaság kibekkelte az elmúlt három évet, január 20-án Donald Trump beiktatásával új világ kezdődik, Novák Katalin és Varga Judit pedig világsztárok voltak, akik marhaságot csináltak – többek között ezekről beszélt a miniszterelnök az M1-en.
Az Álarcos Énekes hetedik adása ismét bővelkedett a káprázatos produkciókban - és persze sok-sok új nyomban! Ennek ellenére a nyomozóknak most sem volt könnyű dolga. Bár ez már az elődöntő volt, még most is van olyan karakter, akivel kapcsolatban teljesen tanácstalanok. Mutatjuk, végül kit lepleztek le, és azt is, hogy ki rejtőzött a maszk mögött!
A miniszterelnök szerint azért indított pert Magyarország ellen az Európai Bizottság, hogy az országnak már megítélt pénzekből vegyenek vissza. Szerinte mindebből az jön ki, hogy mi vagyunk Brüsszel ellenzéke.
"Erős havazás tapasztalható a Börzsönyben, Budapest vonzáskörzetében, Nógrád vármegyében, valamint Bicske környezetében. Emiatt lelassult a haladás a főváros környéki gyorsforgalmi és főutakon, illetve lecsökkent látótávolságra is számítani kell" – írta az Útinform. A katasztrófavédelem jelentése szerint árokba csúszott egy menetrend szerint közlek
Mint arról beszámoltunk, a Liverpool vasárnap délután 6–3-ra legyőzte a Tottenhamet – többek között Szoboszlai Dominik remeklésének is köszönhetően. A mérkőzést követően Arne Slot vezetőedző a magyar középpályást méltatta.
Évértékelő interjút adott a miniszterelnök az M1-nek vasárnap este. Orbán Viktor beszélt a békemisszióról, a magyar EU-elnökségről, a Trump hivatalba lépése utáni globális változásokról, a kegyelmi botrányról és a közbeszéd eldurvulásáról is.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) fogja vezetni a pénzügyminisztériumot és a fejlesztési minisztériumot az új román kormányban - közölte vasárnap a szövetség.
A karácsony világszerte kiemelt ünnep. De hogy miként tartják a családi összejöveteleket, ki hozza a karácsonyi ajándékot és mikor szabad azt felbontani, abban találunk eltéréseket az országok között.
Járai Márk, a húsz éves Halott Pénz együttes énekese hosszú és sikeres zenei karriert tudhat maga mögött. A győri származású zenész Pécsett kezdte pályafutását, itt találkozott a zenekar alapítójával, Marsalkó Dáviddal.
Ha te sem szeretnéd, hogy gond legyen a szemeiddel, akkor mindenféleképpen érdemes a megelőzésre koncentrálni, ebben pedig nagy segítségedre lehet egy bizonyos gyümölcs a szakértők szerint.
Hétfőn és kedden télies időjárás várható havazással és havas esővel, helyenként viharos széllel, míg Szenteste táján az ország nagy részén még hó boríthatja a tájat.
Bárhol járunk a világon, minden nőnek vannak saját, egyedi szokásai, rituáléi arra nézve, hogy miként tartsák karban az egészségüket, szépségüket. Az alábbiakban olyan szokásokat gyűjtöttünk össze, amelyeket érdemes beépíteni a saját mindennapjainkba is, hogy teljesebb és kiegyensúlyozottabb életet élhessünk. Mutatjuk is, melyek ezek!
A Margit hídnál történt hajóbalesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz szerdán. Egy uszály ütközött kisebb hajókkal a Duna budapesti szakaszán, a híd közelében. A hatóságok gyorsan a helyszínre érkeztek, és megkezdték a szükséges intézkedéseket - számolt be a Telex.