2024. december 20. péntek

dec. 20
20:21
Októberben közel 640 ezer volt a bruttó átlagkereset (ProfitLine)
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 12,9, a nettó átlagkereset 12,7, a reálkereset pedig 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal
dec. 20
20:21
Erről minden magyar ingatlantulajnak tudnia kell: hozzányúl az MNB a lakásbiztosításokhoz (Pénzcentrum)
Az MNB öt eszköz bevetésével élénkíti a versenyt a törvényben szabályozott márciusi éves lakásbiztosítási kampányok kapcsán - olvasható a jegybank közleményében. Ennek részeként a pénzügyi felügyelet vezetői körleveleket adott ki, amelyekben jó gyakorlatokat fogalmaz meg az összehasonlítást és a váltást segítő adatok feltüntetéséről, a tartamengedm
dec. 20
20:21
7 jel, hogy a szervezetednek több vasra van szüksége: ne hagyd figyelmen kívül a tüneteket (Glamour)
A vas egy olyan ásványi anyag, amely nélkülözhetetlen a vörösvértestek egészségéhez. Segíti az oxigén szállítását a tüdőből a test többi részébe, támogatja a kötőszövetek egészségét és az izmok anyagcseréjét. Hiányát okozhatják különböző betegségek, amelyek csökkentik a szervezet vasfelvevő-képességét, ilyen például a gyulladásos bélbetegség vagy a
dec. 20
20:21
5+1 tipp, hogy ne essen csalás áldozatául a karácsonyi bevásárláskor (Digital Hungary)
Ahogy közelednek az ünnepek, egyre többen és egyre kétségbeesettebben kísérlik meg teljesíteni az idei ajándék vásárlásokat. Érdemes óvatosnak lenni, mert ez nem csak az online kereskedők legjobb szezonja. Ilyenkor találkozhatunk a legtöbb hamis weboldallal, tömeges átveréssel, esetleg bankkártya csalással. Durmics Tamás, a Biztonság Akadémia alapí
dec. 20
20:27
Ha ilyen fa áll az udvarodban, jobb, ha erről tudsz (Agroinform)
Fák kidőléséből adódó balesetek bizony történnek időnként, ezért nem árt az óvatosság.
dec. 20
20:27
Itt a megállapodás: mégsem lesznek gyárbezárások a Volkswagennél (Portfolio)
A Volkswagen pénteken bejelentette, hogy átfogó változtatásokat hajt végre németországi tevékenységében, beleértve több mint 35 000 munkahely jövőbeli leépítését és a kapacitáscsökkentést. Az autógyártó és a szakszervezetek között az utolsó pillanatban született megállapodás, hogy elkerüljék a tömeges sztrájkokat.
dec. 20
20:30
Ezért lyukas ez a csúcsgép (Autószektor)
Különleges fazonú és műszaki megoldású géppel készül rekorddöntésre a brit White Motorcycle Concepts, mely most új partnerrel erősödve fejleszt. A WMC szárazföldi csúcssebesség programja mögött álló vállalat immár együttműködik a Zero Motorcycles-szal, hogy elkészítse a világ első elektromos sportmotor-kerékpárjának prototípusát. A WMC szabadalmazt
dec. 20
20:30
Fruit Logistica: Berlinen a zöldség-gyümölcs kereskedelem szeme (Magyar Mezőgazdaság)
Február 5–7. között ismét Berlinben gyűlik össze, aki a nemzetközi zöldség-gyümölcs kereskedelemben számít. Trendek, innovációk, és megannyi találkozási lehetőség: ez a Fruit Logistica, amely ezúttal a "gyümölcsöző kapcsolatok" mottó alatt fut.
dec. 20
20:36
Gyula Tv Híradó 2024.12.20. (Gyulatelevízió)
Témák: A szegedi székhelyű ÁGOTA Közösség Békés vármegyében 440, többségében nevelőszülői családba élő gyermekről gondoskodik. Az adventi időszakban a jelenlegi 97 nevelőszülő egyikét, a gerendási Szabó Krisztina családját ismerhettük meg. Minden generáció megmutatta magát a Karácsonyi iskola és az Apor óvoda adventi koncertjén. Az ünnepi esemény k
dec. 20
20:39
Fordulat, elmarad a tömeges felmondás, megegyeztek az orvosok a kormánnyal Szlovákiában (ATV)
Országszerte 3300 kórházi orvos adta be a felmondását, január elejétől élesedett volna a helyzet.
dec. 20
20:42
Milliós fizetésemeléseket osztott a MÁV szolgáltatócége a vezetőinek novemberben (Telex)
Volt, akinek 58 százalékkal nőtt a fizetése, többen milliós emelést kaptak.
dec. 20
20:42
Brutális szélvihar tombol a Balatonon, kiadták az elsőfokú figyelmeztetést (naphire.hu)
A hidegfront viharos szelet hozott magával, ami az ország több vármegyéjében tombol még péntek este is.
dec. 20
20:45
Erzsébet belga hercegnő felvette a legelegánsabb karácsonyi ruhát, aminél szebbet idén már biztosan nem látsz (Femcafe)
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
dec. 20
20:51
Új részletek a Vilnius melletti teherszállító baleset ügyében (ATV)
A litván hatóságok pénteken bejelentették, hogy nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek arra utalnának, hogy a november végén Vilnius közelében lezuhant teherszállító repülőgép balesetét külső, szándékos beavatkozás okozta volna.
dec. 20
20:54
Érdemes most bevásárolni olcsó bitcoinból vagy esik még tovább az árfolyam? (BitcoinBázis)
A hét eleji rekord bitcoin árfolyamhoz képest a héten volt olyan pont, amikor 17%-kal olcsóbban lehetett BTC-t vásárolni. 110 ezer dollár után 92 ezer dollárig húzott vissza az árfolyam. Megéri most venni vagy vége a bika piacnak és még tovább esik majd az árfolyam? Kitart még a trend? Sokat esik még a bitcoin árfolyama? Ezek
dec. 20
20:54
Orbán Viktor: Magyarország és Románia között történelmi sorsközösség van (Telex)
Románia schengeni csatlakozása után a magyar miniszterelnök szerint megnyílt a lehetőség, hogy egy új korszak kezdődjön a két ország kapcsolatában.
dec. 20
20:57
Hogyan lehetséges, hogy ez a tó mínusz 50 fokban sem fagy be? (Agroinform)
Ráadásul ez a legsósabb állóvíz a Földön.
dec. 20
21:03
Jelentős előrelépés történt a Dunaferr jövőjét illetően (Portfolio)
Elvi megállapodás született a nemzetgazdasági tárca és egy svájci-szlovák konzorcium között a Dunaferr további működtetéséről. A Világgazdaság értesülései szerint a Duferco és a Minerfin alkotta cégpáros korrekt üzleti tervet mutatott be, ami megalapozta az egyezség létrejöttét - tudósított a VG.
dec. 20
21:09
Nincs karácsony foci túladagolás nélkül (Márkamonitor)
Bár az ünnep feltartóztathatatlanul közeleg, a futball kupák és ligák még nem kapnak pihenőt.   A Network4 gondoskodik arról, hogy a magyar nézők az év végi hajrá egyetlen fontos pillanatáról se maradjanak le. A sportcsatornákon (Arena4, Match4), valamint a streaming szolgáltatón (Net4+) keresztül a Network4 elhozza az Angol Ligakupa legfontosabb m
dec. 20
21:15
5 vörös szőnyeges megjelenés, amin nem tudtuk túltenni magunkat idén (in.hu)
Ha a legjobb vörös szőnyeges pillanatokról van szó, az idei év nem hagyott minket cserben − kezdve Zendaya Mugler robo-kosztümös pillanatától a Dűne 2 premierjén, egészen Miley Cyrus megjelenéséig a Grammy-n.A Google keresési mutatói alapján azonban a legnépszerűbb vörös szőnyeges megjelenések, amelyek 2024-ben mindenkit megmozgattak, nem feltétlen
dec. 20
21:21
December 30-ától lehet beadni az ötleteket a fővárosi közösségi költségvetéshez (Adózóna)
Jövőre is egymilliárd forint összértékben valósulhatnak meg a budapestiek városfejlesztő ötletei a fővárosi közösségi költségvetés keretében, az ötleteket december 30. és január 31. között várják az otlet.budapest.hu oldalon – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
dec. 20
21:21
Így egyszerűsödik az örökbefogadás folyamata (ProfitLine)
A kormány számára kiemelten fontos, hogy az örökbefogadásra váró gyermekek minél gyorsabban szerető, gondoskodó családba kerülhessenek. A mostani kormányrendeleti javaslatcsomag a gyermekek érdekében ezt a folyamatot kívánja tovább erősíteni - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
dec. 20
21:21
Tombolnak az utasok, újabb leállás a MÁV-nál (ATV)
Rákos és Hatvan között biztosítóberendezési hiba miatt átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok, közölte a MÁV. Az utasok nem tartották magukban véleményüket: "A fél négyes gyöngyösi kitartóan dekkol Kőbányán. Pont egy órája és semmi infó. Köszönöm szépen MÁV" "Lázár még a helyén van?!" Az érintett szakaszt nem rég újították fel milliárdokból.
dec. 20
21:21
Emlékszel még a Holiday című film kislányára? Ma már rá sem ismernél a kis Sophie-ra (Glamour)
Emlékszel még a Holiday című film kislányára, a tündéri kis Sophie-ra? A 2006-os karácsonyi klasszikus óta 18 év telt el, és a karaktert alakító Miffy Englefield szinte felismerhetetlen lett. Az egykori gyerekszínész élete teljesen megváltozott: ma már édesanya, TikTok-sztár, és különleges stílusával hódít.
dec. 20
21:24
Súlyos buszbaleset Mosonmagyaróvárnál: emeletes busz és teherautó ütközött, egy ember életéért küzdenek (naphire.hu)
A baleset péntek késő délután történt, most pedig friss információkat kaptunk a katasztrófáról.
dec. 20
21:27
Helyreigazítást közölt a Kontroll, a 24.hu és a hvg.hu (Media1)
Magyar Péter testvérének lapjától, a Kontrolltól indult el egy valótlannak bizonyuló, az MTVA-t érintő információ, amit azután a hvg.hu és a 24.hu is forráskritika nélkül átvett – végül mindhárom portál helyreigazításra kényszerült. Az ügy messzire vezet: miközben a NER-es álhírgyárak információit a kormányfüggetlen lapok általában erős fenntartáso
dec. 20
21:30
Sulyán Cukrászda: karácsonyi kóstoló selyempapírba zárt ünnepi ízekkel (Magyar Mezőgazdaság)
A szaloncukor szinte minden magyar otthonban elmaradhatatlan része az adventi készülődésnek. Az édesség, mely a hazai cukrász- és édességipar fontos terméke, 2024-ben bekerült az agrár- és élelmiszergazdasági hungarikumok közé.
dec. 20
21:30
Nap-völgy Borászat – karácsonyi ajándékcsomagok (Vince)
Kis karácsony, nagy karácsony. Csendesen kettesben, hangosan a nagy családdal. Kis apróság, nagy gesztus. Kis Kevin, nagy hacacáré. Röpke pillanatok, nagy találkozások. Legyen szó bármelyikről, a Nap-völgy Borászatnál gondolnak ránk
dec. 20
21:30
Melyik évben születtél? Az utolsó számjegy elmeséli milyen vagy (StoryMix)
Mikor születtél? Az utolsó számjegy mindent elárul az igazi énedről. Az az év, amelyben születtél, hatalmas szerepet játszik az életedben. Azonban a legfontosabb a születési év utolsó számjegye. Ezek különböző elemeket képviselnek, olyan elemeket, amelyek az egész életet befolyásolják és hatással vannak rád. Az univerzum nagyon bölcs, és ha valóban
dec. 20
21:33
Terrortámadás történt egy német karácsonyi vásáron (Demokrata)
Ismét tragédiába torkollt egy karácsonyi vásár Németországban.
dec. 20
21:39
Fájó titkot árult el magáról Angelina Jolie: ennyire még sosem tárulkozott ki a küzdelmeiről a színésznő (Femcafe)
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
dec. 20
21:39
Salvini nem követett el bűncselekményt a migránsok feltartóztatásával (Demokrata)
Salvini a palermói Pagliarelli börtön bírósága bunkertermében hallgatta a jogi testület döntését.
dec. 20
21:39
Forradalmi áttörés: jövőre jönnek a sóalapú akkumulátorok (Digital Hungary)
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait.
dec. 20
21:41
Az Európai Uniót terhelő vámokat helyezett kilátásba Donald Trump (Demokrata)
Az USA 2023-ban 209 milliárd dolláros kereskedelmi hiányt mutattott fel az EU-val szemben.
dec. 20
21:45
Tajtékzik a Nascar a csapatok sikere miatt: „A bíró rosszul értelmezte a törvényt” (USAracing)
Az észak-karolinai bíróság december 18-án, mindennemű meghallgatás nélkül jóváhagyta a 23Xi Racing és a Front...
dec. 20
21:48
Tajtékzik a Nascar a csapatok sikere miatt: „A bíró rosszul értelmezte a törvényt” (Racing)
Az észak-karolinai bíróság december 18-án, mindennemű meghallgatás nélkül jóváhagyta a 23Xi Racing és a Front...
dec. 20
21:48
Orvosmeteorológia: használja ki a holnapot, ijesztő, hogy utána mi vár ránk (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint a legrövidebb nap után igen kellemetlen frontsorozatra számíthatnak a frontérzékenyek.
dec. 20
21:51
Bochkor Gábor: Komolyan mondom, főbe lövöm magam! (SzMo)
Kiborult Bochkor Gábor a Retro Rádió reggeli műsorában: a hallgatók SMS-áradata és a jelöltlistát érő kritikák feszültséget szítottak a stúdióban.
dec. 20
21:57
Matteo Salvini: Felmentettek, mert megállítottam a tömeges migrációt és védtem országomat! (HírTV)
A nem jogerős ítéletet közel négy éve tartó büntetőeljárás után hirdette ki a bíróság.
dec. 20
21:57
Magdeburgi merénylet: egyelőre nem tudnak magyar érintettről (Demokrata)
A magdeburgi hatóságok egyelőre nem tudnak magyar érintettről a merénylet kapcsán.
dec. 20
22:03
Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások (Adózóna)
Összesen nagyságrendileg 45 milliárd forint keretösszeg felhasználásával erősödhetnek tovább a vidéki közösségek. Pénteken megjelentek ugyanis a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló és a vidéki közösségeket segítő első KAP LEADER helyi felhívások. A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márci
dec. 20
22:03
Offline életre vágynak a Z generációs digitális bennszülöttek?! (Glamour)
"A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk, nincs világháborunk, se válságunk" – mondta Tyler Durden 1999-ben a Harcosok Klubja című kultfilmben az X generációról. Ezzel szemben a Z generáció sokak szerint nem tud küzdeni, nem képes összefogni, nincs közös élményük, ami összetartsa őket. Vagy mégis?
dec. 20
22:06
Végre fellélegezhetünk? Erősödött a forint árfolyama péntek estére (naphire.hu)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 20
22:15
Kocsis Máté: Egy szír terrorista követte el a magdeburgi merényletet (Demokrata)
"Az első szó a megrendülésé, amiért német családok a halott szeretteiket kapták a fa alá."
dec. 20
22:21
Red friday akciót hirdet a vérellátó szolgálat (ProfitLine)
Red friday elnevezéssel december 27-ére véradó akciót hirdet az Országos Vérellátó Szolgálat (Ovsz) a két ünnep közötti véradások ösztönzésére.
dec. 20
22:21
Ha ezt látod az ajkaidon, azonnal menj orvoshoz: a "néma gyilkos" jelenlétére is utalhatnak az apró elváltozások (Femcafe)
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis nagyobb bajra is utalhat.
dec. 20
22:33
Betört egy óvodába, elfogták a Grincset Skóciában (SzMo)
Egy igazi betörés is történt, azt próbálták feldolgozni kreatív módon az óvoda dolgozói a gyerekekkel és a rendőrök segítségével.
dec. 20
22:51
"Ha megerőszakolnak, az szégyen. De nem nekünk kell emiatt szégyenkeznünk, hanem nekik. Az elkövetőknek!" (Glamour)
A nők elleni szexuális bántalmazás – mint az egyik legsúlyosabb és leginkább tabusított társadalmi probléma – mély sebeket hagy az áldozatok testén és lelkén egyaránt. A mentális terheket gyakran csak fokozza, hogy a sértettek gyakran az igazságszolgáltatás és a társadalmi megbélyegzés áldozatává is válnak. Giséle Pelicot története rávilágíthat arr
dec. 20
22:51
Orbán Viktor részvétét fejezte ki a német kancellárnak a terrortámadás miatt (Demokrata)
"Imádkozunk az áldozatok családjaiért" – olvasható a kormányfő X-üzenetében.
dec. 20
22:51
Vadi új éttermet nyitott hazánkban a McDonald´s (Digital Hungary)
A hazai McDonald´s kiemelt célkitűzése, hogy minél több emberhez vihesse el a Mekizés élményét, így a hálózat növekedése folyamatos: a mai napon, még az év vége előtt megnyílt Hatvanban az ország legújabb McDonald´s étterme.

Keresés